Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)
1910-06-10 / 16. szám
12 DÉLMAGYARORSZAO 1910 juniua 10 képviselő husz koronás aranyát, bronzérmet és Kábdébó százados könyvjutalmát Goldschmiedt Ferenc hetedik osztályú tanuló (141 egység) nyerte el. Ezeken kivül érmeket és pénzjutalmakat nyertek még: Tiprovácz Gyula 139, Kovács Ferenc 136, Székely István 131, Bocla Béla 129, Fehérváry József 125, Badó Dezső 121 és Fullér István 98 egységgel. O Szabadkai diákok lövészversenye. Szombaton délután tartja a szabadkai főgimnázium lövészcsapata a katonai gyakorlótéren lövészversenyét, melyre a város több értékes dijat ajándékozott. § Gyilkosság boszuból. Csurgó Ferenc átokházai földmives Jakus Imre szomszédját 1910 február 26-án hajnalban, midőn az a vásárra ment, orozva megtámadta. Botjával kétszer ugy ütött a szerencsétlen ember fejére, hogy az rögtön meghalt. A nyomozás és vizsgálat során, valamint a főtárgyaláson is beismerte tettét. A vádlott a mai főtárgyaláson folyton arra hivatkozott, hogy amikor a cselekményt elkövette: isten elvette az eszét. A vizsgálat során az orvosszakértők megállapitották, hogy a vádlott szabadakarat elhatározási képességében a bűncselekmény elkövetésekor korlátozva volt és nem ép idegrendszerrel biró egyén. Mivel Csurgó a mai főtárgyaláson is ugy viselkedett, mintha elmezavarodott volna, a bíróság a tárgyalást elhalasztotta és a vádlottat elmebeli állapotának megfigyelése céljából a budapesti állami elmegyógyintézetbe szállíttatja. A vádlottat Fényes Béla dr ügyvéd védte. § Tönkretett kereskedők. A fővárosban megjelenő „Kommercieller Beobachter" cimü pénzügyi szaklap a mult év december 21-én megjelent számában azt irta a Bruss Viktor és társa brassói bejegyzett kereskedőcégről, hogy fizetésképtelen. E közlemény következtében a céget a hitelezők megrohanták és több nagykereskedő felmondta a cégnek nyújtott áruhitelt. És kevés híja volt, hogy a közlemény a céget anyagilag tönkre nem tette. A közlemény miatt a Bruss Viktor és társa brassói cég rágalmazási sajtópert indított a nevezett lap ellen. A megindított sajtóügyi vizsgálat folyamán a közleményért a felelősséget szerzői minőségben Erdélyi Árpád vállalta magára, aki ellen a panaszos cég vádiratot adott be rágalmazás vétségéért azon az alapon, hogy a valótlan hir terjesztése, illetve közzététele következtében nagy anyagi kárt szenvedett és hogy ennek a hirnek a megjelenése hátránynyal is járt rájuk nézve, mert a kereskedelmi világban egy fizetésképtelen kereskedő elveszíti kereskedőtársai bizalmát és igy kereskedői szempontból az a cikk őt még közmegvetésnek is teszi ki. A vádirat ellen Erdélyi Árpád, ügyvédje, Háday Jenő dr utján kifogásokát adott be, amelyekben azzal védekezett, hogy a közlemény tévedésből került a Fizetésképtelenség rovatba. Ennek igazolására becsatolta a bécsi Creditorenverein egy levelét, amelyben a panaszos cég fizetési halasztást kér. Ma tárgyalta | ezeket a kifogásokat a büntetőtörvónyszék vádtanácsa és mellőzve a védő által becsatolt okmányokat, Erdélyi Árpádot rágalmazás sajtóvétségéért vád alá helyezte. § A viszontlátott télikabát. Néhány hónappal ezelőtt történt, hogy Borbola Lajos rovottmultu, többször büntetett csavargó a tiszai rakodóparton ácsox-gott és fájdalommal, de reménységgel tapasztalta, hogy a szél befu a kabátja alá. Nem sokáig didergett, mert a parton egy télikabátot vett észre, belebujt és pár perc alatt elillant. Vagy egy félórával később az egyik hajós hiába kereste a télikabátját. Kérdezősködött erre is, arra is, mig végül egy vasúti alkalmazottól megtudta, hogy ez a leirt télikabátban, akkor, amidőn ő jött, egy erősen ferde orrú, züllött arcú gyanús alakot látott. A hajós azonban nem tudott nyomára akadni a tolvajnak, mignem a véletlen egy alkalommal összehozta őt vele. Borbola gyanutlanul, nyugodtan sétált a Rudolf-téren és ekkor találkozott vele a hajós, aki felismerte Borbolán a télikabátját. A viszontlátás öröme csak pár percig tartott, mert a hajós rögtön rendőrt hivott és elfogatta a csavargót, aki a rendőrségen tagadott és azt állította, hogy egy koronáért vette a kabátot a neveltfiának. Kiderült azonban, hogy ő maga is a menhelyen bérel lakást. A szegedi királyi törvényszék Borbolát, súlyosbító körülménynek véve büntetett előéletét, három hónapi fogházra Ítélte s ezt az Ítéletet ma délelőtt a királyi tábla büntetőtanácsa helybenhagyta. § Csalás és közokirathamisitás. Leidekker Mátyás cipész és Leiclekker Jakab apatini lakosok, továbbá Lantos János rácmiliticsi tanító, csalás és közokirathamisitás vádja miatt kerültek a zombori törvényszék elé. A legsúlyosabb vád Leidekker Mátyást terhelte, aki a nevén álló, de bíróilag lefoglalt ingatlanát az Apatini Takarékpénztár javára hétszáz korona erejéig és Lantos János javára kilencszázhatvan korona erejéig jogosulatlanul, zálogjogilag belcebeleztette. Ez a bekebeleztetés azért történt, hogy Leidekker Mátyás Czimmermann Antal apatini lakost, akinek a javára a bíróság már előbb bizonyos jutalékot az ingatlanból jogerős Ítélettel megítélt, a megnyért pör miatt megkárosítsa, A zombori királyi törvényszék Leidekker Mátyást és Lantos Jánost csalással és közokirathamisitással, Leidekker Jakabot pedig közokirathamisitásban való bűnrészességgel vádolta. A tárgyalás során a bíróság Leidekker Mátyást bűnösnek találta és a hétszáz koronás bekebelezést közokirathamisitás bűntettének nyilvánította, amiért Leidekker Mátyást nyolc hónapi börtönre ítélte. Leidekker Jakabot és Lantos Jánost felmentette a bíróság, mert nem bizonyult be, hogy ők tudtak volna valamit arról, hogy a kérdéses jutalék fölött Leidekker Mátyásnak rendelkezni nem szabad. Az ítélet ellen a királyi ügyész és Leidekker Mátyás felebbezett. Ma délelőtt tárgyalta a szegedi királyi ítélőtábla büntetőtanácsa ezt az ügyet és Orosz Pál királyi Ítélőtáblai biró előadása és Balog Géza dr közvédő védelme után Leidekker Mátyás büntetését három hónapi fogházra szállította le. A másik két vádlottra vonatkozó felmentő Ítéletet a tábla jóváhagyta. § Fölmentett férjgyilkos asszony. Aradról jelentik: Ma volt az esküdtszéki tárgyalás Bittó Rudolf elnöklésével Varga Istvánné kétegyházai pusztai lakos ügyében, akit azzal vádolt Pogonyi Nándor ügyész, hogy férjét, annak vadászfegyvei'ével közvetlen közelből lelőtte. Kertész Miksa dr védőbeszéde után az esküdtek visszavonultak és nemsokára kihirdette a biró az Ítéletet, amelyben nem bűnösnek mondják a vádlottat. Az ítélet jogerős. A tárgyaláson jelen volt az ott időző Szentkereszthy Zsigmond báró, a nagyváradi tábla elnöke is. § Borozás után. Kara Pál bérkocsis Kopasz István könyvkötősegédet a Kőrösi-féle vendéglőben történt borozás után az utcán orozva megtámadta s miután nadrágját bicskával felhasította, zsebéből öt korona hetvenkét fillért tartalmazó pénztárcáját elrabolta. A szegedi királyi ügyészség rablás büntette miatt indította meg az eljárást a bérkocsis ellen. § Buzatolvajok. Gluvakov Iván, Berkovics Miklós, Bacloszavlyev Jakab és Pívniczki Péter szenttamási lakosok Kisdobránszki Száva odavaló lakos magtárának ajtaját álkulcscsal kifeszítették azzal a szándékkal, hogy onnan két zsák búzát az utcán várakozó kocsi segítségével ellopjanak. Kisdobránszki bérese azonban már előzetesen értesült a négy tolvaj tervéről és épen akkor, amikor a tolvajok a magtárba akartak hatolni, többedmagával rajtakapta őket. A törvényszék a tanuk vallomása és a tolvajok beismerése alapján Gluvakov Ivánt és Radoszavlyev Jakabot fejenként hat havi börtönnel, Berkovics Miklóst három havi fogházzal és Pivniczki Pétert két havi fogházzal sújtotta. A szegedi királyi ítélőtábla büntetőtanácsa a törvényszék ítéletét helybenhagyta. I SFkH-RSO^I^nP »IS^ISÍS Ll S tr&ri OBU^Jír^Wr mozgílénykép-uíllalala.: : Utolsó előadások vasárnap, junius 12-én! Műsor junius 10-én, 11-én és 12-én: 1. Előjáték. A katonazenekar különleges hangversenye. 2. Mostaganem látképe .... A nagy kikötőváros Algierban. 3. A levél Nagyhatású dráma. 4. A zenekedvelő rendőrfőnök . . Bohózat. 5. A niagarai vízesések . . . Egész uj, itt még nem látott, 6. A fehér cipők Bohózat. "i. Őfelsége 1. Ferenc József Szerajevóban. 8. Az Aranyvölgy szerencsevadászai Szines mozgófénykép. 9. Pali nősülni akar .... Nagy bohózat. Helyárak: Felnőtteknek. Számozott páholyülés 60 fül., I. hely 50 fill., 11. hely 10 fill., III. hely 30 fill. 10 éven aluli gyermekeknek számozott helv 60 fillér, I. hely 40 fillér, II. hely 30 fillér, 111. hely 20 fillér. Katonák őrmestertől lefelé II. hely 30 fillér, 111. hely 20 fillér. — Előadások kezdsta hétköznapokon este fél 9 órakor. Vasár- és ünnepnapokon délután 4, fél 6, fél 8 és 9 órakor. Vilftflvárosi rnttsor! KÖZOKTATÁS + A főispán a vizsgákon. Követésre méltó dolog hirét kapjuk Nagyváradról. Arról van ugyanis szó, hogy az ottani főispán, Hlatky Endre a mostani iskolai vizsgákat sorra látogatja, hogy igy közvetlen közelről tanulmányozhassa a közoktatás ügyét. Eddig páratlanul álló eset ez, de több mint valószínű, hogy nem utolsó. + A vásárhelyi református egyháztanács. A vásárhelyi református egyháztanács hétfőn reggel nyolc órakor Papi Imre elnöklete alatt gyűlést tart. Egyéb fontos tárgyak mellett megáUapitja a gyűlés a népiskolák évzáró vizsgáinak a sorrendjét. -{- Vizsgák. A temesvári állami főgimnáziumban az érettségi szóbeli vizsgálatok junius 11-én kezdődnek. Hittani vizsgálatok junius 13., 14. és 16-án lesznek. A tanítás véget ér junius 15-én, Magánvizsgálatok junius 16. és 17-én (jelentkezés ideje 16-án reggel nvolc órakor). Rendes tantárgyak vizsgálatai junius 17., 18., 21., 22., 23., 24. Tornavizsga junius®26. — A szabadkai felsőkereskedelmi iskolában pénteken és szombaton tartják az érettségi vizsgát, amelyen Sehack Béla dr főigazgató elnököl. A kereskedelemügyi miniszter megbízásából Bánhegyi Aladár ipari szakiskolai igazgató vesz részt az érettségin. — A szabadkai állami felsőbb leányiskolában csütörtökön kezdődtek a rendes vizsgálatok, amelyek tizenegyedikén érnek véget. Az intézet növendékei tizenötödikén egy hétig tanulmányútra indulnak a magyar tengerpartra. Az iskolaévet junius huszonharmadikán zárják be. + A szentesi főgimnázium kibővítése. Szentes város elhatározta, hogy főgimnáziumát kibővittetí. A terveket Herczegh Zsigmond budapesti épitész dolgozta ki s azokat a közoktatásügyi miniszter jóváhagyta. Mihelyt a tervek beérkeznek Szentes városához, az építést a város megkezdi. tüzelőanyag legolcsóbb beszerzési forrása Jutkovics Géza '£ =$zinlele|ie ffiü LM! 11. • TELEFON: l)L KÖZGAZDASÁG (—) A munkaadók alapszabályai. A kereskedelemügyi miniszter a szegedi munkaadók szövetségének alapszabályait némi módositással jóváhagyta, (—) Akció a tőzsdei játékra való csábítás ellen. A bécsi tőzsdei kamarának Lieben Lipót alelnök elnöklésével tartott mai teljesüléséből figyelmeztetést bocsátottak ki a mindgyakrabban előforduló játékra buzdító hirdetések és körlevelek ellen. A körlevél a közönséget óvatosságra inti és különösen azokra a veszélyekre figyelmezteti, amelyek az ilyen üzletekbe való bocsájtkozással mindig kapcsolatosak. Amennyiben tőzsdei cégek bocsájtanán ak ki ilyen buzditő hirdetéseket, vagy körleveleket, a kamara minden oly esetben, amidőn konkrét tényállás jut tudomására, a legszigorúbb büntetéseket fogja alkalmazni. (—) A szerb kereskedelmi szerződésről. Popovich M. dr államvasuti igazgató és volt miniszter, aki annak idején részt vett a kereskedelmi szerződésekre vonatkozó tárgyalásokban, előadást tartott Belgrádban az Ausztria és Magyarországgal való kereskedelmi szerződésről. Statisztikai adatokból konstatálta, hogy a szerb kivitel nem csökkent és hogy a szerb húsárak nagyobbak, mint öt év előtt voltak. Kívánja, hogy az uj szerződésben biztosítsák a szei-b kivitelt Ausztria és Magyarországon kérésziül. A Bosznia folé való kivitel fölösleges. Ha azonban Szerbia a többi koncessziót nem kapja meg, akkor jobb, hogy ha kereskedelm1 szerződés nélkül marad. Mindenesetre kívánatos tiszta helyzetet teremteni. (—) A jegybank ülése. Az Osztrák-Magyar Bank főtau&csa junius huszonharmadikán ülesezik. A szokatlanul késő ülésezésnek oka, hogy a jegybank inogak&rja várni a külföld1 jegybankok üléseit, nevezetoson azt, hogy neD1 emelik-e a kamatlábat.