Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)
1910-08-12 / 70. szám
1910 augusztus 12 DÉL MAGYAR OR SZAG szerencsétlenség főoka azonban az volt, hogy a lovak még ezután is tovább vonszolták a kocsit, ugy, hogy annak vasalkatrészei borzasztóan összezúzták Börcsököt, aki eszméletlenül terült el az utón. A másik társa szerencsésen menekült ki a balesetből, anróbb sérülésen kivül baja nem történt. Az e'szméletlenül fekvő szerencsétlen huszárt, aki a fején, az arcán és a hátán szenvedett súlyosabb zuzódásokat, bevitték a laktanya betegszobájába. — Tüzveszedelem Bosztonban. Londonból jelentik: Tegnap este iszonyú tűzvész pusztított Bosztonban. Este hét óra felé kigyuladt a déli kikötő s ugyanakkor lángbaborult a City. Olyan vihar dult a tengeren, hogy mentésre gondolni sem lehetett. A tűzoltóság az utolsó segítséghez folyamodott: nagy kerületben dinamittal robbantotta föl a háztömböket, hogy ily módon korlátozza a veszedelmet. Egy angol négyszögmértföld területen minden ház porrá égett. Egyedfii a kikötőben egymillió dollárra teszik a kárt. A város közepén ötveu ház esett a lángok martalékául, legnagyobbrészt a zsidó kereskedők és a szíriai iparosok házai. 1870. óta ilyen pusztulás nem volt Bosztonban. A tűzoltók közül temérdek sokan súlyosan megsebesültek. —• Gyalog a világ körül. Érdekes vendége volt tegnap egyik szabadkai lap szerkesztőségének. Egy atlétaerejű turista látogatott el hozzájuk. Arcát feketére égette a nap, cipője patkószögei mórtföldek taposásában koptak el: — világot jár az.érdekes ember. Bulgáriából indult el Melamed Alfréd tanitó, aki arra vállalkozott, hogy a szófiai turista-egyesület tízezer frankos dijáért négy év alatt bejárja Bomániát, Törökországot, Északafrikát, Szerbiát, Magyarországét, Ausztriát, Németországot, Franciaországot, Belgiumot, Olaszországot és Svájcot. A tanitó 1908 aug. nyolcadikán indult útnak s az ut felét már megtette. Naponta negyven kilométert gyalogol s egy városban csak huszonnégy óráig szabad tartózkodnia. Szabadkáról ma hajnalban indult tovább Baja felé. Az egész utat minden pénz nélkül teszi meg a bátorlelkü ember s igy kópeslevelezőlapok eladásából tartja fönn magát. — Egy hires park pusztulása. Newyorkból jelentik : A Yellorvston-^ark. nagy részét a tűz elpusztította. Az Egyesült-Államok nemzeti parkjának egész déli része egészen a Yellowstontóig elpusztult. A kiküldött katonaságnak sikerült a tüz továbbterjedését megakadályozni, de azért tőbb mint nyolvanezer hektár területen a faállomány elpusztult. A tüz végleges eloltására ujabb csapatokat küldtek ki. — Szerelem a vasúti hidon. Nagyváradról jelentik: Eleméry Ferenc rendőrkapitány előtt panaszra jelentkezett Brudel Vilma német nevelőnő és elmondotta, hogy az éjjel ismeretlen fiatal emberek merényletet akartak ellene elkövetni. Csak néhány nappal ezelőtt érkezett Bécsből Nagyváradra, ahol egy uri család gyermekei mellett kapott alkalmazást. Most egyik német barátnőjének látogatására indult, de este eltévedt a városban és valahogyan a vasúti hidra került. Ekkor vidám fiatalemberek társasága jött szembe és a magános nőt nyomban szerelmi ostrom alá vették. Prűdéi Vilma erélyesen tiltakozott a támadás ellen, az ifjak azonban a lovagiassággal nem nagyon törődve, valósággal birokra keltek a hölgygyei, aki nagy srejével alaposan elbánt velük, hogy a fiatalBmberek futva menekültek. — Elbántam volna velük, — mondta kihallgatásakor Vilma, — ha ötszörannyian vannak is, csak nálam lett volna a bokszerem!A bécsi gyermekvédő-liga oltalmazottja, ime, a nevelőnők számára kitalálja a legjobb védőszert a szerelmi kalózok ellen: a bokszért. — Négerházasság. Nagy ünnepre készülnek a bécsi vadászati kiállításon. Esküvőre, még pedig néger esküvőre. A kiállítás két legnépszerűbb feketéje szerelmes lett egymásba és elhatározták, hogy esküvőjüket a vadászati kiállítás területén fogják megtartani, igazi keleti pompával. Abdular Mohamed-nek hívják a vőlegényt. A darótok törzséből származik és a vadászati kiállítás néger csapatának legnépszerűbb tagja volt. A kiállítás közönsége naprólnapra jobban megszerette a daliás négert és produkcióit zajosan ünnepelte. De megszerette a négert Guedli Moumena kisasszony is, aki szintén a vadászati kiállítás néger csoportjának a tagja. Az essahsok törzséből származik a szép néger kisasszony ós szintén népszerű kedvence a bécsieknek. A szerelmes pár a minap eljegyezte magát és elhatározta, hogy diszes menyegzőt csap a vadászati kiállítás területén. Hozománya nem volt a néger kisasszonynak, de a jószívű bécsi közönség gyűjtést indított és hamarosan szép nászajándékot gyűjtött össze a fekete párnak. Áz esküvő, amely a vadászati kiállítás legérdekesebb eseményének Ígérkezik, augusztus végén lesz. — A szabadkai nőtisztviselők egyesülete és szegedi vendégeik folyó hó tizennegyedikén Kamaráserdőn kabaréval ós tánccal egybekötött mulatságot rendeznek. A kabaré, melyen szabadkai, szegedi ós kamarási műkedvelők szerepelnek, délután öt órakor kezdődik. A kiránduláson való részvétel ügyében bővebb fölvilágositással szolgálnak: Fülöp Ilonka Szabadka, Kristóf Maca Szeged ós Beck Teréz Kamaráserdő. Indulás reggel hat óra tizenöt perckor. — Véres kardpárbaj. Celldömölkön Székeres Pál dr ügyvéd a minap éles szóváltásba elegyedett Hubert János dr ügyvédjelölttel, aki provokáltatta az ügyvédet. A segédek igen súlyos feltételű kardpárbajban állapodtak meg, amely reggel folyt le. A második összecsapásnál Szekeres dr a karján egy csontig ható súlyos vágást kapott ellenfelétől. Hubert dr sértetlen maradt. A felek nem bókültek ki. — Rablók garázdálkodása. Egerből rablógyilkosok vakmerő merényletéről adnak hirt. Á siroki pusztán Lemberger földbirtokosnak két kanászát agyonütötték, azután a juhokat elhajtották. A csendőrség a rablógyilkosokat keresi. — Szenzáció a Kárász-utcán. A rohamosan fejlődő Szeged legnagyobb szenzációja Fischer testvérek két ékszerüzlete. — Mindenkinek érdeke, hogy e cégnél vásároljon. Régi ékszereket csak itt lehet átalakíttatni. Saját órajavitómühely. — Rendőri krónika. Hirill adtuk, hogy Holtzer S. és fiai cíg üzletébe augusztus nyolcadikán betörtek. Kifeszítették a pénztárfiókot, de itt csak pár korona volt. Eltűnt ellenben nagyobb mennyiségű értékes posztó is. A betörőt szerdán Nagy Árpád rovottnmltu honvéd személyében sikerült kézrokeriteni. Nagy ugyanis a betörés napján megszökött ezredétől, ami a gvanut rögtön ráterelte. Bevallotta, hogy a Holtzer-féle betörést S követte el. A katonai hatóság letartóztatta és szökésért, valamint betörésért hadbíróság elé állítja. — Horváth József bérkocsis szerdán este betört Hódi Ilona Kálmán-utca 4. szám alatti lakására s óriási botrányt csinált. Hódi Ilonát földre teperte, majd összetörte a bútorokat. Horváth a megszökött feleségét kereste Hódi Ilonánál, de nem találta. A bérkocsis ellen megintiitoiták a bűnügyi eljárást. — Ssiics János nagyszőksósi gazdálkodó tanyája szerdán leégett. A kár több száz koronára rug. — Mi történt az Iskola- és Oroszlán-utcák sarkán lévő Politzer-féle uj palotában, kirakatokkal a Bajzaés Orosíícírt-utcákra, hová a Klauzál-térről (kenyérpiacról) benyúló kis közön az üzlet bejáratára tekinthető saroküzlet van. A legmodernebb átváltozás eszközöltetett és igy különös figyelmébe ajánlom, hogy uj üzlethelyiségemben a rendelkezésemre álló alkalmas helyiségek és kirakatok alkalmat adtak arra, hogy az eddig raktáron tartott legolcsóbb ékszerek, órák stb. mellett a legmodernebb, magas értéket képviselő szakmába vágó árukkal is dus választékban fölszereltem üzletemet, melyekkel a magasabb igényeket is kielégíthetem. Alanti öt szakmában versenyképes árakon árusítok, nemkülönben ezen szakmába vágó javításokban a legkomplikáltabbakat Is 24 óra alatt versenyképes árakon készítek. Miután fióküzletemet már áthelyeztem a föntemlitett főüzletembe és ezáltal raktáram tul van halmozva, ezért mindent helyszűke miatt olcsón adok el. Vidéki rendeléseket és javításokat 36 óra alatt eszközlök. 3Iisi Zsiga óra, ékszer, látszer, villamos zseblámpák és gramofonok raktára s ezekkel összefüggő javítóműhelye. Alapíttatott 1894. évben. TŐZSDE. Bndapesti gabonatőzsde. A délelőtti gabona-határidőüzlet Irányzata igen szilárd, végül nyugodtabb. Félkét órakor a következők voltak a záróárfolyamok: Buza októberre 9.77— 9.78 Buza áprilisra 10.02—10.03 Rozs októberre 7.42— 7.43 Zab októberre 7.21— 7.22 Tengeri augusztusra .... 5.64— 5.65 Tengeri májusra 5.69— 5.70 Készáru-üzlet: 10—15 fillérrel nagyobb áron 65.000 mm. buza került forgalomba (50 kilogrammonként). Rozs 12'/2 fillérrel drágább. Zab változatlan, tengeri 5 fillérrel csökkent. Takarmányárpa igen szilárd. Buza. Tiszavidéki : 100 mm. 82 k. 20.70 K, felső, 200 mm. 80.5 k. 20.80 K, 700 mm. 80.5 k. 20.70 K felső, 950 mm. 80 k. 21 K, 700 mm. 80 k. 20.90 K, 300 mm. 80 k. 20.90 K, 350 mm. 79.5 k. 20.90 K, 100 mm. 80 k. 20.80 K, 900 mm. 80 k. 20.80 K, szept, érk., 300 mm. 80 k. 20.80 K, 250 mm. 80 k. 20.80 K, 300 mm. 80 k. 20.70 K, 200 mm. 89 k. 20.70 IC, 2000 mm. 80 k. 20.50 K, felső, 400 mm. 79.5 k. 20.30 K, felső, 500 mm. 79.5 k. 20.90 K, 100 mm. 79 k. 20.50 K, felső, 500 mm. 79 k. 20.40 K, 200 mm. 79 k. 20.45 IC, felső, 300 mm. 79 k. 20.50 K, 200 mm. 81 k. 20.50 K, 6000 mm. 79 k. 20.90 K, 1G00 min. 79 k. 20.85 K, 800 mm. 78 k. 20.85 K, 100 mm. 79 k. 20.30 K, felső, 300 inm. 79 k. 20.80 K, 700 mm. 79 k. 20.80 K, 500 min. 79 k. 20.80 K, 100 mm. 79 k. 20.40 K, 100 mm. 79 k. 20.65 K. 200 mm. 79 k. 20.40 K, 300 mm. 79 k. 20.35 K, felső, 400 mm. 79 k. 20.50 K, 1000 mm. 78.8 k. 20.90 K, 6000 mm. 78.5 k. 20.60 K, aug 10., 300 mm. 78.5 k. 20.20 K, 300 mm. 78.3 k. 20.15 K, sárga, 400 mm. 78 k. 20.50 K, 800 mm. 78 k 20.00 K, 4000 mm. 78 k. 20.80 K, szept. 15., 4000 mm. 78 k. 20.90 K, szept, 15., 200 mm. 77.5 k. 20.20 K, 1700 mm. 77.5 k. 20.50 K, 100 mm. 76 k. 19.50 K. Pestvidéki: 600 mm. 79.8 k. 20.40 K, 400 mm. 79.5 k. 20.60 K, 150 mm. 79.5 k. 20.30 K, 400 mm. 79.5 k. 20.80 K, 200 mm. 79 k. 20.10 K, 100 mm. 79 k. 20.30 K, 200 mm. 78 k. 20.30 K, 150 mm. 78.5 k. 20.— K üszkös, 100 mm. 78 k. 20,— K, 100 mm. 78 k. 19.80 K, 100 mm. 77.5 k. 19.90 K, 100 mm. 77 k. 20.30 K, 100 mm. 76 k. 20.50 K. Bácskai: 1150 mm. 76.8 k. 20.40 K, 200 mm. 75.5 k. 20,— K. ókaniesai: 1000 mm. 75.3 k. 19.90. K, 1000 mm. 77 k. 20.30 K, 4000 mm. 77 k. 20.38 K, szeptember 20., 500 mm. 75.3 k. 19.40 K. Hartai: 400 mm. 79 k. 20,— K, 1900 mm. 77.2 k. 20.50 K. Törökbecsei : 400 mm. 76.5 k. 20.15 K. Óbecsei : 2000 mm. 76 k. 20,— K. Fehérmegyei: 150 mm. 75 k. 19.80 K. Bihari: 500 mm. 78 k. 20.20 K, 300 mm. 78 k. 19.70 K. Felsömagyarorseági: 200 mm. 80 k. 20.60 K, 200 mm. 80 k. 20.25 K. Szerémségi : 500 mm. 75.3 k. 19.40 K, rozsos. Rozs: 500 mm. 14.30 K, ab malom, 1000 mm. 14.50 K, 200 mm. 14.40 K, 400 mm. 14.50 IC, 500 mm. 14.40 K, 400 mm. 14.50 K, 500 mm. 14.40 K, 100 mm. 14.60 K. 400 mm. 14.50 K, 200 mm. 14.40 K, 400 mm. 14.40 K, 300 mm. 14.65 K, mind készpénzfizetés mellett, paritásra. Budapesti értéktőzsde. Az előtőzsde kezdetén a médióhalasztással foglalkoztak, mely gyors és változatlan elintézést nyert. Ennek befejezése után hozzáfogtak az üzlethez, melynek iránya lanyha volt, mert az oroszországi koleraesetek rohamos terjedése elkedvetlenítette a spekulációt, mely az egész vonalon realizálta angázsmánját. A forgalomban levő értékek 3—5 koronával hanyatlottak és nyomott hangulattal zárultak. A kés' árupiac gyönge. — Köttetett : Osztrák hitel 664.75—666.71 Magyar hitel 857.50—861,— Leszámítoló bank 587,——588.— Jelzálogbank 482.50—484,— Rimamurányi 691. 691.75 Városi villamos 374.—-378,— Közúti vasút 738. -741.50 Hazai bank 308. 312,— Kereskedelmi részvénytárs. . 748. 750.— Agrárbank 490. .— Commcrce 3990,—3995,— Újlaki 400. 403,— Atlantika tengerhajós réBzv.. 312. 313.52 Lipótvárosi takarókpénztár . 206. 206.50 Aszfalt-részvény 210. 213,— Magyar villamossági.... 446.—— •>—.— Ganz-gyár 3680,—3710,— Cementgyár 323. =324 — Délben Berlinből gyönge jegyzéseket jelentettek, amelynek hatása alatt az üzlet iránya lanyha maradt. A vezető értékeket a délelőtti legolcsóbb áron bocsátották áruba, mig a helyi piacon a leszámítoló-, jelzálogbank, kereskedelmi r. és a két villamosrészvény Ismét 2—3 koronával csökkent. A készárupiac változatlan maradt. Köttetett: Osztrák hitel 665. 664.75 Magyar hitel 858. 857.50 Leszámítoló bank .... 586.50—583.50 Jelzálogbank 482. 480.50 Osztrák-magyar államvasút. 745. 746.— Városi villamos 374. 373,— Közúti vasút 737.50—736.— Hazai bank 308.50 .— Kereskedelmi részvénytárs. . 748.50—743.50 Kereskedelmi bank . . . 3988. 3985,— Agrárbank 489. .— Vasúti forg 469. 466,— Danubius 450. 448.— Salgótarjáni 641. 639.— Drasche-féle téglagyár részv. 618. —.— Újlaki 399.50-401.50 Altalános kőszénbánya . . 650. —.— Atlantika 311. .— Athenaeum 306,-—304,— Lipótvárosi takarékpénztár . 205. 206,— Vasúti forgalom 471. 473.50 A dijbiztositásért fizettek: A hitelrészvényért holnapra 3—4 korona, 8 napra 6—8 korona, e hónap végére 10—12 korona. Gabonatőzsde-zárlat. Októberi buza 9.77—9.78. Áprilisi buza 10.02—10.03* Októberi rozs 7.42—7.43. Októberi zab 7.19—7.2L Májusi tengeri 5.69—5.70. Augusztusi repce 12.65—12.75Értéktőzsde-zárlat. Osztrák hitel 665.—. Magyar hitel 857.50. Államvasút 745.—. Jelzálog 482.—. Leszámítoló 586.50. Rimamurányi 691.50. Városi vasút 374.—. Közúti vasút 737.50. Bécsi börze. A mai értéktőzsdén a kötések a következők voltak • Osztrák hitelrészvény 667.75 Magyar hitelrészvény 658.50 Anglo-bank 316.25 Bankverein 547.75 Unio-bank 620.75 Länder-bank 511.75 Osztrák államvasút ....... 746,— Déli vasút 111.75 Rimamurányi vasmű 691.50 Alpesi bányarészvény 743.75 Májusi járadék 93.60 Magyar koronajáradék ...... 91.80 Török sorsjegy 254.— Márka készpénzért 117.52 Orosz 103.80