Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)
1910-08-31 / 84. szám
414 DÉL-MAGYARORSZÁG 1910 augusztus 28 íyes bujkálásáról, a család tízezer font sterling dijat tűzött ki annak, aki a leánya nyomára vezet, de hiába. Egyszer aztán véletlenül megtudták, hogy az az ápolónő, aki a guysi kórházban Nurse-Erskine név alatt hónapok óta önfeláldozással foglalatoskodott a betegek körül, Earl Bucliam leánya. Szülei haza akarták vinni, csakhogy lady Marjorie hajthatatlan maradt. Abban a kórházban fölfedték inkogni. tóját, tehát elszegődött egy gyermekkórházba ápolónőnek. Itt sem volt maradása, mert szülei folyton unszolták, hogy térjen vissza a főúri csillogó társaságba. Különcködéseiről sokat beszéltek az arisztokrata körökben. Családja azonban szabadjára engedte, örült, hogy legalább szamaritánus kedvteléseivel szakított. 1907-ben törtónt, hogy a vasúti kocsiban kirabolták lady Marjoriet. Vasúti rablók elvitték ékszertáskáját, amelyben háromszázezer márka értékű drágaság volt. Lady Marjorie akkor jegyben járt Sir Arthur Brodrickkal, a hadügyminiszter öescsével. Fényes lakodalom készült Londonban, de nem lett belőle semmi. Három nappal az esküvő előtt lady Marjorie visszaküldte vőlegényének a jegygyűrűt. Sohasem lehetett megtudni, hogy miért kosarazta ki a hadügyminiszter öcscsét. Earl Bucham és neje Edinburgh környékén kerestették és maguk is kutatták leányukat. Ott kapták a gyászos hirt, hogy lady Marjorie holttestét megtalálták Asimor környékén. A gyászoló szülők odautaztak. NAPI HÍREK Huszonöt év előtt. * 1885 augusztus 31. - Kolera-riadalom Magyarországon. Furcsa véletlen, hogy épen huszonöt évvel ezelőtt a maihoz hasonló, csakhogy kisebb arányú kolera-riadalom támadt Magyarországon. Spanyolországban és Franciaországban szünó'félben volt a veszedelmes járvány. A hatóságok már nem ellenőrizték olyan szigorúan a határt és több izben megesett, hogy a vesztegzár alatt levő területekről egyes emberek átszöktek a szomszéd országokba. Egy ilyen szökés volt oka a magyarországi kolera-riadalomnak is. 1885 augusztus harmincegyedikén megérkezett Fiúméba a Barbarossa nevii német gőzhajó. Alig hogy kikötöttek, a hajó utasai közül megbetegedett egy Julius Koch nevü ember. A betegség tünetei hasonlítottak az ázsiai kolerához. A hatóságok rosszat gyanítottak és megindult a vizsgálat. Kiderült, hogy Julius Koch, aki Hamburgból jött hajón kerülő uton Fiúméba, voltaképen francia lakos. Néhány nappal azelőtt jutott Franciaországból Németországba, de innen már nem mert vonaton utazni tovább, hanem Hamburgból hajón akart Magyarországra jutni. Nagyon megijedtek a magyar hatóságok. Biztosra vették, hogy Julius Koch Franciaországból hozta magával a kolerát. A magyar lapok már koleraveszedelemről irtak. Háromnégy napig tartott ez az állapot. Julius Koch ekkor Fiúméban meghalt. Most már biztosra vették, hogy Magyarországon a kolera. A bakteriológiai vizsgálat azonban kiderítette, hogy a németországi ember cholera te nostrasban halt meg. Ami csak jelenségeiben hasonlít az ázsiai kolerához, egyébként azonban nem ragályos. És ezzel véget ért a magyar kolerariadalom. — A miniszterelnök Osztendében. Osztendéből táviratozzák: Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnöknek rendkívül jót tesz az osztendei üdülés. Meghízott és arca egészen kipirosodott. Van itt több politikus és képviselő is, akikkel el szokott beszélgetni. A miniszterelnök a Hotel Fontainban lakik, egy régi, de igen kényelmes szállóban, amely nincs a tengerparton és így nincs is ugy ekszponálva. A miniszterelnök csak a legfontosabb és legsürgősebb ügyeket intézi innen és így egészen a pihenésnek és üdülésnek szenteli azt a rövid időt, amit itt tölt. Épen azért nem megy el Brüsszelbe sem az interparlamentáris konferenciára, a hová az osztendei magyarok hívták. — Csernoch püspök Híagykikindán. Megírtuk már, hogy Csernoch János dr csanádi püspök szeptember tizenharmadikán bérmakörutra indul, és elsősorban Nagykikindát *ogja meglátogatni. Mint most Nagykikindáról jelentik, a püspököt a vasúti állomáson az öszszes hatóságok és hitközségek elöljáróságai ünnepies fogadtatásban részesítik, amelynek során a város nevében a polgármester, majd Augusztin Miklós hitközségi világi elnök üdvözli a főpapot. A városbavonulás után istentisztelet lesz a templomban, amelynek befejezte után a püspök fogadni fogja a küldöttségeket. Este fáklyásmenet, szerenád és bankett lesz. Másnap, tizennegyedikén délelőtt végzi Csernoch püspök Németh Sándor fölszentelt püspökkel egyetemben a bérmálást. — Királyi kitüntetés. A király festertreui Rcibel Ödönnek, a bécsi Teróziánum tanárának, nyugdíjaztatása alkalmából a Ferenc Józsefrend lovagkeresztjét adományozta. — A Muzeumok és Könyvtárak Szövetségének nagygyűlése. A Muzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége idei nagygyűlését szeptember huszonhetedikén fogja megtartani Szegeden. A gyűlés impozáns lefolyásúnak Ígérkezik. Wlassics Gyula dr, a közigazgatási bíróság elnöke, mint a Muzeumok és Könyvtárak Szövetségének elnöke, nagyszabású beszéddel fogja megnyitni a közgyűlést. A belügyminisztérium, ugj'szintén a kereskedelmi, földművelési és honvédelmi minisztériumok képviseltetik magukat és úgyszólván az ország összes muzeumainak és könyvtárainak hivatalos kiküldöttei megjelennek. — Székely Gáborné kitüntetése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ma értesítette Szeged város polgármesterét, hogy a király Székely Gáborné szeged-belvárosi óvónőnek hoszszu és hü szolgálata elismeréseül az Erzsébetérmet adományozta, Székely Gáborné évtizedek óta kiváló munkása a gyermeknevelésnek s legfelső kitüntetése örömet kelt. — Aigner ezredes nyugdíjazása. A közös hadsereg rendeleti közlönyének legutóbbi száma jelenti, hogy a király elrendelte Aigner Tivadar lovagnak, a szegedi 46-ik gyalogezred egyik ezredesének nyugdíjazását. A legfőbb hadúr ebből az alkalomból a katonai érdemkeresztet adományozta hü katonájának, aki a katonai érdeméremnek már régebben tulajdonosa volt. Aigner Tivadar lovag, ezredes ama ritka katonatisztek közül való, akik egész szolgálati idejüket ugyanannál az ezrednél töltötték el. A most nyugalomba vonult ezredes harmincöt évig szolgált a hadseregnél s ezt a hosszú időt liatal kadét korától a szegedi 46-ik gyalogezrednél töltötte. Többször lett volna alkalma az ezredtől megválni, ő azonban tiroli ember létére annyira megszerette Magyarországot ós különösen Szegedet, hogy sohasem lett hűtlen a szegedi magyar ezredhez. Szerették is Szegeden az egyébként csendes természetű ezredest, mint kevés katonát. Most, hogy nyugdíjba vonult, magával viszi ennek a magyar városnak és e városbeli magyar ezrednek szeretetét, becsülését. Aigner lovag nyugalmazott ezredes Grácban tölti a jól megérdemelt nyugalom napjait. — Halálozás. Pálfy Lacika, Pálfy József dr szegedvárosi árvaszéki elnök négyéves fiacskája, hosszú szenvedés után meghalt. Szerdán délután négy órakor temetik a Londoni-körut 2/b. számú gyászházból. A mélyen sújtott család iránt városszerte általános a részvét. — A szabadkőművesek. A svájci Neuchatelben az Alpina-nagypáholy volt nagymesterének, Ed. Quartier-La-Tentenak vezetése alatt van egy nemzetközi szabadkőműves érintkezési iroda, mely évenkint évkönyvet ad ki a szabadkőművesség állapotáról. Az idei évkönyv a következőkben számol be a szabadkőművesek 1910 január elsejei létszámáról: Az egész világon 26.855 páholy volt 1,744.774 taggal. Az egész szabadkőművességnek 113 saját lapja van. A nagyóriensek, illetve nagypáholyok száma 107. Országonkint a következő részletes kimutatást adja az évkönyv: Nagybritánnia és Irland 3972 páholy 220.000 taggal. Németország 4890 páholy 54.200 taggal. Luxemburg 1 páholy 50 taggal. Svédország 24 páholy 12.895 taggal. Norvégia 14 páholy 3837 taggal. Dánia 12 páholy 4610 taggal. Hollandia 101 páholy 4600 taggal. Magyarország 71 páholy 6132 taggal. Svájc 34 páholy 3646 taggal. Franciaország 543 páholy 36.700 taggal. Belgium 21 páholy 709 taggal. Olaszország 327 páholy 15.000 taggal. Spanyolország 79 páholy 3169 taggal. Portugália 148 páholy 2887 taggal. Románia 9 páholy 250 taggal. Görögország 19 páholy 4950 taggal. Egész Európa 10.246 páholy 372.526 taggal. Amerika 15.741 páholy 1,321.530 taggal. Ausztrália 750 páholy 40.722 taggal. A világ többi részében van még kerekszám 100 páholy 10.000 taggal. Ausztriáról nincs kimutatás, mert a szabadkőmives-csoportosulás ott tiltva van. — Kolerahalott Pozsonyban. Lapzárta után érkezett távirat jelenti Pozsonyból : Trnka Antónia, a pozsonyi kórházban ápolt kolerabeteg, aki a Bécsben haldokló Hoff mann Teréztől kapta meg az ázsiai kolerát, ma este a kórházban meghalt. Ez a kolera első áldozata Magyarországon. — Vigyáznak a cárra. Frankfurtból jelentik: Az orosz titkosrendőrség friedbergi kirendeltsége azt az értesítést kapta Pétervárról, hogy egy orosz nihilista nö Friedhergbe utazott' A rendőrség ennek következtében megszállotta az összes pályaudvarokat Giessentől Frankfurtig. — Az osztrák szociálista-párt viszálya. Bécsből jelentik: Az Arbeiter-Zeitung jelentése szerint a kopenhágai nemzetközi szociálistakongresszus tegnapi bizottsági ülésében tárgyalta az ausztriai szocialisták körében fölmerült konfliktust. A határozati javaslatot Hueber terjesztette elő, aki a többi között a következőket mondotta: — Mindent megtettünk, hogy a konfliktus belügy maradjon, de miután ez nem sikerült, kénytelenek voltunk a belső viszályt a nemzetközi kongresszus elé terjeszteni. A konfliktus oka az, hogy a cseh szociálisták nemzetiségi alapon kívánják a szervezkedést. Ezt mi szerencsétlenségnek tartjuk országunk összes munkásaira nézve. Ha nemzetiségi szervezeteket létesítünk, akkor minden gyárban nyolcféle csoport is lesz és a tőkések diadalmaskodni fognak a munkásság fölött. Ez ellenkezik a munkásság érdekeivel, valamint a stuttgarti programmal is. Nem engedhető meg, hogy egységes gazdasági és állami terület munkásait nemzetiségek szerint széttépjék. A határozati javaslat előterjesztése után a tárgyalást elhalasztották. — Földrengés Olaszországban. Reggio di Calabriából táviratozzák: Reggel három óra tizenöt perckor három erős földlökést éreztek. A lakosság a szabadba menekült. Ideérkezett jelentések szerint Messinában, Gerciceben és Monteleoneban szintén heves földrengés volt érezhető. Eddig kárról nem érkezett jelentés. — Rómából jelentik, hogy Gallinában, Milaccóban és Miletóban is érezték a föld hullámos mozgását. Az utóbbi helyen az obszervatórium készülékei megrongálódtak. Az erős rengést három kisebb lökés követte, amelyeket azonban csak a készülékek jeleztek. — Másik római távirat szerint Messinában, Cattanzaróban két óra ötven perckor és három óra között erős földrengést éreztek. Kár nem történt. Mindössze néhány rozoga fal dölt össze. — Katonák katasztrófája. Bambergből jelentik: A második német lovasezred tegnapi lövőgyakorlatai alkalmával rémséges katasztrófa történt. Az ezredek ágyukkal gyakorlatoztak és a gyakorlótér elzárására kirendelt tábori tüzérezred egyik századát ágyúlövés érte. Egy ember holtan esett el, kettő halálosan megsebesült. — A világ gabonatermelése. A földmivelésügyi miniszter holnap délután fogja közzétenni az egész világ ezidei gabonatermeléséről szóló jelentést, amelyet tőzsdei és gazdakörökbe i nagy érdeklődéssel várnak. — Az evangélikus egyházkerület. Az e napokban megjelent 1910. évi bányakerűlei \ ágostai hitvallású evangélikus püspöki jelenté*, az esperességek egyházi életét meglehetőse; jellemző, következő adatokat sorolja föl: A le