Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-26 / 55. szám

1910 Julius 26 DÉLMAGYARORSZAQ :I5 nyerget. A csikóbőrös kulacsot is . . . Különösebben a pillangós lószerszámokon kapkodtak és a karikás ostor is nagy divatjában volt. Rettenetes fegyver volt ez a szilaj lovas legények markában. A harminckét ágból font karikás ostor igazi szijgyártó-remek volt. * Midőn a szabadságharc következett, a Rózsa Sándor szabadcsapatját is Viskiók látták el lószerszámokkal. Rózsa Sándorék még a furkósbotot is elvitték a háborúba. A nyeregkápához akasztották a furkóst. Ez a furkós bot Rózsa Sándor harcos életében, mindjárt táborba vonulásakor, nevezetes szerepet játszott. Rózsa Sándorék Szegedről hadi szállitmánynyal érkeztek Módosra. Éjszakának idején érkeztek meg, tehát meg is szállottak. Rózsa Sándor bizalmasabb cimboráival a módosi nagykorcsmába húzódott be. Javában mulatoztak, midőn egyszerre csak három lövés dördült .a piac felől ... Ez volt a megállapított riadó-jel! Rózsa Sándor kirohant a csárdából. A piacon nagy volt a kavarodás, zavarodás. A német származású főhadnagy, aki korábban osztrák katonatiszt volt és ekkor mint a hadiszerszállitmány parancsnoka szerepelt, az éjszaka folyamán megszökött a tiz terheskocsi hadiszerrel. A honvédek lőszerkészletét Temesvárra akarta becsempészni. íziben lóra kapott Rózsa Sándor. A harmadik falunál érte utói az áruló főhadnagyot. Lovon volt a főhadnagy is. Kardot rántott a tisztRózsa Sándor, bár pisztolya, karabélya' kardja is volt, furkósbotját rántotta elő a kápa mellől és nagyot kurjantott a németre : — Most agyonlőhetnélek, német 1 De nem bántalak, majd csak igy, furkósbottal látom el a bajodat. Hiába parírozott a német! A Rózsa Sándor furkós botja ellen nem oltalmazta meg a kardja. A német véres fővel fordult le a nyeregből. • Világosnál lealkonyodott a honvédvilágnak. Hóhérvilág, zsandárvilág következett. Az Alföldön ekkor zsarnokoskodott a hírhedt Bonyhády. Ez a magyarból vedlett osztrák megyefőnök. Aki a szegedi szíjgyártókat a nyeregszerszámkészitéséíől is eltiltotta, mert az osztrák annyira rettegett a magyar lovastól ! Tehát a Bonyhády idejében nem volt szabad nyeregszerszámot készíteni a szíjgyártóknak. Ha pedig valaki lóra ült, mint futóbetyárral bántak vele a zsandárok. Ezért tilalmas volt az agarászat is. Azonban a „szegénylegények" sohasem jártak táncosabb paripán. Az alföldi nagy pusztaságon fittyet hánytak Bonyhádynak minden csandárjával együtt. * Amaz időben olcsóbb volt a bőr is. Rieger Mihály timármester a zsirosbőr árát sem szabta többre tíz forintnál. De ha kilenc német forintot Ígértek neki, akkor sem akadékoskodott. Azértlen a mesterek sem csigázták fel a szijszerszám árát. Viszont a gazdák sem voltak hálátlanok. Viskí János uram, a szegedi legöregebbik szijgyártómester maga beszélte : — Uram ! Ha némely nap lószerszámot szál-, lltottam ki a Vetrók, Dobók, Volfórtok, Szélek meg a többi jógazda uraimék tanyaházához, mindig valóságos dinom-dánommal fogadtak . . • Három napig is eltartott az áldomás ... Ha pedig az anyjuk nem győzött hazavárni, az Breglegényt is utánam küldötte. Aminek azután még egy negyedik napos múlatás lett a következménye, mert az öreglegénynek is részesedni kellett az áldomásból... Akkortájt még felette becsülték az arra érdemes mestert. Hm ! De főképen a szijgyártómestert 1 Olyan ősi magyar foglalkozás volt ez . . . Csótáros lószerszámaikat még napkeletről hozták az őseink. Beöthy László auíomobilturája. — Budapesttől Bukarestig. — A Magyar-szinház slágere. — (Saját tudósítónktól.) Tegnap délután egy pi" ros, karcsú automobil állott meg a Tisza-szálló előtt. Az automobil poros utasai : Beöthy Lászlói a Magyar- és a Király-szinház igazgatója, felesége és Sebestyén Géza, a Magyar-szinház kiváló művésze voltak. A müvész-trió tegnap délutánig ezerkilencszáz kilométert tett meg autón és barnára sültek a hosszú ut alattKülönösen Sebestyén, akinek hires és jellegzetes Mefisztó-arca olyan barnára égett, mintha folyton a napon sütkérezett volna. A kirándulás kiinduló pontja Budapest volt és egész Bukarestig mentek. Útjukat csak itt-ott szakították meg. Csakis a híresebb erdélyi fürdőhelyeken tartottak nagyobb stációt. Természetes, hogy utjukat nemcsak a szép vidék tette kellemessé, hanem azok a bájos és kedves epizódok, amelyek minden kirándulóval előfordulnak. Beöthy László, az örökké szorgalmas optimista-direktor még az uton is folyton azon törte a fejét, hogy vájjon elég lesz-e az idei szezonban a Király-ban két újdonság. A Délmagyarország munkatársának alkalma volt a direktorral beszélni, aki a jövő évi műsoráról és utjukról, sok kedves történettel fűszerezve, a következőket mondotta : — Nemcsak az én színházamban, de meg. győződésem szerint az összes pesti színházak újdonságai között a legnagyobb sikere lesz Maeterlinck: A kék madár cimü darabjának, amely valósággal szenzáció lesz. Meg vagyok róla győződve, hogy e föltevésemben nem csalatkozom és a darabnak óriási sikere lesz. A Király-színházban először „A Balkáni hercegné"-t mutatom be, utána Lehár „Cigányszerelmé"-t. Ha ez a két darab nem fogja az egész szezon műsorát betölteni, akkor Jacobi Viktor operettjét is előadatom. Erre azonban aligha lesz kilátás. — Az utazásunkról is mondjak valamit ? Hát ez nehezen fog menni. Nézze, inkább érdeklődjön Sebestyéntől, aki ugy meghízott, mint egy töltött liba, ugy le van sülve, mint egy indiánus és olyan jókedve van, mint egy komikusnak. Az egész uton nem lehetett megfékezni. Sőt a csendőrséggel is meggyült a baja. Borszéken történt, ahol Cz. Paulay Erzsi, a Nemzeti Színház tagja üdül az urával. — Sebestyénnek eszébe jutott, hogy ő Paulaynak éjjeli zenét ad. Össze is szedte a cigányokat és a művésznő ablaka alatt fölhangzottak a divatos keringők. Paulay Erzsi — akinek gyönyörű szép szobaleánya van — azt hitte, hogy annak adnak éjjeli zenét. Kiment hát az erkélyre és lekiáltott: — Kérem, azonnal menjenek el innen. Én a beteg uramat ápolom és nem tűrhetem, hogy itt lármázzanak. Sebestyén, akit nagyon meglepett ez az elutasítás, nem maradt adósa a művésznőnek és kalapot emelve, ezt mondotta: — Én Sebestyén Géza vagyok, a Magyar-szinház tagja. Ha nem ösmerném nagyságos asszonyt, szavalásából is megtudtam volna, hogy a Nemzeti Színház tagjával van dolgom. A cigányok tovább játszottak. Jöttek a csendőrök, megindult a vizsgálat, de akkor már Beöthyék nem voltak Borszéken. Beöthy még egy igen érdekes apróságot mondott el Sebestyénről, aki tudvalevőleg hosszú ideig becézett kedvence volt Erdélynek, ahol majdnem minden városban megfordult. Amikor az erdélyi határszélekre érkeztek, a kiváló művészt állandóan meleg szeretettel üdvözölték. Majdnem mindenki ismerte, sőt a pincérek a nyakába borultak a viszontlátás örömére. Sebestyén borzasztó büszke volt és oly magasra nőtt, hogy alig lehetett vele beszélni. Ahogy azonban Brassó felé közeledtek, a népszerűsége fogyott és végül egyáltalában nem vették észre. Ez rém módon elkeserítette őt és csak Bukarestben nyerte vissza jókedvét. Beöthyék ma délelőtt folytatták utjukat Budapestre és útközben csak Halason állottak meg. Holnap már az Otthonban, a zöld asztal mellett mesélik el kalandjukat és Sebestyén mindennap meg fogja mérni magát, hogy nem fogyott-e le. ffisgyezerháromszáz korona tizenkét évi fegyházért. — Istenes Horváth János tragédiája. (Saját tudósítónktól.) Tizennégy esztendő óta gyakran szerepelt ennek a tönkrehurcolt embernek a neve az újságok különböző rovataiban. A sorsa pedig a magyar igazságszolgáltatás szégyene. Négyezerháromszáz koronával fizették meg azt a tizenkét évig tartó keserves szenvedést, amely Istenes Horváthnak a legsötétebb börtönökben jutott osztályrészül. Sajnálattal és egyben fájdalommal kell konstatálnunk, hogy Justicia asszony megbillent mérlegét négyezerháromszáz koronával még a Kúria sem állította helyre. Hogy miért nem, azt nemcsak az a tizenkét, nehéz rabságban eltöltött esztendő magyarázza meg, hanem egyebek is, amiről eddig kevesen tudtak. Istenes Horváth János tizenhat esztendővel ezelőtt költözött Szegedre a szomszédos Hódmezővásárhelyről, ahol szatócsüzlete és korcsmája volt. Mind a két üzlet jól ment, ugy, hogy amikor Istenes Horváth megszedte magát, Szegedre jött és megvásárolta a Szentháromságutca kilencedik számú házat. Ebben két tiával, Mihálylyal és Ferenccel, hentesüzletet nyitott, amely szintén kitűnően jövedelmezett. A házat ugyan nagyobb összegű betáblázott teherrel vette át Istenes Horváth János, de olyan szépen jövedelmezett, hogy az egész család ebből tartotta fönn magát. Mikor aztán Istenes Horváthot az édesanyja megmérgezésével vádolták meg s ártatlanul életfogytig tartó fegyházra Ítélték, koldusbotra jutott az egész család. Az igazi gyilkos, Istenes Horváth felesége, időközben kékkőoldattal megmérgezte magát és meghalt. A szégyenteljes ítélet után a házat elárverezték, a befolyt harmincezer korona pedig ráment a házon levő teher kifizetésére. Még a bútorokat is elárverezték, ugy, hogy Istenes Horváth két fia és ezeknek a családja teljesen kifosztva mindenből, sokáig küzdött a nyomorral. Később, évek multán, a két hentes csekély fizetéssel alkalmazást kapott a magyar államvasutaknál. Most valahogy szükecskén éldegélnek. Az egyik Horváth Mihály Újszegeden lakik a családjával. Amióta az édesapja kiszabadult a fegyházból, — két éve ennek, — sürün leveleznek egymással. Istenes Horváth a védőügyvédjétől, Balassa Ármin dr-tól ezerhatszáz koronát kapott, azzal Temésgályra költözött, ahol negyven lánc földet bír haszonbérbe, de ennek dacára mégis nagy nyomorúságban tengeti életét. Egyre-másra érkeznek a fiához a panaszosabbnál panaszosabb levelek. Sokszor alig van valami ennivalója, fia tőle telhetőleg segiti szerencsétlen apját, de ez bizony édes-kevés. A napokban küldött neki nyolc koronát s a szegény ember egyik öregbetüs levelében ugyancsak hálálkodik érte. Valamit ez is enyliit a nyomorán. Majdnem mindegyik levelében elsírja a fegyházban töltött tizenkét esztendőt. Negyvenkét éves volt, amikor elitélték, ma tehát ötvenhat éves. A becsületessége minden leveléből kitűnikAlig van egy is, amelyben ne hivatkozna Istenre, „aki megsegíti még őt és kiragadja abból a vad, kietlen elhagyatottságból, amelyben él." A csúfolkodó prédikátumot is azért ruházták rá, mert szeretett az Istennel foglalkozni. Ötvenhat esztendős már, a börtön is megviselte nagyon, de azért jó egészségben él. A magányos élettel nem tud megbarátkozni semmiképen sem. A fiától kér tanácsot, hogy