Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-24 / 78. szám

304 DÉLM AGYARORSZAQ 1910 augusztus 20 terhet nem birja meg a szerb hus, amely a vasúti kocsik rossz berendezése miatt szintén sokat veszt értékéből. A még rosszabb minőségű romániai hus természetesen még kevésbé birja meg a rengeteg költségeket. Jellemző különben, hogy 1908 szeptember elejétől 1909 február végéig, tehát hat hónap alatt, az engedélyezett harmincötezer darab levágott marha helyett csak 3318 darab marha húsát hozták be; sertést pedig csak 28,526 darabot hoztak be, pedig hetvenezer leölt sertés behozatalára volt joga Szerbiának. A szerbiai és a romániai husbehozatal tehát nem fogja olcsóbbá tenni sem nálunk, sem Ausztriában a húst. A busdrágaságon csak az segíthetett volna valamicskét, f— nem sokat — ha Szerbiából az élő állat behozatalát megengedték volna. A húsfogyasztásra jótékonyan hatott volna az is, ha az osztrák kormány akceptálja Bécs város tanácsának a kérését és az állatkiviteli tilalmat csakugyan életbelépteti. Ennek az intézkedésnek a jótékony hatását megérezték volna nemcsak Ausztriában, hanem Magyarország husfogyasztó központjaiban is, mert ha a húsárak nem is szállottak volna le, de bizonyos, hogy egy ideig legalább jobban már nem emelkedtek volna. így azonban el lehetünk készülve arra, hogy a hus ára még jobban emelkedni fog nemcsak Ausztriában, hanem, sajnos, Magyarországon is. A 606 hatása a luetikus csecsemőkre. frta Balog Géza, dr, a szegedi magyar királyi állami gyermekmenhely másodorvosa, . Nem csoda egy cseppet sem, hogy oly vonzóvá és csábitóvá lett Ehrlich professzor frankfurti laboratóriuma s ugy zarándokolnak, gravitálnak ma oda, mint ahogy egykor a hivők Mekkába vándoroltak. Teljesen jogosult s érthető, hogy ez a ma még értékelhetetlen produktum oly intenzitású szenzációt keltett a világ minden pólusán, Antéptek zaja, mintha ezeren félve suhannának el mellettünk az uton: — Kik ezek ? — Itten, úrnőm, a vándorcsaládok mennek, ezeréves átok ostora suhog fölöttük: hajrá, élőre! És mindig mennek, mind csak mennek, mert bün a születésük, a nemzetüket soha meg se bocsátják itt ... — Nézd, nézd! — súgta Adélé és csúszva kövér, alakok közelegtek, lihegő szájjal; kezükben serleg, szemük fátylazott. — Ezek a titokban vétkezők, napfényléskor, szentek, hidegek, erősek; Ők az erény és ők az Ítélkezők bűnben levők fölött. S ba jön az éj — mely eltakar — fetrengve vétkeznek a bálványok előtt! — igy mondtam. Azt kérdezte a csöpp királynő: — Az éjbe ki üzi ki ezeket mind, mind? — A törvény, mit józan, fénylő nappalokon hoztak; az erkölcsök, mik hideg hajnalon fakadtak; az őseid s uradnak ősei, mind: kik nem tudták, nem tudják, hogy Éjjel is van s az Éj: maga az Igazság, jóttevő elfedője minden sebnek, minden titoknak s az éj beszéde szent: csak meg kell érteni, csak reá hallgatni;, az éj sötétje tiszta, de látni kell Benne! Az Éj legyen tanácsadód, királynőm, soha bánat nem bánt majd, soha köny. Csak éjjel élni, nappal rejtőzve: csak éjjel élj, Adélé! A királyleány itten bekémlelt az éjbe, beszált az Éjszakával s azután igy szólott: — Reggel megyek haza, itten ki nem birom. tovább nem hazudok; hazug napok fénye nekem nem kell; megyek. Hívnak a nál is inkább, mert a tuberkulózis után a luetikus infekció az, amely a mai társadalom epigonjaira, illetve a jövendő generációra nézve a legborzalmasabb, legtragikusabb konzekvenciákkal jár s különben is a tudományos elvű harcok között a legközvetlenebbül érinti sorsunkat. Forrongás van a föld minden részén. Telve vagyunk a mámor varázsával. Szuggeráltak bennünket a diadalt jelentő hirek. Lelkünket meghódították a még vajúdó titkok. Az izgalmaknak e szituációjában mi is lenne ideálisabb, mi is lenne gyönyörűbb s meghálálhatatlanabb, mintha immúnissá, ártalmatlanná, ellenállóvá tudnánk tenni a szervezetet a baktériumoknak, a kórokozóknak e klasszisa ellen s le tudnánk győzni egy metódusnak titkos energiáival az organizmusnak, a szervezetnek egész belső s rejtélyesen romboló ellenségeit? Mi lehetne nagyobb üdvözlésre, dicsőítésre méltóbb, mintha fölfedeznénk a profilakszisnak, a meggátlásnak egy oly nemét, mely ugy a kezdeti, mint a recidivákban jelentkező s ciklusonként visszatérő luetikus statust sterilizálná s az individuum egész struktúráját destillálná oly nivóig, oly fokig, hogy erőink masszája megsemmisíthesse leselkedő harcosait. Ez a „606" preparátum eddig ismeretlen, láthatatlan és nagy garanciákat nyújtó perspektívának nyitotta föl elzárt kapuját, amelynek segélyével egyszerű, kevés munkával s az egyénre nézve türelmesen, szenvedések pályája nélkül beállíthatjuk ismét a beteget az egészséges emberek láncába. Reális adatokat is adok a kíváncsiak rendelkezésére és pedig: az újszülött öröklött luesének gyógyulási folyamatáról! Ez a terrénum speciálisan a mienk s nálunk elég mód s alkalom лап arra, hogy a megfigyelések alapján következtetést vonhassunk a helyzet mai állapotáról a jövőre. A beoltott csecsemők kéthetes koruktól fogva körülbelül öt hónapja hatáskörünkben vannak; némelyek anyával, mások anya nélkül vétettek fel; azon idő alatt, a kiemelkedő luetikus szimptómák a következők voltak: valamennyin a bőr száraz, rendkívül halvány, vértelen; tele pigmentszerüen, pontszerű kiütésekkel; rugalmatlan, puha a bőr teljesen, mindenütt ráncokba szedhető; mert a bőralatti kötő tsirszövet atrofizálódott, elsorvadt, áz izmok petyhüdtek, puhák, lazán függnek a csontokon; a mellkas s az egész csontrendszer gyenge, fejletlen; főfontosságu, hogy azon hosszú idő alatt, mióta élnek, gyarapodásban stagnálás van; bár a rendes tápmennyiséget megkapják, ruháim: a régi kedvesek, a játékjaim, az édes bútorok, kicsi kis kertemet soha már ne lássam? És vár a pajtásom. Mirkó herceg, a szőke — holnapi uramat soha nem szeretem. Ezt mondani se szabad, apa is tiltotta, papok is tiltották; kötelességem—mondták. Most tudom, az Éj mondta: minden hazugság itt, én megyek! És el is búcsúzott, kedvesem, örökre: ő reggel szökni fog ... Reggel lett, jöttek a főurak: nők hoztak ruhákat, gyémántot, parányi kis hintót, ékszert : milyeneket! Az utakon virág szórva, — ezer haldokló élet, — bíboros szőnyegek, lebegő kendők. És jött a királyleány fehéren, fehérben : szétnézett büszkén, kedvtelten, kérkedőn s feledve az Éj már! bátorán lépett az ura a trón felé: — Szereted uradat ? — Szeretem és fogom, mindig, erősen ! Igy a királyleány, bizony, nektek pedig köszönöm, hogy rám hallgattatok, meg se értettetek, ki is nevettetek, menjetek! Jön a hajnal, rátok vár, nekem pedig ide egy vésőt, hadd faragjam a márványkapura, mindenek, hogy lássák, soha meg ne tartsák : csak éjjel kell élni ! Azok mentek is, nagyerősen fogadkozván, hogy mindig az éjre hallgatnak. Am, hogy a palota kitárult előttük, — mennyi fény! — mindjárt feledték ezt. És ez a sorsa annyi gyönyörües fogadkozásoknak . . . Az emberke, az öreg pedig bebujt gyékénytakarójába, a kapuszögletbe. Büszkén és keletről jött a nap s hogy sugara érte : mégis 2200—2300 gramm között ingadoznak; az oltások óta jelentékeny, gyönyörű s ekszellens jelenségeken, változásokon estek keresztül, az oltást maguk a betegek nagyszerűen eltűrték. Magasabb, rendellenesebb hőmérsék be nem következett s az oltás után a második, illetve a harmadik napon a krizis beállt, illetve a szimptómák változtak; a bőr halványságát rózsaszín váltja föl, az izmok lazaságait a szorosabb, keményebb alkalmazkodás a csontokhoz; az arc élénkebb, elevenebb impressziót nyújt; a súlygyarapodás naponkint 30—40—50—70 grammal indul meg; a luetikus papulák eltűntek; a pontozott bőr sima lett. Nagyfontosságú esetet jelezhetek abban is, hogy Turcsányi Imre dr főorvos még egy oly anyát is beoltott, aki III. luesban van s a saját gyermekét táplálja; s az oltás ideje óta a csecsemő normálisan a fenti leirás szerint fejlődésnek indult, ami maga is bizonyítja az emlő tejének baktériummentességét. Turcsányi Imre dr igazgató-főorvos ambíciójából kifolyólag abba a szerencsés helyzetbe jutottunk, hogy az Ehrlich-féle anyagnak csecsemőkön való kísérletezéseit, megelőzve az összes magyarországi gyermekgyógyintézeteket, mi folytathattuk és az eredményekről mi számolhatunk be elsőknek. Az uj eljárásnak gyakorlati értéke annál is inkább nagyfontosságú ugy a gyermekeken, mint a felnőtteken, mert az egyének türelmét hosszabb ideig igénybe venni nem kell, amely körülmény maga is redukálja a luetikus individuumoknak majdnem minden esetben fellépő elégikus hangulatát. Tudva azt, hogy a fizikai elváltozásnak a kedélybeli depreszszió, szomorúság szokott lenni a következménye — az Ehrich-féle eljárás ugyanakkor, mikor a fizikumra hat, a kedély elégedetlenségét, az egyénnek indiferens természetét tompítja, illetve megváltoztatja. És tekintettel arra, hogy a terrapia után az egyénnek semminemű kellemetlensége fel nem lép, sőt a szentimentális érzelmeit nyugodt vigasztalódás és régi csalódásait nyugodt dispozieió váltja fel. Átérezve tehát problematikus jövőnket, nagy lépést tettünk küzdelmeinknek országútján előre egv oly oázis felé, melytől korunknak továbbfejlődése lesz függővé téve. A természetnek nagy sötétjében ismét fölfedeztünk, ismét kaptunk egy fegyvert az élet helyes irányba való terelésére s Ehrlich aratott egy hatalmas győzelmet azon a harcmezőn, amelyen oly ritka és oly kevés ember kapja meg a halhatatlanság glóriáját. bezárta szemét az apó ; szegény beteg sünhez volt hasonló, ki a napfényt nem birja. A nap felé fölnézett, mindenféle kesernyés arcfintorokat csinált, majd kinyújtotta nyelvét a napra undorral. Végképen a íal felé fordult s már aludva; halkan búgta, bölcsődalnak — régfeledettnek — volna talán végsorra: csak éjjel élni, * És ez a mese feleletem esküvésére egy feketehajú román leánynak, kivel együtt haladtam rohanó vonatban hallgató magyar földeken át, egy szót nem is szólva, egymás idegen beszédét meg se értve talán s csak az éj beszédére hallgattunk, bár az éjnek előtte nem is láttuk egymást, A vasút lélektelen fülkeinterieurjében vidám pesti ügyvéd nevetett össze két szépséges bukovinai nővel ildomos német szó-tréfák fölött, a mama vártan várt, Bukarestje nyári bájairól álmodott talán, mi álltunk az éjben, hogy az kitárolt ablakon szól hozzánk, reánk: — Rajta, szeretni, ti két lobogó fáklyája ifjúi vágyaknak, Feledjétek a hazugságot, amely nappal él: a látszatot, az illemet, a félést, hogy ti idegenek vagytok, egymást még nem ismeritek; rajta; én kívánom: az Éj! Es eltűntek minden vonalak és eltűntek minden határok fölöttünk, körülöttünk, az éj parancsolt: a szent-ösztönös igazság . De hogy: ez éjjet soha nem feledi, most már mindig az éjjel igazságára hallgatna, — leányos fogadalomra ez a mese az én könybeíos:antatott feleletem.