Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)
1910-08-13 / 71. szám
1910 augusztus 10 DÉL MAGYARORSZÁG 13 emelte alkalmazottainak, a fizetését és behozta a vasárnapi munkaszünetet. (—) Milyen lesz a gyapjutermés? Megbízható bombay-i jelentések szerint Keletindiában 4.502,000 bála gyapjutermés várható. Ez 911,000 bála többletet jelent a mult esztendei eredménynyel szemben. Végeredményében 20.227,000 acret müveitek meg, tehát 228.000 százalékkal többet, mint a mult évben. Ez a mennyiség- az Egyesült-Államok összes termőföldeinek hatvan százalékát teszi. (—) Villamos-omnibusz Kecskeméten. Kecskeméten erős fejlődésre mutat, hogy a városi közgyűlés legutóbb villamosvasút építését határozta el. Két vállalkozó már ajánlatot is tett a városnak Stoli-rendszerü sinnélküli felsövezetékes villamos-omnibusz létesítésére. A város az ajánlat tanulmányozására bizottságot küldött ki. (—) tlj gyufagyár. Szászsebesen uj gyufagyár kezdte meg működését, az Aetna magyar gyufagyár-részvénytársaság. A vállalatot négyszázezer korona alaptőkével Baciersdorf Henrik alapította. A gyár naponta ötven láda svédgyufát fog gyártani. (—) Fizetésképtelenségek. A bécsi hitelező' védegylet a következő fizetésképtelenségeket közli: Schlesinger Izidor vegyes- ós füszerkereskedő, Nagykanizsa; Reiner Miksa kereskedő hagyatéka, Liptó-Vlajna. (—) Uj helyiérdekű vasút. A kereskedelemügyi miniszter Salacz Aladár dr ügyvéd, szarvasi lakosnak a máv. Szarvas állomásától Szentandrás község és Szentes város érintésével a Tiszapartig vezetendő gőz-, esetleg villamosüzemü keskenyváyányu helyiérdekű vasútvonalra az előmunkálati engedélyt egy évre megadta. (—) Gazdák az alkoholizmus ellen. Az OMGE. szociális bizottsága az alkoholizmus terjedésének okaival foglalkozott és úgy találta, hogy ennek a bajnak egyik hathatós terjesztője a magyar büntetőjogi gyakorlat enyhe eljárása a részegségben elkövetett bűncselekménynél. Hogy ezen a bajon segítsen, az OMGE. fölírt az igazságügyi kormányhoz a büntetőtörvény megfelelő módosítása érdekében. Az OMGE.-nek, ha komolyan akar az alkoholizmus ellen küzdeni, sok más eszköz áll rendelkezésére. A Gazdaszövetség, a Hangya, a vidéki gazdasági egyesületek ós gazdakörök segítségével szociális téren igazán eredményes harcot vívhat ez ellen a nóprontó betegség ellen. (—) Tanulmányozzák a debreceni lótenyésztést. Néhány nap múlva érdekes vendége lesz Debrecen városának, ahova egy drezdai dúsgazdag főúr látogat el, hogy a magyar lótenyésztés központjában a viszonyokat tanulmányozza. Az előkelő idegen Appel Ferenc báró, aki levelet intézett a város tanácsához. A levélben Appel báró, aki a Johannita-rend lovagja, kéri a tanács jóindulatát, hogy a lótenyésztés tanulmányozásában támogassa. Appel Ferenc báró szombaton délben érkezik Drezdából Debrecenbe, hétfőn kimegy a Hortobágyra, ahol több napig marad. Appel bárót Medgyassay Mihály gazdasági tanácsos és Boldizsár Kálmán dr mezőrendőrkapitány, tiszteletbeli tanácsos fogja kalauzolni. Bemutatják a vendégnek a hortobágyi állattenyésztést és Debrecenbe visszajövet megnézik az epreskerti ménest is. Appel báró a német földmivelési minisztériumban foglal el előkelő állást s kormánya megbízásából tesz tanulmányutat Debrecenbe. (—) Oroszország termése. A kereskedelmi és iparujság julius huszonnyolcadiki (ó-naptár) távirati jelentései szerint az aratási kilátások általában jó közepesek. Őszi buza és rozs eredménye jó közepesnek, tavaszi buza, zab és drpa ellenben közepesnek mondható. Amig az utolsó hónapban a vetések állása, különösen a minőséget illetőleg, délen, délnyugaton, valamint a központi rayonban az esőzések következtében rosszabbodott, addig a közép Volga területén és részben az északi Kaukázusban, továbbá a Volga mögötti részeken szárazság észlelhető; ez részben az északt eletről, a felső Volga területéről és északnyugatról is mondható. (—) Vásár. Nagyhomlóson a legközelebbi országos vásár folyó évi augusztus hó 27 és 28-án lesz. Szabályszerű járlattal és vészmentes helyről mindennemű állat fölhajtható. —Szegváron szombaton és vasárnap lesz vásár. — Titélen augusztus 21 ós 22-én, Módoson augusztus 28-án tartják ineg a legközelebbi országos vásárt, amelyekre szabályszerű járlattal és vészmentes területről mindenféle állatok fölhajtása meg van engedve. Krisztus takácsa. Irta Krúdy Gyula. Egyszer már írtam valahol Kornádi Péterről, a Krisztus takácsáról, akit idősebb korában már nem is neveztek másképpen, sem Lőcsén, sem Budán, sem Krakóban, mint azon a néven, amelyet önmagának kitalált: Krisztus takácsának. Kornádi szerint a kis Jézus gyermekruháit szepességi vászonból szabták, azért nem kellett neki több ruha életében. Kornádi vaspántos szekerével harminc esztendeig járta az országutakat. Ismert minden fát, minden bokrot, de minclen fogadósnét is a két királyságban. Kora tavasztól késő télig amig csak járhatatlanokká nem váltak az utak a Kárpátban (Krakó felé) vagy Hernád-völgyében (Buda felé), Krisztus takácsa egyik vásárról a másikra utazott. Haza csak portékáért járt, ha a ládái kiürültek. Lőcsén a felesége felügyelete alatt dolgoztak a legények, a kassai kaputól jobbra eső földszintes hosszú házban. Egy napon, tavasz felé, amikor Krisztus takácsa már kezdte elhagyogatni téli szokásait: a látogatásokat azon polgárok házainál, ahol bort mértek ós szállást adtak a vándorlóknak és valami korcsmai szag volt a házban, amit Kornádi életében nagyon megszokott; ahol könyökre dőlve hosszasáp lehetett mesélgetni külső országok városairól, fogadóiról, királyairól, — ott egy napon kihúzogatta a fejét a vidrabőr-süvegből ós megnézte a Hain-féle kalendáriumot. — Két hét múlva vásár van Krakóban! — mondta és elszintelené'détt öreges arca kipirosodott. A macskaprém-bekecsét, amelyet egész télen viselt, kigombolgatta és egy délutánon meghívta borozásra Hufhágel Józsefet, a liires lőcsei kovácsot. A félszemű kovács, ha egyszer ránézett egy szekérre, még a meglazult szege, zést vagy vasalást is meglátta. A takács nagy vasas-szekere sohasem gurult ki addig Lőcséről, amig Hufnágel helyeslőleg nem biccentett a fejével. — Megnézem a zálogba vetett lányokat, ha már Krakóban leszek, — dörmögte a takács. — Vájjon hogyan vigyáztak a gondjaikra bizott aranypecsótekre ? Hufnágel szótlan, mogorva ember volt, aki ha beszólt is, a bekecséhez szólott csupán. Morgott valamit az ökörbőrnek, amelyből mellényét szabták. Krisztus takácsa, aki nagyon szeretett asszonyi dolgokról locsogni, különösen mióta nagyapává tette a férjes leánya, jóizüen csemcsegett a szájával: — Mert én már csak sehogyan sem hiszek az asszonyfélének, amig a kocsiúton átal tud menni. Láttam én Nürnbergben azt a lakatot is, amelyet valamely bolond gróf talált ki a felesége megőrzésére, amig ő szent földön járt. Hát azt a lakatot is ki lehetett nyitni. Hát még a Szaniszló király ur pecsétjeit hogyne lehetne megbolygatni a menyecskék derekán ! Hufnágel beleszólt a mellénye zsebébe. — Azt mondod, hogy a király már öreg ember? Nono, hiszen nem is a királyról van itt szó, hanem azokról a fiatal leventékről, akik a kulcslyukon szoktak bebújni az aszszonyi szivekbe, ha eresztik őket. Azt mondod, hogy akkor nem fizetnek a tizenhat városok adót? Hát hiszen eddig se fizettek. Majd én megvizsgálom ezt az ügyet. Az én eszemen ugyan nem jár tul semmiféle leányzó. Ismerem őket, mintha apjuk volnék. Ilyenformán történt, hogy egy tavaszi napon Krakóban a királyi kertek között abban a kerti házban, ahol a jó Szaniszló király a zálogba vett szepességi lányokat tartotta, nyomakodik ám befelé egy vidrabőr-sapkás, sárga topánkás öreg emberke ós nagy óvatossággal pislant be az aranybrokát-függönyök mögé. Hogy jutott idáig? A szepességi kereskedők mindenhová bejutottak, ahová akartak.. Mindegyiknek volt a derekán egy bőröv. Abbau az övben hordták Európa összes császárait, királyait. (Természetesen, csak a tallérokon.) Csak a megholt királyok gömbölyű szeme látszott rosszalást kifejezni a fogadóbeli képekről. De hát a hires Ulászló sem vághatta most tollas süvegét a takácshoz, mint száz esztendő előtt Lőcsén Zsigmond király udvari bolondjához. Egy nehéz, himzett kárpit mögött, (amelynek himzóséböl Krisztus takácsa fejcsóválva olvasta ki a szepesi várorosok címereit: „nini, a lőcsei oroszlánok is itt vannak; szorgalmasak a leányaink !") rátalált azokra, akiket keresett. Fekete medvék bőrével borított teremben együtt ült a tizenhat leány egy oltárteritő körül, amelyen csevegve, nevetgélve hímeztek. Kornádi egy darabig észrevétlenül álldogált a függöny mellett ós ravaszkás szemei fürgén gurultak végig a leányokon. Nini, némelyik hogy megfogyott. A másik meg meghízott. De az aranypecsét a Szaniszló címerével még mindegyiknek ott függött a derekán. Mikor már jól szemügyre vette őket, csöndesen, reszelgetve köhécselt. A tizenhat leány egy szempillantás alatt fölrebbent, mint megriasztott madár-csapat. (,Vájjon fölrepülnek-e akkor is, ha egyesével vannak?" — kérdó magában a takács.) A bélaiak túsza, a Veronika volt a legbátrabb közöttük, mert hiszen ő már özvegyasszony volt. Fölkapta a nagy selyem-metélő kést és a levegőbe emelte. A többiek ijedt sikoltással bújtak el a Veronika szoknyája mögött. Kornádi csöndesen, dörcögtetve nevetett. — Nono, kis bolondok, hát már Krisztus urunk takácsától is megijedtek? — A' bizony! Kornádi bácsi van itt! — kiáltotta el magát valamennyi leány-asszony, aztán szerte széledtek. A bélai „zálog" bizonyos csalódottsággal eresztette le a színes kövekkel kirakott kést. — Csak a lőcsei takács! — mondotta. — Asszonyok, folytassuk a munkát. Kornádi uram ismerte ezt a fogadtatást. Régi idő óta fogadják őt ilyenformán a fiatal nőszemélyek. Csendesen odahúzódott az oroszlán" karmokon nyugvó asztal mellé ós a süvegét a kezében hintázta. — Hát mit csináltok ? — kérdezte, de nem igen várt feleletet, mert a szeme ugy járt-kelt a leányok között, mint a rókáé. Még a félbajusza is megmerevedett a kíváncsiságtól. Veronika szigorúan emelte föl a fejét: — Hogy mert ide belépni? Itt tilos férfinak járni. Krisztus takácsa szelíden legyintett: — Ugyan ne bolondozz, lelkem . . . Hisz tudod, hogy Kornádi uram nemcsak az esküvőket, de a temetéseket is számon tartja! Ott voltam az első urad temetésén, a második esküvőjén. Nem való vagy te ide az egynapos hajadonasszonyok közé! Veronika dacosan harapott a szája-szélébe. — Azért Kornádi uram. sem tud mindent. Vannak ám csodák is a világon. — Vannak hát! — hunyorított a szemével a takács. — De a csodák nem viselnek szoknyát. Szórakozottan, csendesen görgette a szavakat, mert a szeme hirtelen megakadt valamin. Azon, hogy Nezsideri Márta (férjezett Sperfógel Jánosné), a lublói zálog, nagyon is mélyen hajol az oltárteritő fölé és halovány arca mintha haloványabb lett volna egy árnyalattal, mint az előbb volt. Nini, a két ajka pedig mintha reszketne, vagy mozogna, mintha sebesen mormogna valami imádságot magában! A takács atyafiságban volt az egész Szepes. séggel. Szegről-végre rokona volt a lublói zálog is. Hümmögve és vigyázatosan lépkedett körül a fényes pádimentumon és mintha csak véletlenül tenné, a Márta háta mögött nagy figyelemmel kezdte vizsgálni a himzett oltárteritőt. Pedig a leányasszony kis fülét nézte, amely egyszerre lángbaborult. Halkan a Márta fülébe súgta:
