Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-03 / 62. szám

1910. I, évfolyam, 62. szám Szerda, augusztus 3 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, i—i Korons-vlca 15. szám cza Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=d Vsroíház-uica 5. szám a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 2V— félévre , . . K 12' negyedévre . R 6-— egy hónapra K V Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDÉKÉN: TELEFON-SZÁM: egész évre . R 28— félévre . . . R 1*-— Szerkesztőség 835 q Kiadóhivatal 83« negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Interurbán 835 Egyes szám ára 10 fillér Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—t* Pihen a Ház. A képviselőház megkezdi nyári szünidejét, miután elvégezte mindazt a föladatot, melyet a rendkívüli és nehéz viszonyok erre a kivételes nyári munkaidőre eléje szabtak. Elvégezte pedig becsülettel, az országnak hasznára és, ugy gondoljuk, mindenkinek megelégedésére. Nem emlékezünk olyan időre, amikor az ország közvéleménye a parlament működését olyan megosztatlan rokonérzéssel kisérte volna, mint most. Bizonyság rá, hogy a kimondottan ellenzéki sajtóorgánumok is vagy nyíltan, vagy hallgatólagosan elismerték a parlamenti viták magas szintjét, komolyságát, hozzáértését, tárgyilagosságát. Ami gáncs és kritika megnyilatkozott, az sem a kormány és a parlament munkásságának érdeméről szólt. Csak az ellenzéki pártoknak helyzetükkel való elégedetlensége nyilatkozott meg bennük inkább általános szólamokban, sem mint az ügyek és dolgok szakszerű bírálatában. Amit végre, tekintve az előzményeket, meg lehet érteni és meg lehet bocsátani. A nagy politikai fordulat ezeknek a pártoknak hatalmi érdekeit csakugyan súlyosan érintette. De hát vannak idők, amikor az ország érdekeit a pártérdekeknek fölébe kell helyezni. Ez az idő pedig feltétlenül bekövetkezett akkor, amikor már nem Jézus fog jönni. Irta Ady Endre. Náci, a Lipótváros hisztériás és csenevész fiacskája, Ferenc páter bibliai magyarázatait hallgatta. Keresztelő Jánosról mesélt félelmesen gyönyörűeket a páter s a beteg képzelő-masina vágtatva megindult. Kis, terhelt, szomorú gyermek volt ez a Náci és különös dolgok is történtek a palotában. Jött a püspök, kápolnát csináltak a vörös szalonból és ők reszketve letérdeltek. Apa, anya, Licu és ő, mind térdeltek lehajtott fejjel s a püspök vizet öntött fejükre aranyos csészéből. Sokan voltak ott, nagyon előkelőek, orgona búgott s az emberek sirtak. Nácit megcsókolta a püspök s nyolc éves, szép, sápadt homlocskája azóta még sápadtabb. Náci hallgat, szenved, kínosakat álmodik s Ferenc páter tanítja őt hittanra és a bibliára. Csupa nehéz tömjénfüstben látja a palotát, az utcát, a várost, a világot Náci. Ragyog ki a füstből a menyország s lobog a gyehenna: Jézus szállong s körülötte apró angyalok énekelnek. És most, hogy Keresztelő Jánosról beszélt neki Ferenc páter, Náci reszketni kezd, mint akkor, a püspök előtt. Szabó János úrra gondol s forróan, biztosan és halálosan tudja, hogy Szabó ur az a Keresztelő. Szabó János úrra gondol Náci, Szabó úrra, akit apa ki akar dobni. A szemüveges, a rossz ruhájú, titokzatos Szabó úrra, aki neki a nevelője. Ahogyan bejuthatott e palotába Szabó ur, már az is csoda volt. Heródes idejében próbálta volna csak ezt egy rontóbontó álmokat szövő tanárjelölt. De Szabó az volt a baj, hogy az ország ügyeit rosszul intézték, hanem az, hogysehogysem intézték. Minden ellentmondás nélkül megállapíthatjuk tehát, hogy az uj parlament hatheti munkája általános megelégedést keltett és az ország reménynyel és bizalommal várja őszszel a folytatását. Erre a reményre és bizalomra a képviselőház nem azzal váltott jogot, hogy az eléje kerülő javaslatokat és előterjesztéseket elfogadta és megszavazta. Amilyen örvendetes, hogy az elintézet javaslatok vitáiban, még a kissé hosszura nyúlt fölirati vitában sem volt egyetlen olyan momentum, mely a tanácskozások rendes menetét, a parlamenti formákat és rendet megzavarta volna, annyira megütköztünk volna azon, ha a parlament egyszerű szavazógéppé síilyed és az ügyeket kritika és érdembeli megvitatás nélkül intézi el. Minden vitán és kétségen felül állt az, hogy az elfogadott javaslatok az államnak legsürgősebb szükségleteit elégítik ki. De azért a parlamentnek kötelessége a kormány előterjesztéseit oly módon bírálni meg, hogy a velük ősszelüggő kérdések tisztáztassanak, a kételyek eloszoljanak, a parlament a kormánynak, a kormány a parlamentnek szándékaival, fölfogásával, kívánságaival tisztában legyen. Mert parlamentáris felelős kormányzás csak igy János ur mértéke is betelt már: nem sokáig járhat a palotába. Náci ismeri a bűnök lajstromát s e bűnök miatt gondol áhítattal Szabó úrra. Hallgatja, hallgatja Ferenc pátert s egyre jobban ráül kis lelkére a biblia és istenfélelem szent köde. Nyilván, okoskodik áhítatos nagyot gondolással Náci, nyilván örökéletű a biblia. Ha volt valamikor Keresztelő János, az itt van talán most is. Az el-el fog jönni gyakorta még az emberek közé egyéb prófétákkal együtt. És ez a Szabó János ur csak ez a János lehet. Van Szabó János urnák egy öreg anyja, aki vak. Elsején annak küldi, ha kikapja az apa irodájában, mind a pénzt. Ő hozzá, Nácihoz, annyi szeretettel van, mint senki e házban. Még a számtan is gyönyörűség Nácinak, mert Szabó ur csöndesen és édesen beszél a csúnya számokról. Olyan ember az, akinek az álmunkat is elmondhatjuk. Szomorú arca megmosolyodik, de nem kacag ki bennünket. Nem a bűnökről és az erényről dörög keményen, mint Ferenc páter. A bibliát is másképen tudja. Ahogyan sokkal szebb, vigasztalóbb, ahogyan Náci mindig ki tudja találni a történet folytatását. És azt szokta mondani, legyen jó az ember, bár a jó embert sok szomorúság éri. Utánunk jönnek az igaziak s akkor lesz szép a világ. Ezt mondja Szabó János ur s Náci boldogan keresztet vet, bár nem érti Szabó ur szavait. De jó szavak, szép szavak Szabó ur szavai. Mostanában sokszor beszél haraggal a családban Szabó úrról apa : — Egy istentelen ember az, egy rossz katolikus. Megkérdeztem s azt mondta, hogy ő tíz év óta nem volt misén. De bezzeg jár lehetséges, a parlament a kormányzásra csak igy gyakorolhatja a maga alkotmányos befolyását. Az utolsó évtized parlamentáris története különös tanulságokat nyújt. A parlament állandóan két véglet között mozgott. Voltak idők, amikor haragos, szenvedélyes vitáival nem bírálta, nem javította, de szándékosan megakasztotta az ügyek intézését és az országot a legnagyobb zavarokba és válságokba sodorta, anélkül, hogy ereje és akarata lett volna ezekből a válságokból ki is vezetni. A másik véglet az volt, amikor szinte birálat és ellenőrzés nélkül fogadta, valósággal passzive tűrte a kormány előterjesztéseit és jelentéseit. Az országot vagy vég nélkül és cél nélkül izgatta, — vagy elaltatta. A mostani parlament szakított mind a két véglettel. Modern volt, nem szónokolt, hanem tanácskozott. Nem tért ki a kérdések előtt, hanem megvitatta és tisztázta azokat. Nem volt ernyedt és apátikus, de nem engedte magát az ügyekkel és az prszág mai helyzetével és mai érdekeivel össze nem függő mWdő sérelmi politikának útvesztőjébe sem ragadtatni. A szó nemes értelmében dolgozott. Eszmék és elvek harca volt ez is, de nem a meddőn hirdetett, hanem az alkalmazott elveké és eszméké. A parlament rövid ülésszakának legfőbb eredményeit abban látjuk, hogy szociálista gyűlésekre, megtudtam. És irt egy szamár füzetet az uj nevelésről. Na, nem fogja az ő uj nevelését az én gyermekemen kipróbálni, a rongyos. Kidobom, elsejéig várok s kidobom. Ez éjszaka azt álmodta Náci, hogy Keresztelő Jánost elfogatta Heródes. Borzasztó álom volt, mert Heródes arca az apa arca volt. Keresztelő Jánosról csak azt látta először, hogy szemüveges. Sikoltott álmában Náci: Szabó ur. Ferenc páter egy korbácscsal állott Szabó ur mellett s valahányszor Heródes intett, rácsapott Szabó úrra. Két napig hideglelősen járt-kelt Náci és sokat imádkozott az imákból, melyekre Ferenc páter tanitotta. Szerette volna az álmát elmondani Szabó urnák, de már a szemébe se mert nézni. Tudta, hogy Szabó urat, ezt a jóságosan jó Szabó urat ki fogják dobni, majd megszakadt a szomorú titoktól a Náci kicsi szive. Pár nap múlva rémséges és durva dolgok történtek. Vacsoráztak s ott volt Ferenc páter is. Apa későbben érkezett, piros volt az arca s ugy lépett, mintha valakinek a nyakán taposna. Egy levél volt a kezében. A levelet Licu elé tartotta, aki nagy e's büszke kisasszony, majdnem tizenöt éves és nénje Nácinak. — Te írtad ezt, kisasszony ? Licu ijedten fölállott s szó nélkül a szőnyeghez vágta magát. Anya is elájult. Apa ordított. Ferenc páter doktorért szaladt. Náci remegett egész testében. Hangosan imádkozott, mikor a nevelőnő ölébe fogta s bevitte a szobájába. Egész éjszakán láza volt s félrebeszélt. Reggel megtudta, hogy Licut elvitték a Mártha-nővérek zárdájába. Licu