Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-01 / 8. szám

1 í, évfolyam 8, szám ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN: egész évre. K 24-— félévre . . . K 12'— negyedévre. K 6'— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN: egész évre. K 28'— félévre . . . K 14*— negyedévre. K 7-— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM Szerkesztőség 835 •• Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 ' Szerda, Junius 1 A holnapi nap. Nevezetes, nagy nap virrad tfolnap /eánk. Az ország négyszáztizenhárom ke­rületéből vagy háromszázharmincban lesz meg a képviselőválasztás. Ekkép a választásokra jutó további kilenc napra már mindössze csak nyolcvan mandátum betöltése marad. A holnapi nap lesz tehát döntő a választás ki­menetelére nézve. Holnap éjjel már nagyjában tisztában leszünk a pártok számarányaival. A hátralevő választási harc már főleg az érdekeltek szemé­lvére nézve lesz fontos, de a helyzet­nek a holnapi nagysúlyú napon kiala­kult képén változtatni lényegesen nem fog. Régen, talán sohase meilt Magyar­ország akkora bizonytalansággal vá­lasztások elé, mint ezúttal ; s régen volt választásnak oly nagy fontossága a nemzet jövendő sorsára, mint a mos­taninak. A bizonytalanság természetes. Egy négy éven át uralkodó rendszer teljes politikai e&ődj© tette mulhatlan I szükségessé a parlament föloszlatását s vele az uj választások kiírását. Ez a rendszer a nemzetiszínű frázisok ká­bító zuhataga között foglalta el helyét, ígért mindent, ami jó és drága, meg­csillogtatta a nemzet vágyakozó szeme előtt minden óhajának teljesülését, föl­vezette a hegyre s megmutatva neki az igéret földjét, verte a mellét, hogy be fogja őt oda vezetni. Négy éven át Szöktetés. Itta Jules Hicard, A hét órai gyorsvonat indulóban. Becsu­kódó ajtók csattogása. Távoli ágyudörgés­hez hasonló hangok. Tompa moraj: a mál­hákat húzogatják ide-oda. A sürü köd, mely már Parisban is akkli­matizálódott — mintegy gunyjául a divatos anglomániának — beszivárog az ablaküvegek alá, beburkolja íátyolával a mozdonyt, mely türelmetlenül pöfékelve várja, hogy rohan­hasson a kék ég és zöld pázsit hazája felé. A fehér sipkás pálya-felvigyázó, hirtelen yégig nézvén az egész vonaton, szájához enieli azt a barbár hangszert, melynek re­kedt hangja mellett még a régi fütyölő éles rangja is kellemes danának tetszik . . . E Pillanatban egy ur és egy hölgy rohan a Pm-onra, az elkésők nevetséges lelkende­! ,s_ével, mialatt minden oldalról ez hangzik 'eiéjök: Tessék beszállni! Tessék beszállni! A vonatvezető, csak ugy vaktában, kinyit vaggont. A hölgy felugrik, de aztán mindjárt ki akar szállni. Ugy látszik, valami "agyon aggodalomkeltőt pillantott meg a 7ftf+8°n helseiében, — melyet a befüggönyö­zi11 lámpa árnyékban hagy — mert tra­e'Kus hangon szól: 7 Van bent valaki? I,,;. , Ur- Nem tesz semmit . . . Már nincs W5nk válogatni. A fehér sipkás felvigyázó eldönti a vitát, - rt megfújja sípját. Az ur lelkendezve ta­tartott az ámítás, az undorító ba­lanszirozás az ideál gyanánt tartogatott elvek és a gyakorlati politika gyér lehető­ségei között. Kérdés, hogy ez a négy esztendő elég volt-e alioz, hogy a nemzet eszére térjen, hogy felismerje a maga állította bálványokon a papir­masét és a kenderkócot? Jól tudjuk, hiszen ezer szimptomából nyilvánvaló, hogy az ébredés, a feleszmélés meg­kezdődött, jól tudjuk, hogy a mámor eltűnt és jórészben a fejfájós kiábrán­dulásnak adott helyet. Ám elég általá­nos-e már ez a kijózanodás? Alkalmas-e teljes mértékben arra, hogy a ve­szendő konc után a haldokló görcsös­ségével kapkodó bukottak erőlködését ellensúlyozza? Elég erősek, elég józa­nok-e Magyarország választópolgárai, hogy hideg fővel, egyedül az okos ha­zafiasság szavára hallgassanak és vég­leg kiadják az útját az egykori koalí­ciós csimpaszkodóknak ? Ezekre a kér­désekre, noha a legjobb reményekkel vagyunk tele, biztos választ adni nem tudunk. Ezekre csak a holnapi nap fog felelni. De ha nagy a bizonytalanság, amely­lyel a holnapi nap elé nézünk, annál nagyobb és súlyosabb annak az ér­zése, hogy döntő fontosságú dátum vár reánk a holnapiban. Mindenki tudja, hogy nem normális körülmények kö­zött való, hogy ugy mondjuk, rendes választás ez a mostani. Egy megutált, szemfényvesztő rendszer bukása után szítja előre a hölgyet, a felvigyázó pedig az urat. Dörmögve zárja rájok az ajtót. A vonat szép lassan megindul. A hölgy olyan fáradt mozdulattal ül le, mintha az imént áz egész világ terhét kellett volna hordoznia. A kupé belsejében sötét van; de azért ki lehet venni fiatal, karcsú, de egyszersmind gömbölyded alakjának kör­vonalait; észrevenni, hogy szép, nagy szemei vannak, hogy vonásai szabályosak, finomak, de nem élesek, s hogy egyéniségében sok báj van, de van valami jellemzetes határo­zottság is. Valószínűleg nagyon barna a haja s nagyon fehér az arcbőre ... de hisz az éjszaka oly sötét! . . . Az ur (párizsias, nagyon „comme il fant" és ¡kissé katonás. Sietve rak renbe egy csomó kis táskát, nagy táskát, plaidet és bonbonniéret). A hölgy (súgva). Nem kellene felhúzni a függönyöket? . . . Nem ... A miatt az em­ber miatt, aki a sarokban ül... Nem értem, hogy nem tíidott ön lefoglalni egy külön kupét! ? . . . Scena a férjemmel négy órakor; becsomagoltatok, e szerint önnek fél hatkor irtain. így hát volt ideje! . . . Azt hittem, élelmesebb ember! . . . Ej, be unalmas, hogy egész éjjelre be vagyunk zárva ezzel az úrral! Először, mert utálok egy levegőt szivni olyanokkal, akiket nem ismerek . . . Aztán meg, igy nem is beszélgethetünk! . . . Az ur. Nem fog bennünket háborgatni. Hisz alszik! . . . Csakugyan, az idegen ur, a ki már kényel­mesen elhelyezkedett volt a kupéban, miután az elkésett utasok beszállásakor hirtelen uralkodói szó kérdezi meg tőlünk, hogy mit akarunk. Akarjuk-e jelszavakért, amelyeket hangoztatóik sem vésznek komolyan, egy dátumért, amelynek fő­benjáró fontosságot csak a legrosszhi­szemübb képmutatás tulaj donithat, a mindent felforgató, vetéseinket össze­tipró, aratásunkat leperzselő harcot, vagy akarjuk a békét, amely fáinkat sudárba szökkent!, derűs nyugalommal, bő terméssel kínál? Holnap erről határo­zunk. Saját sorsunk, saját boldogulá­sunk felől határozunk. Döntünk arról, hogy ízes kenyerünk, olcsó lakásunk, jó iskoláink, gyors igazságszolgáltatá­sunk legyen-e vagy sem ? Magunkról, olyan dolgokról, amelyek eleven hú­súnkba vágnak, életünket, boldogulá­sunkat, szabad és emberi módon való létezésünket legközelebbről érintik, vé­gezünk. Ezt megfontolva menjünk hát sza­vazni. Mert végre tisztába kell jönnie ennek a népnek egy választás roppant fontosságáról. Meg kell értenie, hogy a kortesháboru nem egy mulatságos ko­média, amelyet olykor egy kis kicsor­duló vér tesz izgatóbbá, nem egy vidám hecc, amelyen az dől el, hogy a piros­vagy a fehértollas senkiből lesz-e hét­ezer koronás fizetésű, immunitást élvező finom törvényhozó, nagyságos képviselő ur. Rá kell jönnie végre-valahára, hogy a parlament kialakulása, az a körül­mény, hogy milyen elveket valló, milyen egyéni fajsúlyú emberek kerülnek oda mozdulatot tett, mélyebben húzta szemére 'hálósipkáját, bebujt a bundája gallérjába, ugy hogy a füle se látszott ki s megigazitgatta a takaróját. A beárnyékolt szöglet homályá­ban ugy nézett ki, mint egy csomó plaid, melynek csak rendszeres emelkedése mutatta, hogy van alatta valaki. A hölgy. Az mindegy ... Nem azért hagy­tam el az otthonomat, hogy egy harmadik legyen közöttünk. Az ur. Közöttünk!,.. Oh, Yvonne!. ,. (Egészen közel ül a hölgyhöz). Egyetlenem, olyan boldog vagyok!... Ha tudná, mennyire szeretem !... Yvönné (megilletődve). Ah, én is szeretem önt, Jean!... De ez az utazás ... ez a hir­telen változás ... ez a sietség ... egészen idegessé tett. Meddig váltotta a jegyeket ? Jeccn. Genfig, amint mondta. Ott majd ... meglátjuk, hova megyünk ... Yvonne. Egy hetet Genfben töltünk, ugyan­annyit Milanóban. Onnan egyenesen Velen­cébe megyünk. Három vagy négy hónapig maradunk ott... nagy, nagy palotában fo­gunk lakni, melyben az ember a saját lép­teinek kondásától is fél... Aztán gondolánk is lesz ... Nem fekete, az nagyon szomorú... A tavaszt pedig Tirolban töltjük. Tirolban szürke kabátot fogok viselni, zöld diszi­téssel... S mialatt Yvonne elmereng a távolból kék­nek látszó, magas hegyeken, Jean gondtelje­sen pödörgeti szőke bajuszát. Hirtelen, hosszú szünet után: Yvonne.... Meg csúcsos póSzfcdkalapot. fajdkakastollal... Kedves lesz, ugy-e V ... 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom