Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)
1910-07-20 / 50. szám
1910 julius 20 DÉLMAGYARORSZAQ 7 A rendőrség egyik főfeladatának tekinti a nyomorúság mértékét megállapítani és ezért: detektiveket küldött ki, hogy pontosan megállapítsák az összes körülményeket és így tisztában legyenek azzal a nyomorúsággal, amelylyel Molnár nem tudott megküzdeni, vagy a terheltséggel, amely szintén közrejátszott a rémes gyilkosságnál. Egy újságíró ma felkereste Follért Károlyt, a posta és távírda érdemes vezérigazgatóját, aki a rémes tragédiával kapcsolatban a következőkép nyilatkozott: — Molnár József esete mindnyájunkat lesújtott. De ha az ügyet komolyan vizsgáljuk, nem lehet kitérni annak megállapítása elől, hogy e szerencsétlen ember helyzete még sem volt annyira kétségbeejtő, hogy józanul ilyen rémtett elkövetésére vetemedjék. Molnárnak ezerhatszáz korona évi jövedelme volt. A fizetése nyolcszáz korona, négyszáz korona lakpénz, kétszázharminc korona, mint a kézbesítők részjutaléka és ellenőrizhetetlen borravalók. Elismerem, ebből nehéz és kemény dolog öt tagból álló családot eltartani. A kézbesítők, Molnár kartársai, azt mondják, hogy az utóbbi időben megváltozott, búskomor lett. — A posta- és távirdakézbesitők törzsfizetése nyolcszáz korona törzsfizstéssel kezdődik. Öt évenkint léptetik őket elő és tizenöt évi munka után érik el a makszimumot: ezerszáz korona törzsfizetést. Molnár négy évi szolgálat után lett volna altiszt. A fizetésrendezés szükségét mi már régen érezzük. Az 1910. évi költségvetésbe fel volt véve, de megvalósítása lehetetlen volt. Bizony nagy nyugtalanság tört ki a személyzet között, tudomásom van róla. A miniszter most megnyugtató választ adott és megigérte, hogy felveszi az 1911. évi költségvetésbe egész bizonyosan a postások fizetósjavitását. Különben Hieronymi miniszter ma, kétszáz koronát küldött hozzám azzal, hogy juttassam Molnár Józsefnéhez. Ez meg is történt. —A posta- és távirdakézbesitők sanyarú helyzetét abban látom, hogy a szolgák negyvenéves korukig léphetnek állami szolgálatba. Emiatt van a nyomor,: a megélhetés gondja. A korhatárt kellene leszállitani elsősorban, hiszen egy negyvenéves családos ember, ha hivatalba lép, természetszerűleg nem tudja kivárni a lassú előléptetést. Mondhatom, mindnyájunkat, kivétel nélkül, akik a posta szolgálatában töltjük életünket, igen fájdalmasan érintett Molnár József tragédiája. Letartóztatott uzsorás. (Saját tudósítónktól.) A székesfőváros egyik legveszedelmesebb pénzügynökét, Ernst Lipótot ma reggel letartóztatta Krezsák vizsgálóbíró. Ernst ellen több mint egy tucat uzsora-ügyben folyik évek óta a vizsgálat. A panaszosok: ügyvédek, kereskedők, katonatisztek több mint százezer korona uzsorakölcsön miatt emeltek ellene vádat. Évek óta folyt ezekben az ügyekben vizsgálat. 1907-ben le is volt tartóztatva Ernst, de ekkor pár napi vizsgálati fogság után ötezer korona óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Ernst nagy finánczseni volt. Amint kieresztették a fogházból, egyezkedni próbált följelentőivel. Eddig ő volt a kölcsönadó, most azonban megfordult a szerep s ő futkosott kölcsönök után. Mintegy negyvenezer korona kölcsönt szerzett váltókra s ezzel a pénzzel negyvenszázalékos egyezséget ajánlott a kiuzsorázott embereknek. Közben azonban kiderült, hogy a forgalomba hozott váltók mind hamisak. így nagy összegű váltókra hamisította rá Brünauer Miksa és Albert, Hártstein Géza, Waldner Andor , kereskedők és Frankéi Sándor dr orvos nevét, akik a váltópörben letették az esküt, hogy aláírásuk hamis. Ezek folytán Ernst ellen az uj följelentéseknek egész tömege érkezett az ügyészségre, amely az uzsorás ügynök letartóztatását indítványozta. Krezsák vizsgálóbíró a mai napra idézte be a hatvanötéves pénzügynököt, akit tizenkét rendbeli uzsora, tiz rendbeli ok'rathamisitás, két rendbeli csalás, három rendbeli sikkasztás és egy rendbeli hamis tanuzás büntette miatt előzetes letartóztatásba heiyezett. — Tiltakozom a letartóztatás ellen, hisz ötezer korona óvadékom van — védekezett Ernst. — Az ötezer koronát a megkárosított emberek javára bűnügyi zárlat alá helyezem, — felelte a vizsgálóbíró. Ernst pedig ezekután fölfolyamodást jelentett be letartóztatása ellen. Huszonöt év előtt. # Ez nem túlzás: annyira benne vagyunk a rohanásban, annyi uj problémával küzd az emberiség, hogy alig van idő a hátratekintésre. Különösen az utolsó huszonöt évben tettünk meg akkora utat, aminőre a postakocsik régi világában talán száz esztendő kellett volna, Most különös, kedves ötletünk támadt s ezért meg is valósítjuk : a rendes napi krónikáink mellett nap-nap után megírjuk azt is, ami huszonöt évvel ezelőtt történt. Keressük a kapcsolatot az akkori és mostani események között. Nézzük, mi volt és mi nincs. Minek van folytatása és mit temetett be végleg a száguldó idő. Fölélednek újra a régi szenzációk és érdekes valamennyi, még a szelídebb fajta is, mert az uj élet krónikása uj megvilágításban, bár régi patinájukat tiszteletben tartva, tárja föl azokat. Tehát, ma huszonöt éve 1885 julius 20. - Köztársaságiak és royalisták. Ma már talán vieux jeux-számba megy ez a küzdelem, amelylyel akkor még tele volt Franciaország és a világsajtó. Köztársaságiak és royalisták. Milyen furcsa 1 Voltak olyan emberek, akik nem tudtak belenyugodni abba, hogy Franciaország köztársasággá alakult. És napról-napra tüntető-gyűléseket rendeztek, nemcsak a royalisták, hanem a köztársaságiak is. 1885 julius 20-án voltak a legnagyobbszerü tüntető-gyülések. Egész Franciaország talpon volt és pártállás szerint vett részt ezeken a gyűléseken. Bordeauxban több mint négyezer radikális köztársasági előtt mondott Clemenceau hatalmas beszédet, Saint Etienne -ben Maujon beszélt a radikális szociálistáknak s ugyanekkor Toursban összeültek a royalisták és kimondták a köztársasági államforma eltörlését. Ez a határozat csak jámbor óhajtás maradt. Mert ez a nap volt az utolsó Franciaország történetében, amelyen a royalisták nyiltan fölemelhették tiltakozó szavukat. Azóta csönd van. A royalisták látszólag hallgatnak. És titokban folytatják aknamunkájukat A budapesti munkáskizárás. (Saját tudósítónktól.) A munkások és munkáltatók között ma sem történt olyan nevezetes lépés, amely a zavaros helyzetből való kibontakozást biztosan elősegítené, bár a helyzet mégis ugy formálódott, hogy remélhető a békés megegyezés. A fővárosi kislakásokra felügyelő bizottság azt a határozatot hozta, hogy a lakatosmestereknek hétfőig a kislakásos fővárosi házakat illetőleg dönteniök kell a munka megkezdésének dolgában. Ha nem dolgoztatnának, a főváros házi kezelésben a maga, embereivel végezteti a lakatosmunkát. A lakatosmesterek döntésének ideje ma következett el. A lakatosmunkások jelentkeztek náluk, de elutasító választ kaptak. Erre aztán a fővároshoz fordultak. A fővároshoz ma behívták a lakatosmestereket és ott egy nyilatkozatot terjesztettek eléjük. E szerint ha a mesterek nem kezdenék meg a munkát holnap, beleegyeznek, hogy a főváros végeztesse a munkát a maga munkásaival. Ha a szükséges anyagot sem szolgáltatnák, belenyugodnak, hogy a főváros az ő költségükre szerezze be az anyagot. A lakatosmesterek nem irták alá ezt a nyilatkozatot. Azt mondták, hogy mivel ezt úgyis a fővárosi ügyészi hivatal csinálta, ők nem lévén olyan járatosak jogi dolgokban, majd tanácskoznak ügyvédjükkel és holnap válaszolnak. Ami egyébként a kislakásokat illeti, ugy látszik, hogy a házak mégis elkészülhetnek majd annyira, hogy augusztusra be lehet költözni. Az Építőiparosok Országos Szövetségének igazgatója, Farkas Elek is olyanformán nyilatkozott, hogy az összes illetékes tényezők közreműködésével remélni lehet, hogy a főváros és a lakatosok konfliktusa békésen elintéződikj noha megtörténhetik, hogy hozzá kell nyúlni a végső eszközhöz, az általános kizáráshoz. Más értesülésünk igy szól: Ma reggel a fővárosnak épülőfélben levő nyolc bérházán a munkát teljes erővel megkezdették. Nem szervezett lakatosok, tehát olyanok dolgoznak, akik semmiféle szakszervezetnek nem tagjai. Jobbára fővárosi és vidéki kismesterek dolgoznak nagyszámú vidékről hozott lakatos-segéddel. A munkának a mai nappal történt újra való megkezdésével most már erős a valószínűség, hogy a nyolc bérházat augusztus elsején átadják rendeltetésüknek. Miután pedig a polgármester csak azt kívánta fölszólitásával elérni, hogy az építőmesterek bármi módon folytassák és befejezzék a munkát, a polgármesternek nincs oka ujabb közbelépésre. Az építőmesterek ugyanis azzal, hogy valamennyi bérházon a legteljesebb erővel folytatják a lakatosmunkát, a polgármesteri kívánságnak eleget tettek. — A király születése napja. Ferenc József apostoli királyunk az idén augusztus tizennyolcadikán tölti be születése nyolcvanadik esztendejét. Szeged városa, mely létét köszöni az agg uralkodónak, rendkívüli közgyűlésben is ünnepelni fogja őfelségét. A nagy nap előestéjén este kilenc órakor a városházát kivilágítják, a toronyban pedig kürtösök el fogják játszani a Himnuszt, a szegedi árvizéneket és a Szózatot. Az ünnepség kezdetére ágyuszóval fogják fölhívni a közönség figyelmét. A város polgárságát előzőleg plakátokon hívják föl, hogy a házakat lobogózzák föl. — Kossuth Wiesbadenben. Kossuth Ferenc holnap hosszabb tartózkodásra Wiesbadenbe utazik. — A szegedi nj kórház. A Délmagyarország megírta, hogy Korb Flóris müépitész a jövő hónap közepéig leküldi a városhoz a szegedi uj ötszáz ágyas közkórház részletterveit és a költségvetést. Mindez több fórum elé kerül s mivel a végső jogerős jóváhagyás ennek az évnek a végére várható, az egyetemi kórház építését a jövő év tavaszán megkezdik. Az épités pár évig tart, mert az uj kórház hatalmas telep, valóságos kórház-város lesz, odakint a Gedóval átellenes körtöltés mellett. — A honvéd-lovasság fölügyelője Szegeden. Lázár Frigyes vezérőrnagy, a honvédlovasság fölügyelője, pénteken Szegedre érkezik és megszemléli a szegedi honvédhuszárok vízi gyakorlatát. Azután az ezred fölött tart szemlét a fölügyelő. — A király a hadseregnek. Az idén, augusztus tizennyolcadikán ünnepli két ország a király születésének nyolcvanadik évfordulóját. A nagy évfordulón valóra váltják a hadseregben régóta tervezett reformokat, jórészt Albrecht-féle alapítványból rendezik a tisztek adósságát és leszállítják a szolgálati időt harmincöt évre. A királyi család az uralkodó születésnapját Ischlben ünnepli meg. — Az uj földadó. Budapestről jelentik: Holnap alakul meg az 1909. évi ötödik törvénycikk rendelkezésének megfelelően az uj földadó-bizottság. A bizottság nyomban három utazó bizottságot szervez, amely a helyszíni becslések céljából bejárja az országot. — Szalay Imre Szegeden. Szalay Imre miniszteri tanácsos, a Nemzeti Muzeum igazgatója, Horváth Géza muzeumi aligazgató társaságában julius huszadikán Szegedre érkezik I