Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)
1910-08-14 / 72. szám
1910 augusztus 11 DÉLMAGYARORSZÁG 3hetetlen kötelezettség:, hanem megnyirbálhatatlan jog is. A szociáldemokrata pártfegyelem a pártvezetők akarata lefelé a tömeghez és a tömeg akarata fölfelé a vezetőkhöz. A pártvezetők és a tömeg a pártintézményeken, pártfórumokon, a pártkongresszusokon és azoknak határozatain keresztül érvényesitik együttesen akaratukat, céljaikat. Az illetékes fórumok határozatai alól senki sem vonhatja ki magát. És Alpáriéknak magaviselete épen azért tűrhetetlen, mert szabályzataink alapján végérvényesen és szabályszerűen elintézett ügyeket minden meg nem engedett és fegyelemsértő eszközzel erőltetnek fontos kérdések elé. Sőt azt is megteszik, hogy boszuérzetbőt sok minden cselekvésre elragadtatják magukat, amelyek aggasztanak mindenkit, mert a rágalmazások nyomán észleljük a párt iránti kötelesség, a pártmunka iránti szeretet csökkenését. De amidőn védekezünk a pártfegyelmet romboló rágalmak ellen, vigyáznunk kell, hogy a másik végletbe ne essünk. Nem szabad a rágalmak letiprása címén, a kritika szabadságát: megfojtani. A kritika gyakorlása elemi joga minden párttagnak, amely hozzátartozik szinte pártunk alapiához. A pártban gyakorlandó kritika nem lehet nálunk olyan nyilvános, mint Németországban, avagy más előrehaladt országban, mert sajátságos gazdasági és politikai viszonyainknál fogva nincsenek még kiépült pártszervezeteink. De azért a viszonyainhoz képest törekednünk kell arra, hogy pártunk minél inkább demokratizálódjék és megközelítse alkotmányával a nyugat-európai pártviszonyokat. E fejlődésnek útjában akadályként nemcsak a rágalmazókat látom egyoldalulagj hanem a pártvezetőségnek azt. az autokratikus hajlamát amely, lemondásra kényszeritett. Többen a rágalmazás ellenszerének az autokratikus eljárást tartják. A statáriális eljárások nemcsak nem szüntetik meg a rágalmazást* hanem napról-napra több és több párttagot sodornak melléje. Amilyen szükségesnek tartom a harcot fölvenni és folytatni a rágalmazókkal szemben, épen olyan elkerülhetetlen és szükséges — fölfogásom és meggyőződésem szerint — az autokratikus törekvésekkel is szembeszállni. Az egyik irány is, a másik irány is csak a pártfegyelmet ássa alá. Én azért mondottam le pártvezétöségi tagságomról, azért mondottam föl titkári állásomat, hogy a rágalmazás és autokrácia ellen egyaránt harcolhassak. De kérdés, van-e a pártban autokrácia? Meg kell állapítani, vájjon tényleg létezik-e, mielőtt állást, foglalunk vele szemben. Az autokrácia létezésének kétségbevonhatatlan jeleire a Markó-eset kapcsán akarok rámutatni. A Népszava lemondásom közlésével és ismert nyilatkozatom leadásával együttesen egyrészt nem egészen a valóságnak híven állította be a tényeket, másrészt rosszul értelmezte a szervezeti szabályokat. Szándékosan kerülöm Markóéknak és az épitőmunkás-szövetségnek a viszályát, mert abba eddig sem avatkoztam bele és a jövőben is lehetőleg kerülni kívánom. Csak ama határozatok helytelenségére akarok rámutatni, amelyeket a pártvezetőség hozott és fölfogásomra,1 amelyet azokkal szemben képviseltem. A pártvezetőség egyrészt a Szakszervezeti Tanács hatáskörébe avatkozott, másrészt meg súlyos sérelmet követett el a pártszervezeti szabályzaton. Senkisem kifogásolja — és lekevésbé én — hogy a pártvezetőség békeakciót kezdett. Csak az nem volt helyes, sőt egyenesen veszedelmessé vált, hogy a pártvezetőség időelött állást foglalt és a saját maga határozatát is megszegte. A pártvezetőség minden tagjának vissza kell tudnia emlékezni arra, hogy nemcsak a békeakcióra vonatkozó indítványt fogadott el, hanem egy másikat is (Garbai elvtárs javasolta), hogy a szakszervezeti választmány — mint illetékes testület — foglalkozzék az ügygyei; Nemcsak nem lett végrehajtva e pártvezetőségi határozat, hanem a pártvezetőség a Népszavának állásfoglalása után, tisztán szakmai ügyben, döntést hozott, hogy Markóékkal szemben azután pártszempontból is határozhasson. A valóságnak megfelelően, a következőképen történt az állásfoglalás : Buchinger elvtárs kérdést intézett a pártvezetőséghez, vájjon Markóék meghivhatók-e a bizalmiférfi-ülésre? A pártvezetőség, hogy kimondhassa távoltartásukat — amihez egyáltalában nincsen joga — megállapította, hogy Markóék lokális szervezetet alakítottak, tehát elvesztették jogukat. Különben is Markóék — hangzott a fölfogás — ki vannak zárva a szakszervezetükből, tehát a pártszervezóti szabályzat 1. §-a értelmében megszűntek párttagok lenni. Jászai elvtárs rögtönzött szaktanácsi ülésen — amely a pártvezetöségi ülésen való meghallgatásában állott — beígérte, hogy másnap a Népszavában leközli a szakszervezeti kongresszus ismeretes határozatát. Ezzel szemben — nézetem szerint — helyes álláspontra helyezkedtem, amidőn kértem, 1. hogy illetékes testület, tehát Szakszervezeti Tanács, vagy szakszervezeti választmány konstatálja, vájjon Markóék alakitottak-e lokális szervezetet vagy sem és csak azután lehet velük szemben a kongresszus határozatát érvényesíteni; 2. bizonyítottam, hogy Markóék párttagsága önmagától nem szűnik meg, a pártvezetőség nem szüntetheti meg, hanem csakis a pártsservezeti szabályzatban előirt 1 választott bíróság foszthatja meg őket párttagságuktól és 3. csak akkor lehet a bizalmiférficsak egy szegény szolga, aki azt teszi, amit parancsolnak neki. Hanem a gazdái bizonyosan haragudni fognak, mert ezúttal rosszul csinálta meg az alkalmat. A báró. De, kisasszony . . . !. Lenormand. Ne fortyanjon föl, Voltak már szárnysegédek is, akik nem haragudtak meg az eíéjéért. És én valahányszor egy-egy olyan udvari méltóságot látok, akinek nagyon sok rendjele van, mindig gyanakszom, hogy egyik-másik rendjelet nem valami kisasszonyügyben kifejtett érdemeiért kapta-e? Ne vágjon a szavamba. Sohase kell a szavakért haragudni, ha az ember magáért a dologért nem haragszik. Ennek össze kell férnie az ön állásának a tekintélyével; s ön rajta is van. hogy a kettőt összeegyeztesse, mert hi' -u, amikor önnek el kell engem kergetnie, mert nem állottam kötélnek, ön nem mond le az udvari méltóságáról azért, hogy ezt ne kelljen megtennie. Szóval, vállalja velők az egyetértést, a gondolatközösséget, ha nem is segédKezett épen a fiatalembernek. De nem kárhoztatom érte, mert ön nagyon szegény ember. Ha udvari méltóságot viselő, magasrangu szolga is, de mégis csak szolga, önnek engedelmeskednie kell. És ha azt parancsolnák önnek, hogy mosogassa ki R bemocskolt pezsgőspoharakat, akkor is engedelmeskednie kellene. Mert az udvarnál, azokon kívül, akik a trón közelében születtek, a többiek mind csak különböző rangu cselédek; ön legalább igy fogja föl a dolgot. A báró. Kisasszony, ön nem méltatja az én kinos helyzetemet és visszaél azzal, hogy a lovagiasságom még az önérzetem rovására Is a legnagyobb türelmességre kényszerit... Lenormand. Nézze, én megteszem önnek azt a szívességet, hogy minden nehézség nélkül, a legsimábban intézheti el ezt a kellemetlen ügyet, mert holnap már nem is hallanak rólam és a színháznak egy kopek erejéig sem kell bajlódnia velem. Ennek fejében ön is megteheti nekem, hogy legalább végighallgat. Már úgyis kevés mondanivalóm van. A báró. Végighallgatom, kisasszony. Lenormand. Még csak egy vallomással állok elő és egy tanácsot adok önnek. Amikor ön engem Párisból Szentpétervárra csábított, kissé udvarolni is kezdett nekem és ezt nem hagyta abba tegnapig. Megvallom, azt képzeltem, hogy ha ön még egy darabig olyan csinosan folytatja, ahogyan kezdte, meg fogom hallgatni önt. De megvallom azt is: ma nagyon örülök annak, hogy nem siettem ezzel . . . hogy a kalandom most történt s nem később, évek multán, amikor talán meg kellett volna bánnom, hogy jó szívvel voltam önhöz. Nagyon örülök ennek, mert nem szeretem azokat a férfiakat, akik bele tudnak nyugodni a szolgaságba, akármilyen nagy méltósággal díszített szolgaságról legyen szó. Ez volt a vallomásom. A tanácsom pedig az, hogy: ne írjon ön dalokat! Hagyja ezt Griegnek és Csajkovszkinak s ön csak teljesítse a kötelességét. Ön erre született s nem a, dalköltésre. 1 báró. Súlyosabban már nem sérthetett volna meg, de elégtételt kell találnom abban, hogy bár a kinos kötelességek teljesítése mindig bizonyos hősies önmegtagadást kiván, a megpróbáltatásnak még ebben a nehéz órájában sem mondtam semmi olyast, amit ön szememre vethetne. Lenormand. Isten önnel, báró urt ülésből kirekeszteni őket, ha a választott bíróság már döntött. Nincs kedvem afölött vitatkozni, hogy csak a választott bíróság zárhat ki valakit elsőfokon a pártból. Az a fölfogás, amelyet a pártvezetőség és a Népszava képvisel, hogy Markóék párttagsága önmagától megszűnt akkor, amidőn őket az épitőmunkás-szövetségböl kizárták, ellenkezik a pártszervezeti szabályzattal és ellenkezik a hasonló esetekben betartott gyakorlattal. Akinek netalán kétségei lennének a fölfogásom helyessége iránt, olvassa el pártszervezeti szabályzatunk 53. §-át, melynek értelmét ós rendelkezését elcsavarni nem szabad és nem ís lehet. Azt a fölfogást sem fogadom el, hogy a jelen esetben nem volt fontos a forma, mert súlyos szakmai fegyelemsértéseket kellett megtorolni. Vájjon javult-e a helyzet azáltal, hogy a pártvezetőség elébe vágott szakmai ügyben a Szakszervezeti Tanács döntésének és a pártszervezeti szabályzat ellenére törvénytelenül járt el. Belenyugodtam voltia talán a' formák megsértésébe, ha ez az első eset lett volna és ha a származható bajoknak elejét vette volna. De ki tagadhatja, hogy a jelen esetben a statáriális eljárás nem ártott. Nem azoknak adott-e bőséges agií cíonális anya-? got, akik a párt testét rágalmakkal szakgatják? Nem azoknak a táborát erösitette-e, akik keresve keresik az egyenetlenkedést ? Annak, aki nem akar szolgálatot tenni a rágalmazóknak, nemcsak az a kötelessége, hogy velük szálljon szembe, hanem az is, hogy a pártvezetőséget a szabályok betartására szorítsa. Nem szabad megtörténnie pártunkban sem annak, hogy valóságos rágalmazó összeesküvés nyirbálja a párt és vezetőinek tekintélyét, de a jól megfontolt pártérdékből azt sem lehet eltűrni, hogy a pártvezetőség egyszerűen jogokat kobozzon és tultegye magát nemcsak a párttagok, hanem épen olyan mértékben a pártvezetők számára is készített szabályzatokon; Túlzott dolog ma pártválságról beszélni, de ha ezek az állapotok — a rágalmazás és autokrácia — tovább is pusztítanak, nem a legszebb reményekkel nézhetünk pártunk fejlődése elé. Ezekután a szociáldemokrata párt hivatalos vezetőinek válasza fog következni. Mindenesetre érdekes harcra van kilátás, amely azonban bármilyen kimenetelű is lesz, — mint minden pártviszály — csakis a pártnak magának válik ártalmára. . A rendőrök mozgalma. — Fölcsapnak börtönőrnek. — , Saját tudósítónktól.) A szegedi rendőrségi szervezet meggyökeresedett, helytelen voltának visszahatása az a mozgalom, amely azóta indult meg a rendörlegények között, amióta megtudták, hogy a szegedi Csillagbörtön őrei létszámának tetemesebb szaporítását a börtönigazgatóság fölterjesztette az igazságügyminiszter elé. A börtönőrök létszámának emelése ugyanis azért vált szükségessé, mert a Csillagbörtön zárkáit és műhelyeit megszaporítják, a rabkórházát pedig kibővítik. Az építkezések már a közeli napokban megkezdődnek, a bőr. tönőrök létszámának emelésé tehát a sürgős elintézés stádiumába jutott. Ezzel kapcsolatosan a rendörlegények körében mozgalom indult meg, amely arra irányul, hogy eddigi roppantul terhes és nevetségesen csekély fizetéssel járó szolgálataikat elhagyva. mint börtönó'rök kapjanak alkalmazást. A Délmagyarország egyik számában leközölte a szegedi börtönörök hozzánk intézett levelét, amelyben anyag^ helyzetük siralmas voltát vázolták. A börtönörök panasza valóban sok tekintetben jogosult, főképen abban, hogy.a rájuk vonatkozó nyugdijszabályzat nagyon igazságtalanul bánik el velük. Például egy börtönőr tizenkilenc év, tizenegy hónap és huszonkilenc napig tartó szolgálat után csak abban a nyugdíjjárulékban részesül, amely kerek tíz évi szolgálat után illeti meg. Tehát egyetlenegy nap miatt az ujabb tíz év után járó nyugdijilletékét egyszerűen elveszti. Ámbár most készül az igazságügyminisztériumban az uj törvényjavaslat, amely a börtönőrök nyugdíjazását teljesen olyan alapon akarja reformálni, mint ahogyan ezt az állam hivatalnokainál tették.