Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-22 / 52. szám

1910 Julius 22 DÊLMAGYARORSZAG 953 Hentaller nyilatkozata. A kaposvári ,kaland" dolgában Hentaller Lajos is megszólalt ma, A skandalumról ezeket mondotta egy hirlapirónak : — Fölfujt kaposvári tudósitások mentek szét arról a kellemetlen incidensről, amelyben ott részem volt. Az igazság megállapítása végett kijelentem, hogy amikor vezértitkárommal és osztályfőnökömmel Kaposvárott jártam, pgy engem inzultáló embert kétszer arculütöttem. Inzultusokat sohase tűrtem, most is csak magam iránt való kötelességemet teljesítettem, amikor a rendelkezésemre álló módon vettem elégtételt az engem ért megtámadtatásért. „Felem" nyomban hazament és egy atlétát küldött hozzám néhány barátjával. Nem igaz, hogy ezt a dijbirkózót megvertük, csak lefogtuk. Ehez pedig joga van minden olyan embernek, aki abba a helyzetbe kerül, aminőben mi akkor voltunk. Százezrek temették a Molnár-gyerekeket. (Saját tudósítónktól,) Sirt egész Budapest és megrendülve gyászolt — így temették el ma délután három órakor a kőbányai családirtás öt apró, ártatlan áldozatát, Molnár József postaszolga gyermekeit. Ennél meghatóbb, iszonyúbb kínoktól áthatott temetési-menet alig vonult még a Rákos felé. A nyomor véres tetemeinek öt kicsiny koporsóját tízezrek vették • körül, de három és négy óra közt a főváros valamennyi népe, sok százezer szenvedő odagondolt a morgue udvarára, amely körül hiábavaló fohászok vihara szállt az ég felé és patakként omlott a köny. Idegenek, gazdagok és szegények egyaránt búcsúztatták fuldokló, vörösszemü meghatottsággal, sápadt kétségbeeséssel az élet öt elesettjét, kiket saját szülőapjuk kiirtott. Molnár, a boldogtalan gyermekgyilkos ezalatt öngyilkossági kísérletet követett el a börtön kórházában, de észrevették és tettét megakadályozták. A temetési szertartásról részletes tudósításunk itt következik: Délután három órakor kezdődött a gyászos aktus a Szvetenay-utcában levő törvényszéki orvostani boncolóíntézet udvarán. Az Üllői-uttól kezdve a Stefánia-utig rengeteg ember lepte el a gyalogjárót s akkora tömeg hullámzott a morgue körül, hogy a rendőrség kénytelen volt elzárni a Szvetenay-utcát. Egyes helyeken valósággal életveszélyes volt a tolongás. Száz meg száz munkásasszony igyekezett a boncoló-intézet felé, kezükben virágbokrétákat tartottak, be akarva boritaní azokkal a Molnár-gyerekek ravatalát. Húszezer főnyire szaporodott lassankint a közönség s emiatt a rendőrség a morgue udvarát is kordonnal vette körül. Nem bocsátottak oda mást, csak a főposta alkalmazottainak küldöttségét, akik Soös Lajos titkár vezetésével jelentek meg. A postások különben körlevelekben kérték meg a fiókposták főnökeit, hogy a temetés idejére engedélyezzenek munkaszünetet és ez meg is történt. A boncoló-intézet előtt két nagyobb gyászkocsi és egy kisebb gyászkocsi állt. Ez a nyolchónapos Molnár-gyermek számára. Benn az udvaron széles vasrácscsal körülvéve állították föl a ravatalt. Öt nyitott koporsóban feküdt a kiirtott család. A ravatal szélén a nagyobb gyermekek, középen pedig a legkisebb. A leányoknak mirtuszkoszoruk a homlokuk körül. A kis holttesteken egyébként alig látszik elváltozás. Fejük mellükre hanyatlott, fehér, kerek az arcuk. A meghatottság leírhatatlan, mikor Molnárné, ai anya, sikoltozva, őrjöngve leborul a ravatal mellé. Még az őrtálló rendörök szeméből is kicsordul a köny. Molnárné nem tud már sirni, kifogytak a könyei. Rángatódzik félőrülten, zihál a melle. És szörnyűséges, mikor kitör belőle a kétségbeesett kiáltás : — Édes csöpp kis szivecském, Jolánkám! Hát te is itt vagy ! A temetési szertartás a postások dalárdájának gyászénekével kezdődött. Azután Sípos plébános mondott rövid, megható búcsúztató-beszédet, majd a kis koporsókat a kocsikra helyezték. Molnárné az első kocsiba ült, amely a csecsemőjét vitte. Húszezer síró ember követte a halottaskocsikat végig a József-köruton. A Baross-utcai templom előtt megállt a menet. Horváth Kálmán dr lelkész újra beszentelte a halottakat. A gyászoló tömeg aztán elkísérte a koporsókat egészen Kőbánya határáig. De még a rákoskeresztúri temetőben is ezren meg ezren voltak s megvárták, mig az utolsó rög ráborult a Molnár-gyerekekre, így temette el Budapest sötét sorsának tragikus végű, ifjú halottait. Budapest veszedelme. — Skárlát és tífusz. — (Saját tudósítónktól.) Halálos járványfészekké vált a magyar főváros. Minden orvosi intézkedés és hatósági felügyelet ellenére is rohamosan pusztít és terjed a tífusz és csak ma derült ki, hogy a tífuszon kívül még egy rémesebb, borzalmasabb, pusztitóbb tömegbetegség is szedi napról-napra áldozatait : a skárlát. Tífuszjárványról beszélt csak idáig a rémhir ós tífuszinegbetegedésről számolt be napról-napra a statisztika. Pedig a tífusz pusztítása szinte elenyésző ahoz képest, amilyen dühöngő erővel lépett föl a fővárosban a skárlát. Annyi a skárlátos beteg, hogy a Szent László-kórház pavülonjaiban már meg se férnek. Uj és uj barakkokat építenek a számukra és ezek a barakkok egyik napról a másikra nőnek ki a földből. De mintha ez a két gyilkos ellenség nem volna elég, jön a harmadik is : a kolera. Orvosoktól tudtuk meg, akik a járványkórházakban vannak alkalmazva, hogy a tífuszon kívül még a skárlát-járvány is "pusziit. Es hogy el vannak készülve a kolera, félelmetes látogatására, mert Oroszország nyugati részén dühöngő erővel lépett föl ez a fekete rémség. Ha nem lesznek résen a határon, egy-kettőre itt lehet a harmadik ellenség és ezzel a hármas támadással szemben aztán tehetetlen lesz ez a kiéhezett, elcsüggedt és közegészségügyi szervezetében gyenge és elmaradt ország. (A tífusz.) A járványos betegségek legszomorúbb hírvivői, a fertőtlenítő kocsik, minden órában láthatók, amint keresztülvágtatnak a főváros utcáin. A VII. kerületben igen nagy riadalmat okoznak a fertőtlenítő kocsik, amelyek a tifuszbetegek lakásai előtt megállnak. Az utcánjárók szorongva megkérdezik az intézet embereit, ujabb tifuszeset-e, de kocsis és fertőtlenítő emberek, valószínűleg felsőbb utasításra, mindig más betegséget mondanak. Kanyarót, vagy difteritiszt. Az utca népét és a házbelieket ez nem nyugtatja meg. Egymásra néznek. Ebből a pillantásból kiolvasható, hogy nagyon jól tudják, ujabb tifusz-esetről van szó. Az uj megbetegedésekről a VII. kerületre huszonkét eset esik és így a tífusz itt fertőz a leginkább. Az élelmiszereket rendkívül pontossággal ellenőrzik mostan. A központi városház második emeletén van a főváros vegyészeti és élelmiszervizsgáló intézete, ahol a romlott és hamisított élelmicikkeket vegyi uton megvizsgálják és róla szakvéleményt mondanak. Ezen intézetnek szolgáltatják be napról-napra a vásárcsarnokok és piacok, valamint a vámsorompóknál működő ellenőrző közegek a környékről behozott, vagy itt a fővárosban előállított és gyanúsnak talált élelmiszereket. Az ellenőrzés és a vizsgálat folytonos, állandóan sok munkát ad, mert a hamisított, romlott és az egészségre ártalmas anyagok forgalombahozatala nemhogy csökkenne, de egyre szaporodik és különösen járványok, fertőző betegségek idején van szükség az intézet megfeszített munkájára. A piacokon az ellenőrzést a vásárfelügyelő gyakorolja. Minden kerületben a kiterjedéshez képest egy-két, esetleg három vásárfelügyelő van, ők vizsgálják meg az összes piacra kerülő élelmicikkeket mikroskopice, vagyis csak külső sajátságaik tekintetében és amennyiben hamisított vagy romlott voltára gyanú merül föl; lepecsételik és beküldik az élelmiszervizsgálóintézetnek. Természetes, hogy vannak cikkek, amelyek külsőleg semmi gyanúsat nem árulnak el s ezért halálosan veszedelmes lehet az elfogyasztásuk; ezeket csak chémiai vizsgálattal lehet felismerni. A vásárcsarnokokban ezért a felügyelők mellett egy-egy chémikus is van, akit az élelmiszervizsgáló-állomás küld ki az ellenőrzés gyorsabb lebonyolítása érdekében s aki mindenesetre behatóbban teljesiti a vizsgálatot, mint a felügyelő. De az ő munkáját is ellenőrzi a központi intézet, mert csak ez van jogosítva arra, hogy törvényes elbírálás alapját képező szakvéleményt bocsásson ki. A vizsgálat olyformán történik, hogy a felügyelő végigjárja a piacot, minden árusnál végigvizsgálja az élelmiszereket s ahol hamisított, romlott vagy mérges portékát talál, abból egy részt lefoglal a vegyi vizsgálat céljaira. Járványos betegség esetében — így történik ez most is — a kerületi tisztiorvos segít neki ebben a munkában. Az ellenőrzésnek ez a módja nem elégiti ki egy hatalmas főváros közegészségügyi követelményeit. Egy-két vásárfelügyelő vagy tiszti orvos szórványos vizsgálódása hogyan képes rendet teremteni egy nagy vásárcsarnokban vagy piacon, amely tele van a legszemérmetlenebb módon hamisított ós mérgezett eledelekkel. A tejnél még hagyján, mert a felügyelő a zsebében hordott fajsulymérővel, bár elég felületes pontossággal, meg tudja állapítani, hogy hamisított-e vagy sem, de csak nagyon hozzávetőlegesen, mert a hamisításnak furfangosabb módjait csak vegyi analízis utján lehet megállapítani. Állandó bizottságokat kell ott tartani, akik könyörtelenül a törvény kezére juttatják a méregkeverő árusokat. A legtöbb hamisítás a tej- és tejtermékeknél fordult elő. Az utóbbi hónapokban például a megvizsgált tejeknek majdnem ötven százaléka hamisított volt. (A skárlát.) Az üllői-uti Szent László-kórházban mar hosszú idő óta ápolnak skárlátbetegeket. A legnagyobb titokban maradt volna a borzalmas járvány, ha egy ujságiró nem tesz látogatást a Szent László-kórházban. Az ujságiró a következőkben számol be a kórházban tapasztaltakról: (Látogatás a kórházban.) A kapu zárva van, becsöngetünk és kérdező»ködésünkre azzal nyugtatnak meg, hogy Müller Kálmán báró, a balparti kórházak főorvosa ezidő szerint egyáltalán nincs Pesten, Gerlóczy Zsigmondnak, a járványkórházak főorvosának látogatási ideje pedig bizonytalan. Kihez forduljunk információért? Szerencsére arrajön a kórház egyik fiatal orvosa, aki épen a tifuszosok körül buzgólkodik, hozzá fordulunk fölvilágositásokért. Eleintén húzódozik, de aztán beszél. — Nem is a tífusz a nagyobbik baj, — kezdi az orvos — hanem a skárlát. Máskor is, különösen nyáron, szórványosan föl szokott lépni ez a két betegség, az idén azonban járványos mind a kettő. És különösen a skárlát az, ami megvádolja a főváros lelkiismeretét, mert ez a járvány régóta lappang és még se tudták elejét venni, megakadályozni a kitörését. Most aztán elemi erővel szakad ránk ez is, a tífusz is. — Itt minálunk, a Szent László-kórházban csak a női betegeket fogadják be. Ezidő szerint hetvenhat tífuszos betegünk van; tegnap még csak hetven volt, mára azonban hat ujat szállítottak be. Van a kórházban most összesen négyszázharminc beteg, ebből hetvenhat a tífuszos. Máskor ilyenkor nyáron van rendszerint százötven betegünk, makszimum kétszáz. Ha a négyszázharmincból levonjuk a máskori létszámot és levonjuk a tífusz-betegeink szá-