Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-07 / 39. szám

1910. I. évfolyam, 39. szám Csütörtök, Julius 7 8? mmrnmmximam! Főzooati szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ' Korona-utca 15. szám C=D Fadawstl szfrkesztőség és Kiadóhivatal IV., ^ Városház-utca 3. szám c=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . H 24'— léliívre . . . K 12'— negyedévre. K 6'— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér ELOPIZETESI AR VIDÉKÉN i egész évre . R 28'— félévre . . . K U'— netjyedévre. K V— egy hónapra tt 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 t=j Kiadóhivatal 83a Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—1Î Fafok harca. Egész Észak-Amerikában pogrom tört ki tegnap a négerek ellen amiatt, mert p^ry bokszoió-versenven a néger Johnson legyőzte a íehér Jeffriest. A feldühödött tömeg a fehér faj megalázását látta a néger győzelmében és gyilkos dühvel támadt a feketékre. Egyik városban megtörtént, hogy lámpavasra akasztottak négereket. Ezt a véres, furcsa zavargást sokan a kulturharag megnyilvánulásának fogják tekinteni. Mások a sportoló-szenvedély kitörésének- Holott a hamisítatlanul amerikai botránynak kétséget kizárólag gazdasági háttere van. Távol nyugaton fölfedezték a négerveszedelmet. Hogy Johnson félholtra bokszolta Jeffriest, ez a jövőt szimbolizálja, ez a kiaknázatlan ős néger erő olyan közelgő, félelmetes sikereinek az atomja, amely érthetőleg ragadja kegyetlenkedésekre a fehér tömegeket. Bizony, ha a civilizáció útjait vizsgáljuk, konstatálnunk kei!, hogy koponyákkal van kikövezve. Afrikában a dum-dum golyó irtja a négert, Amerikában pedig a pálinka. Amannak a hatása gyorsabb, emezé biztosabb. A feketék mégis szaporodnak és nem lehet Őket az indiánok sorsára juttatni. A néger nem juthat arra a pusztulásra, hogy cirkuszé bah. mutogassák utolsó mohikánjait. A pálinkával együtt mohón beiszsza a kulturát is. Egyik napról a másikra kialakul gentleman-né. Munkabíró, takarékos, praktikus gondolkodású. Alkalmazkodó képessége megközelíti a szemita fajtáét. Amellett az asszonyai is hihetetlenül erősek és még meglepőbben szaporák. Ezer legyilkolt néger helyett születik kétezer. A fehér fajta pusztul egyre a gyárakban, az irodákban és a prériken, de mindegyik helyett ott áll a duzzadó izmu néger és vigyorogva emeli a kalapácsát. Hiába, nemcsak bokszolni és táncolni tud jobban, hanem dolgozni is. Európára rámered a sárga veszedelem, Amerikára pedig a fekete. A trösztök világára legalább is annyira rá lehet mondani, hogy korhadt, mint a kontinensre. Sőt odaát a tőke fölhalmozódása, a végső gazdasági koncentráció felé való haladás sokkal gyorsabban történik, mint Európában. Ugy leliet tehát, hogy hamarabb össze is omlanak ott a fehérek kultúrájának húszemeletes palotái. Érdekes világgazdasági és világtársadalmi tüneteket lehet most már tapasztalni az emberfaj/problémák körül. Amig a tengerentúl nap-nap után vannak négerülelözések, és ghettószerii külön városrészekbe szorítják a feketéket, Európában a négerek szimpatikusak. Sőt például tudvalevően a legtöbb intelligens német leánynak megvan a maga külön néger ideálja. Különösen a berlini postának akad óriási dolga az ekszotikus tájakról érkező levelekkel, amiket ifjú fekete lovagok küldenek ismeretlen ideáljaiknak. Viszont — Amerika a sárga fajtával keresi az érintkezést. Eltekintve a társadalmi vonatkozásoktól, elég rámutatnunk az Egyesült-Államoknak és Japánnak ismételten megújított szövetségére. Ebből pedig az következik, hogy nemcsak a különböző népfajok állanak harcban egymással, hanem a fehér fajta is kétrészre szakadt. Az ó- és újvilág. Es nem lehetetlen, hogy ha majdan, ezer évek múlva győznek az ekszotikus szinek, a föld térképének uj formáit a fehérek meghasonlásának, illetve érdekellentéteinek köszönhetik a sárgák és feketék. Óriási és nagyon távoli perspektíva ez, sajnos, mi nem tudhatjuk, hogy helyes-e vagy tévedés. Valószínű, Jeffries és Johnson urak, a kiváló akrobaták sem sejtik, hogy mi mindenről kelt gondolatot a verekedésük. A gyilkoló tömeg sem tudja. Leginkább csak a fogadási szenvedély dühöng benne. Pedig mindenki ösztönei és érdekei ézerint él. Egyesek, családok, állam keretébe szorult társadalmak, földrészek és az egész föld milliói egyaránt. Az erősebb agyonbokszolja a. gyöngét. Az ügyes az esetlent. Öreg fajtákat leigáznak a fiatalok. Elmélkedjünk hát bármiképen is az amerikai pogromról, az izgató, a számunkra felelet nélkül A darab. Irta Báttaszcky Lajos, Az öreg kastély behavazott kapuja előtt berregve állott meg az automobil. Egy fiatul, karcsú férfi ugrott ki belőle, akinek alakja drága prémes bundába volt burkolva, lején pedig fényes cilinder ragyogott. Amint topogva törtetett be az előcsarnok sikos kőkockáin, szemeit jókedvűen hordozva körül a vakoiatjukat hullató kőoszlopokon, az omladozás és széthullás minden jelét tükröző agguló házon, —divatos ruhájában, diadalmas és erőszakos ifjúságával olyannak tűnt föl itt, mintha a friss élet hatolt volna be Csipkerózsika alvó erdejébe. — Ebben a bagolyvárban tanyázik hát az öreg medve? — dörmögte vidáman. — Halló! Valaki! — kiáltotta azután hangosan és hangja évszázadok óta szunynyadni látszó visszhangokat vert föl a boltozatos folyosókon. — .lövök már! — hangzott a válasz és nagy csoszogva egy különös figura került a kopár udvar felől. Az öreg tót inas volt, aki kopott libériájában, keztyütlen, a hidegtől kék kezeit fújva, az idegent ritkán '«tó ember bamba tekintetével, zavarodottan nézett a vendégre. — Itthon van a báró ur ? — kérdezte a Jövevény, derűs kíváncsisággal szemlélve a f«rcsa alakot, 7~ Igenis, itthon dadogta az öreg bizalmatlanul. — No akkor jelentsen be gyorsan, öregem. Rabos színigazgató van itt Budapestről. Itt a névjegyem. A soííőrömet pedig vezesse valami meleg helyre, hogy meg ne fagyjon szegény. Az öreg elcsoszogott, majd pár pillanat múlva visszatért. — Erre tessék parancsolni, m'iadi pán — szólt alázatosan. Egy korhadt, penészes falépcsőn vezette föl az igazgatót, amelynek falait csomóba rakott régi, töredezett kopjak meg kardok és aranyozásukat vesztett, kopott címerek ékesítették. A felső folyosó tört ablakain mérgesen süvített be a hóvihar, a falakat pedig valamikor pompázatos keretekben büszkélkedő képek borították. Az igazgató éles szeme az ősi arcképek között azonnal észrevett néhány mester kezétől származó modern tájképet. De ezeknek a színei is le voltak málva, mintha bicskával kaparták volna le róluk a festéket és fakó szürkeségükben nagyon jó! beilleszkedtek a kietlen, szomorú nliljőbe. — Bizonyosan a másik bolondnak, a báró öcscsének a képei — gondolta csúfolódva aa igazgató. De e percben az inas kinyitott egy szárnyasajtót és a látogató belépett az ebergényi kastély szalonjába. A nagy négyszögletes teremből a hamisítatlan középkor szellője csapott a pesti színigazgató arcába. Egy ódon lovagterem volt cz s aki ido belépett, hirtelen elmúlt századokba szökkent vissza. Egy csomó öreg bútor: magas támlája rokkolíószékek, amelyeknek drága selyme rongyos cafatokban lógott le, berakott asztalok, amelyeknek gyöngyháza kipattogzott, — szeszélyes, rendezetlen, sivár összevisszaságban. A sarkokban rozsdás páncéllovagok őrködtek, a falakról pedig komoran néztek az idegenre a púderezett hajú ó'sök: a régi századok krinolinos asszonyai töredezett aranyrámá^kból. A piafond közepén egy pompás velencei csillár függött; cserepein bágyadtan tört meg a közeli havasokról ide verődő fehér téli napsugár. Az ajtó mellett pedig egy bizarr kis gnóm bókolt ódon szertartásossággal az érkező vendég előtt: az elátkozott kastély uraj Gálffy Dénes báró. Különösebbet és furcsábbat alig lehetett volna képzelni, mint ez a kis öreg ember, aki kissé zavarodottan, tipegve és saját tengelye körül forgolódva, hajbókolva fogadta a váratlan látogatót. Hegyesre nyirott szürke Henry IV. szakállával, apró madárfejével, melyből nyugtalanul tekintettek ki a sötét, szomorú szemek, szegletes és mégis kecses alakjával olyan volt, mintha egy rég elsuhant század felejtette volna itt, ebben az agg, omladozó kastélyban a Kárpátok lábánál. A fejét fedő fekete barrett és a hosszú sötét plüssköpeny, amelybe be volt burkolva, még teljesebbé tették ezt az illúziót. — Hát ez lett belőle ! — suhant át gyorsan az igazgató agyán. Eszébe jutotta husz esztendő előtti Gálffy báró, akit gyerekkorából ő is, mint mindenki, ismert, a ragyogó gavallér, a kaszinó, turf, színházak legnépszerűbb alakja; a nagy primadonna, | a legpompásabb, a legkörülrajongottabb, az i ünnepeltség csúcsán eerved'"1* vetélytárs