Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-05 / 64. szám

« DÉLM AG YARORS ZAG 1910 augusztus 8 és a marostordaihoz hasonló botrányok a rendszerre vetnek árnyat. Minél inkább szükség van e rendszer mellett a központi kormányzat beavatkozására, annál inkább előtérbe kell nyomulnia e rendszer gyökeres reformjának; a közigazgatás államosításának. Következik ez nemcsak a kormánynak programjából, mely a közigazgatási bajok orvoslását hirdeti, hanem minden becsületes kormányzat azon főcéljából is, hogy a rendet és nyugalmat feltétlenül fentartsa, megóvja és állandósítsa. Ha ezt- a célt kisebb méretii reformmal elérnie nem lehet, akkor kötelességéhez hiven nagyobb,. gyökeresebb reformmal kell végét vetni az eféle zavarok és visszaélések lehetőségének. Ez egyetemes nemzeti érdek, amelynek eltökélt érvényesítése előí ilyen tapasztalatok után ez országban senki sem fog elzárkózhatni. Nem lehetetlen tehát, hogy teljesedik egyik érdemes laptársunk óhajtása, hogy „az a villám, melylyel a miniszterelnök a marostordai terroristákra lesújt, egyben a közigazgatási reform hajnalsugara is legyen". Tfz törvényjavaslat. — A főrendiház ülése. — (Saját tudósítónktól.) A kormány összes tagjainak és harminc főrendnek a jelenlétében intézett el ma a főrendiház a szokásos gyorsasággal és felületességgel tiz törvényjavaslatot. A főrendeknek egyhangúlag elfogadott külön fölirata szól a politika minden szőnyegen fekvő kérdéséről, még a választói jogról is, amelynek uj szabályozását a fölirat szerint „elodázni nem lehet". És ezt a főrendek mondják. Mintha a föliratnak ebből a részéből felénk csapna az a sorvasztó szél, amely a főrendiház koporsója felől lengedez. Az indemnitást egyhangúlag szavazták meg. Az ujoncjavaslatoknál Wind-ischgrats Lajos herceg volt az egyetlen fölszólaló. A többi törvényjavaslat akár sommásan is keresztülmehetett volna. A főrendiház üléséről ez a részletes tudósítás számol be : — Lacit, meg a Berci úrfit, — ismételte gépiesen az öreg. És arca hirtelen olyan merev lett, mint a halotté. S nagy, bágyadt tekintetű szeme, mely körül ezer ránc fut össze, vadul néz bele a kályha tüzébe. A fiu megfordult kényelmes fekvéséből s két könyökére támaszkodva, félelemmel vegyes érdeklődéssel leste az öreget. Nem merte megszólítani. Pedig égett a kíváncsiságtól. A színháznál sokat beszéltek Kelemen bácsi érdekes múltjáról. Valaha jó szinész, bires énekes volt. De azután nagy bajba keveredett. Be is zárták hosszú időre. Senki sem tudta bizonyosan, mi volt a büne. Őt magát megkérdezni hiábavaló fáradság lett volna. Harapós volt az öreg, mint egy kiéhezett komondor. De Barnabást, miért-miért nem, megszerette. Elbeszélgetett vele igy sziesztázás alatt, a délelőtti próba s a délutáni munka közben, de soha magáról nem szólt egyetlen szót sem. -T- A Lacit, meg a Berci úrfit, — mormolta megint az öreg. — És Magdolnát fogjuk adni vasárnap . . . Magdolnát! ... Hiszed-e, hogy az a gyerek tizenhétéves korában el merte játszani azt a szerepet, a parasztleányt, a bukott nőt és a vén részeges asszonyt egy személyben, egy tizenhét éves ártatlan gyerek! Mert az volt. Ártatlan és jó, mint egy angyal! A földkerekség első művésznője lehetett volna, ha életben marad ! — Meghalt ? — kérdezte félénken Barnabás. — Meg, — felelte az öreg. És vöröskarikás, fájós szeme azonnal telefutott könnyel Csáky Albin gróf elnök negyedtizenkét órakor megnyitja az ülést. Elparentálja Pálffy István pozsonyi grófot. Bemutatja a képviselőház elnökének átiratát a képviselőház megalakulásáról és az Erzsébet-szoborbizottság megválasztásáról. Bemutatja azoknak a főrendeknek jegyzékét, akiket képviselőknek választottak meg. Bemutatja a beérkezett irományokat és bejelenti a bizottságok megalakulását. Széchenyi Sándor gróf javasolja, hogy a törvényjavaslatokra mondják ki a sürgősséget. (Helyeslés.) (A fölirat.) Ezután áttérnek a fölirat tárgyalására. A főrendek fölirata többek közt igy szól: „Államhitelünkre, közgazdasági életünkre mindenkor mélyre kiható kérdés volt a bankügy. Fokozottabb óvatosságot és körültekintést igényel azonban annak küszöbön álló rendezése az államháztartásunk és közgazdaságunk jelenlegi viszonyai között. Hiszszük, hogy a készfizetések kérdésének rendezésével együtt sikerülni fog megtalálni a megoldásnak azt a módját, amelyben a gazdasági élet összes köreinek megnyugvása követi a törvényhozás öszszes tényezőinek megállapodásait. Ép ily megoldási módozatot kell keresni a Romániával már megkötött és becikkelyezésre váró kereskedelmi szerződés mellett a Balkán-félsziget egyéb államaival folytatott tárgyalások alapján kötendő kereskedelmi szerződésekre nézve. A legfontosabb és el nem odázható föladatnak a választójog kérdésének uj szabályozását jelöli meg. A kérdés fontosságától teljesen áthatva, mi is abban a meggyőződésben vagyunk, hogy társadalmi viszonyainknak 1848. évtől fogva történt gyökeres átalakulásánál fogva a választójog uj szabályozását elodázni nem lehet. Megértettük, hogy szükségessé vált a véderő fejlesztése oly mérvben és irányban, hogy a monarchia biztosságának és állásának megóvására hivatott fegyveres erő föladatának minden esetben megfelelhessen. E részben megnyugvásunkra szolgál, hogy az ország pénzügyi teljesítőképességére, valamint a családföntartás és polgári kereset érdekeire kellő figyelem fog fordíttatni. Az európai államok békeszeretete bizalmat gerjeszt a béke áldásainak tartóssága iránt. Az országgyűlésen áll tehát felséged bölcs megítélése szerint is, hogy sikeres munkával biztosítsa ugy a jelen, mint a késő nemzedék részére is a hazafiúi előrelátás és a törvényhozói bölcseség gyümölcseit. És ép ezért felségeddel egybehangzólag az e részbeli óhajtásaink megvalósulására mi is isten áldását kérjük." Vigyázó Ferenc gróf jegyző fölolvassa a föliratí bizottság javaslatát, amelyet hozzászólás nélkül elfogadnak. — Régen? — Husz esztendeje az embereknek; nekem: ma, tegnap, holnap és mindennap ! Keresztül fonta két durva, kékinges karját a szeme fölött, ahogy elnyúlva feküdt a kemény deszkákon s hörgő, fájdalmas hangok szakadtak föl a szivéből. A fiu némán, reszketve figyelte s nem mert megmozdulni sem. — Meghalt! — zokogott az öreg. — Megölték ... kivégezték ... a hóhérok . . . gyilkosok ! . . . Husz esztendeje és én tiz esztendeig ültem a börtönben . . . Hallottad, ugy-e, fiam? Bizonyosan azt mondták, hogy loptam, azért zártak be. Pedig nem igaz, nem loptam : gyilkoltam. Ne nézz reám olyan rémülten, nem olyan nagy dolog az. Minden ember életében van egy pillanat, amikor érzi, hogy ölni, gyilkolni tudna. De aztán mégis meggondolják a dolgot, féltik a bőrüket... gyávák és hitványak ! . . . Gondolatban ezer halált kivannak egymásra a legcsekélyebb ok miatt és valóságban nem merik megölni, széttaposni a kigyó fejét sem, aki a halálnál is kegyetlenebb fájdalmat okozott mérges marásával. Én nem voltam gyáva, nem voltara hitvány . . . Elég volt a kezemnek egyetlen szorítása, hogy az a nyomorult féreg ott vergődjék előttem és elszálljon silány testéből fekete lelke. Csak husz éve történt és már senki se tud róla. A színészek gyorsan felednek s nekem akkor más volt a nevem, más az arcom és más a lelkem. Az öreg kimerülten elhallgatott és letörülte ősz szakálláról a ráhulló könycseppeket Az igazoló-bizottság jelentésének tudomásulvétele után az indemnitási javaslatra került a sor. Ezt is egyhangúlag fogadták el. (Az ujoncjavaslatoknál) Windischgrátz Lajos herceg szólalt föl. Utal a honvédelmi miniszternek legutóbbi beszédére és hangsúlyozza, hogy nincs egyetlen állam sem, amelynek olyan nagy szüksége'volna hatalmas hadseregre. Szükséges, hogy a hadsereget fejleszszék. A királynak és népképviseletnek meg kell találni a módot, hogy közös egyetértéssel fejleszszék azt. Tiz év óta va^ judnak már ezek a kérdések. Nem koncessziók kellenek, hanem közös egyetértéssel kell a kérdést megoldani. Ha nem lehet beszólni véráldozatról, nem lehet koncessziókról sem szó. Csak célszerűségről lehet szó. A néphadsereg csak nemzeti lehet s sajnos, a mi hadseregünkben nincs meg a nemzeti lelkesedés. A közös hadseregnek és a honvédségnek egy a célja. Csak a közös hadsereggel lehet biztosítani a jövőt, mert a közösség nem a jelvényekben és a vezényszóban nyilvánul meg, hanem a közös célban. A honvédségnek nincsen semmi értelme. Fölkéri a honvédelmi minisztert, hogy az uj véderőtörvény a katonai kérdéseket véglegesen oldja meg. (Helyeslés.) Ezután a javaslatot elfogadták. Hozzászólás nélkül fogadták el a román kereskedelmi szerződés becikkelyezéséről, a nagy államkölcsönről, a népszámlálásról, a legeltetési forgalom megtiltásáról, a konzuli bíráskodás meghosszabbitásáról szóló törvényjavaslatokat és a statisztikai hivatal munkarendjéről szóló jelentést. A főrendiház bizottságaiba választott tagok eskütétele után hitelesítették a jegyzőkönyvet. Elnök felhatalmazást kér, hogy a király születésnapja alkalmából a főrendiház hódoló szerencsekivánatait kifejezhesse. (Helyeslés.) Ezzel az ülés véget ért. Uj főrendek. A főrendiház igazoló-bizottsága a főrendiház mai ülésén azt a javaslatot terjesztette elő, hogy Pejacsevich-Mikó Endre gróf, Dessewffy Emil gróf és Gerliczy Félix báró számára, miután a kor- és vagyonbeli képesítésüket igazolták, a belügyminiszter utján királyi meghívólevél kieszközöltessék. Ugyancsak a bizottság javaslatára a főrendiház tudomásul vette Szögyény-Marich László berlini nagykövetnek grófi méltóságra történt emelését ós nevét a névjegyzékben ennek megfelelően kiigazította. nagy, vörösmintás keszkenőjével és némán tekintett föl megint a menyezetre. Barnabás érzékeny, könnyen lelkesülő és rémüldöző gyerekszive kinosan összeszorult a szánalom, meg a félelem miatt. És nem tudta megállni, hogy remegő hangon a legfölöslegesebb kérdést ne intézze az öreg Kelemenhez : — Nagyon szerette a leányát, Kelemen bácsi ? — Szamár ! — jajdult föl haragosan az öreg. — Még az áÜat is szereti a kölykét. És én ne szerettem volna azt az angyalt ?! Ha a húsom, a vérem lett volna, akkor se szerethettem volna jobban. — Hát nem az édes leánya volt ? — kérdezte csodálatos megkönnyebbüléssel a fiu. — Nem. Találtam, — felelte mogorván az öreg. — Épen a jutalomjátékom napján. A próbára igyekeztünk szegény jó feleségemmel. Ott ült szegényke az árokban, piros kis keszkenő volt a szőke haján és durva vászoningecskéjéből kilátszott a sovány, kis, kékfoltos karja. Valami lelketlen némber tehette ki az útszélre. Ugy egy esztendős, meg egy fél lehetett. Azt mondta a szegény feleségem, hogy az Úristen jósága küldte nekünk, mert hogy himlőben meghalt nemrégen az egyetlen fiunk, hogy ez a kis árva a mi gyerekünk lesz. El is kereszteltük mindjárt Magduskának, mert épen Magdolna napján találtuk. És fölneveltük, mintha a saját szülöttünk lett volna. — Igazán szép, nemes cselekedet volt! — lelkesedett Barnabás. — Ostoba vagy, fiam! —vetette oda mélán az öreg. — Az emberek sohase követ-