Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-24 / 54. szám

1910 julius 24 DÉLMAGYARORSZÁG 11 A szeged! árva. — Szerencsétlenség kirándulás közben. — (Saját tudósítónktól.) A budapesti zsidófiuárvaháznak, amely nyáron Tahitófaluban szokott nyaralni, szomorú szenzációja van. Ezt azonban mindez ideig sikerült eltitkolniuk, mert ugy az intézetnek, mint Csajági Béla igazgatónak kellemetlen az eset. A titokról a „Pesti Futár" rántotta le a leplet. A szomorú ügynek áldozata egy Szegedről odaszakadt apátlan, anyátlan árva, akinek csak nagyanyja él még Szegeden. De ez is öreg, töpörödött anyóka, aki nem igen törődhetik unokája sorsával. , Az árvaház tanulói naponta kisebb-nagyobb kirándulásokat szoktak tenni Tahitófaluban. Két héttel ezelőtt a falu környékén lévő begyekre mentek föl az intézet egy tanitója vezetésével, A kirándulás simán, minden incidens nélkül kezdődött, amikor a hegy tetejéről egyszerre kisebb-nagyobb göröngyök, szikladarabok kezdtek esni. A tanítónak nem volt annyi lélekjelenléte, hogy a veszedelmes helyről elvigye a tanulókat, hanem folytatta velük a mászkálást. Délfelé azután megtörtént a katasztrófa. Egy nagyobb kődarab egyenesén a kis gyermekek csoportjába esett és kettőt súlyosan megsebesített. Nagy volt erre a rémület, a súlyosan sérülteket azonnal felpakolták és beszállították Budapestre, a Bródy Adél-féle gyermekkórházba. Az egyik, Kiss Béla tizenkétéves szegedi fiu még útközben belehalt sérüléseibe. A másik még mindig élet és halál között lebeg és életbenmaradásához alig van remény. Az , intézet vezetősége jelentést tett az esetről a hatóságnak és a saját hatáskörében is megindította a vizsgálatot, hogy a tanítót nem terheli-e a szerencsétlenségért felelősség. Az Iskola-Egyesület bélyegei. Kétezer taggal azt megtenni, amit áz Országós Magyar Iskola-Egyesület huszonöt év alatt alkotott : Magyarországon csoda. Itt, ahol, amikor a kulturáról volt sző, a , nemtörődömség emelt gátat mindenkor a törekvések elé, ahol minden, az általános művelődésért indult mozgalom posványba fult, lám, akadt egy egyesület, amely SZÍVÓS, akadályt nem ismerő munkával lerakta szélesen a magyar kultura alapkövét. Iskolák, óvódák, népkönyvtárak, iskolán kívüli tanfolyamok szolgálják ma már az egyesület érdekeit, amik egyben édes mindannyiunk szivével, lelkével nőttek egybe : hiszen ennek az országnak megerősödését szolgálják, a nagy Magyarországnak, a hatalmasnak, erősnek eszményképét. . És amíg itt nálunk igazán csak egyesek nagylelkű áldozatkészsége, lankadatlan munkája áll ennek az eszmekörnek szolgálatában, addig a szomszédságunkban, az ugyanezen céllal működő Deutscher Schulverein és hasonló Intézmények. százezreket számláló gárdára támaszkodhatnak, minden német emberre és minden német embernek ezekre a célokra bőven hulló filléreire. Ott ezrekkel dolgoznak és ejrek teszik napról-napra fényesebbé a német gloiret, itt százak kinos, keserves, pénztelen fáradozással igyekeznek a magyar gloire megteremtésén. Egy pár nap óta mérhetetlenül közelebb van mindannyiunkhoz az egyesület támogatásának módja és kézenfekvőbbé lett a segítés. Az IskolarEgyesüJet bélyegeket bocsátott ki. Tavaly tette először, amikor a szines turulos kép elhagyta a sajtót. Az a turulos bélyeg, amelyet oly jólesően láthattunk itt-ott igaz jó magyar emberek leveleinek hátsó lapján zárójegyként, lelkesedni tudó, komoly üzletemberek számláin, egyik-másik étterem számoló-céduláján. Két fillérrel kellett mindössze többet fizetni miatta. Mi volt az a két fillér! Nemcsak hogy nem éreztük meg, de nagyon jól esett az a tudat, hogy hozzájárultunk egy szép eszme megvalósításához. Az idén tizenkét bélyeggel jött ki az Iskolaegyesület. Mindannyia tökéletes alkotás, ritkaságszámba menő nálunk, ahol az esetlen postabélyegek olyan kielégíttetlenül hagyják a szem kívánalmait. Igazi művészi munka ez a tizenkét bélyeg, becsületére válik a tervezőjének, a teremtőjének. A rajz tökéletességéhez a szin stílusa is járul, finom zöld árnyuak és kékben Dompázók ezek a bélyegek. Mindegyiken másmás kép van. Ilyenek: II. Rákóczi Ferenc, az aradi 13 vértanú-szobor, az aradi Kossuthszobor, parádi fürdővendéglő, a parádi fürdő gyógyudvara, a margitszigeti fürdőház, siófoki részlet, Siófok-fürdő, a margitszigeti vízesés, a tarpataki vízesés, a Tátrában Uj-Tátrafüred. Holnaptól kezdve a főváros nagyobb tőzsdéiben, papirkereskedéseiben, a vidéki nagy könyvkereskedésekben és az egyesület központi irodájában (Budapest, Közpouti városház) lehet már kapni, ezeket a szép, a szemnek is meg a léleknek is gyönyörűséget okozó bélyegeket. Két fillérrel hozta forgalomba az egyesület és igy legkevésbé sem ró terhet a nagyközönségre. Olyan adó ez, amit illenék nap-nap után befizetnünk és reméljük is, hogy aligha marad levél, levelezőlap anélkül, hogy ne az Iskolaegyesület bélyegei zárják le. Nem szeretnők látni, hogy ez a nagy méltánylást és minden pártfogást megérdemlő egyesület a közönség részéről meleg fogadtatásra ne találna, amikor a legszebb eszméinkért száll sikra, nem szeretnők látni, ha ez a most meginduló és bizonyára igfen széleskörű nemzeti mozgalom gyönge, erőtlen gyökeret verne. Egyszer már végre illenék összefognunk, ha azt akarjuk, hogy el ne maradjunk a nemzetek versenyében. VTDÁ'MKRÖNIKA (Telefon a királynak.) A legravaszabb ügyvédhez beállít ügyes-bajos dolgával a vidéki atyafi. Az ügyvéd látja, hogy a dolog egész simán megoldható, de azt is tudja, hogy a vidéki gazdaember nagyon is rajta ül a pénzén» abból nehéz azt kivasalni. — Hm, — mondja az ügyvéd — nehéz a dolog, telefonálni kell a királynak. — A királynak? — hüledezik a gazda. — Igen ám, várjon csak. Az ügyvéd a házitelefon kagylójához lép, csenget, aztán belekiált: — Halló, kérem a bécsi telefonhivatalt. Halló ! Bécs? Kérem mennyibe kerül az összeköttetés a király lakásával? Igen, halló, tehát kétszáz koronába. Köszönöm. Még nem, félek, hogy drága lesz az ügyfelemnek. A paraszt odasúg: — De csak tessen beszélni őfelségével, kiguberálom én áz árát. Az ügyvéd beszélt tovább : — Kérem tehát a királyi várpalotát. Halló, halló, főudvarmester főekszcellenciája ? Kérem szépen ide küldeni jó öreg királyunkat. A paraszti ember térdei csak ugy remegtek a félelemtől, amikor a telefon, persze az ügyvéd kezétől, csengetni kezdett, öreges reszketéssel, mintha csak a király csengetne. — Halló, a felséges király? Van szerencsém. Itt X. ügyvéd beszél. Ah, igen, köszönöm, csak megvagyok és felséged? Hát a kedves trónörökös hogy van ? No annak örülök. Nézze csak felséged, üzenjen le a bíróságra ... és elmondta a paraszt ügyes-bajos dolgát. Azután a paraszthoz lépett: — No öregem, legyen nyugodt, majd meglátja kend, hogy a tárgyaláson mit mond a biró. Az ügy kedvezően intéződött el. Mikor a biró kezdi mondani: — Őfelsége a király nevében A paraszt odasúg a szomszédjának: — Látja kend, mégis csak telefonált a biró úrhoz a jó öreg király! * (Nyílttéri harc.) Egy kis vidéki városka helyi lapjában a következő nyilttéri közlemény jelent meg: Tudatom mindenkivel, hogy Braun Mór nevü közveszélyes embertől a hitelezők óvakodjanak^ mert én Braun Mór adósságaiért semminemű jótállást nem vállalok. Tisztelettel Fekete Sándor. A következő napon válaszképen a következő nyilttéri közlemény látott napvilágot: Tegnap Fekete Sándor ur kijelentette, hogy Braun Mór nevü közveszélyes ember adósságaiért többé felelősséget nem vállal. Félreértések elkerülése végett sietek közzétenni, hogy az illető Braun Mór úrral ón nem vagyok azonosTisztelettel Spítzer Ignác. SZÍNHÁZ. MÜ!JÉSZET A milléniumi emlékmű válsága, — Zala György nyilatkozata. (Saját tudósítónktól) Esztendők óta áll a budapesti Andrássy-ut végén egy csonka emlékmű. Néha palánkok veszik körül és akkor dolgoznak rajta, néha csupaszon áll s akkor mindenki láthatja, hogy még mindig nem készült el. És minduntalan fölmerül a kérdés: miért nem készül él soha a milléniumi emlékmű ? A nagyarányú műemlék körül most — mint megírtuk — válsághírek szállingóznak. Zala György, a szoborcsoport alkotója, kijelentette, hogy a változott viszonyok között képtelen a régi szerződés alapján kötelességének eleget tenni, egyben kérvén szerződése revízióját. Khuen-Héderváry gróf miniszterelnök az ügyet pártolólag tette át a kultuszminiszterhez, aki a maga részéről a képzőművészeti tanácsot delegálta a müvészszel való tárgyalásra. Ez a testület pedig egy albizottságot küldött ki a végleges rendezés céljából. Egy ujságiró ebből az alkalomból fölkereste Zala Györgyöt, hogy álláspontja felől kikérdezze a kiváló szobrászművészt. Zala, aki fölötte súlyosnak érzi ama szemrehányás igazságtalanságát, hogy miért nem készült el a.stipulált időben az emlékmű, a következőleg volt szives válaszolni a kérdésre: — 1894-ben mintáztam Wekerlét és ezenközben beszélgetve, szó volt, hogyan kellene megünnepelni a millóniumot és minő maradandó emléket felállitani. Wekerle akkor elhatározta, hogy egy nagy emléket készíttet velem. Tervek készitésévél bizott még, egyúttal kijelölte, hogy Schikedanzzal dolgozzam. Öt tervet (diadaliveket ós egyebeket) készítettünk, amelyek közül a mostani nyerte meg tetszését. Az egész magyar történelmet magába foglaló és minden időre kiterjedő kompozíciónak találta. A regnikoláris milléniumi bizottság ezt a tervet fogadta el, amiért is költségelőirányzatot készítettem. Ezen költségelőirányzatból 40 százalékot törült Wekerle azon indokolással, hogy egymillión alól kell maradni, mivel a regniko= láris bizottság talán soknak fogja tartani a' költségeket. — Wekerle folyton azt mondta, hogy állja a. szerződést, de mikor az anyagi keret lehetetlenné tette a munka siettetését! Szegény ércöntőim tönkrementek mellette, magam a munka érdekében épített nagy műtermemben a legnagyobb erőfeszítéssel . tudok csak boldogulni Egyéb munkáim keresetével fedezem kiadásaimat. Azért fordultam Khuen-Héderváry grófhoz, hogy e kérdésben teremtsen rendet. Egy nagy nemzetközi becslő- és bíráló-bizottság kiküldését kértem azért, hogy megbecsültessem a munkálatok anyagi és művészi értékét. Alapot akartam szolgáltatni egy komoly bírálathoz és még akartam állapittatni a költség méretét, különösen a külföldön emelt monumentális emlékekhez viszonyítva. Ezen eljárással megnyugvást, akartam elérni. A miniszterelnök ur legjobb akarattal fogadta kérésemet, mig véleményézés végett áz országos képzőművészeti tanácsot kérte föl a nemzetközi biráló-bizottság kiküldését illetőleg. A tanács maga ajánlkozott a kérdés megoldására, ki is küldött egy kisebt bizottságot a kérdés tanulmányozására. — Az anyagi kérdés megoldásában a hátralevő munkálat a legrövidebb idő alatt elkészül, miután csak négy lovas és néhány reliv megmintázása van hátra, amit körülbelül két év alatt befejezhetek. Az ércöntő pedig, ha van költsége, siettetheti a munkának még hátra-