Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-18 / 23. szám

12 DÉL-MAGYARORSZÁG 1910 junius 19 képviselő mégis azt akarja, hogy Makó mozogjon. Indítványt nyújtott be Kocsis a város képviselő­testületéhez, hogy alakuljanak át törvényható­sági várossá, mert bármilyen üdvös és jó határozatot hoz is a képviselőtestület, a vár­megyén teljesen idegen és a viszonyokat nem ismerő férfiak döntenek arról, rendszerint Makó érdekeinek ellenére. Küldjön ki tehát, a képvi­selőtestület az ügy előkészítésére bízottságot. A makóiak persze túlnyomórészt mosolyognak az indítványozón, mert jól tudják, hogy az át­alakulás teljességgel lehetetlen a város mostani anyagi állapotai között. És inkább olyan indít­ványt szeretnének Kocsis Sándortól, hogy az adósságokból mint lehetne kikeverődni. x Drágább lesz a kórház. A szegedi köz­kórház jövő 1911. évi költségvetését a városi számvevőség felülvizsgálván, azt, azzal a javas­lattal mutatja be a város tanácsának, hogy kérjen engedélyt a belügyminisztertől arra, hogy a jövő évben egy korona kilencvenegy fillér napi ápolási dijat szedhessen a betegek­től. A napi ápolási dij most egy korona nyolcvan­négy fillér. x A szegedi cselédközvetitő. A szegedi hatósági cselédközvetitő létesítése dolgában szorgos munka folyik a városházán. Szombaton délután Somogyi Szilveszter dr főkapitány el­nöklete alatt bizottsági tárgyalás lesz ebben az ügyben. A bizottság javaslatát a főkapitány a város tanácsa elé fogja terjeszteni. O A vasárnapi football-mérkőzés iránt sportkörökben nagy érdeklődés nyilvánul meg. A Szegedi Atlétikai Klub, amely a délkerületi bajnokságra is benevezett, elömérkőzésnek tekinti a vasárnapi football-versenyt, amikor legjobb játékosait küldi a vidék egyik legerő. sebb football-csapata, a Kecskeméti Atlétikai Klub ellen. A szegedi csapatban Niesner Ala­dár városi mérnök, a kitűnő footballista is játszani fog. este nyolc órakor Jegyek elővételben kaphatók: Békey-féle hirlapirodában és Pető-féle tőzsdében a Tisza-szálloda mellett. ~ FOGFÁJÁS 1 Rossz fogak ellen!! ellen kipróbált, biztos ha­tású szer a Franki-féle száj­'Jiz. A leheletnek kollemes | illatot ad, a fogak rom- [ lását megakadályozza. ­Ara 70 fillér. FRANKI ANTAL gvógyszertóro SZEGED, Felsöváros. feste I erlsiíésére | SZBiÖÜZ Bllávoiiíására ellen kipróbált, biztos ha­tású szer a Franki-féle száj­'Jiz. A leheletnek kollemes | illatot ad, a fogak rom- [ lását megakadályozza. ­Ara 70 fillér. FRANKI ANTAL gvógyszertóro SZEGED, Felsöváros. Foifisl | mfíQSZüníei !! | § A gyufagyár katasztrófája az ügyész­ségen. Jelentős fordulat állott be ma a gyufagyári katasztrófa ügyében elrendelt vizs­gálatban. Magay Lajos vizsgálóbíró a többivre terjedő módosított szakértői véleményt az ösz­szes nyomozati iratokkal áttette a királyi ügyészséghez a nyomozás befejezése végett. A szakértői vélemény áttanulmányozása után a királyi ügyész indítványt fog tenni a további vizsgálat elrendelésére vonatkozó­lag. — Az igazságügy miniszter Bakonyi Gyula, Ganz Géza és Várkonyi Ferenc bíróilag ki­nevezett szakértők részére méltányos szak­értői dij megállapítását a mai napon enge­délyezte. Magay Lajos vizsgálóbíró a mi­niszteri engedély alapján megállapította a szakértők működési diját. § Királysértő szerb. Bácstóvároson tör­tént, hogy Vlaskalics Milován egyik ottani lakos udvarában munkaközben politikai vitát folytatott többféle nemzetiségű társával. Be­szédközben a vita annyira kiéleződött, hogy Vlaskalics sértő kifejezéseket használva, védeni kezdte a maga igazát, sőt annyira ment, hogy szerb nyelven gyalázni kezdte a királyt. „Sze­mét íéreg"-nek nevezte és többek közt azzal is dicsekedett, hogy katonakorában a honvéd­sapkája gombját, amelyen a király neve volt, leszakította és a földön összetaposta. Akirály­gyalázást ifj. Held Antal munkás jelentette föl a csendőrségnél, mire a nyomozást azonnal megindították. A nagybecskereki törvényszék előtt Vlaskalics azzal védekezett, hogy ő a cárt szidta és nem a királyt. Ezen a véde­kezésén azonban rajtavesztett, mert tudvalevő, hogy a szerb nemzetiségűek szerbnyelven a cár elnevezése alatt tulajdonképen a királyt értik. A törvényszék tehát a királysértés vád­ját beigazoltnak találta és Vlaskalics Milovánt tizenötnapi fogházra ítélte. A szegedi királyi Ítélőtábla büntetőtanácsa ma délelőtt a törvény­szék ítéletét helybenhagyta. § Váltóhamisítás. A kisteleki takarékpénz­tár váltókeresetet indított Balogh Ferenc hód­mezővásárhelyi szabómester, továbbá Árendás Ferenc és Árendás Ferencné ellen, akik a pe­relt váltón mint kezesek aláírásaikkal szere­peltek. Árendás Ferenc és a felesége azonban tiltakoztak az ellen, hogy ők a váltót aláírták volna. Váltóhamisítás miatt került tehát Ba­logh a szegedi királyi törvényszék elé, amely hathónapi börtönre ítélte. A vádlott fölebbezett a szegedi királyi ítélőtáblához. A büntetőtanács előtt hivatkozott akkori szorult anyagi helyze­tére, továbbá tekintettel arra az enyhítő kö­rülményre, hogy a váltót ki is fizette, kérte, hogy mentsék föl a vád alól. A tábla azonban ennek dacára helybenhagyta a törvényszék íté­letét. § A törvényszéki elnök vizsgálati kör­úton. Hamza Géza, a szegedi királyi törvény­szék elnöke, ma a battonyai járásbíróságon tartott hivatali vizsgálatot. Onnan Szentesre utazik a törvényszéki elnök, az ottani járás­bíróság megvizsgálására. § Uj joggyakornofe. A szegedi királyi ítélő­tábla elnöke Mihály ffy István jogszigorló, pécsi lakost a vezetése alatt álló királyi Ítélőtábla kerületébe díjtalan joggyakornokká nevezte ki. § A járási végrehajtó sikkasztásai. Révész Mór, aki jelenleg Szegeden könyvelői állást foglal el, néhány évvel ezelőtt a füleki járásnak volt a végrehajtója. Ebben a minő­ségében 1908. julius 1-én Serly Lajosné füleki lakostól, a nála megtartott árverésen kezé­hez befolyt 324 koronát, ugyanaz év augusz­tus 22-én pedig a papi párbér címén behaj­tott összegből 1096 koronát sikkasztott el. Ezeken az összegeken kivül még 14 féltől vett föl kisebb-nagyobb összeget, amelyet saját céljaira fordított. Ez utóbbi sikkasztá­sokat nem hivatalos eljárása keretében kö­vette el. Az eltulajdonított pénzek mintegy 4000 koronára rúgnak. A balassagyarmati királyi ügyészség kétrendbeli hivatali sik­kasztás miatt emelt vádat Révész Mór ellen, akit a bíróság nyolc havi börtönre itélt. A budapesti királyi tábla ma Horváth Béla el­nöklésével tárgyalta ezt a bünpört és Halász Lajos főügyészhelyettes fölszólalása után bű­nösnek mondotta ki a vádlottat 16 rendbeli folytatólagosan elkövetett hivatali sikkaSz. tás bűntettében és ezért büntetését eq~, évre emelte föl. Rácz Dezső dr védő az íté­let ellen semmiségi panaszszal élt. § Elgázolt juhászgyerek. Kegyetlen boszut állott néhány nap előtt Sándor (Kakas) Antal csengelei földbérlő egy ottani fiatal juhász gye­reken. A földbérlő valamiért megharagudott a fiúra s ezért boszuból a hajnali órákban Bác* János tizenhárom éves juhászt, aki a birkák legeltetése közben elaludt, kocsijával elgázolta A szerencsétlen fiúnak beszakadt a feje s tes­tén is több veszedelmes zuzódást szenvedett A rendőrség a veszedelmes földbérlőt szándé­kos emberölés bűntettének kísérlete miatt elő­zetes letartóztatásba helyezte. § A csengelei merénylők. Rácz András és Nagy Lajos csengelei földmiveseket, akik e hó tizenharmadikán éjjel Vastag János csengelei gazdálkodót az országúton megtámadták és veszedelmesen összeszurkálták, a rendőrségtől ma átkisérték az ügyészség fogházába. KÖZGAZDASÁG (—) A földmivelésügyi miniszter a gyü­mölcstermelésért. Serényi Béla gróf földmive­lésügyi miniszter a hazai gyümölcstermelés ér­tékesítése érdekében érdekes rendeletet inté­zett a megyei gazdasági tudósítókhoz. A minisz­ter ugyanis fölhívta a gazdasági tudósítókat, hogy a járásuk területén nagyobb mennyiségben tei'mett főbb gyümölcsnemek virágzásának le­folyásáról és a terméskilátásokról julius elsején, valamint augusztus tizenötödikén tegyenek neki pontos és részletes jelentést. E jelentések célja, hogy ugy a hazai, mint a külföldi gyü­mölcskereskedők tájékozást nyerjenek a ter­méskilátásokról. — Itt irjuk meg, hogy a földmivelésügyi minisztérium oly vidéken, ahol nagyobb gyümölcstermelést várnak és en­nek friss állapotban való értékesítése nehéz­kes, gyümölcsföldolgozó gépeket kölcsönöz ki a községeknek, egyleteknek, vagy a gyümölcs­termelő szövetkezeteknek. A földmivelésügyi minisztérium Simon-féle cidermalmokat, Ma­bille-féle almaborsajtókat, Rider-féle amerikai vándoraszalókat és Győri-féle talyigára szerelt szeszfőző-készülékeket engedélyez pár heti in­gyenhasználatra. Ezekért a gépekért folyamodni kell. (—) Vasút Torontálból Csanádba. A nagy­kikinda—nyerői szárnyvonalat, amely a nagy­kikinda—aradi vasút egyik 16 kilométer hosz­szu szakaszát képezi, a napokban történt mü­tanrendőri bejárás után a közforgalomnak át­adták. A megnyitott vasút Nagykikinda állomás nyugati végéből ágazik el s északi irányba fordulva, Nagyteremia község mellett vezet el s egyelőre Nyerőnél végződik. Tervezik, hogy később a vasutat Nagyszentmiklósig fogják meghosszabbítani. Ebben az esetben Nagyki­kindáról, illetőleg Torontálmegye déli részéből a legrövidebb utat fogják megnyitni a Maros jobb partjára, Apátfalvára, Makóra és Hódmező­vásárhelyre, illetőleg északi irányban egészen Szolnokig. Á nagy pénzügyi kalamitások után, amelyek a Pallós Ármin-cég ismeretes bukása­val a nagykikinda—aradi vasutat érték s amely miatt annak építése közel egy évig szünetelj megnyugvással lehet fogadni, hogy a vasútnak legalább a szárnyvonalát forgalomba helyeztek. A 85 kilométer hosszú fővonalon és a 28 kilo­méter hosszú lovrin—zsombolyai vonalon az épitőmunkák már szintén annyira előrehalad­tak, hogy ez óv őszén valószínűleg ezek is meg­nyithatók lesznek. (—) A Danubius tőkeemelése. Most már befejezett dolog, hogy a Danubius haj°­gyár fölemeli alaptőkéjét és pedig négy ésfei millió koronáról kilenc millióra. A Danubius is építeni fog uj csatahajót épugy, Stabilimenta és evvel a hajóépitéssel össze a rég elhatározott tőkeemelés is. (—) Az osztrák ipartanács a gyújtó-«"0 nopóliumról. Bécsből jelentik nekünk, az ipartanács harmadik osztálya folytatta = nap tárgyalásait a gyujtó-monopólium dolga ^ s a következő határozati javaslatot t-eij tette a teljes-ülés elé: „Az ipartanács a gyul

Next

/
Oldalképek
Tartalom