Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-21 / 25. szám

1910 junius DÉLMAGYARORSZÁQ 11 SZÍNHÁZ,_MÖUÉSZET » A Vígszínház szezőnja. A budapesti tfigszinház a napokban fejezi be sikerekben bővelkedő szezonját. Eltekintve az anyagi eredménytől, sok erkölcsi sikerrel zárja le a Vígszínház idei mérlegét, amelynek tételei kö­zött a magyar irodalom és színművészet di­csősége méltán szerepel. A Vígszínház, amely­nek művészet? vezetése Faludi Miklós és Ditrói Mór szakavatott-hozzártését dicséri, az idén ismét szaporította művészgárdáját egy uj taggal, ifjabb Ditrói Mórral, aki fényesen illeszkedett bele a Vígszínház illusztris művész­gárdájába. Ifjabb Ditrói Mórnak a Vígszínház­hoz való szerződtetése művészeti szempontból az idei színházi szezon egyik igen jelentős eseménye. Az aradi színháznál elért sikerei után már most, az utószezonban is megmutatta néhány kisebb szerepben, hogy a Vígszínház egyik leghasználhatóbb, legtaleutumosabb tagja, akire a közel jövőben nagy szinészi föladatok megoldása vár. * A szegedi kabaré, Kedves, vidám, válto­zatos műsort állított össze ezen a héten a szegedi Vígszinpad vezetősége. A hosszú mű­sorba belecsúsztak ugyan kisebb rendezésbeli hibák, egyes jelentéktelen Ízléstelenségek, de egészben véve mégis megmaradt és megmarad az előadás azon a magas nívón, amely kiemeli ezt a barátságos hajlékot a vidéki szórakozó­helyek közül. A kabaré fiatal tenoristája, Szenes Ákos meglepő, erős hanggal, mély érzéssel énekelt két Schubert-dalt. Radó Sándor egyéb gröteszk kupiéin kívül a Weisz Adél népszerű alakjához fűzött ragaszkodásának azzal adta tanújelét, hogy eltemette a közismert nőt és sírjánál egy uj, ötletes bncsuztató-dalt énekelt. A kis paródisztikus jelenetnél Darvas Ernő kitűnő figura volt a hegedülő Bloch maszkjában. A finom pikantériát kedvelő közönség számára külön attrakció Somogyi Nusi, aki nagyon diszkréten, elegárisan, fölériyesen énekelt el néhány vidám kabaré-dalt. A kis bohózatokat Pálffy Mariska, Hevessg Guszti, Földes, Deák Kornél, Radó és Darvas játszották. Aalbach uj kupiéinak, valamint Somogyi Nusi és Radó Sándor groteszk táncparódiájának sokat tapsolt a közönség. Az artista-számok is frappánsak, mulattatók voítak. Az előadásnak kedves, vidám, barátságos hangulatát csak egy uj színész za­varta meg, aki ízléstelen kupiéival nagyon is próbára tette a jóbbizlésü közönség türelmét. * MQkiálHtás IVagykikindán. Egy, a szegedi tárlatokról már régebben ismert nagykikindai tanár: Szalay Jenő mükiállításában gyönyörkö­dik most Nagykikinda közönsége. Szalay Jenő főgimnáziumi rajztanárnak már régóta elismert neve van, mint festőművésznek. Mostani önálló gyűjteményes kiállítása" tíz esztendő művészi munkáját mutatja be s ha a kiállításnak van hibája, mindössze annyi az, hogy kétszáz­harminchárom kisebb-nagyobb kép van egy teremben összehalmozva. Vagyis az anyag szine­java nem tud érvényesülni az egymásrahalmo­zottságtól. Egyébként pedig meg kell állapita­nunk, hogy a kikindai tanár-művész jelentékeny fejlődést tanúsít szegedi szereplése óta. Egyes mesterien kidolgozott képei a nagy festők ecset­jét juttatja eszünkbe. A természethez vonzódik leginkább a mi művészünk s ezek a képei a legsikerültebbek. Ilyen a Virágvölgy, a Nádas széle, a Virágzó gyümölcsfák, a Holdas este, továbbá a ,Jégvágók, az Őszi vásár, a Balatoni üdülök, a Reggeli felhó's ég, a Badacsony, a Bartszakadék és még sok kedves, szines kép. Legnagyobb dicsérete ennek a kikindai önálló tárlatnak, hogy ami kép van benne, az abszolut­becsü mind s nincs egyetlen kép, amely kezdőt sejtetne a megalkotójában, vagy amely felüle­tességgel vádolhatná az ecsetet. A kikindaiak szorgalmasan látogatják a tárlatot, ami az ottani intelligencia jóizlésére vall s hogy jó érzéke is van ennek a közönségnek a művészet iránt, tanúsítja, hogy a művésznek már mintegy ötven képe el is kelt. Szalay Jenő festőművész még ebben az évben önálló mükiállitást rendez Szegeden, ahol voltak neki már figyelemreméltó sikerei. Igazgató: Krémer Jenő. Uj tató! a Uj offraKclóK! utca 8. Távbeszélő-szám: 795. a íij ílipsiáílM Betörök iskolája, bohózat. — Kiadó ágy, bohó­zat, — SzimésEfelvétel, tréfa. — HUNYAÖI (BAJJBA) EMIL, a „Folies Caprice" komikusa. — Deák Korúéi, a „Bonbonnier-cabaret komikusa. — Brothers Wamsel, komikus kerékpárművészek. — Wallorts-család, akrobata-csoport, stb. Előadás kezdete este 9 órakor pontosan. Jegyek előre válthatók : ifi Aruay Sándor könyv-, zenemü­kereskedésében (Kárász utca), Pető Ernő sorsjegy- és dohányárudájában (Széchenyi-tér), vasárnap egész nap a szinkör pénztáránál. — Esti pénztárnyitás 8 órakor.. x A légszeszvilágitás kiterjesztése. Sók egyéb nagyarányú akció mellett tudva­levőleg tervbe van véve Szeged városában a légszeszvílágitás kiterjesztése. Maga a lég­szeszvilágitási társulat is készített már ter­vet és fölhívásban fordult a közönséghez, közölvé, hogy kellő számú jelentkezés ese­tén nemcsak bevezeti a légszeszvilágitást minden lakásba, de olcsóbban is szolgáltatja a légszeszvilágitást. A hatóság természetesen rokonszenvvel van aziránt, hogy a légszesz­vílágitás kiterjesztessék s erre nézve tár­gyalásba is bocsátkozik a társasággal. Át is irt a légszesztársuiathoz. hogy a megejtendő tárgyalásra küldje ki megbízottait. A tárgya­lás azonban haladékot szenved, mert a tár­sulat vezetőemberei nincsenek Szegeden. x Az építkezési anyagok. Szeged város tanácsa, a városszerte folyamatban levő nagy­arányú építkezési munkákra való tekintettel» fölhívta az épitő műépítészeket és építőmeste­reket, hogy az építési anyagot lehetőleg távo­lítsák el az utcákról, mert az utcák rendezési munkája fennakadást szenved. A rendelkezés ellen beérkezett kérvényeket a tanács ma el' utasította. x Szeged bányavásárlása. Szeged vá­rosa a nagy városrendezési munkákra való tekintettel, hogy az utcák burkolásához ol­csóbban szerezhesse be a kőanyagot, bánya­vásárlás tervével foglalkozik. A lukareci bánya megvételéről van szó s Bokor Pál he­lyettes polgármester, a város gazdasági elő­adója, a városi mérnökség egy tagjával személyesen tekintette meg a bányát. A bánya megvételét illetőleg még nem történt határozathozatal, de a hatóság ezt az ügyet állandóan nyilvántartja. Nemrégiben a pol­gármester átírt a bányavásárlás ügyében a tanácshoz, melynek mai ülésében ismét szó volt a lukareci bányavásárlásról. A tanács tudomásul vette a polgármester átiratát s egyben kimondotta, hogy a bányamérnök beérkezett jelentése alapján fog a közgyű­lés elé javaslatot terjeszteni a lukareci bá­nya .megvételét illetőleg. x A rendőrtisztviselők egyenruhája. Most két esztendeje kimondotta Szeged város tör­vényhatósága, hogy a rendőrkapitányok és biz­tosok részére kötelezővé teszi az egyenruha viselesét és erre a célra hatezer koronát sza­vazott meg, kimondván azt is, hogy' minden' érdekelt rendőrtisztnek egyszersmindenkorra szavaz meg négyszáz koronát uniformis beszer­zésére. A rendőrtisztek tegnap beadványt intéz­tek a tanácshoz, kérve a négyszáz koronának állandó egyenruha-átalány címén való kiutalá­sát s az összegnek a költségvetésbe való fel­vételét. A tűzoltóparancsnok és a fertőtlenítő­gondnok ugyanis évi ruhaátalány-összeget kap­nak. A tanács a kérelem teljesítése ellen van, mert annakidején határozottan kikötötte, hogy a négyszáz koronát egyszersmindenkorra adja a rendőrtiszteknek. x Az ujszegedi villatelkek. A város ujszegedi parcellázott telkei tudvalevőleg bérbe vannak adva s azoknak legnagyobb részén villát építtettek a bérlők. Évek óta szó van már arról, — hatósági tárgyalások is voltak már felette, — hogy az ujszegedi villatelkeket eladják a bérlőknek. Ez a mind­két félre —a városra és a bérlőre — nagyon fontos ügy jó'ideje pihen. Nem lehet hóna- . pok óta semmit sem hallani arról, hogy mi van az ujszegedi villatelkekkel. Tilost aztán elő fog kerülni az érdekes kérdés megint. Bokor Pál helyettes polgármester előterjesz­tést fog tenni az ujszegedi vilíatelkek vég­leges eladására, mert a befolyó összegre szükség van a vásárcsarnok létesítéséhez. x A ssegedi cselédközvetitő. A Szeged vá­rosában létesítendő hatósági cselédközvetitő­intézet létesítése ügyében Somogyi Szilveszter dr főkapitány a bizottsági ülést szombaton dél­utánra hivta egybe. x A szegedi könyvvivői állás. A Szeged város könyvvivői hivatalában megüresedett könyvvivői állásra Dékány János és Varga Sándor helyettes könyvvivők pályáztak. x A tanyai temetők. Szeged városának mind a két tanyai közigazgatási központján terje­delmes temetője van, ahova a tanyai polgárok temetkeznek. Mind a két tanyai temetőben van boncoló terem is, de most az orvosok azt kérték a város tanácsától, hogy létesítsen a tanyai temetőkben ravatalozó-termet és mele­gedőszobát is. A tanács a kérést nem teljesiti, mert ezekre a termekre nincs szükség s azok létesítése különben is nagy költséggel jár. Elutasítja a tanács a kérelmet azért is, mert ravatalozó- és melegedőterem a városi temetők­ben sincs s eddig azokra nem is volt szükség. A tanyai temetők boncoló-terme különben igen jó állapotban van. Árjegyzék ingyen és bérmentve Legjobb és legolcsóbban beszerez­hető kerékpárok, varrógé­pek és gramofonok (beszélő­gépek) kedvező részletfizetésre Telefon 59. hpy javító műhely. Összes hanglemezek kaphatók. Árjegyzék ingyen és bérmentve ©s m » ss « ® s. s? I as s » r r I B* 93 e. 7 poloska-, moly-, sváb- és ruszní-irtó gázfejlesztő anyag. A legbiztosabb féregirtási módszer. Posta­csomag utánvéttel 5 kor. • • • • • • l8.a" Garancia mellett vállaljuk patkányok lö gyökeres kiirtását. — Patkány-kolera vegyi szerünkkel, amely bacillusfc termel és ha egy is evett belőle, akkor a többi is elhullik tőle. Megrendelhető 5 kilogrammos csomagokban 12 kor.-ért, utánvét mellett. Használati utasítás ingyen. VEGYÉSZET! LABORATORIUM BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS-UTCA 14-16. SZ. Kérjük ezen hirdetésre hivatkozni, me'y tseteen it »zázalék engedményt adunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom