Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-29 / 58. szám

1910 Julius 28 DÉL-MAGYARORSZÁG 29 ÜZLETHELYISÉGÜNK KIADÓ. éluen leszállított férfi fehérnemüeket, zsebkendőket, nyakkendőket, kalapokat, ernyőket, l/jrfi-, női- és gyermekharisnyákat stb. éS KOCSIS reskedőknél SZEGED, DUGONICS-TÉR 1. SZ. SSSESPSHff» fil/.tos hatású szer a lpi/ml.]-féle HAJSZESZ j "¡1AJHÜLLA8 «Ilon. A hajkorpát eltávolít ja. Kis üveg 1 kor., nagy üveg 2 kor. Kitűnő szeplő stb ellen a Franki-féle SESfllL-CRÉW ARCZSZEPITO Ártalmatlan ! 1 tégely ára 1K. Hozzávaló szappan 70 fill. Pouderlkor. Kapható egyedül: gyógyszertárában. FelsSváros, SZEGEDEN, Szt. György-tér. Santa Caterina di Siena. Irta Lagerlöf Selma. Santa Caterina ősi házában vagyunk, Sienában, egy április-végi napon, a Santa Caterinaünnep hetében. Az ősi házacska a „ruhafestők utcájá"-ban húzódik meg, csinos loggiája van és sok apró kamarája, melyek ma már kápolnákká s imádságos szobákká változtak. Emberek jönnek fehér liliomcsokrokkal s megtelik minden kis zug a tömjén ós ibolya illatával. Ha az ember itt jár, azt gondolja: Minden ugy van itt, mintha a kis Caterina csak tegnap halt volna meg, mintha a ki-bejáró emberek még látták, ismerték volna. Valójában senki sem is hiszi, hogy Santa Caterina halott, mert akkor több bánatot, több könnyet lehetne látni s nem csupán a csendes nélkülözést, mint most. Inkább ugy látszik, hogy a ház kedves leánya épp férjhez ment s elköltözött a szülői otthonból. Vessetek csak egy pillantást a szomszéd házakra. Az ősi falak ünnepi köntösben állnak. Magában Santa Caterina házában virágfüzér csüng a kapuk és loggiák fölött, zöld lomb borítja a lépcsőket, a küszöböket s, nagy virágbokrétáktól illatoznak a szobák. Alig hinné az ember, hogy Santa Caterina ötszáz év óta halott. Valószínűbbnek tűnik fel, hogy Santa Caterina esküvőt ült s elköltözött más országba, ahounan csak sokára, vagy sohasem kerül vissza. Nem vörös kendők, vörös szőnyegek, vörös selyemzászlók diszitik-e a házakat, nem a legnagyobb, legvörösebb papirrózsák tüzelnek-e a sötét tölgyfüzérek között s nem aranybojtos vörös takarók szegélyzik-e az ajtókat, ablakokat ? Lehet valami még ennél is derűsebb ? És ime, öreg asszonyok járnak-kelnek benn a házban s nézegetik a kis szent apró holmiját. Mintha még látták volna rajta ép ezt a fátyolt, azt a vezeklő köntöst. Bepillantanak a szobába, ahol lakott s rámutatnak fekvőhelyére, leveleinek csomagjára. És elmesélik, hogy Santa Caterina eleinte nem tudott megtanulni írni, de aztán' egyszerre hirtelenül mégis tudott — minden tanulás nélkül. Tessék megnézni, milyen jó, tiszta irása volt. Mutogatják azt a kis üveget, amit az övén szokott hordani, hogy mindig legyen kezeügyében néhány csepp orvosság, ha beteggel találkoznék ; áldást mondanak a csorba éjjeli lámpásra, melyet kezében szokott vinni, valahányszor a szenvedések éjszakáin a betegeket fölkereste. Valósággal mintha azt akarnák mondani: Oh, Istenem, édes Istenem, miért is ment el tőlünk a kis Benincasa Caterina! Sohasem jön többé vissza s nem gondoskodik rólunk, öregekről ! Megcsókolják kópét, virágot tépnek a csokrokból s elrakják emléknek. Az egész ház ugy tűnik föl, mintha az otthonmaradtak hosszan készülődtek volna a válásra s minden lehetőt megpróbáltak volna, hogy az elköltözöttnek emlékét élénken megőrizzék. Íme a falon ott a képe ; meg van festve egész kis élettörténete vonásról vonásra. Ott van, amint épp levágja szép hosszú haját, hogy férfi meg ne szerethesse ; mert nem akart férjhez menni senkihez 1 Mennyi szidást kellett ezért eltűrnie ! Elgondolni is rettenetes, hogy anyja kínozta, ugy bánt vele, mint egy cseléddel, az udvar hideg kövére verte ki aludni s nem adott neki mit enni, csak azért, mert állhatatos maradt, ő, ki egyedül Krisztust akarta vőlegényéül, mit tehetett egyebet, mikor szakadatlanul unszolták, hogy menjen férjhez? És amott van, amint térdenállva imádkozik s apja, ki észrevétlenül a szobába lép, egy szép fehér galambot lát feje fölött lebegni, mindaddig, míg az imádság tart. Ott van, amint karácsony éjszakáján a Madonna oltárához lopódzik, hogy teljes szivvel örülhessen Isten fiának születésén. A szép Madonna lehajol a kép keretéből, odanyújtja neki gyermekét, hogy egy pillanatra ő is kezében tarthassa. Nagy gyönyörűsége ez Santa Caterinának. Édes Istenem, nem is szabad azt mondani, hogy meghalt a kis Benincasa Caterina. Egyszerűen azt mondjuk : elköltözött vőlegényével. Ott, abban a házban sohasem felejtik el jámbor foglalatosságait. Jön Siena valamennyi szegénye s kopogtatnak az ajtón, mert tudják, hogy ma van a kis szűz esküvőjének napja. Nagy rakás kenyerek állnak számára készen, szakasztott ugy, mintha még itthon volna. Mindegyik szegénynek megtelik zsebe, kosara. A kis Caterina nem küldené el őket jobban megrakodva, ha még maga itt volna. Akkora itt a gyász az elköltözött után, hogy az ember alig érti meg, mint lehetett a vőlegénynek szive őt elvinni. Benn a kis kápolnában — van ilyen a ház minden zugában — egyre-másra mondják a misét egész delelőtt s imádkozván a kis menyasszonyhoz, himnuszokat énekelnek hozzá: Santa Caterina — mondják — a te halálod napján, mely a te égi esküvőd napja: könyörögj érettünk! Santa Caterina, te, kinek Krisztus volt egyetlen szerelme, életedben eljegyzett menyaszszonya voltál s a halálban általa a paradicsomba fogadtattál: könyörögj érettünk 1 Santa Caterina, tündöklő égi menyasszony, legboldogabb szűz, kit Isten anyja emelt fiának oldalára, kit a mai napon angyalok vittek a fényesség birodalmába : könyörögj érettünk ! Csodálnivaló, mennyire szeretik ma is; otthona, a képek., az öregek és szegények szeretete valósággal megelevenítik alakját. Az ember kezd elgondolkodni, milyen is volt a kis Caterina valójában? Igazán csak szent volt. csak égi menyasszony, igazán nem tudott mást szeretni, csak Krisztust? S ekkor eszükbe jutotl egy régi mese, mely valamikor áthevitette aa emberek szivét. Felmerül az emlékezésből, eleinte teljesen határozatlanul s forma nélkül; de aztán, ahogy elüldögélünk az ünneplősen díszített házban, a loggia alatt s látjuk a megrakott kosarakkal elvonuló szegényeket, tompa mormogást hallunk a kápolnából, akkor a lebegő mese hirtelen kivilágosodik s egész tisztán áll az ember szeme előtt. Tungo Nicola, egy fiatal perugiai nemes, a lóversenyek kedvéért sokszor ellátogatott Sienába. Hamar észrevette, minő rosszul kormánykodnak a városban s ugy a hatalmasok lakomáin, mint a kurta korcsmák asztala mellett gyakran mondogatta, hogy Sienának fel kel-. lene lázadni a signoria ellen s másokat kellene hatalomra emelnie. Az akkori signoria még csak félesztendeje volt kormányon; helyzete nem volt ép biztos s ezért nem tűrhette, hogy a perugiai felizgassa a népet. Hogy kurtán vessen véget a dolognak, Nicola Tungót elfogatta s rövid kihallgatás után halálra ítélte. Az ifjú nemest a palazzo pubblico börtönének egyik cellájába vetették s a vásártéren másnap reggel végbemenendő kivégzésére minden előkészületet megtettek. Nicola kezdetben csodálnivalónak találta fogságát. Tehát már holnap nem fogja magára ölteni zöld köpönyegjét, szép müvü kardövét? Nem fog structollas kalpagban az utcán sétálgatni s nem fogja magára csalogatni fiatal lányok kacsintását? Mint valami fájó üresség villant meg lelkében az a gondolat, hogy uj paripáját, melyet csak tegnap vásárolt s csak egyszer próbált megülni, többé nem lovagolhatja. Hirtelen magához szólitotta a börtönőrt s meghagyta neki, hogy menjen a signoria uraihoz s mondja meg, hogy ő nem engedheti magát megölni, nincs ideje. Még sok dolga van hátra. Az életet nem nélkülözheti. Öreg édesapjának ő egyetlen fia, ő neki kell a nemzetségét fentartania, neki kell nőtestvéreit kiházasitania, az uj palotát megépítenie, az uj szőlőbirtokot gondoznia. Deli fiatal ember volt Tungó Nicola. Nem tudta mi a betegség, csupa élet keringett ereiben. Haja sötét volt, arca rózsás. Elgondolnia is nehezére esett, hogy meg kell halnia. Valahányszor eszébe jutott, hogy megfosztották a játéktól, a tánctól, farsangtól, a jövő vasárnapi lóversenytől s a szerenádról, melyet a szép Lombardi Giuliettának adni szokott, dühöngő harag fogta el a tanácsurak ellen, mint ahogy rablók és tolvajok ellen szokás dühöngeni. A gazemberek el akarják rabolni életemet. De minél inkább telt az idő, annál jobban elszomorodott. Meggyászolta a fényt és a vizet, az eget és a földet. Arra gondolt, hogy szívesen lenne útszéli koldus, szivesen lenne beteg, szívesen éheznék és fagyoskodnék, csak életben maradhatna. Majd azt kivánta, bár halna vele együtt minden, ne maradna életben semmi. Ez nagy vigasztalására lenne. Azt, hogy másnap és azután is emberek mennek a piacra ós alkudoznak, asszonyok vizet hoznak a kútról, gyerekek szaladgálnak az utcán és ő mindezt nem fogja látni, elviselhetetlennek találta. Nemcsak a fényben pompázó, ünneplő boldog embereket irigyelte. Irigyelte a legsajnálnivalóbb nyomorékokat is. Az életet akarta. Szegeden a főraktár Mérey-utca 3. sz. a. van Serfőzde Részvénytársaság Temesvár, az ország- egyik legelőkelőbb sörgyára. Gyárt: Ászok, udvari, márciusi, dupla márciusi, korona, bajor, szent Erzsébet és másfajta Söröket kiváló minőségben, a A sörök rendkívül jóizüek, zamatosak és ezért több kitüntetést is nyertek