Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-21 / 51. szám

10 DÉL-MAGYARORSZÁG 1910 julius 21 — A harmadik gyongyfüzér. Budapestről jeléntik: A Váci-utca egyik legelőkelőbb ékszer­boltja előtt három nappal ezelőtt megállott egy jmagánfogat, melyből elegáns, íeltünően szép, egét.z Budapesten ismert hölgy, egy lipótvárosi pénzembér felesége szállott ki és bement az üzletbe. Ött gyöngyfüzéreket kivánt megtekin­teni, de csak szépet kért. A segéd három nagy­értékü gyöngyfüzért tett a hölgy elé. A hölgy sokáig, nagyon sokáig nézegette őket, az árt is tudakolta, végre igy szólt: — Gyönyörűek és nem tudok választani. Arra kérem, küldje el délután mind a kettőt a lakásunkra, majd a férjem választ. — És mi történik a harmadik füzérrel, nagy­ságos asszonyom? — kérdezte a segéd udva­riasan. — Azt talán azonnal méltóztatik kifi­zetni, vagy a számlát elküldjem ? A szép asszony halálsápadt lett és a harma­dik füzérről tudni sem akart. Azt állította, nem is látta és mert ezt az állítását íentartotta, az üzletvezető rendelkezésére rendőrért küldtek. A rendőr az udvar felőli ajtón ment be az üz­letbe. Útközben a segédtől meghallotta, mi történt és megtudta a hölgy nevét is. Amikor azonban az üzletbe ért, azzalküldték el, hogy rendben van minden. Egy kis kellemetlen téve­dés volt az egész. A rendőr értesülése szerint a hölgy a harmadik gyöngyfüzért megvette. A rendőr, dacára annak, hogy a kereskedő nem intézkedett, az esetet bejelentette a kerületi kapitányságra. — A szegedi telefon tanulmányozása. A nagyváradi postaigazgatóság kiküldte Szegedre Búzás Elemér főmérnököt, Viiályos József fő­tisztét és Rajz Antal főmüszerészt, hogy tanul­mányozzák a szegedi telefon uj berendezését. A" bizottság néhány napig marad Szegeden, hogy tanulmányait befejezze. A bizottságot Védfy Győző szegedi postafönök kalauzolja. A nagyváradi telefont a szegedi mintára fogják átalakítani, — Árverés a pályaudvaron. A vasúti ko­csikban és állomási helyiségekben elhagyott és tulajdonosaik által nem igényelt tárgyak folyó hó 28-án reggel kilenc órakor a Szeged állomás III. osztályú várótermében nyilvános árverés utján el fognak adatni. A befolyt összeg Szeged város szegényei pénztárának gyarapítására fog fordíttatni. — Nagy zivatarok. Kecskeméti távirat je­lenti: Az éjjel nagy zivatar volt, a villám több helyen lesújtott és a Mária-városban két házat fölgyújtott. — Mátészalkáról táviratozzák: Máté­szalkán és környékén tegnapelőtt nagy vihar volt. A villám fölgyújtotta Szabó József gazda istállóját és két lovat agyonsújtott. — Suhancok merénylete. Kölnből jelentik: A Rajna mentén az utolsó napokban többször követtek el merényletet a vonatok ellen. Teg­nap történt, hogy Sayn-nk\, közvetlenül az alagút torkolata előtt hatalmas fatörzs volt átfektetve a síneken és csak a mozdonyvezető ébersége vette elejét nagyobb katasztrófának. Mindjárt azután a felsőrajnai személyvonattal történt baj. Rálőttek az étkezőkocsi ablakára és az üvegszilánkok egy utast megsebesítet­tek. A vonatot nyomban megállították és a személyzet a tettesek után vetette magát. A töltés mellett a bozótban két suhancot ta­láltak, akik golyókkal fogadták üldözőiket. Mindakettőjüket lefülelték és megkötözték. Találtak náluk huszonhat patront és egy csomó indiánus mesekönyvet. A fiatal merénylők be­vallották, hogy az alagutnál is ők voltak a tettesek. Indiánosdit játszottak. — Mérges gombát ettek. Egerből megren­dítő tragédiát jelent tudósítónk. A szomszédos Bodony községben tegnap Fejes Pál gazda csa­ládjával kirántott gombát evett ebédre. A gom­bák mérgesek voltak és estefelé irtózatos kinok között halt meg Fejes, a felesége, legénytest­vére és tizennyolc éves huga. — Hat no villánshnlála. Szentpéterfán ha­lálra sújtottak a villámcsapások tegnap egy asszonyt a leányával és súlyosan összeégették Horváth Mihálynét, Horváth Antalnét, Horváth Sáudörnét és Horváth Linát. — Csecsémőholttcst egy ugnrkásüvegben. Áradról táviratozzák : Ma délelőtt a Marosból egy ugorkásüveget fogtak ki, melyben egy cse­csemő holtteste volt. A csendőrség nyomozza a gyilkost. — Betörés Nagyváradon. Nagyváradról jelentik : Ma éjszaka ismeretlen tettesek ál­kulcs segítségével feltörték Berger Sámuel ot­tani kereskedő lakását, ahonnan ellopták az összes ezüst evőeszközöket. A kár nyolcszáz korona.. A nagyváradi rendőrség körözvényt bocsátott ki, melyben felhívja a szegedi ható­ságot is a nyomozás megindítására. — UJ mozgófénykép.színház Szegeden. Lifka Ernesztin. akinek tubb ízben volt már Uránia-szin­háza Szegeden, most beadványban arra kéri a város hatóságát, adjon neki engedélyt egy állandó Uránia­színház épitésére. Lifka Ernesztin a Dugonics-téren akar díszes színházat építeni, százezer korona költsé­gen. A folyamodványhoz mellékelve vannak a tervek és műleírások is. A tanács legközelebb foglalkozik a bérelemmel s utasítani fogja a kérvényezőt, hogy mindenekelőtt szerezzen köztérhaszháláti engedélyt. — Rendőri krónika. Ma délután a Polgár-utca 28-ik számú ház előtt dolgozott Ekmesz István tizen­hat éves kőmivesinas s amint az állványon téglát vitt föl, a lába megcsúszott s fejjel a földre zuhant. Az esés a fején tizenöt centiméter hosszú bőrrepedést okozott. A mentők a közkórházba szállították, sérü­lése nem életveszélyes. — Szenzáció a Kárász-utcán. A rohamosan fejlődő Szeged legnagyobb szenzációja Fischer testvérek két ékszerüzlete. — Mindenkinek érdeke, hogy e cégnél vásároljon. Régi ékszere­ket csak itt lehet átalakíttatni. Saját órajavitó­mühely. TŐZSDE. Budapesti gabonatőzsde. A délelőtti gabona-határidőüzlet irányzata gyöngült. Félkét órakor a következők voltak a záróárfoíyamok: Buza októberre 9.39—9.40 Buza áprilisra 9.65—9.66 Rozs októberre 7.04—7.05 Zab októberre 7.19—7.20 Tengeri juliusra 5.56—5.57 Tengeri augusztusra ..... 5.52—5.53 Tengeri májusra 5.55—5.56 Késsdrwüslet menete: Változatlan áron elkelt 15,000 métermázsa buza. Rozs, zab, tengeri változatlan maradt. — Fölmondás: 1000 métermázsa tengeri e hónap 2ÖTén- leendő átvételre. . Ó-busa. Tiszavidéki: 1000 mm. 80 k. 21.40 K. 100 mm. 77 k. 20.50 K, felső, 100 mm. 77 k. 20.50 Ií, felső. — Bánsági: 970 mm. 75 k. 21.20 K. Uj-buza. Tiszavidéki : 100 mm. 21.80 K, 300 mm. 81 k. 21.20 K, juliusi érkezés, 300 mm. 80 k. 21.20 K, jul. érk., 100 mm. 80 k. 21.10 K, jul. érkezés, 500 mm. 80 k. 21.15 K, jul. érk., 200 mm. 80 k. 21.60 K, 200 mm. 80 k. 20.90 K, jul. érk , 100 mm. 80.5 k. 21.40 K. 100 mm. 80.5 k. 21.40 K, 100 mm. 78 k 21.40 K, 200 mm. 77.5 k. 21.40 K, 100 mm. 79.5 k. 20,— K, felső, sárga, jul. érk., 400 mm. 79 k. 20.40 K, felső. jul. érk., 400 mm. 79 k. 21.40 K, 600 mm. 70 k. 21.80 K, 500 mm. 70 k. 21.20 K, jul. érk., 300 mm. 79 k. 21,— K, 900 mm. 79 k. 20.35 K, felső, jul. érk., 500 mm. 78.5 k. 21.50 K, 100 mm. 78 k. 21,— K, jul érk., 100 mm. 78 k. 21.40 K, 1000 mm. 78 k. 20 — K, 150 mm. 78 k. 21.80 K, 150 mm. 78 k. 20,— K, sárga, jul. érk.. 200 mm. 77.5 k. 21.30 K, 100 mm. 77.5" k. 21.30 K, 100 mm. 77 k. 21.30 K. Pestvidéki : 300 mm. 80 k. 20.60 K. jul. érk., 100 mm. 79.5 k. 21.50 K, jul. érk., 200 mm.' 79 k. 20 50 K, jul. érk., 300 mm. 78.5 k. 21.10 K, 300 mm. 78.5 k. 20.30 K, jul. érk., 200 mm. 78.6 k. 2Ó.S0 Ií, 700 mm. 7S.5 k. 19.70 K, jul. érk., 300 mm. 78.5 k. 20.20 K, jul. érk., 300 mm. 78.5 k. 20.25 K, 500 mm. 78 k 21.20 K, 100 mm. 78 k. 20.80 K, 200 mm. 78 k. 20,— K, jul. érk., 300 mm. 77.5 k. 20.40 K, jul. érk., 300 mm. 77.5 k. 20.40 K, jul. érk., 300 mm. 76.5 k. 20.50 K, jul. érk. — Bácskai: 500 mm. 77 k. 20,— K, sárga, jul. érk., 500 mm. 77 k. 20,— K, jul. érk. 100 mm. 77 k. 20.60 K, 100 mm. 76.6 k. 20.60 K. Fehérmegyei: 600 mm. 79 k. 20.50 K, jul. érk, 400­mm. 79 k. 20.50 K, jtU. érk. Rozs: 300 mm. 13.95 K. 500 mm. 13.80 K, 100 mm. 14,— K, 100 mm. 13.80 K, készpénzfizetés, pa­ritás. Zab: 100 mm. 15.15 K, készpénzfizetés. Budapest! értéktőzsde. Az előtőzsde iránya a szilárd külföldi jelentés nyo­mán szilárd volt. A nemzetközi értékek 1—2 koro­nával javultak és barátságos hangulattal zárultak. A helyi piacon is drágább áron folyt a vásár, a forgalom­ban lévő értékeket 1—2 koronával drágábban vásárol­ták. A készárupiacon a kereskedelmi bank élénk kereslet mellett 30 koronával emelkedett, ezenkívül a Danu­bius részvény 6 koronával drágábban volt keresett. — Köttetett: Osztrák hitel ...... 669.75—670.50 . Magyar hitel 844. 845.75 Jelzálogbank 486.75—488.50 Kereskedelmi részvénytárs. . 739. 740.— Aszfalt —.—- —.— Városi villamos 376.——377.— Közúti vasút 723.50—724.— Danubius 455,—460.— Déli vasút —. —.— Magyar villamos —. —.— Magyar vasúti forgalom , . 474.50—475.50 Hazai bank . —. —.— Lipótvárosi takarékpénztár . —.—: .— Salgótarjáni —. —.— Agrárbank 493. 494.— Osztr. és magy. államvasút 738.50—739,— Kereskedelmi bank .... 3915.— 3930.— Aszfalt —. —.— Budapesti takarék és országos zálogkölcsön —. .— Leszámítoló bank 568.50 .— Koronajáradék —. —.—• Északmagyar —. .— Spódium —. —,— Atlantika tengerhajós részv.. —. .— N'asicí tannüiigyár részvény . 61?. —__ Ruggyanta ." , 460. 460^50 Délben barátságos volt a hangulat, mert Berliiibri javult jelentés érkezett. A forgalomba került érték»"­kissé javultak és tartottan zárultak. A ksszarupiar^ a kereskedelmi bank és a vasúti forgalmi részvény tovább favorizálták, melyek ismét néhány koronával javultak. A íáradékpiac csöndes, köttetett: Osztrák hitel 670.50—67150 Magyar hitel 845.25—846,— Koronajáradék 92.12' 2. . Leszámítoló bank .... 569.25,-— Jelzálogbank 487.50—48S.— Rimamurányi 688. . Osztrák-magyar államvasút. 739.75.— Városi villamos 376.50—377.— Közúti vasút .... i . 723.50—724,— Hazai bank 300.25—301.— Kereskedelmi bank . . . 3935.—3950,— Kereskedelmi részvénytárs. . 739.—738—.— Lipótvárosi takarékpénztár . —. .— Tégla els. ' —. .— Agrárbank 493. .— Salgótarjáni köszénbánya . —.— .— Athenaeum ....... —. .— Vasúti forgalom 476—479.—.— Drasche-féle téglagyár részv.' —. .— Atlantika.- —. .— Magyar villamos —. . Danubius ........ 460—462.—.— Adria . 580—610.—.— A dijbiztositásért fizettek: A hitelrészvényért hol­napra 3—4 korona, 8 napra 6—8 korona, augusztus hónap végére 18—20 korona. Gabonatőzsde-zárlat. Októberi buza 9.39—9.40. Áprilisi buza 9.65—9.66" Októberi rozs 7.03—7.04. Októberi zab 7.18—7.19' Augusztusi tengeri 5.50—5.51. Májusi ujtengeri 5.55—5.56. Augusztusi repce —.— Értéktőzsde-zárlat. Osztrák hitel 845.50. Magyar hitel 670.50. LeszJ­mitoló 570.—. Jelzálog 488.—. Rimamurányi 688,— Közúti villamos 723.75. Városi villamos 3,7.7. Állam­vasutíttt^'•"'••'­Bécsi börze. A mai értéktőzsdén a, kötések a következők voltak; Osztrák hitelrészvény ...... 670.75 Magyar hitelrészvény 845.— . Angío-bank 316 — Bankverein 622.— Unio-bank —.— Lánder-bank ......... 504.— Osztrák-magyar államvasút részv. . . 739.75 Déli vasút * 108.50 Rimamurányi vasmű —.— Alpesi bányarészvény —.— Májusi járadék .....,,. —.— Magyar koronajáradék . • . . . . . —.— Török sorsjegy . . . . , . . . . 358.— Márka készpénzért .. 117.47 Orosz járadék . . .... . . . —.— A csodagyermek. Nagyérdekü felolvasást tartott a napokban a Hovard-egyetemen a negyedik dimensióról a főiskola egyik hallgatója. A nehéz kérdésről, amelyen sokszor komoly tudósok is fönnakad­nak, a nagyhatású előadást — egy tizenegy­éves fiu, Sidis James tartotta. Sidis James, aki fiatal kora dacára már két év óta hallgatója a Hovard-egyetemnek, Sidis Borisnak, az egyetem lélektani tanárának gyermeke. Az apa a következőképen nyilatkozott egy berlini újságíró előtt gyermekéről, illetve arról a nevelési módszerről, amelylyel ezt a csodás eredményt elérte. — Véleményem szerint — úgymond — csoda­gyermek nem születik. Csak a nevelés teszi azzá. A tapasztalatokon alapuló tudás, amely­lyel rögtőn észreveszi az ember a gyermek bizonyos irányú tehetségét és azt a makszimumig fejleszti. A dolog nem nehéz, csak nagy türe­lem, óriási kitartás kell hozzá. Tulajdonképen minden gyermekben meg van a rejtőző tehet­ség, annak felfedezése azonban már nem könnyű feladat. A gyermek nevelését nyom­ban meg kell kezdeni, amint gondolkozni kezd. Gyermekes kíváncsiságát mindig ki kell elégí­teni, minden kérdésre választ kell adni és rajta lenni, hogy tudásvágya minél jobban erősödjék. Ha a gyermek különösen érdeklődik valamely tárgy iránt, egy pillanatra sem sza­bad ezt az érdeklődést ellankadni engedni, ál­landóan istápolni kell és néhány év alatt kész a csodagyermek. Ebből a lélektani alapból indult ki Sidis, ami­dőn még egészen kicsi gyermekét egy világos, csinos gyermekszobácskában érdekes képek köze ültette. A szoba egyik sarkában apró Íróasztal, szemben az ágygyal kis könyvszekrény állott, melyben részint gyermekkönyvek, részint ko­molyabb munkák állottak, de valamennyi ké­pekkel illusztrált, könnyen érthető. Amint a gyermek nagyobb lett, valóságos kis könyvtárt kapott, melyben gyermeki stílusban megirt iro-

Next

/
Oldalképek
Tartalom