Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-11 / 17. szám

b DELMAGYARORSZAG 1910 Junius 10 Okonyik, a nemzetiségi jelölt, visszalépett. A leleplező angol igéri, hogy a választási vissza­élések leirását még folytatni is fogja. A budapesti repülőversenyek. - Wagner a nap hőse. - Látogatás a se­besülteknél. ­(Saját tudósítónktól.) A mai napot teljesen elrontotta a dühöngő szélvihar, amely igen sok gépet meg is rongált. Apróbb szeren­csétlenségek is történtek, de ezek csak a monoplánokban és biplánokban tettek kárt, az aviatikusok azonban sértetlenek marad­tak. Az utazóverseny megint nem sikerült, mert Illner lezuhant gépével. A nap hőse Wagner volt,» de igen gyönge eredmények­kel. A versenyt József főherceg ma megint végignézte és meglátogatta hangárjában Dinert. A közönség igen szép számban je­lent meg, de pénzéért semmit sem kapott, mert csak jelentéktelen fölszállások voltak. Az utazási verseny. Illnert, a bécsújhelyi pilótát, nem valami na. gyon renditette meg az a katasztrófa, amelyet az ő vigyázatlansága okozott. Ma már teljesen készen állott a starthoz Etrich hires talál­mányával, a Taube nevű repülőgéppel. Harmad­fél órakor gurították ki a gépet a hangárból és a felszállást ágyúlövés jelezte. Illner azon­ban ma nem volt olyan biztos a dolgában, mint máskor. A kitűnő alkotmány ingadozva indult el és a szél miatt nem is tudott egyideig föl­emelkedni. Ott kóválygott a versenytér fölött és alacsony magasságban kinlódott, vergődött. Egyszerre azonban egy hatalmas szélroham lecsapta a gépet és ez erős zuhanással esett le a földre. A közönség, amely igen szép számmal völt jelen, nagyon megijedt és csak akkor nyu­godott meg, amikor megtudta, hogy Illnernek semmi baja sem történt. A lovasrendörök rögtön körülfogták a gépet és a mentők automobilon siettek a szerencsét­lenség színhelyére, de szükség nem volt rájuk, mert az aviatikus akkor már kiugrott a nyereg­ből ós vizsgálta a gépet. Illner gépének kijaví­tása két napot vesz igénybe, azután újra fel­száll a százezerkoronás díjért. Felfordult gépek. Fél hét óra tájban szállott föl Wagner avia­tikus, aki egy ideig elég szépen repült, de egy szélroham levágta a gépét. Amikor a gép a földet érte, egyszerre fölfordult és Wagnert maga alá temette. Az alsó váza alaposan meg­rongálódott, a szerencsétlen helyzetbe jutott pilóta azonban segített magán. Nem vesztette el lélekjelenlétét és kimászott az alkotmány alól. A startolásnál Chavez gépe is rosszul járt, mert amikor az aviatikus kiszállott a nyereg­ből, az erős szél felborította a gépet és ha le nem fogják, magával ragadja. A benzintartály­ból kiömlött a benzin, nagyobb baj nem történt. Ezután egy óra hosszáig tartott a szél szó­rakozása a levegőbep és igy fölszállani nem lehetett. A közönség nyugodtan viselkedett és amikor esni kezdett az eső, elhagyta a verseny­teret. A mai eredmények. A repülöverseny mai eredményei a követ­kezők : Időverseny: I. Wagner. Távolsági verseny: I. Wagner. Gyorsasági verseny: I. Wagner. A többi versenyekben az elért eredmények a kötelező minimumot nem haladták tul, A tegnapi katasztrófa. Látogatás a sebesülteknél. A Délmagyar ország tudósítója ma megláto­gatta a tegnapi véres katasztrófa áldozatai^ akik közül legtöbbet a lakásukon ápolnak. Frey gépe nyolc embert sebesített meg igen súlyo­san és többeken kisebb sérüléseket ejtett. A legsúlyosabban Horváth Jenő festékgyáros és neje sérültek meg, akiket nem lehetett meglátogatni, mert a beszélgetés nehezükre esik. Állapotukról orvosuk, Friedláncler doktor a következőket mondotta: — A sebesülteknek a legnagyobb nyugalomra van szükségük. Horváthné egész éjjel eszmé­letlen állapotban feküdt, a férje pedig, aki szintén rengeteg sok belső és külső sérülést szenvedett, nincs abban a helyzetben és álla­potban, hogy vele interjút csinálhasson. Ma délben megvizsgálta Herzel tanár Hor­váth Jenőnét, a lezuhant repülőgép egyik szerencsétlen áldozatát. Herzel konstatálta, hogy a szerencsétlen asszonynak két oldalbor­dája törött el, ezenkívül balvállán súlyos kulcscsonttörése van és megsérült a hátgerince is. A beteg felgyógyulása rendkívül hosszú ideig fog tartani. Básó Lajos dr ügyvéd, akit a mentők a Kigyó­tér 2. szám alatt lévő lakására szállítottak, szintén súlyosan beteg. Rásó azt mondotta tudósítónknak, hogy ami­kor a szerencsétlenség történt, kevéssel ezelőtt átment a tízkoronás helyre, hogy Frey gyö­nyörű repülésében jobban gyönyörködhessék. — Mivel a rendezőség több gép fplszállására is adott jelzést, — mondta a sebesült, — egy pillanatra figyelmem elterelődött Freyről. Az indulásokat néztem és figyeltem, miközben meg­történt a borzalmas szerencsétlenség. Frey André biplánjának egy elpattant acélhuzata sértett meg, még nem tudom hogyan, miként, a nyakamra, a derekamra, a lábamra csava­rodott s a földhöz vágott. Mikor megkötözött helyzetemből a mentők kiszabadítottak, több sebtől véreztem. Baumfeld Ármin magánhivatalnok Rákóczi-ut 27. szám alatt lévő" lakásán fogadta tudósítón­kat. Baumfeld elmondotta, hogy amikor Frey a levegőben végezte a produkcióit, igen sokan átjöttek a huszkoronás helyről a nyitott­fedelü tízkoronás tribünökre, ugy, hogy alig lehetett mozogni a nagy beözönlés következ­tében. A vakmerő aviatikus merész röpülésében sokáig elgyönyörködtünk s tapsoltunk. Frey ugyanis, aki állandóan utazik bravúros mutat­ványaival a közönség idegeire, többször meg­tette, hogy a magasból hirtelen leszállt, amit sokan lezuhanásnak véltek. Természetesen, amikor újból fölemelkedett biplánjával, ő mo­solygott a legjobban azon, hogy a szépszámú nézőit produkciójával megijesztette. A lezuhanás — amelyet csak a legutolsó pillanatban vettünk komolynak — képzelhető konsternációt keltett. Ha nem lett volna oly nagyszámú áldozata a szerencsétlenségnek, én még ma is azt állítanám és hinném, hogy Frey az ő szokásos hirtelen alászállásával csak ijesz­teni akarta az ő nézőközönségét. A szerencsétlenség pillanatában az emberek elvesztették az eszüket s hanyatthomlok rohan­tak egymáson keresztül a szabad mezőre. A menekülők alatt azokat értem, kiket a gép nem temetett maga alá. A korlátnál a mene­külőket ujabb meglepetés érte. A korlátokat ugyanis keresztül-kasul szöge3 drótkerítéssel vonták be s igy a kerítéshez szorított közön­ség nagyrésze a menekülés pillanatában meg­sebesült. Hogy hányan, azt nem tudnám meg­mondani. A mentők a kórházba szállították Schmidt Antal főhadnagy nejét és még igen sok köny­nyü sérültet kötöztek be a tegnapi nap fo­lyamán. Frey és Illner nyilatkozata. A szerencsétlenség okozóját, Illnert, aki vak­merő repüléséyel nem egyszer keltett ijedelmet a közönség soraiban, a versenybíróság kétszáz korona pénzbirságra itélte. Illner ma az esetről a következőket mondotta: — Frey balesetében semmi részem. A köteles huszonöt méter magasságkülönbséget meg­tartottam, amikor Frey gépével találkoztam, arról nem tehetek, hogy Frey még nem tuclja kezelni a gépét. Igaz, hogy kétszáz koronára megbüntettek, de ez azért történt, mert a közönség fölött repültem. Elhiszem, hogy a derék franciák szeretnék, ha a verseny tarta­mára diszkvalifikálnának, de semmiféle hibá^ nem követtem el... Egyelőre az utazási ver­senyre készülök. A motorom kipróbáltam és rendbehoztam. Az egész útvonalon automobil. staféták fognak követni. Kár, hogy Budapest fölött nem repülhetek és nem tarthatok Bicske felé. Ezzel tizenöt-husz kilométert megtakarít­hatnék. Vörösvár és Dorogh fölött fogok el. repülni és hosszú darabon a Duna kanyargását kell követnem. Remélem, négy óra előtt Győrött vagyok. Útközben csak akkor szállok le, ha föltétlenül szükségem van rá. Győrben leg. feljebb egy óra hosszat tartózkodom. Ha baj nem ér, ugy számítom, hogy fél nyolckor a repülőtéren, a hangárom előtt lehetek. Akkor aztán protestálhatnak a franciák. Frey maga igy adja elő az esetet: — Repülés közben elmulasztottam a baloldali szélső pilont megkerülni, amely rendkívül künn van. Ezzel a köröm érvénytelenné lett volna, meg. fordultam tehát, hogy újra vegyem a szélső pilont. A hirtelen fordulat közben egyszerre szembeke­rültem egy géppel, azt hiszem, Illnerével. Az összeütközés veszélye előtt álltam. Ha csak a másik gép légáramlata ér, lezuhanok. Hirtelen fordítani akartam a gépemet tehát, hogy kike­rüljem a másikat. Ebben a heves mozdulatban eltört a kormányom. Megállítottam a motort és a magárahagyott gép sebesen siklott le a leve­gőből. Egyenesen a közönség felé siklott; lát­tam, hogy belemegyek a publikumba; integet­tem a kezemmel, hogy menjenek szét, de az emberek, ugy látszik, azt hitték, hogy üdvöz­löm őket, mert ott előttük akarok leszállni. És mind odatolongott. Én, mielőtt a gépem földet ért volna, leugrottam. Egész öntudatlan voltam. Egyszerre a hangáromnál találtam magam. A mérnököm mondta, hogy ugy futottam, mint egy szarvas ... A francia aviatikusok különben nagyon el vannak keseredve Illner ellen és őt tartják a szerencsétlenség egyedüli okozójának. A rendőrség működése. A rendőrfogalmazók ma megjelentek az ösz­szes sebesülteknél és jegyzőkönyvet vettek fel az esetről. A lezuhant Quo-Vadis-gépet rend­őri zárlat alá vették és megvizsgálják, hogy tényleg eltört-e a kormányrúd. Frey-1 ma ki­hallgatta a rendőrség. Az aviatikus itt is azt vallotta, hogy Illner az oka mindennek. Ha egyik vagy másik bűnössége beigazolódik, nagyon szigorú büntetésben részesül, mert esetleg egyévi fogház is járhat a könnyelmű« ségért. Egy kis incidens. Amikor a betegeket hordágyon bevitték a mentők szobájába, a nagy tömeg, élén József főherceggel és Auguszta főhercegnővel, behatolt a terembe. Boros dr, aki látta a veszedelmes helyzetet, elkiáltotta magát, hogy mindenki távozzék ki, persze nem vette észre, hogy a főhercegi pár is ott van. József főherceg azon­nal kiment, míg a főhercegnő, aki nem tud ma­gyarul, bennmaradt. Először fordult most elő, hogy József főherceget valahonnan kiutasították. A közönség biztosítása. A repülőtér minden látogatóját bebiztosították báleset ellen egy biztositó-mtézetnél. A repülő­verseny intézősége a következő sorokat teszi közzé: Az aviatikai verseny rendező-bizottsága már a versenyek megkezdése előtt közölte a részt­vevő aviatikusokkal a verseny szabályzatait, amelyeknek egyik pontja megtiltja, hogy repülő­gépeikkel a közönség részére fentartott helyek fölött repüljenek el. A ma délután történt bal­esetre való tekintettel a rendező-bizottság újból fölhívta a versenyrésztvevők figyelmét erre a tilalomra, melynek megszegése eseten megvonja tőlük a további versenyéken válóresz* vétel jogát. A közönség tehát teljes biztosság­ban foglalhatja el helyeit, ahol a megtett szí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom