Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-08 / 91. szám

fgiO. f. évfolyam, 92. szám. Szombat, szeptember 91 fiízpor.ti szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, (—i Korona-utca 15. szám • Bedapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=> Városház-utca 3. szám c=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egésr évre . R 24'— félévre . . , R 12'— negyedévre. R 6— egy hónapra R 2 — Efly«3 szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: egész évre . R 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre . R V— egy hónapra R 2,40 Egyes szám ára 10 fillér TELEPON-SZAM: Szerkesztőség 835 •—• Riadóhivatal 831 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 12S—11 Német vendégeink. A német vasutigazgatók egyesülete ezúttal harmadszor tartja Budapesten közgyűlését. Hogy ennek a hatalmas egyesületnek tagjai mi'y szívesen látott vendégei Magyarországnak és Budapest városának, ez kitűnik abból a rendkívül szíves és bensőséges meleg fogadtatásból, melyben őket a kormány és főváros részesítette. A német vasutigazgatóságok egyesülete egyike a világ leghatalmasabb intézményeinek. Hatalma százhétezer kilométer vasútra terjed. Ez a hatalmas hálózat kilencedrésze a világ egyik vasúthálózatának. Régi egyesület, mely eredetileg hazai szervezet volt és veszélyeztetett érdekeinek védelmére alakult. Behrendt ma büszkén mutatott rá, hogy soha más érdeket, mint a forgalomét és közlekedését nem szolgál. Ara ezeket az érdekeket szolgálja szakadatlan buzgalommal, a fölmerülő szükségletek, reformok, újítások folytonos megvitatásával, sürgetésével és előmozdításával, az ellentétek kiegyenlítésével, a közös érdekek ápolásával "és fejlesztésével. Nem aféle diszegyesület, mely csak parádés összejövetelekre szolgál, hanem igazi dolgozó szövetség, mely csak a munkát, csak a közlekedés és közgazdaság érdekét tartja szemelőtt. Kettős az örömünk, hogy tagjait Csöndrontás. Irta Bárdos Artúr. Magam alá húzom a cipőmet, (még nedves az utca ködétől) a karomat összefonom a mellem körül, minél kisebbre zsugorodni össze, belegubódzni a jó langyos szobacsöndbe: ez akarattalanságom minden akarása. Lassan, puhán, .szerelmesen süppedek mélyre, mélyebbre a félhomályba, ez jó, ez jó, gyönyörű csöndem, forrómellii altatódajkám, ez jó ... igy ... Künn valami cseléd énekel hosszan, elnyújtva, nem akarom, nem hallom: a testem minden pórusával látok, hallok és csiga-ura vagyok minden érzékemnek. Csak a sárga függönynyel tompított ablakot akarom látni, csak ezen a tenyérnyi világosságon keresztül akarok kihintázni az opálos kék ködbe, mely mindig nő, nő a szemem előtt, míg végre az ablak, mely az imént még szabályos, szerény geometriai jelentősége szerint helyezkedett el a szoba falának nagy téglányai között, öles, az egész szobát átfogó keresztté növekszik, felém jön, rám dől, otromba lélegzetíogo sulylyal. Átmetsződő karjai között már csak kék köd felhőzik, idáig jön, elönti a szobát, pedig nedves és hideg és nem akarok tudni róla. Befelé fordítom a látó-pórusaimat, beljebb, a szobába, ahol kusza, póklábu árnyak másznak följebb-följebb a falon, a plafon felé. Cipőmön még az utca nyirkos nedvessége, az orromban náthás ködök s hogy pillanatra lehunyom a szemem s megfosztom a homály mély és gazdag s.zineitől, hát csupa szürkeséget látok, a szürke utca, a szürke falaink között üdvözölhetjük. Vendégeink a közgazdasági és műszaki világ képzettségben, munkában, kötelességtudásban legkivá'óbb férfiai, akiknek látogatása nekünk élvezet, tanulság és tisztesség. De különösen örvendünk azért is, mert tudjuk, hogy munkásságuk most is, mint minden alkalommal, haladást jelent a vasutíigyre, uj tapasztalatok értékesítését, uj tervek, uj reformok megvitatását. A mi vasutaínk, élükön a magyar államvasutakkal, szintén tagjai ennek a hatalmas egyesületnek és igy ki fogják venni a részüket a munkából is, az eredményből is. Hogy mi a vasút az emberiségnek, ezt klasszikus szépséggel és tömörséggel mondta el üdvözlő beszédében a honvédelmi miniszter, aki a távollevő kereskedelmi miniszter helyett látta el a házigazda tisztét. „Az önök vasutjai — úgymond — emeltyűi a gazdasági és szellemi forgalomnak, ők az igazi hordozói a kulturának, egyesítő szervek a nemzetek között és igazi oszlopai az államnak." Ez a hatalmas intézmény, mely örökösen forrong, fejlődik, folyton fölveszi és értekesiti mindazt a csodásat és tökéleteset, amit az emberi elme zseniálitása alkot, az emberi haladásban egyformán képviseli a távoli multat és a távoli jövendőt. Az a százhétezer kilométer vasút, melyet a német vasutigazgatóságok város, a szürke világ szürkeségét. Lám, a szürkeség városa gomolyog odakint, odalent s pillanatra mégis a lelkembe villant egy messzi déli város aranykéksége, amikor egy kis nem idevaló palazzo mellett mentem el s derült homlokára pillantottam s tekintetem végigtáncolta a renaissance-oszlopsor finom rangos ritmusát. Egy olajszínű leányprofil suhant el mellettem . . . istenem, ha most Firenzében volnék, milyen szerelmes volnék ebbe az olajszínű profilba. Pillanatra mélykéknek láttam az eget s az embereket titokzatosan nagyszemiieknek, aminők Gozzoli freskóin. De aztán beléjük ütődtem, meglöktek, megszólítottak, köszöntöttek . .. csak akkor titokzatosak és nagyszemüek az emberek, ha nem ismerjük őket? . . . s megint a szürke városban voltam. Ez itt a köd, a sár, a szürkeség városa, menekülni kell. Menjünk, suhanjunk, lopódzunk. Haza. Itt már beszőtték a póklábu árnyak a plafont, a csönd mélyebbé halkult (már szabályosan megkülönböztethető kocsi- és szekérzörgés s időnkint élesen, idegenül hasogat végig a szobán a villamos csöngetése) s a sötétség ideges villamosságában tömörebben bontakoznak elém a tárgyak vonalai. Szemben a nagy karosszék olyan öblössé dagad, hogy valami hatalmas kőkoporsónak látszik. Az asztalon egyenként ismerem föl a tárgyakat, csakhogy megnőttek, megdagadtak, a római hamvederből vedlett hamutartó ismét olyan egészszé teljesedett, aminő háromezer év előtt lehetett, mikor elásták. A kezem Noa selyemszőrében váj. Alatta rózsaszín bőrének finom remegését, emberasszonyi idegességét érzem (ezért: szerény és mégis lelkes asszonyiságáért szeretem egyesülete képvisel békében és háborúban, anyagiakban és szellemiekben óriási hatalom. Teljes szívből csatlakozunk Behrendt elnöknek ahoz a kívánságához, hogy ez a hatalmas hálózat lehetőleg békés célokat szolgáljon, bár a jeles szakférfiú arról is biztosított bennünket, hogy ez a szervezet nehéz időkben más céloknak is meg tud felelni. Az elnök, aki pedig mint szónok gondosan kerül minden túlzást és szóvirágot, a legnagyobb elragadtatással beszélt a mi fővárosunk csodás szép gégéiről. Mi azt kívánjuk, hogy érezzék magukat ebben a szép városban jól és otthon. Élvezzék jókedvvel, gyönyörűséggel mindazt, amit Budapest és a magyar vendégszeretet nekik nyújtani képes. És friss és komoly munkakedvvel, bőséges sikerrel végezzék el azt a munkát, amely őket idehozta. Ha pedig munkájuk végeztével távoznak, vigyenek tőlünk szép emlékeket. Ugy gondoljuk, hogy sem jóérzésüket, sem munkakedvüket nem zavarja meg az a különös tréfa, melyet a szociálista vasúti munkások elkövettek. Ezek az urak megismételték azt az izetlenséget, melyet párthiveik az orvoskongresszus alkalmával engedtek meg maguknak. Egy pamfletet osztottak szét a külföldi vendégek között, ezt az angoramacskát), Noa megérzi a pillanat liráját, nem vétkezik ellene mozdulattal se, dorombolással se. Egyetlen nagy gomolyaggá zsugorodik és a piros szemével világit. Az ablak keresztje szépen visszahátrált régi helyére. Odaát, látom, ablakok világosodnak ki erősebb, majd enyhébb sárga fénynyel. Mögöttük nem látok semmit, sem szobát, sem embert; csak világosabb foltok ezek, amik a szoba sötétebb foltjaival beszélgetnek Éles csöngetés rázkódtat meg, aztán fénykéve surran végig a szobán s nedves, hideg szél tört be nyomában annak, aki bejött. Tudom, hogy Zó jött be s nem mozdulok meg, csak összébb zsugorodom. Puha mácskalépéseivel jött s érzem szélcsipte bőrének friss illatát. Az villant át az ágyamon, hogy ha most a villany csapját megcsavarná, megfojtanám. Elment a csap mellett. Az ösztöne visszafogta. Föllélegzem. Mikor mellém ért, megfogtam a kezét s szótlanul egy székre kényszeritettem. Éles, kellemetlenül hangos szavakkal borzolta a csöndet. Hogy miért vagyok sötétben. Az idő rossz és örül, hogy már itt van, De hogy miért vagyok sötétben? Kezemmel a Noa selyemszőrét simogattam és a csönd alá alázkodó halk, de talán gúnyos hangon mondtam: — Szokni kell a sötéthez, Zó. Akkor aztán szépen megbarátkozunk vele. Látni kell a sötétséget. Látni és érezni. Noa érzi és nem vétkezik ellene. — Az arcát akarom látni — mondta Zó nyugtalanul és az arcom felé tapogatódzott. Hideg és nedves volt a keze. Vissualiárltottam.