Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)
1910-07-01 / 34. szám
1910« l évfolyam, 34. szám Péntek, Julíus 1 Központi szerkesztősé« és Kiadóhivatal Szeged, ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: c=> Korona-utca 15. szám c=i egész évre . K 24-— félévre . . . K 12'Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., negyedévre. K 6'— egy hónapra K 2-— Városház-utca 3. szám c=i Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre . K 28'— félévre . . . K 14'— negyedévre . K 7'— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér 11 TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 c=i Kiadóhivatal S3f> Interurbán 835 u Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Ehrlich. Egyik napról a másikra fogalommá vált ez az egyszerű név és valószínűleg örökös fénynyel fog ragyogni az emberiség történetében. Viselője, a szerény frankfurti tanár a nagy fölfödözők közé került annak az arzénvegyüléknek a révén, amit hosszú, lemondásban eltöltött évek, álomtól elrabolt éjszakák során át kutatott és végre megtalált rideg laboratóriumában. Bizonyos, korán bele is öregedett a millió betegek megmentéseért való küzdelembe. Föláldozta magát az ismeretlen, titokban szenvedőkért, elsatnyult, megmételyezett generációkért, — de a csodaszert elkészítette. Ehrlich gyógyítani tudja a vérbajt. Ezt a romboló nyavalyát, amelynek átkát nyögi, amelynek a veszedelmétől retteg talán kialakulása óta az egész emberiség. A régi zsidók szálas nemzedékeit — meg vagyon irva — már ez a kórság mételyezte meg és ma is terjeng és szedi ragadozva az áldozatait a modern Párisokban és a legutolsó oláh faluban egyaránt. A lues testvéré a tuberkulózisnak. Gyakran együtt jár vele, egyszerre lopózkodnak bele a szerencsétlen szervezetbe, amit földúlnak, megrothasztanak. Évszázadok óta nem tudták gyógyítani egyiket sem. És most Ehrlich magasztos, nagyszerű alakja kilép a laboratóriumából és állítja és Gyötrő emlékek. Irta León Lafage. L'Horjon ügyvéd, amint az esküdtszéki tárgyalásról a tömeg zugó tapsai közt távozott, magával húzott az autójába. Egy leányka virágbokrétát dobott utánunk, L'Horjon mohón utána kapott és szagolgatta. — íme, — mondta, — ez a legédesebb Jutalmam, üde, illatos s bár alig ér két sout, szivből adták. Ennyit meg sem érdemeltem. Mert igaz, hogy megmentettem egy embert, aki azonban gonosztevő, ékesszólóan hazudtam mellette, de hát mégis csak hazudtam. Sápadt volt, a kezei reszkettek. Szenvedélyesen, kétségbeesetten védte a védencét; azt mondta volna az ember, hogy az élete, a becsülete függ tőle. — Ah, hallgasson, — mondta, — amint ügyvédjelölti elragadtatásomban én is magasztalni kezdtem védőügyvédi fényes szereplését. — Lássa, én most saját magamat védelmeztem, — tette hozzá. — Ólomsuly»yal nehezedik a titok reám. Folyvást előttem lebeg a gyermekkorom. Nehéz viszonyok közt éltünk. Apám szerencsétlen vállalkozásaival elvesztette a vagyonát s szegénységünket a gyermek minden gondatlansága mellett én is élénken éreztem. Volt egy nagy nénénk, egy L'Horjon a régi jaokből, ósdi fölfogásu, világkerülő matróna, Kinek félmilliót érő vagyona volt. Az apám volt legközelebbi rokona s igy örökségének a várományosa. A mogorva teremtés azonban egy fll'ért sem adott volna nekünk idő előtt. A keménység emlőin táplálkoztunk tehát, hogy e§ykor majd gazdagok leszünk, urai a kibebizonyitja: egypár év alatt, néhány nap alatt kigyógyítom az emberiséget. A frankfurti tanár arzénvegyülékével máris olyan eredményeket értek el, hogy kötelesség leborulni és elismeréssel áldozni tudományának nagysága előtt. A métely kiölésének az első pillanatban meg nem állapítható, beláthatatlanul jóságos eredményei lesznek. Szinte azt mondhatjuk: az emberi fizikum renaissance-a következik el Ehrlich orvosságának segítségével. Immár pusztuló, halál felé sorvadó generációk térnek vissza a sir széléről és majdnem teljesen megszűnnek azok a betegségek, amiket tehetetlen, álszemérmes voltunk miatt titokban igyekeznek gyógyítani az orvosok, kevés eredménynyel. Az idegességnek és az ehnekórságok legkülönbözőbb fajtáinak, egészen a paralizis-ig, a vérbaj az alapja. Megfertőző hatása, az utódokra való elsatnyitó tulajdonsága veszedelmesebb az alkoholizmusénál. Magyarországon is hiába küzdöttek ellene. Nálunk különösképen az alsóbb, szegényebb néposztályok között terjedt el ez a betegség, különösen egyes nemzetiségi vidékeken. De átöröklés és keverődés révén borzalmas ellensége a magyar fajtának is. A statisztika folytonosan a luetikus nyavalyák szaporodásáról számol be Magyarországon, pedig még csak nem is megbízható, pedig föltétlenül hiányos, mert hiszen több beteg terjedt birtoknak a kis kastélylyal egyetemben. Különben sürii látogatásokat tettünk a nagynéninél s ilyenkor folyt a beszéd istenben boldogult nagybácsinkról, kinek az élete tele volt kalanddal és erénynyel. Sóhajtoztunk. A padló recsegett, mintha valaki bejött volna s ilyenkor mély csöndben várakoztunk. A nagynéni egy alkalommal erőltetett mosolylyal fogadott bennünket: „Még megvagyok, édes lelkeim, — mondta — többen száz évet éltek a családunkban; az már hagyomány és amint tudjátok, én szívósan ragaszkodom a régi szokásokhoz." Egy héttel később ajtót zárt előttünk. Ez mélyen lesújtotta családomat. Attól féltünk, hogy apám öngyilkosságot követ el. Édesanyám folyton figyelte, leste minden mozdulatát. Más szegény rokonok ügyes álszenteskedéssel vették körül az öreg nagynénit. Az apám szerintök erősen kompromittálta a becsületességét tönkrejutása közben. A nyomor, tették hozzá, sok gyengeséget menthetővé tesz, de mégis, ha szeplőtlen nevet visel valaki.. . Gyötrelmes napokat éltünk. Végre édesanyámnak egy eszméje támadt. A nagynéni nagyon szerette az én göndör, szőke fürteimet s gyermekes angyalarcomat. Nagyon hasonlítottam a néni elhalt kis fiához, kinek az arcképét ott őrizte a szalonjában a kandalló párkányán, fekete bársonykeretbe foglalva. Hátha megpróbálnák engemet hozzá küldeni azzal a meghagyással, hogy hízelegjék, kedveskedjék neki. elrejtőzik szégyenletében, mint amennyi gyógyíttatja magát. A magyarországi pusztuláshoz még csak a franciáké hasonlatos. Világhírűvé vált Brieux-nek az a színdarabja, amelyben lélektani alapon mutatta be a vérbaj rohamos terjedésének őrületes útjait és szinte fölsikoltott a segítség után. A modern irodalom kiválóbbjai közül mások is irtak erről a szörnyű témáról világraszóló müveket. A legC. iszonyúbb, hajmeresztő hatású Andrejew Leonidnak egy megrázó novellája, ami csupa piszkos sötétség és emésztő tűz. Mindez pedig azt bizonyítja, hogy megért az emberiség a vérbajtól való megszabadulásra, mert a panasz a természet ellen írásos dokumentumokban is kifejezésre jutott. Hát egy Ehrlichnek kellett születnie és fölfödöznie a dioxid-diamidó arzenóbenzolt, népszerűen az Ehrlich-Hatát, amelyben meg fognak fürdeni a föld összes szenvedői, hogy megtisztuljanak, újjászülessenek. A frankfurti tanár szere, hozzávetőlegesen számítva, a pusztuló emberiség legalább ötven százalékának a megmentését jelenti. Vagyis a föld népesedési viszonyai majdnem megkétszereződnek. A népszapórodás pedig egyenes arányban állván a kultúrával, következik az a konklúzió, hogy Ehrlich gyógyszerének révén a kultura kétszeres gyorsasággal fog növekedni és a népek fele annyi idő alatt teszik meg az utat az élet Egyik barátunk vitt a nagynénihez magával; az apám, mondta, külföldre utazott, édesanyám beteg és én úgyszólván az utcára szorultam. A nagynéni két nap óta nem kelt fel az ágyból, betegsége szentimentálissá tette, magánál tartott. A társalkodónő, kit az emiitett rokonok helyeztek el a kastélyban, minden nyugtalanság nélkül fogadta ottlétemet. Mindjárt első nap levitt magával a parkba, hol egy újfundlandi kutyával egy velem egykorú leányka játszadozott. „Ez a te rokonod", mondta a társalkodónő. így tehát mint az anyámnak, a kedves rokonainknak is megvolt a maguk eszméjök ; vetélytársam volt. A kis rokonleányka egészen barna volt és Klárinak hivták, ki nem állhatta a nagynénit és imádta a parkot ; barátok lettünk s játszadoztunk együtt egész nap. Egy reggel meglepetten hallottam, hogy a nagynénim ugyancsak szidja a társalkodónőt, ki azzal nyitott be hozzá, hogy a közjegyző, akivel véletlenül találkozott, tiszteletét akarja tenni a néninél. A nénim azt mondta rá, hogy ő nagyon is átlát az ilyen furfangokon, de még épen nincs kedve végrendelkezni. Mint okos falusi asszony, számtalan hasonló esetnek az emlékével, ugy hiszem, attól félt, hogy ha a végrendeletét megirja, ügyesen siettetni fogják a halálát. Egy este aztán egy pásztorfiu kereste a társalkodónőt és elmondta, hogy a férje leesett egy fáról s majd halálra zúzta magát. A jó asszony nagy jajveszéklés és sirás után igy szólt hozzánk:
