Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-23 / 77. szám

2 DÉL MAGYARORSZÁGI 1910 augusztus 20 tekinti; a párt azonban az elávult és közjogilag helytelen 1881. évi program alapján állva, a nemzetiségeket nem csupán etikai, hanem közjogi, politikai egyéniségnek, illetve tényezőnek kívánja tekinteni. Ébbéí kifoiyölag, ha a nerfizetiségi párt az aktuális helyzet s megbízóinak reális érdekei tudatában komolyan békére törekednék: legelső föladata volna a ' törvényszegő közjogi fend alapjára helyezkedni és egy revideált pártprogram keretében a törvényes jogrendet minden íentartás nélkül nyíltan és őszintén elismerni, — a speciális sérelem orvoslása után pedig lemondva tárgytalanná vált különállásáról^ az országos pártokhoz csatlakozni. Ha ezt tenni elmulasztja s ezzel mintegy kitér, a megértés útjából, ezzel ; csakis politikai éretlenségének adja bizonyságát, az ország vezetőit pedig arra készteti, Jiogy a nemzetiségeknek más — korrekt közjogi alapon álló — képviselőivel, illetve bizalmi embereivel folytassa tárgyalásait, mert hiszen egyes vezetők viselkedése — mely nézetem szerint nem is egészen komoly — még nem mentheti föl a kormányt s .parlamentet az ország és polgárai iránti ama kötelezettsége alól, líögy egy országos érdekű kérdés megoldását más alkalmas tényezők igénybevételével megkísértse ; enélkül áz oly égető kérdés megoldása — az egész ország nagy kárára — holtpontra jutna. Ismerve azonban a viszonyokat, azt is észleltem, hogy azugynevezett nemzetiségi „intran. zigensek" sem veendők komolyan; fia arra kerül a sor: ők is szívesen „engednek , a 48-ból" és a 68-as alapra helyezkedve, egy, a fönnálló jogrendnek megfelelő modus vivendiben szívesen megnyugodnának. E nézetemnek egyik eklatáns bizonysága a nemzetiségi pártnak a kormányelnöknek átadott memoranduma, mely nem az 1881. évi program alapján, "hanem a fönnálló törvények keretében kontemplálja a kérdés megoldását. Ami már most a magyar közönséget illeti : a sok évi tapasztalat meggyőzhette a dolgoknak minden higgadt megfigyelőjét, hogy a kérdést kellő tájékozottság, elfogulatlan és jóakaró kezelés mellett igen is meg lehet oldani a magyar állameszme és a fönnálló jogrend Egy ur igy szólt a barátjához: • ( — Kár érte. Sok potyaebédet ettünk nála. — Ugyan kérlek, — felelte amaz, — mindig nyolckrajcáros szivarjai voltak. -Pedig a millióból bővebben is tellett volna, i A sirkőkereskedő pedig boldog "volt. A márvány-emlék gyönyörű volt és:- a reklám, amelyet csinált vele, mindenről többet ért. Csak épen a halottal nem volt tisztában. A rendőrségtől tudta meg, .'hogy ki volt Kriston Mátyás, de azt senkisem mondhatta meg neki, hogyan és mikor halt meg. Nem is gyötörte más, mint aí embei'i kíváncsiság, hiszen a sírkő jóelőre kivolt fizetve. \ IV. Kristön Mátyás ugy intézte a dolgot, hogy éjjel érkezett a-városba. Egy kis' vasúti szállóban foglalt helyet az inasával., Egy esztendő alatt alaposan megváltozott, illetve megváltoztatta magát. Előbb csupasz arcát dus szakáll övezte, bajusza leborotválva, haja hullámos fürtökben borította nyakát. Az éles szem sem ismerte vojna meg benne a régi Kriston Mátyást. Az inas bizonyítgatta is: — No, tekintetes ur, szeretném látni azt a detektívet, aki fölismeri. i. Mátyás igen elégedett volt. Kipihente az utat s reggel: korán kelt, de egész íiap a szállóban maradt. Ételt-italt ugy vittek föl hozza. Este kisétált a városba. Adélt látta meg először, szorosan egy öreg úrhoz simulva. Folyton kacagott és a ruháját magasabbra emelte, mint valaha. Gizellát egy kávéházban pillantotta meg pezsgőző társaságban. Később szóba elegyedett egy rendőrrel, akitől a rokonai felől kérdezősködött. Megtudta, hogy óriási adósságokat csináltak a Kriston sérelme nélkül, sőt annak evidens hasznára és hogy ily közérr1"'-ü megoldásra a miniszterelnök által emlitott „lélektani mozzanat" tényleg megérkezett ; mert mig egyrészt célzatos mese a másajkuaknak — különösen a magyarságra utalt és fajrokon román elemnek kifelé gravítálásának vádja, másrészt meggyőződhetünk arról is, hogy sem a kérdés agyonhalgatása, de még kevésbé a Tisza István gróf emiitette „tyukszemrehágás" politikája nem hogy előmozdította volna, de a másajkuaknál ellenszenvet, sőt gyűlöletet és izgalmat keltve: határozottan hátráltatta az állam és magyarság érdekét. Mindezeken okulva, az e téren oly tapasztalt és ritka államférfiúi tapintattal megáldott Khuen-Héderváry Károly gróf kormánya a tizenkettedik órában szánta rá magát a nagy probléma megoldására : ama gigászi föladatra, hogy jóvátegye azt, amit elődei- tájékozatlanságból eredő elfogultságukban elhanyagoltak és elrontottak. Amilyen szerencsés ez a kormány minden eddigi vállalkozásában, azt keli hinnünk, hogy a másajkuak, különösen a békeszerető románság legkiválóbbjainak rokonszenvétől és őszinte támogatásától kisérve, ezt a nagy és nehéz ügyet is dűlőre viszi, bármennyire is gáncsolják a nagynevű békerontók, akik mindig csak „görögtüzzel" dolgoztak s ezzel a nemzetet elkápráztatták, egyenetlenséget és zavarokat támasztottak, anélkül, hogy az ország egyetlen nagy ügyét dűlőre vitték volna. Ném is fog sikerülni eltéríteni a kormányt megkezdett útjáról, a legnagyobb magyar és a haza bölcse által inaugurált politikai irány folytatásától, amelyre az ország és a parlament osztatlan helyeslése mellett lépett s amelylyel — ha sikerre vezet — az egész nemzet elismerését fogja kivívni. A román szerződés. A román kereskedelmi szerződésre vonatkozó ratifikációs okmányokat Ausztria és Magyarország, továbbá Románia képviselői kicserélték s ezzel a szeptember elsején életbelépő kereskedelmi szerződésre vonatkozó utolsó formalitás is megtörtént. Mátyás vagyonára. Megtudta, hogy az a leány, akit szive jobb érzésével szeretett és akit idővel feleségül is vett volna, — ezt a szándékát csak most fedezte föl, — megszökött egy főpincérrel, Aztán sajátmaga felől kérdezősködött. — Kriston Mátyás? — szólt a rendőr. — Oh, uram, az már régen meghalt. Nem tudják, hol, azt se, mikor. Talán el se temették. — Beszélnek-e még róla az emberek? — Most már aligha. Pedig hires legény volt. Piócákat táplált, kukacokat hizlalt. A barátai meglopták, a szeretői megcsalták. A rokonai megölték volna egy kanál vizben, csakhogy minél előbb jussölhassanak utána. Bolond ember volt az, kérem. Kriston Mátyás szomorúan kóborolt az éjszakában. V. Másnap beállított a sirkőkereskedőhöz: — A Kriston Mátyás síremlékéért jöttem. A kereskedő hebegett: — A Kriston Mátyáséért? . . . — Igen, én rendeltem meg. Ki is fizettem. Ezer forintot adtam érte. — Bocsánat, — szólt zavartan a kereskedő, — a rokonok eljöttek hozzám és azt mondták, hogy eladják nekem a sirkövet. Meg is vettem kétszáz forintért. Azóta már Kiss Menyhért sírján áll az a kő. — Jól van. Akkor egy másikat rendelek. A fölirás a régi, csak épen a 32 év helyett véssen 33-at. Hazament. Végrendeletet irt. Minden vagyonát az inasára hagyta. Aztán főbelőtte magát. A levelei közt ezt az irást találták: „Egyetlen urat ismertem az életben : a szolgámat." Uiimos császár szónokolt. — A poseni császár-kastély beszentelése. — (Saját tudósít ónktól.) A német császárnak tegnap ismét alkalma nyilt egy-két parázs szónoklat elmondására. Tegnap avatták föl a poseni császári kastélyt és természetes, hogy a német imperátor megint hatalmas beszédet vágott ki Posen városának és népének örömére. A poseni kastélyavatásról Posenból a következőket jelentik: Vilmos császár és Auguszta Viktória császárné, a trónörökös pár és a császári család többi tagja, a birodalmi kancellár és több miniszter ma az újonnan épitett császári kastély beszentelésére ideérkeztek. A város díszesen fel volt ékesítve. A császári személyiségek automobilon mentek a kastélyba, ahol Wilms polgármester hódpló beszédet intézett hozzájuk. A császár a következő szavakkal válaszolt: — Kedves Főpolgármester! A császárné és királyné nevében szívből köszönetet mondok önnek a barátságos és mélyen átérzett szavakért, amelyekkel minket üdvözölt és a, poseni lakosság hő ragaszkodását kifejezésre juttatta. Örvendünk, hogy isten kegyelméből megadatott nekőnk, hogy ma bevonulhatunk e városba, birtokba vehetjük a mesteri kézzel megépített fejedelmi székházat. Örvendünk, hogy legújabb székvárosunkban, amelylyé Posen most lett, tartózkodhatunk és lakóival ezentúl szorosabb viszonyba léphetünk. A poseni lakosság e hatalmas székház láttára bizonyós lehet abban, hogy én és utódaim minden komoly munkát mindenkor a legnagyobb támogatásban fogjuk részesiteni. Vajha az uj székváros a többiekkel együtt a császár és a birodalom iránti hűségben, a király és a haza iránt érzett szeretetben mindenkor versengene és a német kultura és erkölcs egyik gócpontja lenne. Ürítem poharamat Posen székvárossá emelésére és lakosságának boldogságára, A kastély kapujánál Schwechten titkos tanácsos, a kastély építője, a császárnak átnyújtotta az aranykulcsot, mire a székház megtekintése következett. A császári kastélyban adott díszebéd alkalmával Vilmos császár a következő pohárkö szöntőt mondta: — Üdvözlöm önöket, uraim, akik megjelentek poseni székházam felavatására. Elsősorban kötelességem a köszönet adóját leróni mindazoknak, akik az építésben közreműködtek Köszönetet mondok a porosz nép képviseletének, a székház megépítésére szükséges összeg megszavazásáért és remélem, annak itt .jelenlevő tagjai személyesen meg fognak arról győződni, hogy a pénz helyesen lett fölhasználva Köszönetet mondok Rheimhaben volt pénzügyminiszter urnák, amiért ezt az ügyet a tartománygyűlésen kiválóan képviselte. Szivből mondok köszönetet Schwechten titkos tanácsosnak, a zseniális építésznek, akinek mesteri kezéből kerültek ki ezen épületek tervei és mintái és aki számos dolgozó-társával együtt e büszke épületet emelte. Köszönetet mondok az összes művészeknek, mestereknek, segédeknek és munkásoknak, akik fáradhatlan buzgalommal működtek közre e székház felépítésében és a legjobb tudásukat alkalmazták, hogy megmutassák, hogy mire képes a német műipar. Es önöket is, uraim, akik vidékről jöttek és akik a helyőrséget képviselik, szivből üdvözlöm. Tartsák szem előtt e székház láttára, hogy bizonyítéka kiván ez lenni e szép német tartomány iránt érzett atyai érdeklődésemnek. Miként házam uralma alatt a fejlődés magas fokára jutott e tartomány, ugy erős szándékom továbbra is minden tekintetben hozzájárulni e tartomány emeléséhez. Bátorítás is legyen e palota mindazok számára, akik e tartományban szívvel és lélekkel közre kívánnak hatni e szép ország fejlesztésében és gyarapításában. Vajha isten áldását N