Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-11 / 69. szám

1910 augusztus 11 DÉLMAGYARORSZÁG 11­KÖZIGAZGATÁS x A szegedi uJ kórház tervei. A sze­gedi ötszáz ágyas egyetemi kórház terveit Korb Fióris budapesti műépítész, egyetemi tanár készíti. Lásár György dr polgármes­ter személyesen tárgyalt a tervezővel, aki az összes részletterveket leküldi Szegedre augusztus tizenötödikére. Valóságos kórház­város épül a körtöltés felsővárosi vonalán, a Gedó mellett. A terveket a nagybizottság fogja tárgyalás alá venni s azok nemsokára a közgyűlés elé kerülnek. J A nemzetközi közati kongresszus. Lázár György dr polgármester kiküldte a brüsszeli nemzetközi közúti kongresszusra Niessner Aladár városi mérnököt. Niessner Aladár részt is vett a kongresszuson s két heti tanulmányozás után ma visszaérkezett Szegedre. Tanulmányútjáról terjedelmes jelen­tést fog tenni a polgármesternek. x A szegedi honvédkórház kibővítése. Ismételten megírtuk, hogy a szegedi honvédségi csapatkórházat kifogják bőviteni shogy a munká­kat Ligeti Béla szegedi műépítész kapta meg, aki az építkezést kétszázhuszonnyolcezer koro­náért végzi. A kibővítéshez szükséges terüle­tek megszerzésére vonatkozó kisajátítási tár­gyalást ma délelőtt tartották meg a városháza bizottsági termében, Turóczy Mihály dr városi főügyész elnöklete alatt. A tárgyaláson a köz­igazgatási bizottság részéről Kruspér Pál mű­szaki tanácsos és Obláth Lipót, a város részé­ről Koczor János tanácsos és a kisajátítást szenvedettek vettek részt. A tárgyaláson a ki­sajátítási tervezetet a kivitelre végérvényesen megállapították, miután az egyezség nem sike­rült, mert a telektulajdonosok horribilis árat kérnek a telkekért. A város a kisajátításra már korábban jogot kapott a minisztertől s a mai egyezségi tárgyalás meghiúsulása folytán élni fog e jogával. A kisajátítandó telkekért a város a becslési árat fogja fizetni. A kórházi uj betegpavillon s az uj gazdasági épület felépítését még az idén megkezdik. 5 Nem építenek Szegeden barakkot. Evek óta tart a tárgyalás Szeged városa s a hadügy­és honvédelmi minisztériumok között, a Szege­den létesítendő nagyarányú barakktábor építése dolgában. A tartalékosokat és póttartalékoso­kat ugyanis a lakosságnál szállásolják el, a la­kosság pedig ezt megsokalta s nem hajlandó a jövőben katonákat tűrni a házánál. A nagy ba­rakk mintegy ezerötszáz katona befogadására volna alkalmas, tehát a lakosság nem volna többé terhelve és háborgatva a beszállásolás­eal. A nagy barakk azonban több százezer ko­ronába kerül s a katonai kincstárnak nincs Ínyére a fizetség. Ma aztán érdekes átirat ér­kezett a szegedi honvédkerületi parancsnokság­tól Szeged város tanácsához. A parancsnokság értesiti a várost, hogy a hadügyi kormányzat rendelkezése értelmében a póttartalékosokat és a tartalékosokat a jövőben nem egyszerre, hanem csoportónként hivják be. Kéri tehát a honvédkerületi parancsnokság Szeged városát, közölje vele, hogy mely időben volna legalkal­masabb az egyes csoportok behívása. így kerül­hető el ugyanis az ezerötszázágyas barakk épí­tése. Ez a megoldás elég praktikus Szegedre nézve. ? Szentes város kölcsöne. Szentesről je­lantik: Szentes városi tartozását konvertálni kívánja. Ezért ajánlatot kért a budapesti pénz­intézetektől 2.150,000 koronára, Párom aján­lat érkezett be. A Magyar Jelzálog Hitelbank és a, Pesti Magyar Kereskedelmi Bank együt­tes ajánlata a két millióra: 5 20 százalék an­nuitás, 9675 árfolyam, í'5 százalék stornódij fitven éves törlesztésnél. A 150,000 koronára hatvanöt évre 4 95 százalék annuitás, 96'75 ár­folyam, stornódij ugyanaz. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár mindkét összegre 5225 száza­lék annuitás, 96.75 árfolyam és három szá­salék stornó ötven évre, hatvanöt évre pedig 4 98 százalék annuitás, 96'75 árfolyam, stornó­dij ugyanaz. A Magyar Országos Központi Ta­karékpénztár 5'30 százalék annuitás, 95 árfo­lyam és két százalék stornó mellett csinálja meg a kölcsönt ötven évre. ÜZLETHELYISÉGÜNK KIADÓ. Mélyen leszállított r r férfi fehérnemüeket, zsebkendőket, nyakkendőket, kalapokat, ernyőket, férfi-, női- és gyermekharisnyákat stb. TERflI és KOCSIS Sdlk&i SZEGED, DUGONICS-TÉR 1. SZ. II. Illés próféta fivére. Chicagóból jelentik, hogy James Alexander Dotvie, a Freeland szigetek szuverén uralkodója, aki kinevezte ma­gát II. Illés próféta, Zion City néhai fivérének, odaérkezett. Különös játéka a véletlennek, hogy a magát királynak nevező érdekes idegen nyomban azután tűnt föl a látóhatáron, mikor az elhunyt próféta ingatlanait 900,000 dolláréit eladták. A chicagói újságírók fedezték föl a „királyt", aki Schrader „püspök" társaságában van. A „püspök" azt állítja, hogy neki semmi köze a dologhoz, ellenben a „király" — aki nem érzi magát sértve akkor sem, ha egysze­rűen „doktor ur"-nak titulálják — óvást akar emelni az ellen, hogy azokat az ingatlanokat másoknak a birtokába juttassák. Rövid tartóz­kodás után visszatér a Freeland-szigetekre, magához veszi a hiteles okmányokat, melyeket néhai Jolin Alexander Bomie sajátkezüleg irt alá s ugy fog visszajönni az Egyesült-Államokba, hogy birtokába vegye Zion City községet. A lakás meglehetősen rendetlen első szobájában ült a „püspök", azzal lévén elfoglalva, hogy különféle bélyegeket ragasztott egy albumba; a „király" ugyanis ezekkel a bélyegekkel akarja bizonyítani, hogy bejárta az egész világot. A „püspök" mentegetőzött, hogy nem viseli ma­gán főpapi ornátusát és méltóságának egyéb jelvényeit. — Roppant zavarban vagyok, — mondta az újságíróknak, — képzelhetik a helyzetemet! Egy, az én állásomban levő férfi, amint bélye­geket ragaszt ilyen rendetlen szobában és még cipő sincs a lábán ! Különben a király hamaro­san itt lesz. Ő még különösebb ember, mint én. Foglaljanak addig is helyet s legyen önökön az Ur áldása, amíg várakoznak. A riporterek kérdéseire a legnagyobb kész­séggel válaszolt. — Csak azért vágyok itt a doktorral, mert ő nem tudja magát elég jól kifejezni angolul. Érti ugyan a nyelvet, de én jobban beszélek. Időközben méltóságosan belépett a „király". Alacsony, köpcös férfiú. Hosszú, fekete szakál­lában fehér szálak csillognak. — Igen, — kezdte, — én John Alexander Dowie fivére és a Déli tenger Freeland-szige­teinek uralkodója vagyok. Fivérem minden va­gyonát rám ruházta, mikor ezelőtt öt évvel Mexikóban találkoztunk. Most csak utazgatok. Nyolc egyházamat a 294 szigeten jó kezekre biztam. A királynak nagyon hízelgett, hogy koránál fiatalabbak nézték. Állítása szerint 72 éves, két évvel korábban született, mint Zion néhai prófétája. — Zion Citybe nem látogatok el, — mon­dotta, — Én, a király, az áldott próféta fivére, nem ereszkedhetem le annyira. Jöjjenek ők én hozzám. Vasárnap prédikálni szándékozom vala­hol Chicagóban. — Megegyeznek az ön tanításai azokkal, ami­ket néhai fivére vallott? — Nos, nem minden tekintetben, — vála­szolt a próféta utóda, — én ugyanis sokkal hosszabb prédikációkat mondok. A hírlapírók erre sietve elhagyták II. Illés próféta fivérét. Cső A stockholmi távbeszélő-díjszabás. Tudvalevő dolog, hogy a svéd távbeszélő a vi­lágon a legolcsóbb és épen ezért előfizetőinek száma is igen tekintélyes. A stockholmi táv­beszélő-berendezés az „Almanna Telephon Aktié Bolag" kezében van. Előfizetőinek száma 545,000. Az előfizetők külön csoportokba vannak osztva és mindegyik csoport más dijat fizet. A díj­szabályzat a következő : 100 koronát fizetnek az úgynevezett csillagos előfizetők. Ezek a névjegyzékben csillaggal van­nak megjelölve és korlátlanul beszélhetnek akár mint fölhivók, akár mint jelentkezők. 80 korona, Ebbe az osztályba tartózó élőfize­tők korlátlanul hívhatnak, azonban a legala­csonyabb dijat fizetők által csak korlátolt mérv­ben hivhatók fel. 60 korona. Ezt a dijat társaskapcsolásért fizetik, tudniillik ha két előfizető van egy vona­lon. A föltételek ugyanazok, mint a 80 korona dijnál. 45 korona. Korlátlan beszélgetés csillagos elő­fizetőkkel és ezenfelül hatszáz díjtalan beszélgetés más előfizetőkkel. Minden további kapcsolás öt oere. 36 korona. Házi távbeszélő. A föltételek ugyanazok, mint a 45 korona dijnál. 20 koronát fizetnek azok az előfizetők, kik az 54,000 előfizető közül csak 9000-rel akarnak beszélni. A kiválasztottakkal a beszélgetés nin­csen korlátozva. A többi előfizetővel való be­szélgetés sincsen ugyan tiltva, azonban minden kapcsolásért öt oere dij fizetendő. Elfüstölt milliók. A magyar királyi do­hányjövedéki központi igazgatóság most állí­totta, össze ez év első négy hónapjának statisz­tikáját, mely szerint elkeltek a következő gyártmányok : Általános forgalomban levő gyártmányok kö­zül burnótok 39,800 korona értékben, pipadohány 15.079,834 korona értékben, fonadékok 13,588 korona értékben, szivarok 11.853,663 korona ér­tékben, szivarkák 12.082,328 korona értékben,, lugvizkivonat 9538 korona és valódi Havanna­szivarok 6278 korona értékben adattak el. — A belföldi különlegességi gyártmányok közül burnótok 163 korona, pipadohányok 1.726,063 korona, szivarok 991,222 korona, szivarkák 1.553,545 korona értékben keltek el. A kül­földi különlegességi gyártmányokból a Havanna, Manilla és mexikói szivarok közül 94,539 korona értékű, a török és egyiptomi szivarkák közül 751,406 korona értékű és angol pipadohányból 3728 korona értékű gyártmányt adtak el. Az egész statisztikát összegezve, azt látjuk, hogy 1910. évi január elsejétől 1910. évi április hó végéig a magyar korona országaiban összesen 44.205,699 korona folyt be az eladott dohány­gyártmányokból. A folyó évben 3.033,721 koro­nával több dohányterméket adtak el, mint a mult év hasonló időszakában ós így az emel­kedés 7.3 százalék. R ra+X4«CHB№HMB№№№t«a«K«CMa .Vass Ignác ; OrVOS; lakását Tisza Lajos­körut 77. szám alól üorona-uíca 15, sz. alá | | (Bokor-ház) helyezte át. | Bejárai o Ifaléna-lór felüli oldalon is. m wwwnmxwHmziowm««» • SPORT ^ Szegedi vivó a makói vivOakadémián. Sportkörökben nagy érdeklődéssel várják az e hó tizénötödiki makói vivóakadémiát, amelyre több országos bajnok nevezett be. Szegedről Fischer Marcell, a Szegedi Vivóegyesület kiváló tagja vesz részt a makói vivóakadérnián. A fiatal sportférfiu, aki kitűnő vívásával már eddig is sok érdemet és dicsőséget szerzett magának és egyesületének, Halász Zsigmonddal, az ismert vívóval, Magyarország főiskolai kard­bajnokával fog mérkőzni. Tenniszverseny Lovrinban. Lipthay Frigyes bárónő és Lázár-Bors Margit grófnő, a Vöröskereszt-Egyesület lovrini fiókja javára, e hó végén lawntenniszversenyt rendeznek Lov-

Next

/
Oldalképek
Tartalom