Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-03 / 62. szám

« DÉLM AG YARORS ZAG 1910 augusztus 8 Buoi báró tréfája. — Nyilatkozik a százados. — (Saját tudósítónktól.) A komáromi tiszti kantinban Plum Gyula pincért pénteken éjszaka a tisztek lefogták és egy közkatonával megborotváltatták. A közkatona polgári foglalkozására suszter és igy nem is kell csudálkozni azon, hogy Plum Gyula arcát ugy kezelte, mint egy kitaposott cuggos cipőt és a szőrrel együtt a bőrt is lenyúzta róla, A katonatiszt neve: Buol Artúr báró, az ötödik lovas-tüzérosztály századosa. Osztrák ember, aki hat év óta szolgál magyar garnizonbao, de egy betűt sem tanult meg magyarul. Az eset kinos feltűnést keltett, mert Plum Gyula pincér nem katona, hanem polgárember, akit nem lehetett elnémítani. A megkínzott pincér elment a rendőrfőkapitányságra, hogy súlyos testisértés miatt megtegye a följelentést. A rendőrségen azonban mást gondoltak, elhivatták Buolt és hatvan korona fájdalomdíjjal elintézték az egész ügyet. Egy újságíró ma telefonon felhívta Buol Artúr báró századost, aki el is mondta az ügyet, kissé ijedős hangon, kedves bécsi dialektusban. — Kérem, mondta, én azt hittem, hogy már el van intézve az ügy és most már Budapesten is beszélnek róla. Szót sem érdemel ez a tréfa. Mert csak tréfáról beszélhetünk. Az eset, hitemre mondom, igy történt: A tiszti kantinba járunk nyáron vacsorázni, mert a meleg tűrhetetlen. — Itt szolgál ez a pincér. Ez az ember olyan piszkos volt, hogy elment az ember étvágya, ha az asztal mellé jött. Többször figyelmeztettük, hogy adjon egy keveset a külsejére, legalább minden héten egyszer borotválkozzék, hogy ne lehessen az étlapot a szakálláról leolvasni. Nem használt. Pénteken újra olyan mocskos volt, mint egy malac. Este féltiz volt, nem ittunk, még az ital, egy deci vízzel sem állott az asztalunkon, igazán undorból és elkeseredésből, hogy egy ilyen piszkos ember hordja, elénk az ételt, azt mondtam neki: — Zsül! Most már nem tűröm tovább, meg fogom borotváltatni. Zsül röhögött, nem vette, komolyan. A kifőzőben volt a szolgám, behívattam, egy erős kanonir kérem . . . — Mi a polgári foglalkozása? — Ugy tudom, suszter ... És azt mondtam neki: Sie, Körtvélyes, borotválja meg ezt a pincért. A kanonir még két másik pucerrel megfogta Plumot, egy karosszékbe nyomták, borotvát kerítettek és leszedték a szakállát. Igy történt. Szigorúan igy történt. — Véres volt a pincér arca a borotválkozás után ? — Azt nem tudom. Annyit mondhatok, hogy kiszolgált tovább, mintha misem történt volna. Másnap elhivattak a rendőrkapitányságra, ahová Plum elment följelentést tenni. Ott adtam neki hatvan korona fájdalomdijat. Ennyit kért. Igy történt az eset. Még egyszer hangsúlyozom, tréfáról van szó, csak nem gondolják komolyan? . . . Tanúim vannak rá, hogy csak ez történt . . . Ennyit mondott Buol báró. Komáromban nem tudnak az ügyről. A kaszinóban sem hallottak róla. Egy újságíró fölhívta a komáromi rendőrkapitányságot és a következő beszélgetést folytatta Sárkány Ferenc főkapitánynyal: — Mit tud a főkapitány ur a Píum-ügyről? — Milyen Plum-ügyről? — Arról van szó, hogy Buol Artúr báró tüzérkapitány véresre borotváltatott egy kantinos pincért. — Aha! Hát kérem, nem érkezett följelentés. Hallottam erről. Különben szabadságon voltam, tegnapelőtt érkeztem haza. A pincér valóban itt volt, behívtuk a kapitány urat is, aki hatvan korona fájdalomdijat adott és ezzel el is intéztük az egészet. — Panaszt tenni jött a pincér? — Dehogy. Csak bejött. — Hivatták? — Persze, hogy hivattuk. — És hol van a pincér? — Ja, azt nem tudjuk. — Véres volt az arca? Össze volt szabdalva ? — Nem láttuk. — Aki beszélt vele, az se látta? Nem látták a hivatalnokok? Ki közvetítette a fájdalomdijat? — Viola kapitány. — Az se látta az arcát? — Nem. — Milyen ember Buol báró? — Kifogástalan osztrák. Ezeket mondta a főkapitány az érdekes ügyről. ürth János hagyatéka körül. — Wölfling Lipót főörökös ? — (Saját tudósítónktól.) A holttá nyilvánítandó Orth János testvére, Wölfling Lipót, bécsi ügyvédje utján lépéseket tett, hogy Orth János holttá nyilvánítása esetén örökösödési jogait annak hagyatékára érvényesítse. Mint Bécsből jelentik, Bachrcich udvari tanácsos erre vonatkozóan a következőket közli: Amikor Wölfling Lipót annakidején az uralkodó-családból kivált, az Orth János utáni örökösödési jogát határozottan fenntartotta és ezt a jogát el is ismerték. Tényleges joga azonban természetesen Orthnak a végrendeletétől függ. Más forrásból eredő információ szerint a kérdés ezidő szerint még nem aktuális, hanem csak Orth János holttá nyilvánítása után válik azzá. Ebben az esetben természetesen elsősorban Wölfling Lipótnak az igényeit kell figyelembe venni. De ha esetleg találnának is Orth után fennmaradt végrendeletet, tekintettel a két testvér közti viszonyra, biztosra lehet venni, hogy Orth ebben Wölflinget nevezte ki föörökösének. Itt emiitjük meg, hogy a római Tribuna jelentése szerint Ottó báró, aki mint Orth János szerepelt Párisban, néhány évvel ezelőtt 1903-ban furfangos módon szedte rá Róbert bourboni és pármai herceget. Ottó báró Luccában fölkereste a herceget s azzal az ürügygyei, hogy fontos közleni valója van, sikerült a herceghez bejutnia. Azután nagy titokzatossággal közölte a herceggel, hogy ő az eltűnt Orth János. Minthogy hasonlít a királyi herceghez, Róbert pármai herceg elhitte a mesét és egy ideig jól tartotta luccai palotájában, sőt pénzzel is ellátta. Utóbb Ottó báró azzal búcsúzott el a hercegtől, hogy Franciaországba utazik, ahol föl akarja keresni Mária Zsófia nápolyi eksz-királynét, aki szintén ismeri a titkát. Csak arra kérte a herceget, hogy ne mondja el senkinek, hogy ő az eltűnt Orth János. BELPOLITIKAI HÍREK. A horvát válság. Zágrábból jelentik : A bán és a koalíció egyes tagjai közt még folya. matban vannak a tárgyalások, de a helyzet előreláthatólag csak csütörtökön este vagy pénteken fog tiszta képet mutatni. Az már most bizonyos, hogy a bán a koalícióval mint egészszel semmi megállapodást nem fog kötni hanem az egyes csoportokkal, a radikálisokat kivéve, fog megegyezni. A horvát országgyűlést mindenesetre, még ha a bán a koalíció többségével megegyezésre jutna is, fel fogják oszlatni. Hogy az uj választásokat mikor fogják kiírni, az a mostani tárgyalásoktól függ. Uj főispán. A király Szabolcsmegye főispánjává Vay Tibor grófot kinevezte. Elveszett Szabadka város folirata. Szabadkáról táviratozzák : A képviselőház elnöksége leirt Szabadka városához és fölszólította a várost, hogy az adóreform ügyében ujabb föliratot intézzen a Házhoz, mert az előbbi fölirat elveszett s igy a pénzügyi bizottság azt nem tárgyalhatja, A marosvásárhelyi választás. Marosvásárhelyről jelentik: Az itteni I. kerület nemzeti munkapárti képviselőjelöltje, Székely Aladár dr a kerületben tartózkodik s vasárnap délelőtt ellátogatott a marosvásárhelyi munkásotthonba, ahol kijelentette, hogy megjelenésével külsőleg is tanúságot akar tenni ama régi meggyőződése mellett, hogy a szellemi ós a gazdasági munkások gazdasági és társadalmi fölemelkedésükért vivott harcukban egymásra vannak utalva. Meglátogatta azután a jelölt a marosvásárhelyi magántisztviselők egyesületét, ahol a vezetőség és a tagok nagy számmal fogadták és a magántisztviselők szervezkedéséről, érdekeiről és politikai hivatásáról beható eszmecserét folytattak. A választási mozgalom a kerületben egész csöndben folyik s Székely Aladárnak eddig ellenjelöltje nincs. Förősködés egy szép leányért. — Az orvos és leánya. — (Saját tudósítónktól.) Tanger kapuja előtt a minap valóságos harc folyt egy szép leányért. A leány megszökött az apjától, egy igen előkelő spanyol orvostól s egy külföldi családhoz menekült. Apja többször fölszólította, hogy térjen vissza a szülői házba ; de a leány hajthatatlan maradt s a külföldi család sem volt hajlandó őt apjának kiszolgáltatni. A kétségbeesett apa erre követségi uton akarta leányát kényszeríteni a visszatérésre ; de amikor a diplomáciai hatóság megjelent a leánynál, revolverrel fogadták. A szép leányért való pörösködés története a következő : Egy igen gazdag angol bányatulajdonos, Levison, akinek Bilbaóban vannak a rézbányái, tiz évvel ezelőtt egy előkelő spanyol leányt vett feleségül, akinek Tanger közelében levő birtokára költözött. Levison azelőtt hires urlovas volt, de egy alkalommal Madridban leesett a lováról s azóta betegeskedik. Az orvosok tanácsára Marokkóba ment, egészségét helyreállítani. Útközben megismerkedett a házaspár egy igen bájos leánynyal, a tangeri spanyol követség orvosának egyetlen leányával. A fiatal leány és Levisonné között csakhamar igen belső barátság fejlődött ki. A leány elpanaszolta uj barátnőjének, hogy nagyon boldogtalannak érzi magát apja házában, amire Levisonné meghívta magához. A föltűnően szép leány ezután Levisonékhoz csatlakozott s velük ment Marokkóba is. Amikor pedig a házaspár visszatért tangeri birtokára, a leányt is magával vitte, aki a világért sem akart róla hallani, hogy hazamenjen. Már félévig tartózkodott a házaspárnál, amikor az apja fölszólította, hogy térjen vissza a szülei házba. A leány azonban levélben kereken kijelentette apjának, hogy soha többé nem megy haza. A levélhez Levisonék is csatoltak néhány sort s megírták az orvosnak, hogy leányát nem hajlandók ne№ visszaadni. Az orvos megmozgatta a spanyol követséget, mindent elkövetett, hogy gyermekét a visszatérésre rábírja és amikor erőszakkal fenyegetőzött, a leány öngyilkossági kísérletet követett el és jelentékenyen meg is sebesült. Ami-, kor fölgyógyult, az apja újra követelte, hogy térjen vissza hozzá s keresztül is vitte, hogy erőszakkal hazahozták. Két hót múlva azonban a leány újra megszökött apjától s ismét Levisonékhoz menekült, akik valóságos ujjongással fogadták vissza. Az orvos kétségbe volt esve a komoly eszközökhöz fordult, hogy gyermékét kiszabadítsa .Levisonék befolyása alól. Most a bányatulajdonost szólította föl, hogy adja ki a leányát s megfenyegette, hogy a hatóság segítségét használja föl, ha nem teljesiti kívánságát. A bányatulajdonos azonban kijelentette, hogy még az erőszaknak sem enged s a ki a leányért jön, azt irgalmatlanul lelövi. A spanyol követség, amelyhez a kétségbeesett apa ismét folyamodott segítségért, most £z an-