Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-02 / 9. szám

' 2 D É L M AGYA RORSZÁQ 1910 Június 2 rrsrr Győzőit a munkapárt! t — fl mai választás-eredmények. — (Saját tudósítónktól.) Azt a zászlót, ame­lyet Khuen-Héderváry Károly gróf miniszter­elnök bontott ki és amelynek leglelkesebb, legintranzigensebb katonája Tisza István gróf, az ország ma győzelemre vitte. A munka­párt, amint a beérkezett jelentésekből meg­állapítható, diadalmasan vívta meg a válasz­tási csatát és az eddigi jelekből ítélve, abszolút többségét fogja alkotni a legközelebb összeülő parlamentnek. Egyes kerületekben úgyszól­ván , várakozáson fölül nyert mandátumot a munkapárt. A függetlenségi pártnak mind­két frakciója — különösen a Justh-párt — jelentékeny veszteséggel tér vissza a parla­mentbe. A néppárt és a nemzetiségi párt is sokat veszített. A Justh-párt vezérei közül kibuktak Bakonyi Samu, Éber Antal, Mérey Lajos, Nagy Dezső, Csizmazia Endre, Buza Barna, Szász József, Wesselényi Ferenc báró, Bozóky Árpád és még többen. A Kossuth­párt vezérei közül: Hoitsy Pál és Barabás Béla, a párt alelnökei. Barabásnak a leg­utóbbi választásoknál három mandátuma is volt és két évvel ezelőtt elnöke volt a ma­gyar delegációnak, most pedig mandátum nélkül maradt. Miskolcon Lipcsey Ádám győ­zött Bizony Ákos Kossuth-párti vezérférfiu ellen. Endrey Gyula Justh-párti, aki több mint egy évtizeden át volt Hódmezővásár­hely képviselője, szintén kibukott a mai választáson. Izzó hangülatu,' érdekes választások is vol­tak.1 Nagy érdeklődéssel tekintettek az aradi választás elé, ahol Tisza István gróf és Ba­rabás Béla állottak egymással szemben. Iz­galmas küzdelem után Tisza István győzött több mint ezer szavazattöbbséggel. Makón Justh Gyula könnyen győzött a polgári párti Rényi József ellen. Csongrádon Hieronymi Károlylyal szemben Faragó Antal Justh­pártit választották meg. A mai választások közül különben éjjel tét óráig 255 kerület választási eredménye smeretes. Az eredmény pártok szerint ez : Munkapárti 161 Kossuth-párti 32 Justh-párti 21 Néppárti 3 Nemzetiség' 3 Demokrata 2 Pártonkívüli 48-as 7 Pártonkívüli 67-es 15 Tizenegy kerületben pótválasztás lesz. Az izgalmas választási napról részletes judósitásunk itt következik: Egyhangú választások. Az alábbi kerületek megválasztott képvi­selői ellenjelölt hiányában egyhangúlag jutot­tak a mandátumhoz. Ábrudbánya: Rosenberg Gyula mp. Baán: Id. Erdély Sándor mp. Bethlen: Bethlen Pál gróf mp. Balavásár: Kabos Ferenc mp. Bazm: Szülő Géza mp. Beszterce: Knalesz Godofréd "szász, Bereck: Born Frigyes báró mp, Cegléd y Kossuth Ferenc Kp. •;. f)édes:% Borbély Lajos mp... í)eés: Bordes Emil mp. . . -> Erzsébetváros: Issekutz Győző mp. Facset: Nemes Zsigmond dr mp. Felvidék: Lónyay Géza mp. Felsó'eör: Gód Gyula mp. Felsövisó: Jónás Ödön mp, Garbócboddny: Hammersberg László Kp, Gálgóc:' Fodor Kálmán mp. Gírált: Bujanövich Gyula mp. , 7 V Gölnicbánya: Okolicsányi Zsedényi Ede pk. Görgő': Gedeon Aladár Kp.'*' Gyöngyös: Török Kálmán Kp. Gyulafehérvár: László Mihály dr mp: Hajdúnánás: Rákosi Viktor Jp.; Héthárs : Péchy Zsigmond mp. Homonna: Andrássy Sándor gróf pk.' Hódság: Ertl János mp. Illava: Lipeki Sándor mp. ^ Illyefalva: Székely György mp. Késmárk: Burgyán Aladár mp. „ Kismarton: Bolgár Ferenc pk. Kereszténysziget: Greskovics Vilmos szász. Kisucanjhely: Haydn Imre mp. Kőhalom: Dahinten Ernő szász. Léva: Polónyi Géza pk. Mácl: Bernát Béla Kp. Magyarlápos: Ilosvai Lajos mp. Mezöláborc: Lónyay Géza mp. Medgyes: Obert Károly szász. Mezőkeresztes: Bottlik István Kp. Nagydisznód: Transfeld Emil mp. Nagyida: Semsey László gróf pk. TL Nagyszeben: Első kerület Neugeboren Emil szász. Második kerület Brandsch Rudolf szász. Nagyilonda: Mihályi Tivadar nemz. Nagymihály: Andrássy Gyula gróf pk. Ncigytapolcsány: Szulyovszky Gusztáv mp. Nyitra: Thuróczy Vilmos mp. Nyitrazsámbokrét: Szmrecsányi György np. Ökörmező: Paál Alfréd mp. Párdány: Ifj. Dániel Pál mp. Putnok: Putnoky Mór pk. függ. Rimaszombat: Farkas Zoltán mp. Rozsnyó: Andrássy Géza gróf pk. Somorja: Sághy Gyula dr Kp. Segesvár: Melczer Vilmos szász. Sepsi: Darvas Ferenc mp. Szászkabánya: Duka Géza báró mp. Szászhermány: Koppony Vilmos szász. Szászsebes: Darvai Fülöp dr mp. Szentjános: Blahó Pál dr tót nemz. Szin: Szalay László Kp. Szentágota: Schüller Rezső szász. Szepesszombat: Takács József mp. Szenic: Vagyon Árpád mp. Szirmabesenyő: Haller József gróf mp. Stubnya: Rakovszky Iván mp. Tor da: Vertán Endre Jp. Trencsén: Béla Henrik pk. Tőketerebes: Eszterházy Móric gróf pk. Ugra: Tisza István gróf mp. Ujegyháza: Gratz Gusztáv szász. Várna: Haydn Imre mp. Vágujhely: Markhot Aladár mp. Verbó: Rudnyánszky György mp. Világos: Pop C. István dr rom. nemz. Vidombák: Schmidt Károly szász. Küzdelmes választások. A munkapárt jelöltjeinek sikeres válasz­tási küzdelméről adnak hírt az alábbi táv­iratok is, amelyek az ország minden részé­ből érkeztek. Ezek szerint az egyes kerüle­tekben az alábbi jelölteket választották meg: Sátoraljaújhely: Kazy József mp. győzött Buza Barna Jp. szemben. Igló : Hieronymi Károly mp. Pozsony: Hieronymi Károly mp. győzött Sziklay Ottó Kp. ellen. Eszterháza: Molnár János np. megválasz­tották. Zsombolya : Pirkner János mp. győzött Hódy Gyula Kp.-val szemben. Nagyszombat: Vermes Zoltán mp. Zombor: Konyovics Dávid mp. győzött Fernbach Péter Jp. ellen. v Székelyudvarhely: Valencsik Ferenc Jp. győzött. , v* Komárom: Szivák Imre mp. győzött Szász József Jp. ellen. Siklós: Benyovszky Mór gróf Kp. Sopron: Solymossy Ödön báró mp. győzött Csizmazia Endre Jp. ellen. Körmöcbánya: Lukács László mp. Besztercebánya: Serényi Béla gróf mp. Miskolc: I-ső kerület, Serényi Béla gróf Esztergom: Kálmán Gusztáv mp. ^ Zsolna : Kálmán Gusztáv mp. Kolozsvár : Kálmán Gusztáv mp. Marosvásárhely: Székely Ferenc mp. Sepsiszentgyörgy: Hegedűs Lóránt ^ győzött Nagy György Justh-pártival szemben Csongrád: Faragó Antal Justh-párti gvg zött Hieronymi Károly mp. ellen. Vízakna: Hámori László mp. hét szavazat­többséggel megválasztották Kozma Auréi román nemzetiségivel szemben. Pécs: Zichy János gróf mp. győzött Hamm­zéli Imre Justh-párti ellen. Dárda: Kenedi Géza mp. Vidombák: Schmidt Károly, szász nép. párti. Y Nagybecskerek: Rohonyi Gyula mp. gygj zött Várady Imre Jp. szemben. Szentgotthárd: Széli Kálmán pártonkívüli, Pécska: Herczeg Ferenc mp. győzött. Korpona: Rudnay Béla mp. volt budapesti' rendőrfőkapitányt választották meg. Szliács: Badiny Lajos mp,, választották meg, Kristóffy József visszalépett. Szécsény: Szcitovszky Gyula mp. győzött Buday Barnával szemben. Ziláh: Teleky Arvéd gróf Jp. vezet Len­gyel Zoltánnal szemben. A választás reggel ér véget. Nagykanizsa: Estefelé Zichy Aladár grói néppártinak 1290 szavazata volt Bosnyák Géza Justh-párti 1340 szavazata ellen. A választás hajnalig fog eltartani. Szamosujvár: Mártonffy Márton munka­párti győzött. Nagy igló: Montpach Imre mp. megvá­lasztották. Kecskemét, I-ső kerület: Szappanos István visszalépett, Horváth Mihály Kossuth-pártit egyhangúlag megválasztották. Nagytapolcsdny: Szulyovszky Gusztáv mp. Pozsony, 11-ik kerület: Neusidler Károly munkapárti. Torockó: Dobieczky Károly munkapárti. Felvinc: Csegezy Mihály munkapárti. Köbölkút: Kobek Kornél top. győzött Szemere Miklós ellen. Győrzdmoly: Szabó István Kp. " ­Nagyszombat: Vermes Zoltán mp. Puchó : Sipeky Sándor mp. Vógbeszterce: Pongrácz János--gróf mp. Nagybitse: Baross Gyula mp. ' Csaca: Lévay Lajos báró mp. Szákolca: Kostyál Miklós mp. Szabadka, \. kerület : Vojnich Sándor mp. győzött Pleszkovics Lukács Jp. ellen. Szabadka, Il-ik kerület: Janiga János mp. győzött Mukics Simon Jp. ellen. Törökbecse: Bogdán Zsivkó mp. Bonyhád : Perczel Dezső mp. Paks : Mádi Kovács János Jp, Begaszentgyörgy: Pap Géza mp. Mezőtúr: Tóth János Kp. Balassagyarmat: Wickenburg Márk grőf munkapárti. Eperjes'- Ghylány Imre báró mp. Marosludas: Bethlen József gróf mp. Rimaszék: Vámos Antal mp. Medgyaszó: Molnár Béla mp. Kovászna: Hollaky Attila mp. győzött Zakariás János Jp. ellen. Ilyefalva: Székely György dr mp. Nagyajta: Nagy Sándor mp. Aszód: Ciocán János mp. Selmecbánya,: Heincz Hugó mp. győzött Pallavicini György őrgróffal szemben. Máriaradna: Tagányi Sándor mp. győzött Goldis László román nemzetiségi ellen. Csákóvá: Manassy Gyula mp. győzött Dob* roszláv Péter Jp.-val szemben. Kunszentmárton: Kiss Ernő mp. gy&9tt Bozóky Árpád Jp. ellen. Fehértemplom: Pescha Miklós mp. Edelény: Winkler Bertalan mp. Mezőkövesdi Zichy István gróf mp. Pincehely: Kammerer Ernő mp. Ujarad:-'- Philipp János mp. és Krauszh"1" Károly mp. között pótválasztás lesz. M Pápa: Antal Géza mp. győzött Hoitsy Kp. ellen. Kézdivásárhely: Polónyi Dezső Jp. Gödöllő: Héderváry Lehel Kp. Dunaszerdahely: Pálffy Sándor gróf m Nagyszombat: Vermes Zoltán mp.

Next

/
Oldalképek
Tartalom