Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-24 / 54. szám

982 DÉL-MAGYARORSZÁG 1910 julius 21 hatatlanul szerves viszonyba kerül majd az ország gazdasági életével. Dokumentálni fogja továbbá a kiállítás, hogy ez a város hivatott kizárólag arra, hogy a délvidék központjává avassa, hogy itt fusson Délmagyarország forgalma és kialakuljon az az egészséges decentralizáció, ami elsősorban érdeke Szegednek. A decentralizáció megteremtése súlyos küzdelmek és ernyedetlen munka révén lehetséges. Nem tulozunk, ha azt állitjuk, hogy harcos eszközök kellenek hozzá. Modern és nivós sajtó, bölcs vezetők és áldozatkész közönség. Boldogan konstatálhatjuk, hogy ezek a föltételek meg vannak immár Szegeden. Nem a szerénytelenség, hanem az erő és a nemes szándékok tudata mondatja velünk, hogy a küzdelemben mi be fogjuk tölteni legjobb igyekezetünk szerint azt a poziciót, amelynek betöltése a mi kötelességünk. Bizunk a város vezetőiben is. Bizunk a közönségünkben. Együtt fogjuk előkészíteni 1914-re a szegedi országos kiállítást, a küzdelem legnagyobb napjait. Akként, hogy a miénk, Szegedé legyen a diadal. Lukács a helyzetről. — fl képviselőház ülése. — Az lndemnitásról szóló törvényjavaslat tárgyalása során ma fölszólalt a képviselőházban Lukács László ós ismertette az ország finánciális helyzetét. Rámutatott azokra a súlyos hiányokra, amelyeket a koalíció észszerütlen gazdálkodása okozott és elmondta, hogy bár a gazdasági helyzetet nem kell rózsaszínűnek látni, nem is olyan túlságosan sötét. Végül az ekszleksz-állapot káros voltára való tekintette* kérte a javaslat elfogadását. A miniszter előtt Pop Csicsó István mondott tipikus nemzetiségi beszédet. Az ülés végefelé Szterényi védte a maga ipari politikáját, majd Győrffy Gyula beszélt. Azután az interpellációra tértek át. Részletes tudósításunk a következő; Elnök : Kabos P'erenc. szólító, majd pőrrel fenyegető' leveleket irt, egy-egy pillanatra fölemelte okos szőke fejét és ránézett arra a jelentéktelen alakú ifjú emberre, aki Íróasztala mellől olyan biztosan, olyan ellentmondást nem tűrő' hangon intézkedett, mint egy fejedelem. Soha sem látott ő még ilyen embert, Ilyen egész embert, ilyen komoly férfiút. Akinek senki sem imponál, aki rá se néz a nőkre, aki erős, igazságos és félelmetes. Olga az ó' egyszerű, szegény szüleinek csodákat beszélt fiatal főnőkéről. Folyton róla beszélt odahaza és érezte, hogy valakinek csak el kell mondania, miféle ember az. Csúnya, értelmés arca megütötte az erejével, ha a fénytelen szemei egy közömbös pillantást vetettek irányába. Olga irigyelte ennek az embernek az eszét, a tudását, a gyönyörű energiáját. Okos leány volt, nagycélokkal, föltámadó sok ezernyi álommal, egyre növő akarattal, fejlődő fizikai erővel, „ sok friss kedvvel: de ez a fölény lesújtotta. Látta, hogy ez az ember sokkal okosabb, mint 5, sohasem érhet el a nyomába. Irigyélté Olga fiatal főnökét és "iránta való lelkesedésébe vegyült némi szelid keserűség. Odahaza az édes anyjának pedig egyre többet beszélt róla. Nemsokára elmullott már a keserű érzése is és valami alázatosság, lopta be magát a szivébe. Gyönyörűséggel hagyta magát legyűrni a főnöke tüneményes erejétől, megadta magát szelíden, türelemmel és nagyszerű elragadtatásokba bori* totta ó't főnöke méltóságos erejének rideg tobzódása. Kibékült magában vele, megnyugodott és lassan-lassan szerelmes lett a torz kis ember rettegett energiájába. Ügy érezte, hogy ők tökéletesen értik egymást, komoly, Jegyzők: Mihályi Péter, Popovics Dusán, Beszkid Antal. A mult ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Sulyovszky Géza, a III. bíráló-bizottság elnöke jelenti, hogy a bizottság Beck Lajos mandátumát igazolta. Angyal József, az állandó igazoló-bizottság elnöke jelenti, hogy Hámory László és Papp Elek mandátumai igazoltattak. Mihályi Péter jegyző fölolvassa az interpellációs-könyvet, amelyben a következő bejegyzések vannak : 1. Sümegi Vilmos interpellációja az élelmiszerhamisitások tárgyában. 2. Frey János a báttaszék—pécsváradi helyiérdekű vasút tárgyában. 3. Lovászy Márton interpellációja Zemplén vármegye főispánjának visszaélései tárgyában. Az indemnitáshoz elsőnek nemzetiségi szónok, Pop Csicsó István szólalt föl. Természetesen a nemzetiségi kérdésen kezdte. Ennek megoldása nem egy államférfit igényel, hanem az egész országot kell, hogy igénybe vegye. Hivatkozik Irányi egy beszédére, melyben azt mondotta, hogy a nemzetiségi kérdés megoldója bizvást tekinthető Magyarország második alapit/ójának. (Helyeslés.) Az utóbbi időkben a románok ellen gyakran hivatkoztak történelmi példákra, Tisza István is így tett legutóbb. Bátor vagyok a gróf úrral szemben kifejteni, hogy mi nem vagyunk olyan sehonnaiak . . . Elnök (csönget): Bátor vagyok figyelmeztetni a képviselő urat, hogy bár az indemnitáshoz, mint politikai kérdéshez politikai indokokat fölhozni szabad, a képviselő ur mégis messze eltér a tárgytól. (Helyeslés.) Pop Csicsó István: Én csak olyan dolgokról beszélek, melyek itt elhangzottak. (Mozgás.) Horváth Mihályból és Sayousból vett történelmi idézetekből igazolja, hogy a románok ősi lakók Magyarországon. Foglalkozik Khuen két nap előtti beszédével, amelyben ez kijelentette, hogy a választójog kérdését óvatosabban fogja kezelni. Ilyen folytonosan alábbhagyó programot sehol a világon nem hirdetnek. A választójog kérdésében olyan metamorfózis mutatkozik a kormány programjában, amely megdöbbentő. Kifogásolja az indemnjtást, amiért csupán magyar kulturára vannak benne előirányozva összegek, de nemzetiségi kulturegyesületek céljaira nem. Deák Ferenc máskép gondolkozott, ő szükségesnek tartotta, hogy a nemzetiségiek is kapjanak kulturális segélyt. Fölkiáltások: Azok is! Pop Csicsó István: A választási visszaélésekről szól. Bemutatja a teregovai járás főszolgabírójának egy végzését, amelyben megtiltotta Vlád Aurélnak, hogy egy népgyűlésen . . . szép barátság fejlődött ki köztük és Olga ezen gyönyörű izgalmakkal teljes vívódása közben egészen elfelejtkezett arról, hogy fiatal főnöke erről mit sem tud, sőt azt sem látszik tudomásul venni, hogy ő is él. Olgának még nem volt dolga fiatal emberrel és nem is csoda, ha fogalma sem volt róla, hogy valósággal rabja lett a főnökének, akit előbb bámult, csudált, irigyelt, majd a iegkétségbeejtó'bb alázatossággal maga fölé emelt. 0 nem tudta, mi ez, de az a szikár, torz arc mindig a nyomában volt, üldözte, elkísérte haza, bement királyi bátorsággal a szabómühelybe, kinézett a gépszijak mögül, nem tágított, ott maradt, Olga meg — mert mindig vele volt — mindig róla beszélt, Az irodában egyre kevesebb lázzal, mindinkább fogyó mohósággal irta Olga a számlákat és a fizetésre fölhívó, majd pőrrel fenyegető leveleket. Fátyolos szeme egyre gyakrabban tévedt át az Íróasztal felé, ahol aktacsomókba temetkezve a gép kitartásával dolgozott főnöke. Olga már megbékült magában vele: ujongó örömmel, alázatos, meleg nézésű szemekkel nézett reá hosszan, egyre gyakrabban. Leányos egészsége így nagyon hamar tönkrement. Percekig nézett — immár nyíltan, bátran — a folyton dolgozó fiatal ember felé, boldogságot sugárzó arccal, álmatag szemekkel . . . * Olga egy napon kötelességéhez képest a maga fogalmazta üzleti leveleket átnyújtotta fiatal főnökének. Az villámgyorsan futotta át őket és szokott száraz hangján szólott: — Már megint elhibázta, kisasszony. Sajnálom, de a cég nem reflektál tovább az ön szolgálataira. Elsején elmehet Szterényi József: lndemnitásról beszéljen. Ez nem ide tartozik! Pop Csicsó István: Kérem, én nekem bizonyítanom kell, miért viseltetem bizalmatlansággal a kormány iránt. Én igy bizonyítok. Különben is én kikérem a közjogi leckéket főleg kereskedelmi emberektől. (Zaj.) Elnök (csönget): Kérem a képviselő urakat hogy közbeszólásaikkal a szónokot ne zavarják, hogy a vita ezzel is gyorsabban fejeződjék be. Pop Csicsó István: A csendőrök brutalitásai, ról beszól. (Ellentmondások.) Kérem, tul vagyunk már azon, hogy azt mondjuk, hogy emberek, akik egészségesen mentek a csendőrök szobájába és véresre verve jöttek ki onnan magukat verték össze. Ma már tudjuk, hogy ezeket csendőrök verték össze. Elmond eseteket csendőri brutalitásokról, nagyrészt megismétli a fölirati vitánál elmondottakat. Egy helyen nem engedték át a diadalkapu alatt a románokat. Azok követelödztek, amire tizenhat puskaropogás hangzott el . . . (Nagy zaj. Ellentmondások. Elnök csönget.) Egy hang: Mondja el interpellációban J Pop Csicsó István: Nem akartam interpellálni, hogy ne húzzam az ülésszakot. Fölsorolja az áldozatok nevét és azét az emberét, egy erdőkerülőét, aki az egésznek kezdeményezője volt ée most is büntetlenül járkál. A trágyakihordást tiltották el nemzetiségi vidéken a választóknak, de csak a nemzetiségieknek. Egy hang jobbról: Engem is megbüntettek ötven koronára. (Mozgás. Elnök csenget.) Pop Csicsó István: Beszél arról, hogyan bántják a román nemzetiségi papokat a csendőrök azért, amiért a nemzetiségi jelölteket támogatják. Fölhívja a parlament összes pártjait, hogy egyesüljenek egy régi, rossz közigazgatási rendszer ellen, amely alatt a magyarok épen ugy nyögnek, mint a románok. Minden szolgabíró egy-egy muszka cár. Vessünk véget annak, hogy az ország muszka cárokkal legyen tele. (Derültség. Zaj.) Nem fogadja el az indemnitást Lukács László beszéde. Popovics Dusán: Szterényi József. Elnök: A pénzügyminiszter ur kiván szólani. Lukács László pénzügyminiszter: Kéri a képviselőházat, hogy a benyújtott törvényjavaslatot fogadja el (Helyeslés), mert azok a kifogások, melyek az indemnitás ellen elhangzottak, nem voltak képesek arra, hogy megingassák abban a meggyőződésben, hogy a törvényjavaslat szükséges, sürgős és elfogadása az országnak elsőrangú érdeke. Az eddigi szónokok bizalom kérdésének tekintették az indemnitás megszavazását és egyikük, Tüdős János, azt mondotta, hogy at eksz-leksznek a mostani kormány az oka. Ez tévedés. A tények azt igazolják, hogy a mult kormány és többség az oka az ország zavaros helyzetének. A mult kormány annak idején beterjesztette a költségvetési törvényt, illető-, leg később az indemnitást. A többség azonban elutasította a javaslatokat, amennyiben még a pénzügyi bizottság elé sem utalta őket. Tüdős pártja, amely akkor a legnagyobb volt, nem vállalt felelősséget a kormányért. Szemére veti Tüdős a mostani kormánynak, hogy elnapolás előtt kellett volna kérnie az indemnitás megszavazását*. Nem tudom, milyen politikai iskola híve a képviselő ur, de hogyan képzeli, hogy miután a többség háromszor visszautasította az indemniti-javaslatot, a kormánynak negyedszer is elő kellett volna terjeszteni azt? Hock János : Akkor kötelessége lett volna elmenni ! (Zaj. Elnök csenget). Lukács László : A választások megtörténtével ugy alakult a helyzet, hogy remény lehetett az indemnitás megszavazására. Miután ugy alakult a helyzet, hogy erre az évre fizikai lehetetlenség volt a költségvetési törvényjavaslatot olyan időben beterjeszteni, hogy az ország hasznát vehesse, legcélszerűbb volt ezt az utat követni, amely ugyan formailag eltér a megszokott-tói, de lényegileg megfelel annak. Polemizál Désy Zoltán beszédével. Nem vádolja Wekerle Sándort a mostani állapotokért, csak azt a rendszert itéli el, amely föláldozza a lényeget a forma kedvóért. Szól az ország pénzügyi helyzetéről, amelyet nem szabad se