Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-20 / 76. szám

I, évfolyam, 76. szám. Szombat, augusztus 20 C5zponti szerkesztősig és Kiadóhivatal Szeged, C=3 Korona-utca 15. szám c=a Budapesti szerkesztőség és Városház-utca 3, kiadóhivatal IV., szám c=3 ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . R 12'negyedévre. R 6-— egy hónapra K 2'Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI ÍR VIDEREN: egész évre . R 281— félévre . . . R negyedévre . R 71— egy hónapra R Egyes szám ára 10 fillér 7 TELEFON-SZÁM: !*•— Szerkesztőség 835 e=i Riadóhivatal 831 2-40 Interurbán 835 A Budapesti szerkesztőség telefon-száma 12J—11 A szent király legendája. (f. á.) Modern, kígyózó szerpentinutakon tolong föl a nép a Szent Gellért hegyére. Ott áll megingathatatlanul a szobor, csillog a kereszt kőkezében. Lenn a Dunán gőzhajók rohannak, odább a világváros ezer égremeredő gyárkéménvnyel, földalatti vonatokkal, villanyfénynyel. Messze Dunántulon gőzfiirészek szabdalják hasábra a Bakonyerdőt, minek mohos szakadékaiban egykor pogányok tanyáztak. Pusztul minden, oszlik a szent király legendájának misztikus homálya, tömjénes füstje is oszlik a hitnek s országok törnek a pápa ellen, ki egykoron a szent királynak koronát adott. Mégis sértetlen, magasztos, nagyszerű és magyar az ünnep ! Mert a magyar államiság, a mostanában mindjobban kiemelkedő államiságunk emléknapja a mai. Mondják: újra pogányok jöttenek. Nyugatról hoz az idő ekszpressz-vonata pogány hitvallásokat, igaz. De a modern kor pogányai Szent Gellért szobrát a Dunába gördíteni nem akarják, összetépni a szent király legendájának fátyolát nem fogják soha. Csak tudással és kiélesedett észszel belevilágítanak a mult sötétségébe, szétválasztják a költészetet a valóságtól, amiként máilveleten is a villany hinti fényét Mohamed barlangjaiba. Nem profánság, hanem a fölvilágosodás mereng ma már a szent király legendáján. Zsúfolt templomokban ájtatos nép, ma is milliónyi, leborul. Ők öntudatlanul imádják a fölséges multat, ők még most is naiv és elragadó vágyakozással zokogják: hol vagy István király? De már a tudatukban megcsirázott a sejtelem, hogy ez az augusztusi ünnep nem lehet többé a múlté, hanem a jövendőé. Isten mentsen meg minket, husz millió magyart, hogy a mult föltámadjon ! Mert kimondhatatlanul, megmérhetetleniil átalakult az élet. Lassankint alig marad más Szent István király alkotásaiból, csak a keretük. Ez örök, ennek öröknek is kell maradnia, legalább addig, amig az elkövetkezendőkbe bele tudunk tekinteni. Ez kiállt már irtózatos veszedelmeket és leghatalmasabb ellenségeink sem tudták összezúzni. Diadalmasan él és fejlődik a magyar államiság, amelyért hozsannával illetjük a szent király emlékét. Hanem ami a kereten belül hajdan jónak és igazságosnak látszott, azt nagyrészt máris megsemmisítettük. Jobbágyrendszer helyett — szakszervezet. A tized helyett nemsokára — progresszív adózás. Az iskolákat a templomoktól egyre távolabbra építtetjük. Oknyomozó történelmet taníttatunk bennük. Mindenki katona, herceg és paraszt egyaránt, ha épkézláb ember. Az általános választójog kérdése van a napirenden. És minden megnyilatkozása a magyarság közös életének : eljutott a legendától a valóságig. Épen ezek miatt hangsúlyozzuk, hogy Szent István napja ma már majdnem kizárólag a magyar államiság ünnepe. Tehát nemcsak a katolikusoké, hanem mindazoké, akik együtt küzdenek Szent István alkotásában, a nagyszerű keretben. És önkéntelenül is az első apostoli király nagy utódja, a nyolcvanéves I. Ferenc József felé tekintünk, akinek alakja nagyszerűen illeszkedik bele az átalakuló legendába. Alig van fejedelem hozzá hasonlatos a történelemben. Tiszteli a költészetet és megérti a valóságot. Istenien méltó a homloka a szent király koronájához. Az idén ezért kétszeresen magasztos és fölemelő érzések támadnak bennünk Szent István napján. Az idén derűsebb, boldogabb ez az ünnep, mint az előző években volt. Nagyon sok félreértés oszlott el és méltó kezekbe van letéve a magyar államiság sorsa, annyira, hogy hosszú időn át alig lesz okunk veszedelmektől félteni. A magyar lelkeket melegítő magyar ünnepen hát csupán azt kell kérnünk a sorstól, hogy intézményeink és társadalmi életünk átalakulása, mostanában szédületesen gyors átalakulása, minél tökéletesebben történjék. Régi igazságtalanságok, begyökeresedett félszegségek, oktalan gyűlölködés, tudatlanság és hazug maradiság akad még bőven a szent király országában. Nincs okunk arra, hogy hibáinkat, sőt bűneinket letagadjuk. Inkább, mint minden fordulónál, meg kell állnunk, szigorúan vizsgálnunk önmagunkat s fogadalmat tennünk, hogy megmaradunk az általános boldogság felé vezető helyes uton. Mögöttünk a szent király legendájának ragyogó tanulságai, előttünk a jóval kecsegtető jövő, fölöttünk a puritán, a világszerte becsült, az irántunk meleg szeretettel viselkedő nyolcvanéves király. Minden előfeltétele meg van a békés fejlődésnek. Kérjük Szent István napján, hogy testvérharc, iszonyú és elszánt gyűlölet föl ne dúlja a béke müveit. Nem ok nélkül teszszük ezt. Akik nem tudnak megszabadulni bizonyos avult hagyományok és hiedelmek kábultságából, azok erősen fújják a harci riadót a liberálizmus és haladás uj pogányai ellen. Elhiszik és hirdetik, hogy csakugyan pogányok ezek. Minél erőteljesebben halad előre a tudomány és a liberálizmus, a reakció is annál görcsösebben és elkeseredettebben ragaszkodik elfoglalt pozícióihoz. Még most nincs is nagyon nehéz dolga. A primitív rétegeket csatasorba lehet állítani a fölvilágosodás ellen. önkényesen gyártott történelemmel, üres, értéktelen frázis-irodalommal. Tanokat hirdetnek, amikről ezerszer bebizonyult már, hogy hazugságok. És a költészet összeütközik a valósággal. Vájjon elképzelhető-e, hogy amikor a kétezredik évhez közeledünk, a legendáknak nem egyszer hazugságból szőtt fátyola elegendő a magyar nép tovább való megbilincselésére? Nem tudunk már félni ettől a veszedelemtől. Ugy érezzük, és a jelek és az idő csak megerősíti ezt az érzésünket: a szent király legendájának lefoszlanak a hazugságai. Dicsőséges Szent István királyunk alakja megtisztultan, igazi fölmagasztosulásban lebeg előttünk. Most méltó csak valóban az ünnep. A világváros kéményei a Duna körül, a gőzfürész bugása a Bakony erdejében, a szerteszét száguldó vonatok, a cséplőgép sípjának sikoltása és minden, ami uj, emberi és igaz — ezek hirdetik a szent fejedelem szentséges voltát. Legyen az áhitat és az ima a mi derék, jólelkű, hivő magyar népünké. Az álmokat tőle elrabolni nem akarjuk. De kötelességünk addig fejteszteni ezt a népet, hogy az álmok világából lépjen át a reális élet területére. Jól fontoljuk hát meg, miként meséljük el neki a szent király legendáját. Óriási perspektíva nyílik előttünk ennél a gondolatnál ! Ha majd nemcsak a legendák, de a történelem is megtisztul a hazugságoktól . . . A komoly gondokból és a súlyos aggodalmakból legyen elég különben. Az ünnep nemcsak az elmélkedés, de az öröm napja is. Pihenjünk és örüljünk az életnek és dicsőítsük az életet annak az uralkodónak az emléknapján, aki érettünk élt és él az örökkévalóságban. Aratás végeztével, a gyümölcsérés korszakában, áldó és ragyogó napsugárban úszik Magyarország. Soha ne is legyen itt többé sötétség! Ahányszor le akar szállni az éjszaka, gyúljanak ki mindenütt a tudás villanylámpái és piros lánggal áradjon ki a füst a munka gyárkéményeiből. A magyar államiság, Szent István király emlékének dicsőségére!