Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-05 / 64. szám

« DÉLM AG YARORS ZAG 1910 augusztus 8 tam, hogy ellenein az előbb emiitett vádjaim miatt a bécsi esküdtszék előtt panaszt emeljen. A „Pester Lloyd" ezt a petíciót és egyidejűleg Rakovszky Béla ur egy kijelentését közzétette. E nyilatkozatban kijelenti Rakovszky Béla ur, hogy nem fogja megtenni nekem azt a ^szívességet", hogy engem bepöröljön, az egyetlen, ez ügyben számottevő két tanú különben is már meghalt ós ha én az ő vallomásával, amelynek döntő jelentőségét ő elismeri, nem vagyok megelégedve, ugy forduljak én a bírósághoz. Rakovszky urnák a bírósághoz való eme utasítása csak kifogás, mert amikor a fentemiitett jelentés a bécsi esküdtbíróság előtt tudomásomra jutott, ez már a hivatalos titok védelme alatt ellenem elkövetett rágalmazás tekintetében büntetőjogilag évek óta elévült volt. Ezenkívül Rakovszky Béla ur, mint képviselő, ami a hazug tanúvallomása tekintetében igen fontos, immúnis volt ! Az állítólag elhunyt tanukra való hivatkozás gyáva kifogás, ami megrögzött gazembereknek a szokása, de egy magyar országgyűlési képviselő szájából hallva, rendkívül különösen hangzik; ezenkívül Rakovszky ur eme állítása valótlanság; nekem ugyanis számos, mindenképen eleven tanú áll rendelkezésemre bizonyításra, közöttük olyanok, akik megbotránkozásból, önként jelentkeztek nálam; ugyan e célt szolgálja néhány rendkívülien érdekes hivatalos okirat is. Amikor Rakovszky ur a „Pester Lloyd"-dal közölte, miszerint nekem nem fogja megtenni azt a „szívességet," hogy engem bepöröljőn, különben is beismeri bűnösségét, mert hiszen mikor az általam óhajtott bepörölóst egy, nekem megteendő szívességnek nevezi, elismeri, hogy ez a pör ellene, mint hamis tanú és rágalmazó ellen bizonyítana és ezzel az én igazolásomat eredményezné. Minthogy Rakovszky ur önmaga bevallja, hogy tanúvallomása pörömben mérvadó volt, annál fontosabb reám nézve, az ellene való rábizonyitás. A mélyen tisztelt Képviselőház bizonyára nem fogja tűrni, hogy egyik tagja, a tisztességtelen cselekedet vádjával szemben, amelyet én ezennel Rakovszky Béla ur ellen ismét nyilvánosan emelek, hazugságokkal és kifogásokkal igyekezzék a biróság tárgyalási termét kikerülni, ezért ismételem ezennel legalázatosabb kérésemet: kegyeskedjék a mélyen tisztelt Képviselőház Rakovszky Béla urat kényszeríteni, hogy mindkét petícióm tartalma miatt ellenem a sajtópört haladéktalanul megindítsa. A mélyen tisztelt Képviselőház legalázatosabb szolgája Bécs, 1910 augusztus hő 3-án KolÍ8cher Kelemen, khán.' Kolischer khán hosszú ideig volt vádlott. Legalább ugyanannyi ideig szeretné élvezni a vádló szerepét. Rossz helyen és rosszul kereszugnak a kulisszák között, mint suttognak riadtan a nézőtéren s mint válik csendes, nagyon csendes emberré az a boldogtalan .. . Aztán hosszú ideig nem tudtam semmiről semmit. A kályhában parázsra izzott a nagy hasábfa és a lobogó lángok kihunyása homályba borította a nagy, csupaszfalu szobát. Barnabás fiatal szive lázasan vert az elbeszélés rémsége és a hirtelen jött mély sötétség miatt. A zongora megint szólt. Bizonytalanul, egy ujjal, verték ki rajta a Troubadur bucsu-dalát: „Oh, a halálos óra sohase jő korán ..." Az öreg furcsa, kiénekelt hangon dúdolta hozzá a kíséretet. A játék hirtelen megszakadt, mint mikor a gyorsbeszélő száj lezárul egy lopott csók miatt. Kelemen bácsi dühösen rázta fölfelé bozontos üstökét és mintegy magában dünnyögte: — Még ma este beszélek az asszonynyal, ha el is csapnak miatta. Barnabás nem szólt, csak magában bámulta az öreget hősiességéért. — És a kedves leányából mi lett?—kérdezte hosszabb szünet után bátorságot merítve. — Mondtam már, hogy meghalt! — riadt föl mérgesen az öreg. — Öngyilkos lett? — kérdezte megint a fiu félénken. — Hát azt hiszed hogy nincsenek szivek, melyek méreg nélkül is megrepednek ?! . . . Elég volt, fiu, aludjunk . . . Hogy mondja Petur bán: „Aludj öreg, ki tudja, mire ébrfcdsz 1?" Jó éjszakát! kedik. Támadásának alacsony nívójával megfosztja ügyét minden komolyságtól, pedig ő maga szeretné nagynak, jelentősnek beállítani, így nem sikerülhet még akkor sem, ha joggal vádolja Rakovszkyt. TAVI RÁTOK Fölmondták a japán szerződést. Bécs, augusztus 4. A japán nagykövet tegnap a külügyminiszternek jegyzéket nyújtott át, amelylyel az Ausztria-Magyarországgal kötött kereskedelmi szerződést fölmondják. A japán kormány egyúttal késznek nyilatkozik AusztriaMagyarországgal egy uj kereskedelempolitikai megegyezés ügyében tárgyalásokba bocsátkozni. VII. Edvárd szobra. London, augusztus 4. Asquith miniszterelnök átirt a lordmajornak London polgármesterének és fölszólította, hogy VII. Edvárd érdemei elismeréseül szobrot állítsanak neki. A lordmajor azt válaszolta, hogy már gondoskodott róla, hogy szoborbizottságalakuljon Edvárd király emlékszobrának fölállítására. A nemzetközi békekongresszus. Stockholm, augusztus 4. A nemzetközi békekongresszus résztvevőinek tiszteletére ma délután a királyi palotában kihallgatás volt, amelyen hatszázan jelentek meg. A király helyett Károly főherceg fogadta a kongresszus tagjait. A spanyol forrongás. Madrid, augusztus 4. Taragavában, a Jézus szive kolostorban egy szerzetes vigyázatlanságból rálőtt a priorra és őt súlyosan megsebesítette. E hír nagy feltűnést kelt, mert azt bizonyítja, hogy a kolostorok tilalom dacára el vannak látva fegyverekkel. Madrid, augusztus 4, A belügyminiszter betiltotta a vasárnapra tervezett bilbaói klerikális tüntetést. A klerikálisok elhatározták, hogy különvonatokon Madridba mennek és engedélyt kérnek a kormánytól, hogy ott tarthassák meg a tüntető felvonulást. A kormány ma fog határozni a kérelem fölött. A döntés elé nagy izgalommal néznek. Barcelona, augusztus 4. Délután négy órakor a Svájci-kávéház előtt a tengerészek egy tizenöt centiméter átmérőjű bombát találtak, melyhez elektromos drót volt erősitve. A bomba kitűnő szer. kezetü. Sztrájk és krimicsau. Hamburg, augusztus 4. Tegnap este a kikötőmunkások még egy utolsó gyűlést tartottak ós elhatározták, hogy ma reggel megkezdik a sztrájkot. A hajósvállalatok hallani sem akarnak a béremelésről. A hamburgi sztrájk kitörése jeladás lesz a német kikötőkben az általános sztrájkra. Már megjött a hír Kiéiből, Brémából és Stettinböl, hogy mihelyt a hamburgi kikötőben beszüntetik a munkát, ők is proklamálják az általános sztrájkot. London, augusztus 4. Az angolországi hajóépítő, vállalatok szövetsége elhatározta, hogy ha azok a hajóácsok, akik a mult héten béremelést követelve, bejelentés nélkül abbahagyták a munkát, ma reggej nem jelentkeznek a gyárakban, kizárják az öszszes hajóácsokat, a kazánkovácsokat és a bognárokat. A kizárás egyedül a hajógyárakban hetvennégyezer munkást fog sújtani, közvetve még százezer ácsot érint. A családirtó. — Molnár József vallomásai. — (Saját tudósítónktól.) Két hete, hogy Budapest népének tízezrei nagy gyászszal és szomorúsággal temettek öt gyermeket, az élet küzdelmeiről és nyomorúságáról mitsem tudókat. Molnár József postásnak, az Apaffy-utcai családirtónak a gyermekei voltak az ártatla" nok, akiknek tragédiájában de sok nyomorgó tragédiáját és véres küzködését siratta meg a nyomorgó és a fényben is folyton küzködő szép Budapest. Azóta tömérdek uj esettel szolgált az élet, a részvét és az emberi érdeklődés azonban még sokszor fogja az Apaffy-utcai tragédia két élő áldozata felé fordítani a figyelmet. így történik ez most is, amikor a szerencsétlen élőnek, a nagy tragédia talán sorstól küldött előidézőjének, Molnár Józsefnek a szószerint való vallomása kerül nyilvánosságra. Az időközben fölgyógyult Molnár József eddig két vallomást tett. Az egyiket a rendőrség, a másikat a vizsgálóbíró előtt. A két vallomás ép a legfontosabb mozzanatra teljesen ellentétes: régóta tervezte-e Molnár fiainak a megölését, vagy nem? A kórházban. A nacionálé felvétele után igy iktatta a rendőrfogalmazó jegyzőkönyvbe Molnár vallomását : — Borzasztó nagy nyomorban voltunk. Ennek az esztendőnek május havában forgott a fejemben már a gondolat, hogy valami módon a bajon segíteni kell. Eszembe jutott, hogy abból a harminchárom forintból, amit a postától elsején kapok, még csak valahogy megtudnánk élni, ha gyerekek nem lennének, de rögtön eszembe jutott az is, hogy ha már megvannak : ez olyan nagy fájdalom lenne, ha most elvesztenénk őket, hogy nem birnám el. Csak együtt kell tehát a halálba mennünk. Az esetre magára most nem birok visszás emlékezni, mert nagyon elgyengültem. (Aláírás.) A vizsgálóbíró elótt tette Molnár második vallomását. A vizsgálóbíró, nem kutatván az inditó okokat és a tett elkövetésére összeható részleteket, magát az esetet mondatta el Molnár Józseffel és azt igy vette jegyzőkönyvbe: — Hétfőn, körülbelül hajnali négy órakor, irtózatos fejfájással ébredtem föl. Hetekkel ezelőtt már anyagi gondok üldöztek s most is az volt a fejemben. Jóformán magam sem tudom elmondani, hogy mi történt fölébredésemtöl kezdve. Ugy rémlik, hogy azt mondtam a feleségemnek: vigye el a táskát a postára s mondja meg, hogy ma nem birok szolgálatba állani. Feleségem el is ment. Nemsokára legkisebb gyermekem, az Annuska fölsikoltott, lehet, hogy álmában. Fölkeltem és megnéztem a gyermekeket. Látva őket, arra gondoltam, ha nem mennék még sem ma a postára, főnököm előtt, aki pontos embernek ismert, oly rossz színben tűnnék föl, hogy ez talán a szolgálatból való elbocsáttatásomat is maga utáii vonná. Arra gondoltam tehát, hogy mégis bemegyek a postára. Minden héten kétszer szoktam borotválkozni, ilyen nap volt ez is. Elővettem borotvámat, miután megszappanoztam magamat, borotválkozni kezdtem. A kezem reszketett, mert azt hiszem, lázas voltam és véletlenül ugyan, de megvágtam magamat. Mélyen bevágtam a nyakamat, mert igen vérzett. Amint a vért láttam, magam sem tudom, milyen érzés fogott meg, arra gondoltam, hogy ezt a keserves életet nem muszáj végigküzdeni, inkább jobb nem tudni semmiről, ugy látszik, az isten sem akarja, hogy én és apró gyermekeim boldoguljunk. A borotvát, amelyet a véletlen vágás után elejtettem, fölkaptam s bevágtam, most már szándékosan, a nyakamba. Éreztem, hogy azért még birok lélegzeni. Erre az asztalon levő konyhakést fölkaptam s a szivembe döftem. Ugylátszik, megakadt egy bordán, mert most már nem fájt olyan nagyon. A borotvát erre ismét fölkaptam és arra gondoltam, hogyha én nem élek, akkor igazán senki sem lesz, aki gyermekeimet eltartsa, az