Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-19 / 24. szám

1910 június 12 DÉL MAGYARORSZÁGI 17 Leányok a vizsgán. Az évvégi vizsgák, vagy az érettségi dolgát kulturember ma már nem tartja problémának. A gyakorlati élet vivmányai mindig megkésnek, az uj idők nagy eszméivel a lekicsinyelt elmélet pár tófejjel megelőzi a nagy gyakorlatistákat. A tudomány lankadatlan erővel döngeti a régi tanítási rendszer avult kapuit, miközben a tanterembe a szabad levegőről bejött tanár kényelmesen terpeszkedik el a székében és a biztos tudás fölényével zsarnokoskodik a gyermek idegrendszere fölött. Nem öli meg a gyermeket. — Ha mi, meg az apáink kibírták, kibirják ők is — hallatszik az egész életükön át öregek és lemondók érvelése. Tudatlan beszéd, tudománytalan érvelés, amelylyel védelmére lehet és szoktak is kelni mindennek, ami hosszú évszázadokon vagy több generáción át enerváltságra, családok és törzsek kimerülésére, a fizikum általános meglazulására és az etika teljes szétzüllésére vezetett. Az alkoholizmus mellett is ezzel érvelnek legfőkép, mintha bizony be nem bizonyosodott volna már, hogy az alkohol mérge egyéb kicsapongással együtt nem az egyes emberen, hanem annak leszármazottjain tölti ki keserves és kegyetlen boszuját. Amint nem probléma az évvégi vizsgák, vagy az érettségi dolga általában, ugy nem az a leánygyermekek szempontjából sem. Spencer Herbert tévedhetett a részletkérdésekben, az események és megfigyelések lényegét és mélyét illetőleg legtöbbnyire igaza volt neki. A ma már egyedül jogosult induktiv következtetés szigorúan tudományos módszerével kimutatta, hogy a fejlődés a mai intézmények állandósulásán és nagy kiterjedésén át vezet az uj gazdasági és társadalmi rendhez. Ez a fejlődés persze föltétlenül elkövetkezik minden intézményben, hogy a nagy átalakulás ne jöjjön váratlanul és hogy az uj rend teljes megalapozása ép oly kis lépés legyen a régi rend utolsó lépcsőjéről, mint aminő volt például a gyermekbiróság a régi rendszerrel szemben. Azt hiszem, Ostwald, a hires szociológus fejtette ki gyönyörűen, hogy a tudományos munkásság sikerének netovábbja a jövőbelátás nagy gyönyörűsége. Persze, ezt nem nickkarteri vagy cigányasszonyi értelemben kell venni. Az uj tudomány, a fiatal szociológia máris meg tudja állapítani a közel jövő fejlődésének kereteit. Ez is óriási siker, ez is gyönyörű vívmány. Az igy megállapított keretből azonban teljes erővel kikívánkozik a leánynevelés mai módszere. Legyünk őszinték, a hazugság értéktelen papirvirágjával leginkább a leányok sorsát tűzdelte tele a kor. Ez a hazugság elkíséri őket az iskola padjaiba is. Gyakorlatilag értékesíthető tudományt a fiuk is alig kapnak az iskolában. Azt tagadni nem lehet, hogy az abc, vagy a négy alapmüvelet kamatoztatható egy egész életen át való hatvan— száz korona havi fizetéssel. Sokszor az érettségi bizonyítvány sem hoz többet. A fiuk legalább kapnak egy darab papirt talán a diósgyőri gyárból, egy úgynevezett okmányt, amelylyel mégis megkezdhetik az élet csatáját. Vagy talán egy uj iskola kijárását, amelynek utolsó osztálya a halál és amely mindvégig oly kinos, uj tanulságokat adó, oly tudománytalan és oly halálosan megdöbbentő. A leányok iskoláztatását azonban lukszusnak akarják még mindig berendezni, amelyet mindenki abban a mértékben szerez meg, *mint társadalmi állása a nyakába sózta. Határtalan tévedés, Az iskolázottságnak már mai alakjában is a nő kezében való fegyverek kell lenni, amelylyel diadalmasan, a réginél nagyobb megbecsültetéssel, több önállósággal, az élet mélyebb ismeretével és élvezésével küzdhesse meg érvényesülésének csatáját. Kenyérkeresetre képesítő okmányt kell adni a leányok kezébe is, hogy ne ásítson rájuk föltétlenül a nyomor, a kegyelemkegyér, vagy a mindenáron és a bárkihez való férjhezmenés rémes torka. Ez a legkevesebb, amit a fejlődés egyenjogusitása érdekében tenni kell. Az a bizonyítvány, amit ma a felsőbb leányiskolában vagy a polgári leányiskolában adnak, fényűzési cikk és legföljebb annak bizonyítására szolgál, hogy a leányok most már eresz alá állnak, ha esik az eső. Ez buta dolog, boszantóan buta, de hát a mai rend produkálja. Több gyakorlatiasságot ettől a „nagyon gyakorlati" kortól. És több nemes belátást a huszadik század nemes generációjától. Mert hogy mind a kettő a gyakorlati életre való kiképeztetésért és képesítő vizsgáért szinte kiabál, az vitán fölül való. K. s. Divat-apróságok. Látogatóruha à la lengyelnadrág. A párisi divat szenzációja egy elegáns látogatóöltözék párisikék-ssinü félselyem creponból. A princesse szabású öltözék tulajdonképen egy térden alul érő fűzős stilizálása olyanformán, hogy ennek a fűzőnek felső szegélye sötétkék liberty-selyem öv s ugyanilyen szegély van a térd alatt is. Erre az alsó ővszalagra puha, omlós redőkben hull a ruha szövete, ugy, hogy az egész öltözéknek újszerű és merész érdekességet ad. Az alj alsó része feltűnően szükül s a lengyelnadrág karakteréhez hasonlít. Kiegészíti a pompás öltözéket a magasvágásu fehér tüll nyakbetét, mely egészen az állig szorosan körülöleli a nyakat s a könyökön fölül kezdődő fehér tüllbol való hímzett, fehér kéz. előre omló buggyos ujjbetét. Felcsapott, finom fonásu fekete szalmakalap, széles, bokrétára kötött szalagdiszek, néhány hatalmas, halványpiros rózsával, hosszunyelü fehér japáni selyem napernyő s mindehez egy pehelykönnyű fehér tollboa s kész a divatkirálynő, aki a férficsodálat és a női irigység glóriájával uralkodik Párison . . . ' Valami az ékszerekről. Az ékszerhordás divatja, mely egy időn át nem nagy változatosságnak örvendezett, most ismét uj virágzásnak indult. Ezen tény leginkább azon körülménynek következménye, hogy a valódi szépség csak akkor jut teljes érvényhez, ha annak plasztikája csillogó kövek és fénylő gyöngyök által emelve leszEgy ragyogó briliáns collier visszaveti szikrázó tüzét a hölgyek arcára, melynek — fényéből kölcsönözve — érdekes és üde kinézést ad. A francia nő — ki divat dolgában mérvadó, nem jelenik meg soha ékszerek nélkül. Magától értetődik, hogy a disztingvált izlés meg tudja határozni, hogy bizonyos alkalomra milyen ékszer veendő használatra. A „grande toilette" feltétlenül megkívánja a briliánsokat és gyémántokat. Mellettük az utóbbi időben a féldrágakövek átlátszó és diszkrét színezetű változatai érvényesülnek. A „Don Quichotte" opera bemutatóján Monacóban, melyre az egész francia és nemzetközi — jelenleg a Riviérán idéző arisztokrácia öszszegyült, a kifejtett ékszerpompa valóban fejedelmi volt. Remek diadémok és fülbevalók vetekedtek nagyszerű collierekkel és karperecekkel, mely utóbbiak közt leginkább a többszörösen a kar körül font kigyő. platina, gyöngy és brilliáns kombinációban észlelhető volt. A szemek valódi smaragd vagy rubinokból készültek Nagy feltűnést keltett egy sötétlila szinü amethystekből összeállított collier, mely gyöngyökkel és briliánsokkal kombinálva nagyszerű látványt nyújtott. A gyürük kedvelt alakja még mindig a „Margiuse", mely szönyegszerün rakott különböző szinü kövekből összeállítva, vagy pedig csupán fekete gyöngy és briliáns kombinációban hordatik. A mindennapi hordáshoz szánt ékszereknél leginkább a művészi kidolgozásra lesz suly fektetve. Brochok pillangó vagy bogár alakban igen kedveltek. A lóhere és sziv, mint régi motívumok, teljesen mellőztetnek. Az uraknál az ékszerhordás kérdése nagy tapintatosságot igényel. Szalon öltözethez gyöngy, briliáns mellgombok, moiré antik rövid óralánc, arany ornamentumokkái és solitair gyürü, utcai öltözethez vékony arany platina, átfűző óralánc, egyköves nyakkendőtű és két-három sima angol gyürü szines kövekkel hordatik. Az ibolya. Valamelyik Ramses idejében már kultusza volt a virágnak. A kultusz velejárója: a divat. Egyik Ramses idejében a leányzók a lótusz virágot hordták előszeretettel. A másik uralkodása alatt az olajbarka édes illatában fürösztötték orrocskájukat Pharaó szépségei. Az Iriszvírág, narancsfavirág és mandula illatáról zeng már Mózes öreg ötkönyve is. Azóta egész költöregiment zengett és zeng ma is a virágok szépségéről. A virág szeretete oly régi, mint az emberiség története. Szerették a virágokat mindig, a divat azonban időközönként változott. Rózsa, lótusz, narancs, viola, gyöngyvirág stb. váltakozva, hol letűnve, hol felbukkanva hirdették a meg-megujuló virágdivatot. Az ujuló természet- előfutárja, divatos virága az ibolya. Az egyetlen virág, amit a kora tavaszi divatból nem lehet kiverni soha. Kalapkülönlegesség. A párisi nőikalapkereskedések egyikének kirakatában nagy feltűnést keltett a hetekben egy nagy kanmajtrpjobboldalt kissé felcsapott szélű, feketeszinü nemezkalap, melynek díszét két hatalmas structoll .kéjfizte. A kalapnak kiváló érdekességet az adott, hogy a tollak cinóberszinüre voltak festve. Már látni is lehetett egy-két magastermetű párisi nőn, akik a különleges kalapban valósággal festői látványt nyújtottak. Igen valószínű, hogy e divatkalapot Budapesten is felkapják úrhölgyeink és nem lehetetlen, hogy már március végén látni fogjuk a Stefánia-uti kocsikorzón. A német császárné ékszerei. A német császárné a legutóbbi udvari bálon 6.250,000 korona értékű ékszert viselt. Fején egy gyémánt tiara volt, karján négy brilliánt karperec, ujjain brilliánt marquisek és derekán egy brilliánt öv. Ruhája keleti gyöngyökkel volt díszítve. A bál folyamán két apród járt fogaton a császárné nyomába, hogy amennyiben le találna esni egyegy darab gyöngy vagy drágakő, azonnal észrevegyék. A császárné öltözésénél és vetkőzésénél udvarhölgyek segédkeztek s a ruha pillanatig sem jutott a cselédség kezeibe. Az ékszerek nagy része a porosz korona tulajdona és császárnéról császárnéra száll. Divatlapok. A külföld divatlapjai között a francia és angol nyelven megjelenők vezetnek. Ezek hozzák a legfrissebb divattulajdonságokat. Az utóbbi években azonban annyira elszapodtak, hogy nagy tömkelegük s hasonló hangzásuk megtévesztik az öltözködni vágyó közönséget-