Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-12 / 70. szám

isno. I, évfolyam, 71. szám Szombat, augusztus 12 íüzpontl szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, C3 Roro.'ia-utca 15. szám •—i Budapesti szerkesztősig és kiadóhivatal IV., ea Városház-utca 3. szám •—• ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN; egész évre . R 24— lélévre . , . R 121 negyedévre. R 6 — eay hónapra K VEgyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR V1DEREN: egész évre . R 28-— lélévre . . . R 14*— negyedévre. R 7'— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 ca Riadóhivatal 831 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—11 Békebonlók. Mihályi és társai a „Reichspost" legutóbbi számában oktalan módon beleszóltak a nemzetiségi béke készülő müvébe. Ma már megállapíthatják, mennyire elhibázott dolog volt ez. Azaz csak : elhibázott dolog volna abban az esetben, ha Mihályiék akarnák a békét és megakadályozhatnák a békét. De nem akarván a békét, cikkük csak legsajátabb békebontó céljaikat szolgálta s az ő szemükkel nézve, az ő elvakultságuk szemüvegén keresztül, bizonyára nem tartják e lépést elhibázottnak. Pedig igy gondolkodván, tévesen ítélik meg mind a nemzetiségi kérdés állását, mind a maguk helyzetét. Elsőben is tegnapi jelentkezésük, bárhogy forgatjuk is a kérdést, még az ő külön szempontjukból is politikai hiba. Mert ezzel leleplezték önmagukat ország-világ előtt. Elárulták, hogy nekik kényelmetlen lenne nemcsak a bevégzett békemű, hanem cirkulusaikat zavarja már maga a puszta békeajánlat is. Ezért tolják föl magukat újból a románság hivatott és illetékes képviselői gyanánt, hogy aztán , idejében megronthassák a báke müvét! Hiába ez a próbálkozás. Azok, akik illetékesek a magyar állam részéről a nemzetiségi békéltetés intézésére, tisztában vannak ez urak motívumaival és szerepével. És tisztában vannak azzal ís, hogy a románság ügyét kikkel kell megtárgyalni. Hiszen az egész békeakciónak kiinduló pontja az volt, hogy a választások elsöpörték a parlamentből az agitatórius nemzetiségi elemeket. Ezeknek az elemeknek visszabukása a sötétbe tette lehetővé, hogy a magyar politikusok megtegyék az első lépést és békejobbot nyújtsanak a nemzetiségeknek, akiket ilyetén agitátorok érdeke vitt egyre messzebb a félreértés utján. Az izgatók csődje ébresztette föl azt a reményt, hogy most már előtérbe lép a románság „szine-java és bátor kézzel magához ragadja a maga nemzetiségének vezetését". így mondotta ezt Tisza István gróf, igy Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök. Mindakét nyilatkozat félreérthetetlenül azt jelenti, hogy a kölcsönös megértésre irányuló tárgyalásban azok az elemek, akik eddig a románság érdekképviselőiül tolták föl magukat s akik a maguk szereplésével az igazi, értékes, jelentékeny román elemeket félreállásra kény szeritették, ezek az izgató elemek vezérlőszerepet nem játszhatnak. Nyilvánvalóan ez az ok, amelyért most békét bontani kiállanak. Ha nem kellett nekik a béke, mikor maguk yVoltak az élen, annál kevésbé keli nekik akkor, mikor a béke érdeme és dicsősége nem reájuk háramlik. Rossz szándékukat, melynek a közérdekbe ütközö'e^éni inditóokai világosak, bizonyítja különben a mód is, melylyel a béke kérdésébe avatkoztak. Amikor szemtől szemben velők hangzott el a felhívás a parlamentben, ők süket füllel ültek ott s a szájuk néma maradt. Csak most, hosszú idő után, próbálkoznak meg a feltételek megszabásával. Teszik ezt olyankor, amikor a béke munkája megindult már nélkiilök is és teszik ezt, ámbátor a béke feltételeit épen tőlük senkisem kérte. És milyen feltételeket szabnak ? Azt mondják, hogy a magyar állam kezdje meg a közeledést és tegye meg javaslatait, amelyekről azután a román nemzetgyűlés dönteni fog. Ilyet csak az merészelhet mondani, akinek szándéka megakadályozni a békét. Mert kétségtelen, hogy román polgártársaink kérhetik esetleges sérelmeik orvoslását, mint egyenjogú polgárai a magyar államnak, de csak mint egyenjogúak, nem pedig mint különjoguak. Aki ezt a jogalapot el nem ismeri, az nem ismeri el a magyar államiságot, tehát ki van rekesztve abból a béketárgyalásból, amelynek alapja épen a magyar államiság föltétlen elismerése. De ezenkívül szükséges még egy : hogy azt a közeledést, amelyet a magyar állam a románsággal szemben tanúsított, románajku polgártársaink ugyancsak közeledéssel viszonozzák. Mi megindultunk feléjük, nekik kötelességük rálépni a felénk vezető útra. Különben sohasem fogunk találkozni. A kölcsönös és egyszerre való közeledés formuláját állította föl Khuen-Héderváiy Két özvegy. Irta Lengyel Ge'za. Szabó elintézte az utolsó leveleket, még egy nagy csekket állíttatott kí magának a newyroki angol bankhoz, aztán leereszkedően kezet nyújtott a régibb tisztviselőknek és vonatra ült. Tiz nap múlva a tízemeletes, vagy húszemeletes hotel előcsarnokában rendelkezett a szobája felől. A karján ekkor egy fiatal és kifogástalanul öltözött hölgyet tartott. Amikor névjegyét beadta a hotel-irodába, ez a hölgy minden meggyőződés nélkül mondta: — Talán nem is kellett volna ugy bejelentenie, hogy Szabó István és neje. Itt idegenben még bajt okozhat. — Ellenkezőleg, — felelt a férfi, — az volna baj, ha nem igy tennénk. Egyedül álló fiatal hölgy létére partra sem engedték volna. És az útlevelünk is igy szól : Szabó István és neje. — Igaz, — mondotta a fiatal hölgy megelégedett mosolylyal. Beültek a liftbe és a kilencedik emeletig utaztak. Negyedik nap ez a Szabó hirtelen meghalt. Olt az angol bank egyik igazgatójának a szobájában és folyékony angol nyelven — ennek köszönhette a gyors karrierjét -— beszélt arról az üzletről, amely miatt az intézete tulajdonképen kiküldte. Beszéd közben a szivéhez kapott és lefordult a földre. Három perc alatt vége volt. A bank kábelsürgönyt küldött a budapesti intézetnek. Onnan másnap megjött a válasz. A család azt kívánja, hogy hazaszállítsák a holttestet. Akármibe kerül is. A rendőrség emberei pedig megtalálták a halott zsebében a hotel cimét. Az asszonyt, aki várta a férfit a lunchhöz, tőlük telhető kímélettel értesítették mister Szabó gyászos elhunytáról. Odahaza, csöndes, elegáns józsefvárosi lakásban feketekendős asszony és két tíztizenkét esztendős gyermek jajveszékelt. Útra készültek, a kikötővárosba, a hajó elé. A hotel-szobában eltorzult arccal hallgatta a szép Bella az idegen, alig értett magyarázatot. A rémülettől és a kétségbeeséstől sirni is elfelejtett. Önmagát átkozta, amiért erre az útra vállalkozott. Holott öt év óta olyan békés barátságban éltek a nyugodt, a veszedelmektől ment Budapesten. Falusi származása tört ki talán belőle, rettenetes káromkodáshoz szeretett volna kezdeni és hangos kiáltozással verte föl a szobát. Az amerikaiak megilletődve hallgatták az özvegy fájdalmának ez első megnyilvánulásait, azután diszkréten távoztak. Bellának vacogott a foga félelmében. Csakhamar bejelentette magát a hotel-igazgató. Nagyon résztvevő arcot vágott és mert a pénz szagát az első pillanatban érezte az idegeneken, előzékenyen fölajánlotta szolgálatait. A gyászruhát. mondotta, legjobb lesz szemközt, a nagy áruházban megrendelni. Az asszony most kezdett fölocsudni a rémületből. Arra még nem gondolt, hogy bőkezű barátjáért gyászt is kell viselnie. Mindent ráhagyott az igazgatóra. Rövid idő múlva hatalmas skatulyákkal megilletődött segédek állítottak be. Bella már ekkor egész szabályszerűen tudott zokogni és szőke hajához a fekete ruha nagyon jól illett. Két napig zokogott állandóan, tiszteletteljes bámulatba ejtve a báhk és a hatóság embereit, akik mindenféle formaságok elintézése miatt folyton jöttek-mentek. A harmadik napon meg merte nézni a halottat. Szegényen nagyon meglátszott az ötven év. Ólomkoporsóba zárták, kétszeresen, Bella borzadva vette tudomásul, hogy spirituszszal is biztosítják az enyészet ellen. Nagyon összetörve ment azután a szobájába, ahol az angol bank igazgatója várta. Ez a meghatott gentleman közölte vele, hogy szegény kollégájának minden papírja, minden dolga rendben találtatott és semmi akadálya sincs annak, hogy a hajón, amelyik három nap múlva indul, hazaszállítsák. A csekket, melyet az elhunyt asztalán hagyott, amerikai pénzre beváltva átnyújtja és kívánja, hogy baj nélkül megérkezzenek a drága halottal. Bella újra sírt. De a három nap alatt, amig a hajóra várt, egészen megnyugodott. Csak olyankor kezdett hevesen dobogni a szive, amikor az asszonyra gondolt, az igazira. Róluk azonban semmi hir. Otthonról egy-két szűkszavú kábelsürgönyben a bank intézkedett. Pénz volt bőven. Simán