Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-11 / 17. szám

1910. I. évfolyam, 17. szám Szombat, junlus 11 * Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 11 cz3 Rorona-utca 15. szám c=3 Budapesti szerkesztőség és Kiadóhivatal IV., c—i Városház-utca 3. szám c=j ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEK: egész évre . R 24'— félévre . . . K 12'— negyedévre R 6-— egy hónapra K 2'-­Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN: egész évre , R 28'— félévre . . . R 14'-­negvedévre . R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 a Riadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség tetefon-száma 128—12 Kezdődik a munka. A komoly, becsületes és önzetlen munka kezdetét jelenti az a hir, hogy a mai minisztertanács véglegesen meg­állapította a trónbeszéd szövegét, amelylyel az uj országgyűlést fogja megnyitni az uralkodó. Megnyugodva és bizalommal tekint az ország ez ün­nepi aktus elé, mert az elközelgő cik­lustól méltán várhatja ezernyi bajának orvoslását, áldásos alkotásokat, és a megérett nagy reformok, elsősorban az általános választójog törvénybeikta­tását. A hazugságok és a meddő kurucko­dás helyett elkövetkezett a munka és a szorgalom. A dologtalanság bukott hősei ugyan még kigyót-békát kiálta­nak. Még nem tudnak beletörődni a nagyszerű, a számukra halálos szen­zációba. Természetellenesnek hirdetik, hogy nem heréket, hanem legjobbjai­nak szinét-javát küldi diadalmas raj­ként a nemzet a parlamentbe. Erő­szakról, törvénytelenségről óbégatnak, holott nem történt semmi egyéb, csak a fejlődés győzelme. Valóban kínálkozik a hasonlat: olyan volt nemrégiben a parlament, mint az elhanyagolt, fölfordult méhkas. Ahelyett, hogy az alkotmány szilárd kereteibe verejtékes küzdelemmel tartalmat hor­dott volna a kimúlt, koalíció —• fölfalta a kereteket. És most, hogy életerőtől, munkakedvtől duzzadva száll a friss raj a parlamentbe, mérgezett fulánkjai­kat öltögetik, akik künnrekedtek. Sőt elrohannak idegen, becstelen segít­ségért. Az ausztriai szlávok gálád, alap­talan vádjai megegyeznek az övékével. Sőt, a magyarság ügyeibe belefecsegő Korosec azt meri állítani, hogy jó tár­saságban van: Kossuthtal, Molnár Já­nossal, Batthyányval. Csakugyan kitűnő társaság. A Korosec. Hát. zümmögnek, átkozódnak a bu­kottak. Ám az ország nem hallgatja őket. A magyarság néma utálattal, fleg­mával nézi a lajtántuli szlávok handa­bandázását is. Mindez nem segit, a heré­ken, akiket paradicsomukhói kiűzött a népitélét. Lehullanak az erjedő, a meg­újhodott, igazi magyar politika uapjá­nak sütésétől. A parlament pedig feszülő izmokkal do­loghoz lát. A7. általános választójoggal meg fogja erősíteni az alkotmány szét­rágott kereteit. .Tó eszmék, jóra törek­vesek virágai nyílnak a letarolt magyar mezőkön. Azokban érik az áldás. Csak munka és önzetlenség kell hozzá, hogy az ország javára váljék a tudás és a nemes szándék, amelylyel az uj kép­viselők vonulnak a parlamentbe. Mert a király jóindulata bizonyosnak látszik. Értesülésünk szerint a trónbeszédben ki is fejezi szimpátiáját az uralkodó. Örömmel fog megemlékezni arról, hogy a parlament megbolygatott rendje helyreállt. De egyébről is megemlékezik majd a trónbeszéd. Olyan szükségessé vált állami kiadásokról, amelyek bizony meglehetős terheket rónak Magyaror­szágra és amelyektől más viszonyok között okunk volna megijedni. Hanem most nem kedvezőtlen a helyzet. A po­litikai konjunktúrák és a nemzetgazda­sági viszonyok ugy alakultak, hogy a kivánt áldozatok nem fogják az or­szágot megviselni. Hiszen csak rend legyen, csak kezdődjék végre a munka és akkor szívesen, könnyen teljesít­hetjük a ránk rótt kötelességeket. Vi­szonzásul pedig a jogtalan magyar mil­liók megkapják az általános választó­jogot, amely alapja a megelégedésnek és békés előrehaladásnak. Az élet leggyönyörűbb, legjóságosabb megnyilvánulása a munka. Cserben­hagyhatja mindenki ezt az országot, ha dolgozunk; ha verejtékezünk, a rég áhított boldogság megérkezik. Ezért je­lent szokatlan örömet, hogy minden előkészület megtörtént az országgyűlés uj ciklusának megnyitására. A herék még siránkoznak. Még nem akarják el­hinni, hogy rájuk alkony szállt, a nem­zetre hajnal virradt. A dolgos kezek nyúlnak a kalapács után. irta Gallovich Jenő, 11 Legnagyobb sebet az ütheti szivünkön, aki legközelebb van lelkűnkhöz Éget, szúr, ha­sogat annak minden érintése és ez termé­szetes is, mert árulásával megölte egyszerre az egész lelkünket. Visszaélt őszinte bizal­munkkal,. összetaposta minden reményünket, széjjelüzte szines álmainkat, nyugalmunkat megzavarta és kétségbe döntött. Erö's férfi még csak elbírja az ilyen ököl­csapást, a lelke lesz nemesebb, edzettebb, mint sistergő lángban az acél Leány azon­ban gyönge gyámoltalanságában nyögve görnyed meg a csalódás nehéz súlya alatt, sóhajtása, sírása, zokogása, keserves jajdu­lása csak a lelkén könnyít, a szive azonban vérezni fog örökké. Meg lehet érteni azokat, akik épen gyer­mekük iránti végtelen, gyöngéd szeretetből nem akarják, hogy csókjaik tüzéből fakadó élet a tehetetlen, gyönge, hiszékeny, gyámol­talan leány legyen, akinek sorsa, boldogu­lása, gyönyörűsége állandóan egy másik ember egyéniségétől függ. Egyetlen embe­rétől, aki önzésében egyedül magát tekinti és mohósággal, szomjasan tördeli ki a sze­rencsétlenségében hozzátapadt asszony lel­kének minden ragyogását, mindent, mindent és azután, amikor már teljesen kifosztotta, elveti vagy megunja, A gyári hivatal nem volt alkalmas hely arra. hogy ott kedvére kisírja magát Vágó Erzsi. Még az utcán is meg tudta őrizni lát­® zólagos nyugalmát, önmérsékletét, hanem amint hazaért és érezte, hogy nincs körü­lötte senki, aki lelkébe láthatna és kíván­csian elhordhatná féltett, titkát: hang nélkül lebukott a földre és sírt, sírt keservesen. Szeretett volna meghalni és maga sem értette, hogy miért nem választotta ezt az utat a menekvésre a lelkére zudult, hullott fájdalom elől, amelyet e naptól kezdve állandóan magával hurcolt, vonszolt, akár egy nehéz megpróbáltatást, súlyos keresztet. Nagy, nehéz nyomorúsága kergette egy darab kenyérért abba az irodába, ahol nem is akarta észre venni, hogy rajta kivid más valaki is van. És máig sem tudta, hogy mi­képen történt, hogyan ismerkedett meg a gyárossal, csak azt vette észre, hogy egy­szer boldogan, szivében sok gyönyörűséggel, szerelmes lázongással lelkében ölelte vissza annak ölelését és csókolta vissza csókjait. Most már tudta, érezte, hogy az az élet, amelynek keserű könnyekkel százszorosan kell megfizetni minden pillanatnyi örömért. Egy egész napon nem volt a gyárban, nem akart találkozni azzal a leánynyal. aki nagy és vak bizodalmában csillogó szemekkel be­szélt neki nagy szerencséjéről. Aztán arra gondolt, hátha igaza van annak a másiknak, ami vele csak kegyetlen játék volt, annál talán valóság. Azt szereti az az ember oda­adóan, forrón, minden csepp vérével. Délután látogatója akadt. Szeles Imre ke­reste fel, a gyár munkavezetője Talán egy­szer találkozott ezzel az emberrel és épen ezért kíváncsi volt, hogy mit akarhat ez tőle. Szeles Imre ezt hamar elmondotta. A munkások lázonganak. A béremelést megtagadták, küldöttségüket nem is fo­gadta a gyáros. Elégedetlenségük most fék­telen gyűlöletté fajult, napokon át forron­ganak és minden pillanatban kitörhet a véres zavargás, amelynek következményei beláthatatlanok. Csak egyetlen szikra kell és lángba borul az egész tömeg és recsegve, ropogva omlik össze a gyár, amely már na­pok óta inog alapjában. A munkások nevé­ben jött és kéri a leányt, akit valamennyien annyira szeretnek, ne jöjjön egy ideig a gyárba, ahol nem akarják, hogy ártatlanok is szenvedjenek Lehunyt szemekkel hallgatta a leány a munkásvezér beszédét. És érezte, hogy annak hangjából kireszkető gyűlölet, belelopódzik az ő szivébe is a gyáros ellen. íme, itt a kí­nálkozó alkalom, kemény, igazságos boszut állani megaláztatásáért. Nem kell semmit sem tennie, csak hallgatnia és egy napon, talán már holnap, összeomlik a bagolyfészek, reászakad hitvány gazdájára, aki buta hival­kodásában fájó, sajgó sebet ejtett a lelkén. De csak egy pillanatra tartott ez a gondo­lata, aztán eltűnt hirtelen, ugy, amint kelet­kezett, ugy amint támadt, Az ijesztő csendben kiérezte sötétségét a közelgő nagy veszedelemnek, amely már itt van és zúgva, bőgve, sziláján csap a gyárra. És lassan, szeliden, mint. nyári alkonyatban feltűnő csíllagragyogás, felgyuladt lelkében újból ama ember iránt érzett, tiszta szeretet és minél közelebb hitte a veszélyt, az egyre erősebben égett, ragyogott, fénylett lobogva lánggal... Finom teste beleremegett a megsejtett gyász nagy szomorúságába és reszketve, ijedten csúszva, térdelve, riadtan könyörgött számára irgalomért. Emlegette az Istent, hízelkedett, kérlelt, fenyegetSdzött. Az ember

Next

/
Oldalképek
Tartalom