Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-23 / 53. szám

6 D É L M AQ YA RORSZ ÁQ 1910 julius 23 Sikkasztás a zombori malomban. — Megszökött ügynök. — (Saját tudósítónktól.) A zombori hengermalom-részvénytársaságot meglehetősen egyszerű, sőt primitív módon csapta be egy. szélhámos ügynök, aki azóta talán már biztonságba tudta helyezni pénzét és becses személyét. A csaló Büchler Adolf negyvenöt éves ügynök, a zombori hengermalomrészvénytársaságnak egyik vásárlója, aki azért utazik, hogy a malom őrlőkészletót (buza, rozs stb.) összevásárolja. Büchler már régebben vásárlója a malomnak és teljes bizalommal voltak hozzája. Ugylátszik, ép erre a bizalomra tervezte csalásait. Három héttel ezelőtt bemutatott a malom igazgatóságának egy adásvételi szerződést, melyet a malom nevében és megbízásában Lelbach János földbirtokossal kötött. A földbirtokos a még lábán álló egész termését eladta a malomnak azzal a kikötéssel, hogy huszonháromezer koronát azonnal fizeti neki a malom, a fennmaradó öszszeget pedig megadja a gabona átvételekor, aratás után. Az üzlet előnyös volt, a malom igazgatósága Büchler kezéhez kifizette azonnal a huszonháromezer koronát, hogy elismervény elleneben adja át Lelbachnak. Büchler átvette a pénzt, elutazott és a malomban csak később tűnt föl, hogy a huszonháromezer korona nyugtája meg nem érkezett és Büchler sem adott már hosszabb idő óta életjelt. Büchler Zomborban lakó feleségéhez fordultak és azt a fölvilágosítást nyerték, hogy Büchler napok óta nem irt, az asszony sem tudja, merre van és már nagyon aggódik miatta. Most a gyár Letbachtól megkérdezte, megkapta-e a huszonháromezer koronát ? A válasz az volt, hogy Letbach Büchlerrel nem is tárgyalt, annak semmit el nem adott és attól egyetlen fillért sem kapott. Erre tegnap délután a malom igazgatósága ugy Zomborban, mint Budapesten Büchler ellen sikkasztás címén megtette a följelentést. A rendőrség azonnal megindította az eljárást, de a sikkasztónak eddig nem jutott a nyomára. Valószínűleg megszökött. Az apa bűne, — Megölte a fiát. — (Saját tudósítónktól.) Drávaivány községben kegyetlen gyilkosság történt. Egy földmives, akit a vele vadházasságban élő neje már régóta bujtogatott a „fia ellen, két lövéssel megölte egyetlen fiát. Öreg Gál János drávaiványi lakos néhány évvel ezelőtt özvegységre jutott. Együtt lakott huszonöt éves fiával, ifjú Gál Jánossal és szép békében megvoltak igy. Az asszony halálára egy évvel aztán az öreg szemet vetett egy Kaszás Eszter nevű asszonyra, akivel, dacára fia nagy ellenzésének, vadházasságra lépett. A fiu rossz szemmel nézte az asszonyt, tiszteletlenül bánt vele, az meg örökkön összekergette egymás ellen az apját és a fiát, ugy, hogy nem volt egy nyugodt percük se mindhármaknak. Ez igy tartott a legutóbbi időkig, amikor nagy veszekedés után ifjú Gál János mindkettőjüket kizavarta a lakásból. Amikor kikergette őket, utánuk kiabálta, hogy ahol megfoghatja őket, ott mindkettőjüket megöli. A lakásából kidobott házaspár szomszédoknál talált szállást és igy elbajlódtak néhány napig. Az öreg ekkor boszura készült. Tudta, hogy a fiu vadászfegyvert tartogat valahol eldugva, Egy éjjel belopózott a saját portájára és ott a pajtában elrejtve meg is találta a töltött vadászfegyvert. Hazavitte és ő is elrejtette. Másnap reggel három órakor elindult, hogy végez a fiával. Álmában akarta elpusztítani. A kerten át surrant be az udvarra. Épen ebben a pillanatban lépett ki a házból a fia, akinek valami dolga akadt az udvaron. Amikor az apját meglátta, dühösen mordult rá: — Mit keresel itt? Azzal az istállóba szaladt, ahonnan vasvillát hozott ki, hogy azzal az apjának menjen. Ez tizennégy lépés távolságról célbavette s rálőtt. A sörétek leterítették ifjú Gál Jánost, aki azonban még feltápászkodott. Az öreg erre még egyszer belelőtt és ez a lövés aztán halálos volt. Öreg Gál János ekkor látva, hogy fiát agyonlőtte, pokrócot hozott, azzal leterítette a holttestet, aztán elhívta az asszonyát is, akinek mindent elmondott. Mire visszajöttek, egész sereg ember állt már a portán, akik a lövések zajára siettek elő. A csendőrség nyomban letartóztatta a gyilkos. apát, aki töredelmesen bevallotta a tettét. Öreg Gál Jánost a szentlőrinci járásbíróság utján átadták a pécsi ügyészségnek. A pisai torony veszedelme. (Saját tudósítónktól.) Néhány héttel ezelőtt az egész világot bejárta az a hír, hogy a pisai ferde torony bedüléssel fenyeget. Most ujabb távirat azt jelenti Pisából, hogy a toronynak meg vannak számlálva a napjai. Az idegenforgalom érdekében ugyan cáfolgatták eleinte a dolgot, de most már olyan fenyegető a ferde torony veszedelme, hogy minden percben várják a pusztulását. A pisai ferde torony hatszáz év óta áll fönn. 1174-ben kezdték épiteni. Pisa talaja azonban már amikor a torony néhány méter magas volt, három centiméterrel süppedt; de csak az egyik oldalon. A harmadik galériánál a süppedés már hót centiméter volt. Erre megszüntették a torony építését. Csak 1233-ban vállalkozott egy építőmester, Benenató, a torony befejezésére. A torony ötödik galériájánál tizenöt centiméternyi magassági különbözet állott elő a ferde oldalon, olyképen, hogy az oszlopokat ott megnyújtotta. A talaj azonban folytonosan süppedt s az építkezést ismét abba kellett hagyni. 1350-ben azonban újra akSdt egy bátor vállalkozó, Tommasi, aki befejezte a torony építését. De akkor a torony már ferde volt : az északi oldala épen hetven centiméterrel volt mélyebb, mint a déli. Az évek során ez a különbözet másfél méterrel nagyobbodott. A pisai ferde torony csodájára most már a világ mind a négy tájáról jöttek emberek. A leghíresebb építőmesterek vizsgálgatták a torony építkezését s voltak, akik jóelőre megjósolták a pusztulását. Évszázadok multak s a torony biztosan megállta helyét. Most azonban, ugylátszik, beválik a jóslat, A hatóság néhány száz méternyi körben elzárta a tornyot, hogy szerencsétlenség ne történhessék. A torony veszedelmét az fokozta, hcigy az alapja, nem mint hitték, szilárd négyszögön épült, hanem korai aku kockakőből épült alapon. A toronyban hét harang függ. Ezek most elnémultak, mert nem akarják a bedülés veszedelmét a hanghullámzással fokozni. Vannak azonban kiváló építőmesterek, akik abban reménykednek, hogy a tornyot megmentik. A hatóság szabad kezet engedett nekik. Már meg is kezdték a mentőmunkát. A torony tövében levő ciszternákat betömték. A negyven métermázsa sulyu II Crocefisso nevü harangokat pedig kiakasztották. A tornyot azonban aligha fogják megmenteni, mert napról-napra süpped. .Az építőmestereken kivül senkinek sem szabad a torony közelében tartózkodnia. Mindazonáltal nagyon sok idegen érkezik a városba, hogy a nevezetes torony rombadülésén jelen lehessen. Megkínzott gyerekek, (Saját tudósítónktól.) Hernalsban, Bécs egyik külső kerületében lakott Yoith József postaszolga a feleségével és két gyermekével. A családnál hosszabb idő óta volt nevelésben két hatósági gyermek, akiknek a tartásáért a hatóság fizetett Voithéknak. Az egyik egy kilenc éves kisleány, Donát Olga, a másik egy hét éves fiúcska, Klein József. A nevelőszülők azonban nem jól bántak a gyermekekkel és a Halirschgasse 1. számú ház lakói tudták, hogy a két apróság rettenetes kínzásokat áll ki. Folytonos gyermeksirást, sikító, könyörgő gyermekhangokat hallottak Voithék lakásából és már többször elhatározták, hogy följelentik a rendőrségen a lelketlen embereket. Tegnap azután olyan dolog történt, hogy a közbelépést nem lehetett tovább halasztani. Az egész Voith-család fölkerekedett reggel és elment a maria-lanzendorfi búcsúra, a két nevelt gyereket pedig bezárták az üres lakásba. A lakók értesítették a rendőrséget, amelylyel közölték azt is, hogy miként bánik a postaszolga a gondozására bizott gyermekekkel. A rendőrségtől azonnal elment egy bizottság Voithék lakására. Minthogy a lakás zárva volt, lakatost hivattak és feltörték az ajtót. Borzasztó lát. vány tárult ekkor a rendőrség emberei elé. A konyhában, a kövön, megkötözve térdelt a kis Klein József, a konyhában pedig ugyancsak megkötözve ült a földön Donát Olga. A kisleánynak a keze és lába össze volt kötözve egy kötéllel, amelynek egyik vége az ágyhoz, a másik vége az órához volt erősítve. A gyerek mozdulni sem tudott a kötelektől. A földön ott hevert előtte egy korsó tele vízzel, amelyben egypár száraz kenyérdarab úszkált. A gyermekeket azonnal föloldozták a kötelékek alól, a rendőrorvos pedig azonnal megvizsgálta a leánykát, akit ugylátszik, különösen megkinzott a lelketlen házaspár. A gyerek teste tele volt kék és vörös foltokkal, amelyek veréstől származtak. A gyerekek elbeszélték, hogy Voithék ütötték-verték őket és hogy Donát Olgának egyszer egy egész éjszakán át mezítelen térddel kellett térdelnie a konyha kövén, a keze ugy volt megkötözve, hogy nehéz súlyokat rakott rá a postaszolga felesége. A két szerencsétlen gyermek elbeszélését a ház lakói is megerősítették és elmondották, hogy valahányszor Voithék elmentek hazulról, a gyerekeket mindig megkötözték és bezárták a lakásba. És Voithék sokszor mentek el — búcsúra, mert igen jámbor emberek voltak és gyakran jártak a templomba, Amig pedig ők hangos énekkel dicsérték az urat, azalatt a kis gyerekeket megkötözve kínlódtak a konyha kövén. Voithékat letartóztatták. Rémhírek a koleráról. — A budapesti tífuszjárvány. — (Saját tudósítónktól.) Egy reggel megjelenő német újság riasztó hirt közöl ma megjelent számában. Azt irja, hogy a tiszti főorvos napi kimutatása szerint Budapesten két ember betegedett meg ázsiai kolerában. Tudósítónk fölkereste Magyarevits Mladen dr tiszti főorvost, aki a következőket mondta: — A német újság híre teljesen légből kapott hazugság. Kolera nincs. De hála istennek, még csak kolerához hasonló megbetegedést sem találtunk. Annyi bizonyos, hogy helytelen dolog ilyen nem igaz hírekkel telelármázní a várost. Mielőtt ilyen hirt közzétesznek, legalább is helyes lenne, ha tőlem információkat szereznének. Ezután megkérdezte tudósítónk a tiszti főorvost, hogy a tífuszjárványnyal mi van? A tiszti főorvos elmondta, hogy tegnap tíz fővárosi ember betegedett meg tífuszban; egy tífuszos beteg pedig vidékről jött. A betegek közül egy a hetedik kerületben meghalt. A mai nap folyamán eddig kilenc uj tifuszos beteget szállítottak be a járványkórházba. Egyébként minden emberit elkövetünk, hogy a veszedelmes betegség továbbterjedését megakadályozhassuk. Állandóan permanenciában vagyunk és megtesszük az összes védekező intézkedéseket. A legjobb védó'szer a tisztaság; természetesen nagyon nehéz tisztaságra szoktatni azt a publikumot, amely eddig nem szokott hozzá a tisztasághoz. A kolera dolgában megkérdezte tudósítónk Bukovszky fertőtlenitő-intézeti igazgatót, aki igy nyilatkozott : — Becsületszavamra mondom, hogy nincs kolera. Nekem tudnom kellene, sőt nekem előbb kellene,tudnom a főorvosnál is. Már pedig én egyetlen esetről sem tudok. Tegnap az utcáról vittünk a kórházba egy gyanús beteget, de arról megállapították a kórházban, hogy tifuszos. Érdekes, hogy szinte látni lehet, hogy a tifuszos esetek száma ís apapőban van. A veszedelem ma még szintén jelentékeny, sőt félelmetes, de viszont az is bizonyos, hogy mig néhány nappal ezelőtt naponta tizenhat uj tifuszos megbetegedés is fordult elő, addig máig a megbetegedések száma már kilencre redukálódott. A veszedelem azért