Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-17 / 98. szám

1910 szeptember 17 DÉL MAGYARORSZÁG 13 Mindennemű legolcsóbb beszerzési forrása jutkovies Géza ?a~és «éntei«Pe mm LAJÖS-SÜGÁHÜI 41. • ÍELEFÖS: S88 Ara 1 és 2 kor. HA ŐSZÜL A HAJA használja a FRANKL-fóle HAJIF JITOT Ara 1 és 2 kor. fcsíi. 1» anaaK ercseli fislsl siiíiíI ad] a mm. FRANKL ANTAL **** Felsöváros, SZEGEDEN, Szt. György-tér. Szerelem és idyíl. Irta Kielland Sándor. I. — Igyekezzetek már összekerülni, szólt Olsenné. — Igazán nem értem, mért is nem esküdtek meg az őszszel, szólalt föl az idősebb Ludwigsen kisasszony, aki rajongott az igaz szerelemért. — Oh igen, kiáltott fel Louise kisasszony, aki nyoszolyóleány akart lenni. — De Sörén azt mondja, hogy nincs pénze, felelt a menyasszony egy kicsit félénken. — Nincs pénze'? kiáltott föl Luchvigsen kisasszony. Hogy mondhat ilyet egy fiatal leány! Ha első szerelmedet máris ily prózai okokkal akarod megrontani, mi marad abból az eszményi fényből, melylyel csak a szerelem képes az életet besugározni? Hogy egy férfiúnak lehetnek ilyes nézetei, azt még értem, — hiszen bizonyos mértékben kötelessége is — de egy finom női lélek a szerelem tavaszán! Nem, nem, Marié, az Istenért meg ne engedd, hogy az az aljas pénzkérdés elhomályosítsa szerelmedet. — Oh ne! kiáltott Louise kisasszony. — És különben is, — vette föl Olsenné a szót — vőlegényednek nincs is olyan kevés fizetése. Férjem és én sokkal kevesebbel kezdtük meg az életet. Tudom, mit akarsz mondani: hogy akkor még más idők voltak. Igen, hál' Istennek, azt magunk is tudjuk. Azt hiszitek, hogy mi, öregek, akik magunk is átéltük a változást, nem a legjobban tudjuk, hogy mi kellett régen a megélhetéshez és mi kell most? És ha én, mint tapasztalt háziasszony azt mondom, hogy vőlegényed fizetése, melyet férjemtől kap, azzal együtt, amit külön munkával még könnyen megszerezhet, tökéletesen elég a megélhetésre: akkor gondolhatod, hogy figyelembe veszem a változott körülményeket is. Olsenné egészen belemelegedett, bár senki sem mondott neki ellent. De az ilyen beszélgetéseknél gyakran boszankodott, hogy különösen fiatal asszonyok mindig felemlegetik azt a nevetséges olcsóságot, amely harminc évvel azelőtt volt. Mintha csekélyeim akarnák az óriási fáradságot, melylyel ő akkori háztartását vezette. Ez a beszélgetés mély benyomást tett a menyasszonyra, mert nagyon megbízott az okos, tapasztalt Olsennéban, ki, mióta férje segédje eljegyezte Mariét, nagyon pártfogásába vette őket. Tettvágyó asszony volt és mióta saját gyermekei felnőttek és mind férjhez mentek, tettvágyának fényes kielégítését találta abban, ha foglalkozhatott a fiatal párral s mindazzal, ami reájuk tartozott. Marié anyja nagyon hallgatag asszony volt. A férje kishivatalnok volt és olyan korán elhalt, hogy özvegye csak nagyon csekély nyugdijat élvezett. Mint jó családból való leány, fiatal korában egyebet sem tanult a zongorázásnál. De ezt a művészetet már régen nem gyakorolta és idők folyamán nagy vallásosság vett erőt rajta. — Mondja csak, kedves segédem, mikor akar már megesküdni? kérdé a közjegyző jólelkű modorával. — Igen, — szólt Sörén lassan, vonakodva — majd ha elég pénzem lesz. — Pénze! ismétlé a jegyző. Hiszen elég jól birja magát. Tudom, hogy valamit félre is tett fizetéséből. — Nagyon csekély összeg az, jegyzé meg Sörén. — Nos és ha ugyis volna: legalább azt mutatja, hogy van önben takarékossági szellem, az pedig sok pénzt ér. Azonkívül jó vizsgálatai és családi összeköttetései által a fővárosban rövid idő alatt más hivatalt is kaphat és ha az ember egyszer rajta van a hivatalos pályán, tudhatja, hogy a többi magától megy. Sörén a tollát harapdálta és határozatlanul nézett a levegőbe. — És most vegyük fel — folytatta a főnök —, hogy ön megtakarított pénzéből minden külön adósságcsinálás nélkül berendezkedhetik ; akkor ott van még fizetése és amit külön munkával megkereshet. Mert az igazán hihetetlen volna, hogy az ön tehetségével biró ember ne találjon felesleges idejére foglalkozást ilyen felvirágzó kereskedelmi! városban, mint a mienk. Sörén egész délelőtt a jegyző szavain elmélkedett ; és mindinkább tisztába jött azzal, hogy tulbecsülto a gazdasági nehézségeket, melyek házassága útjában állanak; tulajdonképen az is igaz, gondolta, hogy az irodán kívül még nagyon sok ideje van. A főnöknél ebédelt, hol menyasszonyával találkozott. Egészben véve, épen annyiszor jöttek a fiatalok össze a jegyzőnénéi, mint a Marié otthonában. Mert az a sajátságos művészet, melylyel Möllerné, a Marié anyja, minden beszélgetésnek vallásos fordulatot adott, egyáltalában nem volt vonzó a fiatalságra nézve. Asztalnál egy csinos kis lakásról beszélgettek, melyet Olsenné fedezett fel; igazi, fiatal párnak való fészek, mondá. Sörén tudakozódott a bér után beszédközben és Olsenné leírásához képest elég elfogadhatónak találta. Hogy Olsenné annyira szerette volna ennek a házasságnak létrejövetelát, annak két oka volt. Először is, mint már emlitetttik, az, hogy valamivel foglalkozzék és másrészt azt a határozatlan vágyat táplálta, hogy valami különöset, valami psichologikus tüneményt lásson maga előtt lefolyni, ami nem ritka kívánság energikus természeteknél, kik egyhangú, kisszerű körülmények között élnek. A közjegyző is ugyanebben az irányban dolgozott, először azért, mert a felesége kívánta és másodszor, mert azt gondolta, hogy, ha Sőrén elveszi Marié kisasszonyt, aki annyival tartozott nekik, ő is erősebben lesz az irodához kötve, mert a közjegyző nagyon meg volt elégedve segédjével. Ebéd után a jegyesek a kertben sétáltak. Különös, 'rövid lélegzetű mondatokban beszélgettek, míg végre Sörén olyan hangon, mely könnyebb akart lenni, odavetette ezt a megjegyzést: Mit gondolsz, hátha megesküdnénk az őszszel? Marié elfelejtette a meglepetést, mert ő is ilyen gondolatokkal foglalkozott és azt felelte, fejét lehajtva: — Ha azt gondolod, hogy lesz elég pénzünk, én semmiesetre sem fogok ellenkezni. — Hát tegyünk egy kis számítást, mondá Sörén és bevonta menyasszonyát a lugasba. Félóra múlva karöltve léptek ki a napfényre ; és mintha ők maguk is ragyogóbbak lettek volna. Mert mindig bizonyos fényt vet reánk egy bátor elhatározás, mely gondos megfontolás és komoly számítás után válik ténynyé. Valaki ugyan azt mondhatná, hogy nem lehet olyan nagyon megbízni annak a számitásnak helyességében, melyet két szerelmes von le ugyanazzal az eredménynyel, különösen ha a probléma a legnagyobb boldogság vagy a lemondás közti választáson fordul meg. Sörennek is voltak aggodalmai, mialatt számolt. Visszaemlékezett, hogy tanuló éveiben Ő maga mily hangosan beszélt a jövő nemzedék iránt való felelősségről és filozofikus uton rámutatva a szerelem önző voltára, felvetette azt a nevetséges kérdést, hogy van-e joga az embernek minden meggondolás nélkül gyermekeket hozni a világra ? De az idő és a praktikus élet szerencsére leszoktatta az ilyen üres és ártalmas bölcselkedésről. És azonkívül sokkal erkölcsösebb volt, sokkal jobb nevelésben részesült, semhogy mit sem sejtő menyasszonya előtf olyan frivol kilátásokat vonjon számításba, hogy neki még gyermekei is lehetnek. Hiszen éppen az a szép, hogy a fiatalság ezt a kérdést a jó Istenre és a gólyára bizza! Nemcsak Oísennénak okozott nagy örömet, mikor megtudta, hogy a közjegyzősegéd az Őszszel tartja menyegzőjét Mariéval, hanem az egész várost is lázas izgatottságba hozta. Mert azok, akik tudták, hogy meg lesznek hiva a lakodalomra, már előre örültek; azok, akik nem várhattak meghívást, boszankodtak és pletykáztak; akik pedig csak remélték, de nem tudták bizonyosan, hogy ott lesznek-e, félig magukon kivül voltak a várakozástól. Már pedig nyugodt kis városokban minden izgatottság nagy becsben áll. Olsenné bátor asszony volt és mégis nagyon dobogott a szive, mikor elment özv. Möllernéhez. Nem kis dolog, egy anyát arra kérni, hogy leánya lakodalmának megtartását más ssszonynak engedje át. De az aggodalmak feleslegesek voltak. Möllerné éppen annyira félt mindenféle munkától, mint amennyire gyűlölte a bünt minden alakjában és ennélfogva nagy megkönnyebbülést okozott neki Olsenné terve, melyet a derék hölgy tőle szokatlan gyöngédséggel terjesztett elő. De azért Möllernétől mi sem állott távolabb, mint hogy elégedett hangulatot mutasson. Mivel alapjában az egész élet csak kereszt volt reá nézve, most- is keresztülcsillant beszédjén, hogy türelme kész bármilyen csapást elviselni. Olsenné ragyogó arccal tért vissza erről a látogatásról. Egészen elrontotta volna örömét, ha nem nála tartják meg a menyegzőt, mert az ilyesmi Olsenné különös paszszióihoz tartozott. Ilyenkor félretette takarékosságát: elégedettsége csaknem szeretetreméltóvá varázsolta, ha egész tettereje igénybe volt véve. Különben Olsen hivatala elég jól jövedelmezett és volt egy kis vagyonuk is, bárha nem emlegették soha. (Folytatása következik.) Felelős szerkesztő: Róna Lajos. Lapkiadó-tulajdonos: Délmagyarország hírlap- és nyomdavállalat részvénytársaság Nyomatott Szegeden a Délmagyarország hírlapés nyomdavállalat részvénytársaság körforgógépán. Serfőzde Részvénytársaság Temesvár, az ország egyik legelőkelőbb sörgyára. Gyárt: Ászok, udvari, márciusi, dupla márciusi, korona, bajor, szent Erzsébet és másfajta sörökéi kiváló minőségben, n A sörök rendkívül jóiziiek, zamatosak és ezért több kitüntetést is nyertek