Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-09 / 15. szám

2 DELMAGYARORSZÁQ 1910 Junius 9 amely alkudozások, megalkuvások nél­kül egy napig sem élhetett volna. De ha Khuen mondja, ő állni fogja a szavát és a nemzet büszke lesz rá, hogy a hazudozások, az ámítások rend­szere után van egy ember, aki alku nélkül, őszinte eszközökkel, egyenes uton akarja szolgálni az ország boldo­gulását. Bécsi lap a magyar parlamenti helyzetről. Bécsből jelentik : A Zeit irja a következőket: Aligha fog az ellenzék opstrukcióra vál­lalkozni, még pedig azért nem, mert az ellen­zéki töredékek annyira ellenségei egymásnak, hogy köztük közös akció kizártnak látszik, a Kossuth-párt maga pedig obstrukcióban nem akar részt venni. Kossuth táborában nagy az elkeseredettség, épen ugy, mint a néppártban Justh Gyula ellen és ez a körülmény a Justh­pár.tban levő obstrukciós szándékban levő kép­viselőkre igen lehütőleg hatott. Azt az eszmét, hogy azonnal obstrukcióba fognak és már a képviselőház megalakulását is megakadályozzák, végleg elejtették. A Justh-párt tudja már, hogy ilyen ekszaltált csínyekkel teljesen magára ma" radna ; a képviselőházban és csupán a házsza­bályok szigorításának kérdését tenné ismét égetővé. Justh Gyula nincsen Budapesten, de pártja, ugy látszik, máris elhatározta magát arra, hogy -technikai obstrukcióba nem fog bele. Ennek folytán bizonyos, hogy az uj képviselő­ház komoly incidens nélkül fogja megkezdhetni munkáját. Nagyobb vita csakis a felirati javas­latnál, az indemnitynél és az ujonclétszám kér­désénél várható. Komoly harc azonban csak akkor lesz, mikor a bankkérdés, vagy pedig az ujonclétszám felemelésének kérdése kerül a par­lament elé. A technikai obstrukció fenyegető réme tehát eltűnt, Khuen gróf megkezdheti reformmunkáját. Általános választójog Szerbiában. Belgrádból jelentik: A nacionalista képvise­lők a kormányhoz emlékiratot adtak be, hogy. a szkupstinában tárgyalják a válasz­tási cenzus eltörlését és az általános válasz­tói jog behozatalát. Azonkívül határozzák el, hogy ezentúl ne minden négyezér, hanem minden hétezer választó kapjon egy kép­viselőt, birák. tisztviselők, iskolaigazgatók és állami- szállítók ne legyének megválaszt­hatók. Az államtanács megszüntetendő. varróasztalka áll az ablakközben, diófából faragták tán száz év előtt, sok asszonyi szemek, temetőben immár elporladt szép fejek hajoltak egykor gondolkozva az asz­talka lapja fölé; szerelmes ábrándokat nem érzel-e, ha apró fiókjaira tekintesz? Ki ne huzd valahogy a bezárt fiókot. Nagyatyád pecsétes levélkéjét ha olvasnád, amit egykor e ház szép leányához küldött, nem sirnál-e a mult idővel elvesztett forró érzelmeken? Az almáriumon ragyognak a zöld gyümöl­csös tálak,, és az ó-esüstből való cukortartó, aminek nádmézes gyomrát egykor kulcscsal zárták el a pákosztos cseléd elől, tompa fénynyel' néz le az almárium tetejéről. A széleshátu szekrényekből valami gyengén lágy illat szivárgott ki: levendula ez, vagy eyp'ré?'Olyan illat, ami régi asszonyi laká­sokban található. Mariska húgom bevezetett a szobába. Na­gyon szives volt és sokat beszélt: — Be jól tettétek! Már majd meghalok a magányosságtól, pedig tudjátok, azelőtt, mig fiatalabb voltam, ugy bolondult utánam a férfinépség, mint a legyek a mézre. Farsang­napjait egyhuzamban keresztül táncoltam. Szép világ.volt, szép világ volt... Ha meg­öregedtél, ülj sutba és hallgass. De ebédre itt maradtok? Mariska húgom sebesen járt fel-alá a szo­bában. Egy lomha, nagy cica ébredt fel a dívány sarkában és felnyitotta a szemét: — Barátném, lie alkalmatlankodj! — kiál­tott Mariska és elhesegette a dörgölődző cicát. Beszélgetés Justh Gyulával. — Interjú a szeged! pályaudvaron. — (Saját tudósítónktól.) Justh Gyula, a füg­getlenségi és 48-as párt vezére, akiről teg­nap a fővárosban azt a fantasztikus hirt terjesztették el, hogy öngyilkos lett, ma dél­után Makóról Budapestre átutazóban egy fél­órát töltött a szegedi pályaudvaron. Szemé­lyes megjelenésével dementálta ilyképen a humoros álhirt, amelyet egyébiránt a Dél­magyar ország, több fővárosi lap telefonikus kérdezősködése révén értesülvén annak el­terjedéséről, már ma reggeli számában eré­lyesen megcáfolt. A Délmagyarország tudósítójának volt al­kalma Justh Gyulával a pályaudvaron be­szélgetést folytatni. A választásokon oly ala­posan megtizedelt radikális függetlenségiek vezére természetesen a presszióknak és meg­vesztegetéseknek tulajdonítja a szomorú ve­reséget, amely őt és táborát érte. Egyéb­ként egyénileg, ugy látszik, egyáltalában nem sújtja le túlságosan a balsiker. Pompás piros színben van, arca naptól barnított és a ne­gyedféihónapos választási kampány fárad­sága egyáltalában nem látszik meg rajta. Korát megcáfoló frisseséggel szállott ki a Makó felől három órakor bepöfögő gyors­motorról. Egyenesen az étterembe ment, ahol egy tányér friss szamóca mellett fogadta tudósítónkat. Munkatársunk legelőbb is a Délmagyaror­szág mai számát nyújtotta át neki, amely­ben az öngyilkosságról szóló kövér kacsá­nak a cáfolata foglaltatik. Justh nagy érdek­lődéssel olvasta hiríinket. — Ugy látszik, — szólt, — ez a hir összefüggésben van azzal, hogy tegnap Makón egy fővárosi lap, épen mikor jó­ízűen ebédeltem, telefonon megkérdezte, hogy nem vagyok beteg? Most legalább, minthogy holthiremet költötték,- biztos vagyok felőle, — tette hozzá jóízű mo­Solylyal, — hogy sokáig fogok élni. Tudósítónk ezután, természetesen a vá­lasztásokra fordította a beszélgetést. A le­győzött vezér erre elkomorodott és szabad folyást engedett egész peturi keserűségének. — Lássátok, ez a barátném! mást nem ismerek a lányok közül. Akik voltak, azok férjhez mentek, a mostaniaknak pedig fér­fiakon jár folyton az eszük. Ugyan ki törőd­nék az ilyen elsavanyodott kisasszonynyal? Mariska, miután dél felé járt az idő, komp­limentet csinált és elílint a szobából. — Az ebéd végett megyek. Mulassatok addig! Mig Mariska odakünn járt, megkérdeztem a mérnököt, hogy miért maradt leány Mariska. Müller János nyújtózkodott és felpödörte barna bajuszát: — Az ördög tudja! Bolond volt egész éle­tében; fantaszta, barátom, fantaszta! Azt mondják, szép leány volt, de nem tetszett neki senki. Abban az időben, mikor ő haja­don sorba jutott,. Svarcenberg-dragonyosok feküdtek ezen a vidéken. Igen vidám, mula­tós katonák voltak, csupa főrangú ember volt a tisztikarban. Egy kapitány, valami gróf tette a szépet Mariskának. Mondják, hogy volt közöttük valami, mert mikor a dragonyosok tovább mentek, Mariska bánatba merült. Apja, anyja meghalt, egyedül maradt a gazdaságban, ami azóta asszonykádén zül­lili, fogy, mint a holdvilág ... Mariska nem törődik semmivel, senkivel, él, mert nem te­het egyebet. Távoli rokonai annyi ezüst­készséget örökölnek utána, amennyit még álmukban sem láttak. A mérnök a keskeny hátú széken kényel­metlenül érezte magát. Nyújtózott jobbra­balra, aztán egyszerre elaludt. Mariska bejött a szobába. — Egész tömeg levelet és telefonikus jelentést kaptam már, — kesergett, —_ amelyek mind a legsúlyosabb visszaélések­ről ós a presszió legváltozatosabb formái­ról adnak hirt. Rengeteg pénzáldozat és tömérdek erőszak eredménye ez a válasz­tás. Különösen sok az olyan irányú pa­nász, amely szerint a hatóságok megaka­dályozták az ellenzéki választókat a sza­vazásban. Látja, például Szatmáron, ahol megálltak a szavazók az elv mellett, Ke­lemen szép győzelmet aratott. — Amint látom, kegyelmes urnák nem vette el a balsiker a kedvét a politikától. — Sző sincs róla. A visszavonulásomról szóló hireket már megcáfoltam. Eszem ágában sincs letenni a fegyvert. A válasz­tás eredménye r eám és pártomra nézve kizárólag azzal a jelentőséggel bír, hogy ezentúl többet kell dolgoznunk. Ami mun­kát eddig három ember vegzett, azt ez­után egy embernek kell elvégezni. Hogy pedig én dolgozni tudok, azt most a há­rom és fél hónapon át tartó választási harc folyamán eléggé megmutattam. — Felmegy ma kegyelmes ur a pártkörbe? — Hogyne, okvetlenül. Annál is inkább, mert most alig pár napig maradok a fő­városban és igy nem sok időm lesz hozzá, hogy pártfeleimmel érintkezzem. Pedig most fogjuk eldönteni a jövőre vonatkozó terveinket. — Obstrukciós szándéka van kegyelmes urnák? — Erről nem nyilatkozhatom még. Csak annyit mondhatok, hogy a legcrélyesebb harcot fogjuk a kormány ellen indítani. Én két-három nap múlva visszautazom a birtokomra és csak a képviselőház meg­nyitására megyek vissza a fővárosba. — Különben a mi vereségünk nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik. Ha nem a mandátumoknak, hanem a szava­zásoknak számát vetjük össze, egész más számok kerülnek ki. Miközben Justh igy próbálta vigasztalni magát, jött a portás a jelentéssel, hogy a gyorsvonat berobogott. A volt elnök elbú­csúzott munkatársunktól és valódi fejedelmi ruganyossággal ugrott fel az első osztályú kocsiba', amely csakhamar tovább röpitette a főváros felé. ' — Elaludtál, fiam? rebegte, megilletődve Mariska, a mérnökre tekintve, aztán óvato­san rázogatni kezdte a vállát. János felébredt és körülnézett. — Kész az ebéd, gyertek! — mondá Mariska, Vékonyra szeletelt vadpecsenye után cuk­ros süteményt hozott a vén szolgáló. Sovány ebéd volt, szinte szomorú. A befőttes üvegek tucatszámra vonultak fel. Müller János szo­morkásán nézett a nénire. — Borod nincs, húgom? — Nincs, fiam, nálam nem dorbézolnak. Lábán eladok mindent, Minek nekem ? Tudod, kétszáz forint kiadásom sincs egy esztendő­ben. Ha ruha nem kellene, olcsóbban is meg­élnék. Ebéd után a klavirhoz ült Mariska, Elme­rengve lapozgatott a kották között, közben halk hangon beszélt: — Régen nem zongoráztam, de a ti ked­vetekért mindent megteszek, Husz esztendő­ben egyszer alig jön vendég a portámra. Megnyomta a sárira billentyűket és hosszú melódiába kezdett. Á ferde Lidi feketekávét hordott fel, Müller busán lehorgasztotta a fejét. — Hugóm, a Svarcenbergek indulóját tu­dod még? — kérdé. Mariska nevetni kezdett. — Hogyne? Akarod? A billentyűkbe csapott és araint játszott, egyszerre könnyek szivárogtak végig az arci ^ A billentyűket verto és mindig jobbban sn­Az ajtón halk kopogtatás hallatszott. Egy \

Next

/
Oldalképek
Tartalom