Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-20 / 100. szám

1910. I. évfolyam, 98. szám. Szombat, szeptember 20 fSiponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ¿a Korona-utca 15. szám c=i fedapesti szerkesztőség és Kiadóhivatal IV., CT3 Városház-utca 3. szám e=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 2i'— félévre . . . R 121negyedévre. R 6'— egy hónapra R 2'Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évre . R 28— félévre . . . R 14 — negyedévre. R 7'— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 üilér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 e=i Riadóhivatal S3I Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—11 Századik szám. Századszor jelenik meg ma a Délmagyaroraság és ezt a kedves alkalmat fölhasználjuk arra, hogy a közönségünknek, amely megértő szeretettel fogadott és támogat minket, önérzetesen köszönetet mondjunk szimpátiájáért. Önérzetes a mi köszönetünk, mert ugy érezzük: formában, terjedelemben és szellemben egyaránt kimagaslik a mi lapunk a vidéki zsurnalisztika eddig megszokott szük kereteiből és mert önhittség nélkül elmondhatjuk, hogy úttörők vagyunk, hogy ennek az újságnak a megjelenése teljessé teszi Szeged igazi nagyváros voltát és hogy már eddig is, száz számunkkal százszor mosolygott ránk a siker. Hamiskodva, álszerénykedve és hízelkedve haladhatnak mások — a Délmagyar ország őszinte energiával, fiatal erőjének tudatában megy előre az ezredik, a tízezredik számig és küzdelmének nagy utja, amely eié elszántan tekint: értelemmel, tárgyilagossággal és tisztességgel van kikövezve. Mitsem jelent, hogy némelyeknek — ők tudják, miért — fájdalmat okoz a A Bodri. Irta Szalag Károly. Még a templom tornya is düledezőben volt, a szél kedve szerint csattogtatta a bádogját. És ilyenkor a falu szegénysége följajdult. Oh uram isten, szegények is vagyunk, nem telik a Te házad javítására. Bocsáss meg nekünk és ne éreztesd még jobban sújtó haragodat. Más falu határában szép zöld fii bujálkodott, kövér marhák legeltek. Itt, a rongyos templom falujában, a fü is kiszáradt — száraz kóró lézengett a szikes, sárgafoltos ugaron. Az emberek mintha heptikásak volnának: girhesen, szomorúan, hallgatagon járnak egymás között. Olyan lesújtott, nagypénteki volt itt az élet. A Szabó Andrisék is nagy szomorúságban vannak. Az öreg Andris már három hete beteg. Kubikba járt és rádült a föld: megnyomta a mellét, azóta sorvad. Cudar egy élet van itt a kis vityilóban: hat apró gyerek kérne enni, de nincs mit. Az az egy malacocska, amelyik az udvarban ténfereg, az is csak az isten irgalmából éldegél: kapirgál, mint a jó tyúk, talál is néha egy-két szál füvecskét, nem sok biz az, de egy ilyen szegény ember malacának ®lég kell hogy legyen. Szabó Andrisék tanyáját még a koldusok is elkerülték. Hétszámra nem fordult be ember a kapun. Minek? Panaszt hallani? Jut otthon ebből mindenkinek elég, minek a másét hallani. A falubeli parasztgyerekek sem igen játszottak a Szabó-gyerekekkel, a szegénységük miatt. Bélmagyarország diadalmas élete. Ismételten hírül hozzák nekünk, hogy rágalmazók bujkálnak az ut szélén és a legképtelenebb és legszemenszedettebb hazugságokkal igyekeznek elvenni a fényét a mi tiszta céljainknak. Szükséges-e védekezni ellenük és van-e mód a védekezésre? Aligha. Hiszen mitsem árthatnak, hiszen folyton nagyobbodó nyilvánosságunk, hü közönségünk és századik számunk bizonyítják, hogy a rágalmaknak sem alapja, sem eredménye nincsen. Legyűrjük a nagyobb föladatokat is, a kicsinyességeken és alantosságokon pedig átallépünk. Ismételt programot adnunk, eme részünkre örvendetes alkalommal, azt hisszük, fölösleges. Sem a hangja, sem fölfogásai nem változnak a Déhnagyar0V8ság-nak. Egyetlen számbavehető orgánuma marad a decentralizációra való törekvésnek, Szeged és a Délvidék érdekeinek. Rengeteg munka, az érdekek folytonos összeütközése és a közélet forrongásának közepette a sajtónak az a nagy és szent hivatása, hogy informálva keresse az igazságot a közösség javára. Nálunk, ahol még sem Nem is volt más barátjuk, mint a kis Bodri kutya. Ez a Bodri volt a gyermekek pajtása, ez hozott néha egy kis vigaszt és derűt vidám játékával a nagy szomorúságba. Az öreg kubikos hozta egyszer, ugy találta a töltés oldalán — gondolta, elfér a háznál, persze, ekkor még jobb világ járta, volt kenyér. De most, amióta megszűnt a kereset, a Bodri is kutyasorba került: a gyerekeknek sem jutott kenyér, orvosságot az öreg pedig csak utifü-teát ivott, azt tartják, a mellfájásra ez igen jó. A Bodri már hatodik napja nem evett. A kutyabecsület a házhoz kötötte még ugyan, de fölvillant benne egy-egy percre a szociális társadalomtudományi igazság: — az élethez jogom van. Miért őrködjem ezen a tanyán, ha nincs mit enni? Az isten sem veheti rossz néven, ha elmegyek jobb helyet keresni. De a másik percben, midőn a Pistike szép, szomorú szemébe nézett, elfelejtett minden keserűséget: látta, hogy van itt más is, aki szenved. A hatodik nap Bodri kidűlt. Nem birta tovább a koplalást. Körülvánszorogta még egyszer a portát, elbúcsúzott mindattól, ami kedves volt neki, azután kiment az utcára. Egy ideig tétovázott, tanakodott, hogy merre menjen? Végre ugy határozott, hogy a folyó mellett, a nagy töltésen indul el. Innen járnak az emberek a nagyvilágba, ő is innen indul szerencsét próbálni. Amint igy bandukol: mert az éhség miatt csak alig vánszorgott, a jegyzőék háza előtt hirtelen megáll. Pecsenyeszag üti meg az a társadalmi, sem az állami, sem a merkantilis kialakulás nem teljes, a lapok sem lehetnek kizárólag üzleti vállalkozások. Általános célokért csak bizonyosfoku, egészséges önzetlenséggel lehet harcolni, de természetesen — azoknak a támogatásával, akik e célokat szivükön viseiik. A mi legnagyobb megnyugtatásunk és legfőbb büszkeségünk, hogy Szeged, a Délvidék és az ország publikuma is bizalommal részesít bennünket a támogatásában. A Délmagyarország száz számával előfizetőket, olvasókat és híveket tudott szerezni olyan helyeken is, amik eddig alig voltak Szegeddel lokális viszonylatban. A távolabbeső vidékeken való hódítás Szeged érdekében, a decentralizáció javára történik. Hisszük, hogy erőnk és híveink nagyrabecsült tábora egyaránt, még jobban növekedni fog. Hisszük, hogy becsülettel és nem lankadó kitartással haladhatunk tovább. És rámutatva arra, hogy amit megindulásunk alkalmával fogadtunk, minden buzgalmunkkal elősegíteni igyekezünk, kérjük közönségünket: maradjon mellettünk és velünk továbbra is bizalommal és szeretettel. orrát. Olyan pecsenyeszag, amilyet ő nem szagolt soha. Varázsa volt a szagnak és húzta be az udvarba. A kapu alatti kis lyukon bekúszott és egyenesen oda a konyhaajtónak. A szag csiklandozta az orrát és boldog remény dagasztotta keblét. Képzeletben látta a csontokat és rágta azoliat, rágta ugy, hogy a zsír is csak ugy csurgott a szája szélén. És amint igy ábrándozik, nem veszi észre hátamögött a nagy veszedelmet. A Jancsi kocsis észrevette az udvarba vetődött kóbor kutyát, lábujjhegyen a hátamögé került és a kezében levő ostorral alaposan megszabdalta a Bodrit. Ilyen vendéglátás után hamar kikerült Bodri a töltésre és elgondolkozott a világ rosszaságán. Kinek vétett ő ? Senkinek. Egy kis csontra vágyott : amit ugy is kiszórnak. És ime megverték rutul, csak azért, mert élni akart, Ilyen fájdalmas érzéssel tekintett le a töltésről a nagy, szürke vizre : uj életet látott, hajók, tutajok jöttek-mentek. Csodálatos látkép. Ismeretlen életösztönök nyiltak benne. Vágyat érzett, vágyat, melyek tettekre sarkalják: s neki iramodott, futni, rohanni a hajókkal a város felé. De kifáradt, agyonéhezett lábai összeroskadtak s csak lassan, vánszorogva tudott tovamenni ! A nyári nap már jóéjszakát készült mondani, mikor a városba ért. Megijedt a nagy város zajától, összehúzta magát és igy ődöngött ide-oda s félve gondolt a jövőre. Amint igy bandukolt a kocsiúton, majd hogy el nem gázolta egy prüszkölő, büdös füstöt eregető masina.