Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)
1910-07-15 / 46. szám
1910 juliua ló D É LM AG YA RORS2A Q 11 Orth János birtokai. József Ferdinánd főherceg, miután Orth János folttá nyilvánítását már legközelebb hivatalosan is ld fogják mondani, most hozzáfogott az örökség rendezéséhez. Örökségeinek legnagyobb részét az orthi kastély és az ehez közelfekvö tengeri kastély adja. A kastélyt Orth János még 1889-ben szerezte meg nagyatyja, Lipót toscáDiai főhercegtől huszonegyezer forintért. Orth János édesanyja, Mária Antónia főhercegnő csinos kis nyaralót építtetett a kastély mellé és ennek elkészítése után, 1876-ban, fiának, János Szalvátor hercegnek engedte át a kastélyt. Később, 1879. év januárjában, Orth Jái'os megvásárolta az orthi tengeri kastélyt is, amelyet aztán a herceg tökéletesen átalakított. Az orthi kastélyt mind a mai napig igen sokan- látogatják, mert rendkívül sok érdekes látnivaló van benne. Azokban a szobákban, amelyekben az eltűnt főherceg lakott, még most is változatlanul áll a berendezés. A többi lakosztályt magánlakásoknak adták ki. Az orthi birtok igen sok kézen ment át, mig a hercegi család tulajdonába került. Még 1597-ben Gmunden városé volt, de későbben II. Rudolf császárnak 90.000 forintért eladták. A kastélyt különösen a • környékező és óriási kiterjedésű erdőségek tették értékessé. A császár teljesen kijavította a kastélyt. 16Ö5-ben Herberstorf Ádám vásárolta meg az egész orthi birtokot. A későbbi években a Salburg grófok vették át. Majd I. Lipót vette meg 130.000 forintért. Néhány évtizeden keresztül volt császári tulajdon, mig a Toscana hercegi család vette meg. A legtöbb gondot Orth János fordította a kastélyra. Művészi ízléssel és nagy szakavatottsággal valóságos paradicsommá varázsolta a kastélyt. Mind a két kastély még ma is igen jó állapotban van, bár több mint husz esztendőn keresztül alig is fordítottak némi kis gondot rá. József Ferdinánd főherceg legközelebb meglátogatja kastélyait és nagykiterjedésű birtokot is vásárol szomszédságukban. VIDÁM KRÓNIKA (A családi öröm.) Egy tisztviselő mesélte: — Van nekem egy nagy betyár kis fiam, aki mindig olyan kérdéseket ad föl nekem, meg az anyjának és az összes ismerőseinknek, hogy igazán nem tudunk rá megfelelni. A felelet tudniillik nem gyerekek fülének való volna. A napokban a feleségemnek kis leánya született. Amikor megtörtént a nagy családi öröm, a kis fiam lelkendezve rohant elébem: — Papa, papa, igaz, hogy kis leányt hozott a gólya ? — Igaz fiam. Akarod talán a kis testvérkédet látni ? — Arra még ráérek, — mondta a kis fickó, — hanem inkább a gólyát szeretném látni. • rá fölirati vita.) Színhely egy kis vidéki város kávéháza. A leghomályosabb sarokban két szomorú ripacs ül. Hosszasan, suttogva tárgyalnak a főpincérrel. Egy idegen nézi a kávéház zugában tárgyaló alakokat: — Mit tárgyal az a két alak olyan rimánkodó hangon a főpincérrel? — kérdi az táegen, — Tudod, ez a fölirati vita — magyarázta a benfentes. B-gy órai kapacitálás után a főpincér csakugyan fölír mindent. * (Az ékcsssavu csizmadia.) Valamelyik bíróágnál egy vidéki atyafi állott vádlottként. Azzal volt vádolva, hogy szomszédját, aki csiz®adiamester, megverte, mert a felesége körül Játtá legyeskedni, Kihallgatták a majszter urat is, aki a következőleg válaszolt a hozzá intézett kérdésekre : — Azon vádilletmény alá tábláztatván általa, mintha ón az ő feleségével viszonylatban találódtam volna, merő játszi képzelet azon súlyosbító körülménynél fogva, hogy nős állapotom viszontagságai ellenében a vád miatt alaptalan kezelendő. A biró rászólt az ékesnyelvezetü csizmadiára : — Beszéljen egyszerűbben. Csak ugy, mintha otthon volna. Mire a leintett magyar sértett önérzettel felelt a birónak: — Szíves bocsánatkérésemet előmozdítván, bátor vagyok visszavonatkoztatni ama kitétellel, hogy én tüzhelyi állapotomban is hasonlóképen fogva tárgyalok. Az ékesszavu csizmadiamestert a legnagyobb ráijesztéssel sem lehetett rábirni, hogy természetesen beszéljen. Szeged, Horváth Igazgató: Krémer Jenő. S Távbeszélö-szám: 759. Pénteken &"ri? lJulius 15 TAM a világhírű biüncs\ Ul¥! üAUIV, és iánckiiörö-kiráiy. Mindenkinek joga van magával hozni láncokat és azzal Tom Jackot megkötözni. Árnyay Károly komikus és cabarett-művész vendégszereplése. — Szinrekerülnek: C 3Í «| & ss yorszá g. operett és Három az igazság, bohózat — Az összes attrakciók fellépte. — Uj magánszámok. Előadás kezdete este 9 órakor pontosan. Hely&rak rendesek. — Esti pénztárnyitás 8 órakor. E338 * A színészek nyugdijegyesüleiének kérelme. A színészek országos nyugdijegyesülete arra kérte Szeged városát, engedje meg, hogy az egyesület támogatására a szinházbajáró közönség — az olcsó helyek kivételével — minden színházi hely után néhány fillért fizessen. A város tanácsa a kérelmet akként akarja teljesíteni, hogy a pótfillérek helyett egy átlagösszegben adjanak évi támogatást a színészek nyugdijegyesületének. Az egyesület most megújítja azt a kérését, hogy a jegyek után filléres pótdíjakat szedjenek. A tanács legközelebb hozza meg ebben az ügyben végleges határozatát. * Medgyaszai Bécsben. Medgyaszai Viima, a kiváló kabaré-müvésznö Bécsbe szerződött a íüoWe-kabaréba. Egyelőre szeptemberben fog ott játszani, de csak azért egy hónapig, mert arról van szó, hogy a Magyar Színház igazgatóságával fölbontja szerződését, minek megtörténte után állandóan Bécsbe szerződik. * Jubiláló dalárda. Apatinból jelentik: Az apatini dalárda a jövő hónap folyamán jubilál. A jubileumot országos dalárünnépély keretében ünneplik meg. A dalosünnep védnökei Schmausz Endre nyugalmazott főispán ós Zsuboru József dr országgyűlési képviselő. A dalosok versenyében a bíráló-bizottság elnöke Lányi Ernő lesz, a szabadkai zenede igazgatója, * Énekvezérek közgyűlése. A magyar református énekvezérek egyesülete szombaton, julius 16-án Hódmezővásárhelyen tartja évi rendes közgyűlését s aznap este a hódmezővásárhelyi nyári színkörben nagy hangversenyt rendez. Az egyesület másnap átrándul Szentesre s délután négy órakor az ottani református templomban nagy ének- és orgonahangversenyt rendez. ÉLET legolcsóbb beszerzési forrása fa- és széntslspe A Független Good-Templar Rend 16. száma „Elet" páholya julius hó 15-én, pénteken este félkilenc órakor a városháza tanácstermében rendes ülést tart. A D. II. K. E. makói diákotthona. A D. M. K. E. makói diákotthonának felügyelő-bizottsága szerdán délelőtt féltizenegy órakor Návay Tamás elnöklete alatt tartott ülésen Barcsán Endre igazgató bemutatta a diákotthon 1910— 1911. évi költségvetését, Práznovszky Ágoston számvizsgáló-bizottsági elnök pedig az évi számadásokról s vagyoni állapotról terjesztette elő a számvizsgáló-bizottság jelentését, melynek alapián köszönetet mondanak az igazgatónak s számvizsgálóknak. Az 1910—1911. évre összesen i49 tanulót vettek fel és pedig 85-öt havi 36, 26-ot havi 30, 19-et havi 24, 8-at havi 18, 5-öt havi 12 korona fizetésének kötelezettségével, 6-ot pedig ingyenes helyre. Egész fizetéses helyre még mindig lehet jelentkezni. A podolini diákasztal. A Párvy Sándor szegedi püspök védösége alatt álló podolini kegyesrendi diákasztal segitö-egyesület avval a kérelemmel fordult Szeged városához, hogy alapító-tagnak lépjen be az egyesületbe. «11 [JUHOS 41 m IftEFi: S. Sztrájk-golyók a francia katonáknak. Párisból jelentik: A francia katonai arzenálban újfajta golyókat készítenek, amelyek igen sokban elütnek a francia hadseregben eddig használatos Lebel-féle golyóktól. Az uj golyóknak nincs olyan nagy kezdősebességük, mint az ólomgolyóknak, nincsenek is ólomból, hanem alumíniumból és csupán nagyon könnyű sebet ütnek. Tűzvonaluk ötszáz méter, mig a régi golyók két kilométer távolságban is keresztülmennek három emberen. Azért szerezte be őket a hadvezetőség, mert Franciaországban gyakoriak a sztrájkok és összeütközések, melyeknek elfojtására a katonaságot vezénylik ki s a kormány nem akarja, hogy az ilyen esetek vérengzésbe fúljanak. Az uj golyókkal tehát azokat az ezredeket szerelik föl, melyeket sztrájkolok ellen vagy • sűrű lakosságú vidékre vezényelnek. El is nevezték őket sztrájk-golyóknak az arzenálban. A «guillotine Kínában. Megérkezett Pekingbe az első guillotine, amelyet Franciaországban rendeltek meg. Az uj, modern börtönépület udvarán fog működni és az uj kinai büntetötörvónykönyv értelmében a kivégzések nem lesznek nyilvánosak. A híres kinai kivégzéseket reformálták. Eddig hat foka volt az egyszerű kivégzésnek. Azonkívül pedig még voltak a különböző, kínzásokkal való kivégzések. Ezután csak négy kivégzési fokozat lesz. Rögtön való lefejezés, lefejezés haladékkal, rögtön való fölakasztás és fölakasztás haladókkal. Eltörölték a fejnek a lefejezés után való közszemlére kitételét. ÍVJ Mulat, a trónfosztott szultán. Marseillebői jelentik: Kiruccant mulatni Abdul Aziz, Marokkó volt szultánja, A Szentföldre akart zarándokolni, de meggondolta magát és inkább idejött. A német Schleswig gőzhajón érkezett. Hozott magával egy tucat léhütőt: kincstárnokot, előimádkozót, szolgákat. A kikötőben egy francia rendőrbiztos és sok hírlapíró várta. A rendőrtisztviselő figyelmét megköszönte, az újságíróktól azonban irtózik és kereket oldott, nehogy faggassák, Egyenesen a fogadóba hajtatott bérkocsin és megrendelte ebédjét : huszonnégy rántott csirkét, de meghagyta, hogy hívják le, ha metszik a csirkéket, nehogy öreg kappanokat tálaljanak ebédre. Senkiben sem bizik a volt szultán, legkevésbé kincstárnokában. Magával hivta Malvertuis casablankai francia konzult bevásárolni. — Ha Abdullahot küldöm, — jegyezte meg nevetve, — adós marad a marseillei kereskedőnek. Este bejárta a város nevezetességeit, főleg a dalcsarnokokat és késő éjszaka tért vissza a fogadóba. Vasárnapig l'og itt mulatni a trónjafosztott szultán, azután visszautazik Marokkóba. oo Óriási drót kötél vasút Svájcban. Thunból táviratozzák: Három és fél évi munka után vasárnap szerelték föl a háromezerhatszáz méter hosszú villamos sodronykötélvasutat a 2600 méter magas Niesen-csucsra. A hegyi vasút a leghosszabb drótkötélvasut Svájcban és 66 fokos emelkedése van. A völgy és a végállomás közötti magassági különbség 1650 méter.