Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-13 / 71. szám

Ö hogy a gyalázatos dolog megtoroltassék. Az eredmény mégis csak az, hogy a magyar fürdők hitele a hazai közönség szemében is megingott. Méltán mondhatják a bártfai eset miatt az emberek, hogy hiába, a Svájcban, vagy Ausztriában, vagy Olaszországban ilyesmi mégsem érheti az embert. Mert végre is a halál ellen védekezni nem lehet, de az mégis égrekiáltó, megdöbbentő siralom, hogy a Dérileánynak a bártfai fürdőigazgatóság üzleti érdekeire való tekintettel és a bártfai közegészségügyi hatóság lelkiismeretlensége miatt kellett a másvilágra jutnia. Családi dráma Nagyváradon. — Feleséggyilkos vasutas. — (Saját tudósítónktól.) Véres családi tragédia játszódott le tegnap délelőtt Nagyvárad közelében a szőlőhegyen. Márton Béni vasúti munkás halálos sebeket ejtett a feleségén, azután önmaga ellen fordította fegyverét. Mártonnét haldokolva vitték be a biharmegyei közkórházba, ahol most utolsó óráit éli. A véres esemény csak szomorú befejezése volt annak a rettenetes családi életnek, amelyet Mártonék öt esztendő óta folytatnak. A gyilkos- ós ön" gyilkos-kisérlet oka abban rejlik, hogy a vasúti munkás évek óta rabja az alkoholnak. Emiatt voltak a folytonos viszálykodások; a szerencsétlen ember egyszerre akart véget vetni minden keserűségének, azért vetemedett a borzalmas tettre és azért akarta önmagát is kivégezni. A rémes esetet végignézte a szerencsétlen házaspár négy kis gyermeke is. A gyilkossági kísérletről s annak előzményeiről alábbi tudósításunkban számolunk be: Márton Béni huszonhét éves korában, 1905-ben vette el Kajtor István hegyőr leányát, Kajtor Mariskát. Egy fél esztendővel a lakodalom után már egymást érték a csete-paték, mert a fiatal férj csaknem mindennap kimaradt és reggelig dorbézolt. Egy ilyen mulatság után revolverrel kergette meg a feleségét Márton Béni. Ekkor a revolvert az apósa csavarta ki a kezéből. A fiatal asszony élete valóságos kálvária volt ezután. Három évvel ezelőtt megint revolvert fogott az asszonyra a brutális férj ós ekkor több golyót is röpített feléje. Szerencsére egy sem talált ós Mártonné nem is tett jelentést az ura ellen. Nem is hagyta el a rettenetes embert, csak mikor az ujabb brutalitásra vetemedett. Egy átdorbózolt éjszaka után ugyanis ismét ittasan tért haza a férj és mikor a felesége szemrehányásokat tett neki ezért, leütötte az asztalon égő petróleumlámpát és rázárta az ajtót a családjára. Mártonné csak a legnagyobb erőfeszítés mellett tudta megmenteni a tüzhaláltól a gyermekeit és magát. Ekkor elhagyta a férjét, hazaköltözött az apja házához. Nemsokára azonban eljött hozzá az ura és térdenállva könyörgött neki, hogy térjen vissza. Az asszony hajlott a kérésre és azóta már többször megismétlődött a dolog. Mártonné minden egyes brutalitás után elhagyta férjét, aki mindig visszahívta. ígérgette, hogy megjavul és dolgozni fog. A következő nap azután, mikor ismét részegen tért haza, föl akarta koncolni a gyermekeit egy oltókéssel. Két hónappal ezelőtt végleg elhagyta az urát a meggyötört asszony és magával vitte a gyermekeit is. Csakhogy most már a szülői házhoz is elmerészkedett a züllött ember, aki julius tizennyolcadikán is rettenetes jeleneteket rögtönzött. Márton ezen a napon konyhakéssél támadt a féleségére. A menekülő asszony védelmére a szomszédos szőlőben lakó Perss-család egyik tagja szaladt elő: ők mentették meg a szerencsétlen teremtést a biztos haláltól. Mikor ezt a szándékát meghiúsították, fölkapta a gyermekeit és a vonat elé akarta vetni őket. Ekkor ismét az apósa akadályozta meg gyilkos szándékában. Tegnap azonban egyedül találta a feleségét, ezért hajthatta végre zavartalanul borzalmas tettét. A gyermekeken kivül senki sem volt jelen a gyilkosságnál, amelyet csak később fedeztek föl. Nem is tudta megállapítani a rendőrség, hogyan történt az eset, mert a férfi nem akart erről beszólni, Mártonnét pedig előreláthatólag sohasem fogják kihallgathatni. Délelőtt tíz órakor történt a gyilkosság. Mártonná az édesapja házában lakik, errefelé Igyekezett az elhagyott férj egy pár perccel tiz óra előtt. Puskás Ferenccel, egy városi utkaparóval haladt és vidáman beszélgetett. Teljesen józan volt: azt mondta, hogy az apósáDÉLM AGYARORSZ AQ hoz megy a feleségét és a gyermekeit meglátogatni. Valószínű azonban, hogy Márton napok óta készült a gyilkosságra. Két héttel ezelőtt elcsapták a vasúttól és azóta teljesen elzüllött. A ház előtt elvált Márton az utkaparótól, aki tovább ment. Egy pár perc múlva már ismét szembetalálta magát Puskás az elhagyott férjjel. Márton a töltisen állott és azt kiáltotta: — Isten áldja, ón meglövöm magamat l Puskás tréfára vette a dolgot és visszakiáltott: — Várjon meg inkább engem is . . . De ebben a percben már eldördült a revolver : Márton halántékon lőtte magát, azután a szive felé fordította a fegyvert. Véresen, eszméletlenül rogyott össze. Puskás, aki a rémes előzményekről mitsem tudott, föltette egy szekérre a sebesültet és beszállította a közkórházba. Csak mikor visszafelé ment, akkor találkozott Kajtor István hegyőrrel, Márton apósával. Kajtor ekkor értesült a veje sorsáról ós rosszat sejtve, egyenesen a lakására rohant. Rettenetes látvány tárult eléje : a leánya nagy vértócsában, félholtan feküdt a földön. Két hatalmas sebből is vérzett és senki sem segíthetett rajta. Az édesanyja, aki a ház másik végében tartózkodott, a lövések közül egyet sem hallott. Nyugodtan végezte tovább a dolgát, mig közelében a legkegyetlenebbül gyilkolták le a leányát. És ami a legborzasztóbb, a gyilkosságot végignézték a házaspár gyermekei is. A négy szerencsétlen kis ártatlan teremtés összebújva, sirva, megrémülve nézte a rettenetes jelenetet; így találtak reájuk az egyik sarokban. Közben Mártonnét is beszállították a kórházba, a gyilkos férfit, pedig — aki időközben magához tért — kihallgatta Schlögl rendőrtisztviselő. Márton kijelentette, hogy végső elkeseredésében követte el tettét. Az asszony többszöri hivás után sem ment vissza hozzá és véget akart vetni ennek az állapotnak. Egyebet nem akart mondani a meglehetős súlyosan sérült ember. Az igazi magyarázatot azonban Kajtor István, a halálos sebekkel fekvő leány apja szolgáltatta. Szerinte csakis ittas állapotban követhette el brutális veje a gyilkos merényletet. Kajtor István szomorúan mesélte egy hírlapírónak, hogy most már árván maradnak a gyerekek. Négy gyereke van Mártonéknak : kettő fiu közülök, kettő pedig leány. A legidősebb leány nagyon értelmes teremtés, dacára annak, hogy még csak négy esztendős. A legutóbbi verekedés után az apja megfogta az utcán és magával vitte. — Csókold meg a kezemet, — mondta a gyereknek. A kis leány azonban elfordult az apja kezétől: — Nem csókolom, mert megakartad ölni az anyámat . . . A gyermekeket egyébként Kajtorék vették gondozás alá. A borzalmas dráma ügyében ma folytatták a kihallgatásokat. Egy szakái! története. * Amerikában ugyan nem nagy divat a szakállviselés, mindamellett elvétve akadnak ott is olyan emberek, akik féltő gonddal őrködnek arcuk szőrmediszén. Egy ilyen diszszakállas amerikai polgárnak ugyancsak kellemetlen kalandja volt a minap Pattersonban, az amerikai anarchisták híres fészkében. Az illető, egy Bruno Neukerk nevii öreg ur, nyugodtan whiskyzatt egy vendéglőben és a szemközt lévő tükörben szemmelláthatóan gyönyörködött gondosan ápolt szakállában, amikor hirtelen négy ismeretlen ember rontott be, akik közül az egyik ezzel a kiáltással mutatott rá: — Ez a szőrmés gazember lőtt agyon egy sztrájkolót! Erre a többiek megragadták, kezét összekötözték és faggatni kezdték. A szakállas öreg ur azonban állhatatosan tagadott és már-már szabadon engedték, amikor a támadók egyike fölkiáltott: — Szakállt növesztett a gazember, azért nem lehet ráismerni. A támadók ollót ragadtak és a fényes fehér szakállból levágtak egy darabot, lenyírták, miközben az egyik szakállnyiró megkérdezte : — Ilyen volt? Miután tagadó választ kapott, megint levágtak két ujjnyit, egészen addig, mig csakagon1910 augusztus 12 dosan ápolt gyönyörű szakállt egészen le nem koppasztották. Miután azonban a derék öreg ur szakállnélküli állapotban még annyira sem hasonlított a sztrájkoló munkás állítólagos gyilkosához, mint előbb, a négy támadó végre is szabadon bocsátotta. A megkínzott öreg ur most följelentést tett támadói ellen, akiktől ötezer dollár kártérítést követel. Igen érdekes a megokolásnak az a része, melyben a derék ur siralmas hangon leírja, hogy felesége csak negyvennyolc órai könyörgés után akarta a lakásba bocsátani, mert kijelentette, hogy ez a nyúzott bakkecske sohasem volt a férje. Nagy könyörgés és hoszszas bizonyitgatás után elismerte ugyan férjének, de kijelentette, hogy addig nem él vele együtt, amíg szakálla újra meg nem nő és nem lesz ép olyan fényes, gondosan ápolt, mint ami" lyen előbb volt. — Nos, — kiált föl az elkeseredett öreg ur panaszos beadványa végén, — hát ennyi fájdalomért és ilyen szép szakállért fizetett-e valaha valaki ilyen potom árt ? Királyi kegyelem egy rabnak. — Szabadulás a Csillagbörtönből. — (Saját tudósítónktól.) Megindító jelenet játszódott le ma délután a Csillagbörtön egyik emeleti cellájában. Egy súlyos börtönbüntetésre itélt katona-rab, Tacskó László honvódközlegény királyi kegyelemmel nyerte vissza emberi szabadságát. A megkegyelmezése iránti kérvényt kifogástalan magaviseletéért terjesztette a legfőbb Ítélőbíró elé Mutter Mór, a Csillagbörtön kiváló igazgatója. Másfél évvel ezelőtt történt, hogy Tacskó László, tápiószentgyörgyi illetőségű, Budapesten szolgált honvéd közlegény egyik mulatóhelyen kissé Ittas állapotban összeveszett egy kocsissalDulakodás fejlődött ki köztük, melynek hevében a kocsis egy borosüveggel megütötte a katonát, aki erre kirántotta a- bajonettjét és a kocsis mellébe szúrta. A szúrás halálos volt, amenynyiben a penge megfertőzte a kocsis vérét, ugy, hogy az orvosok operációval sem tudták megmenteni az életnek. A kocsis meghalt, Tacskót pedig a budapesti elsőkerületi honvédhadbiróság helyezte vád alá emberölés büntette miatt. Ez a bíróság is ítélkezett fölötte és kimondotta, hogy Tacskót a bűntettért két évi súlyos börtönnel sújtja és elrendelte, hogy a büntetést a szegedi Csillagbörtönben kell az elitéltnek kitöltenie. Az ítélet jogerőre emelkedése után Tacskót bilincsekbe verve Szegedre szállították» ahol másfél évvel ezelőtt kezdte meg a büntetését. A súlyos rabság ideje alatt Tacskó példásan viselkedett. Soha semmiféle panasz nem merült föl ellene, békés türelemmel várta a szabadulás napját. A szabadságának elvesztése megtörte ugyan, raboskodása idején, néhány hónappal ezelőtt mellhártyagyuladásba esett, mire a Csillagbörtön épületében levő rabkórházban vették gondos orvosi ápolás alá. Állapota sokszor válságosra fordult, végre azonban mégis kigyógyult s a kórház után ismét a cella következett. De ezután már nem sokáig. A lelkileg teljesen átnevelődött ember azonban nem is sejtette, hogy királyi megkegyelmezósben lesz része. Pedig az igazgató még ez év junius hónapjában fölterjesztette a kérvényt Tacskó szabadulása érdekében. A kérvény elég' hosszú ideig késett. Ma, augusztus tizenkettedikén érkezett a Csillagbörtön igazgatójához a megkegyelmezést elrendelő királyi okmány. Müller igazgató a legfelsőbb királyi kegyelemmel mindjárt Takács cellájába ment és fölolvasta előtte az okmányt. A szegény, mitsem sejtő rab előbb nem akart hinni, majd amikor megnyugtatták, örömében forró könycseppek gördültek végig az arcán. Most már minden rendben lett volna. Az őrök segíteni akartak a szegény embernek a