Déli Hírlap, 1992. március (24. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-23 / 70. szám
Labdarúgás, JMB H,* Keleti csoport Eger SE—Bag 1-0 (1-0) Már az első percben megszerezhette volna a vezetést az Eger SE a Bag ellen. Berecz tört kapura, ám nyolc méterről gyengén lőtt, és a vendégek kapusa hárított. A tizedik percben, egy jobb oldali bedobá után Kormos mintaszerűen tálalt Berecz elé, aki igazított egyet a labdán, majd ballal a jobb alsó sarokba helyezett (1-0). Az ESE újabb találatot ért el, de azt a bíró les címén nem adta meg a harminc- ötödik percben. A negyvennegyedik percben Berecz öt méterről gyengén fejelt, és a kapus megfogta a labdát. 1. MTK—Kispest HFC X 2. DFC—Vác 2 3. Veszprém—Haladás 1 4. Rostock—Bremen X 5. E. FrankfurtBayern M. 1 6. Kaiserslautern— VFB Stuttgart X 7. Ancona—Lucchese 1 8. Casertana—Venezia X 9. Cesena—Udinese X 10. Lecce—Messina 2 11. Modena—Reggiana X 12. Padova—Bologna X 13. Piacenza—Cosenza X «*1: Freiburg—Mannheim X KVSE 2-1 (1-1) A salgótarjáni három gólos vereség után ismét idegenben játszott bajnoki mérkőzést a Kazincbarcika. A Kaba vendégeként léptek pályára, és szerették volna elhozni az egyik pontot. Nem sikerült, mert egy, a vendégek által vitatott góllal végül is otthon tartották mindkettőt a hazaiak. Pedig a KVSE szerzett vezetést Major révén, már az első félidő közepén, amelyet azonban a kábái Toderás az első félidő utolsó percében kiegyenlített. (1-1). A második játékrészben, tíz perccel a befejezés előtt alakult 2-1- re az eredmény. Plókai rúgHalvanDeko— Hajdúnánás 2-0 (0-0) Kétezer néző volt kíváncsi a Hajdúnánás hatvani vendégszereplésére. A hazaiak Nagy — Kelemen. Károly. Krasnyánszky. Szabados — Tüifel (Baranyi), Gephard, Gömöri Orovecz — Mózner. Mártinenko (Háttér) összeállításban léptek pályára. •TNagy iramban kezdte a Deko a mérkőzést, a vendégek pedig rengeteg szabálytalansággal tördelték a játékot. A szabadrúgások azonban nem végződtek góllal, sem Gömöri. sem pedig Orovecz nem tudta azokat értékesíteni. A félidő derekán a Hatvan fölvette a kesztyűt, folyt az adok—kapok, csak éppen játék nem volt. A második félidőben javult a találkozó színvonala. A csapatok inkább a labdával foglalkoztak, mint egymással. A hatvanharmadik percben a Hatvan megszerezte a vezetést. Mózner Oroveczhez továbbított, aki a bal oldalon felfutó Marti nenko elé passzolt. Ö egyet igazított a labdán, majd ballal, nyolc méterről a jobb sarokba lőtt. A hetvenedik percben kiállították Gömö- rit, ám két perc, múlva Orovecz növelte 2-0-ra az eredményt. egy szép. a felezővonaltól induló akció végén, Mártinenko továbbításából. (2-0). Tóth Dénes, a Hatván- Deko vezető edzője: Nagyon jól felkészített, harcos csapatot, igen fegyelmezett, esetenként jó játékkal vertünk meg! Jók: Károly, Gephard, Mar- tinenko. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: DVSC—Szeged SC 2-1, Szolnok—BMTE-Törley 0-1, Nyíregyháza—Békéscsaba 1-4, Salgglass—Kecskeméti SC2-1, Szarvas—Miske 1-1. a bajnokság Állasa 1. Békéscsaba 18 13 2 3 45-15 28 2. Hatvan-D. 18 9 8 1 25- 9 26 3. Kaba ts 11 3 4 33-19 25 4. Szeged is 9 4 5 26-13 22 5. Nyíregyh. 18 9 4 5 29-17 22 6. DVSC IS 6 9 3 31-11 21 7. Szarvas 18 6 8 4 19-21 20 8. Eger 18 5 8 5 21-26 18 9. Bag 18 7 3 8 24-26 37 10. Salgglas 18 5 5 8 18-22 15 H. K.-barcika !8 7 1 10 19-27 15 12. Hajdún.... , 18 5 5 8 14-24 15 13. Miske 18 4 5 9 17-28 12 14. BMTE-T. 18 5 2 11 17-33 12 15. KSC 18 4 4 10 16-36 12 16. Szolnok 18 2 3 13 7-34 7 Szőnyegvásár NÁLUNK A LEGOLCSÓBB! Húsvéti vásár az Aliz BT-nél! Szőnyeg, padlószőnyeg, bútorszövet NAGYKERESKEDELMI ÁRON! Egyes szőnyegek 20-30 százalékos, egyes bútorszövetek 20 százolékos, minden függöny 20 százalékos ÁRENGEDMÉNNYEL KAPHATÓK! • Miskolc-Martintelep, Kisfaludy út 38. szám alatti üzletünkben. Nyitva tartás: hétköznap 9-17, szombaton 8-12 óráig SZÖNYEGVASAR! ta rá a vegyészek kapujára a labdát, amely a hálóban kötött ki. A bíró megadta a gólt, a vendégek viszont vitatták annak jogosságát, mert szerintük az oldalhálón keresztül érkezett a gólvona Ion túlra. A kazincbarcikaiak egyébként jó teljesítményt nyújtottak. a kabaiak viszont elmaradtak a megszokottól. A szünet után négy perccel Kormos Oláhhoz továbbított, aki a kapus mellett is elhúzott, de az üres kapu mellé rúgta a labdát. Az ötvenkettedik percben Ka- nyolt fejelt centiméterekkel mellé, öt másolta le Kormos öt perccel később, aki öt méterről nem talált be. A hetvenkilencedik percben Kanyokot hagyta el a hidegvére, három méterről a kimozduló kapus gyomrába lőtte a labdát! A befejezés előtt öt perccel Kanyok ívelt Csőké elé, aki négy méterről a bagi portás kezébe fejelt. Varga Zoltán, az ESE vezető edzője: kiélezett küzdelemben az els" félidőben jól pörgött a csapat, ekkor gólokkal kellett volna vezetnünk. Szünet után a kiállítás miatt hátrányban játszó ellenféllel szemben idegesen és csapnivalóan futballoztak játékosaim. He A Miskolci VSC élvonalbeli női röplabdacsapata pénteken itthon lépett pályára. A vasutas lányok parádés játékkal 3-0 (7, 6. 5) arányban győzték le az Ajkai SC gárdáját. A hazaiak legjobbja Druzenko és Tóth Csilla volt. (Szabó István felvétele) Önkormányzati képviselők toaadőórái Miskolc város önkormányzati képviselői minden hétfőn 16—18 óráig fogadóórát tartanak Miskolcon a Városház tér 2. sz. alatti SZDSZ-irodában. Ma Karvajszky István, az építési bizottság elnöke; március 30-án Tóthné Asztalos Ildikó, a városüzemeltetési bizottság elnöke; április 6-án Petheő Lászióné, a kulturális bizottság tagja; április 13-án dr. Steierhoffer György, az egészségügyi bizottság tagja; április 27-én Jo«i tanácsadás A Magyar Szocialista Párt értesíti a T. lakosságot, hogy a Corvin u. 9. sz. alatti politikai centrumban ma jogi tanácsadás lesz dr. Hra- bár Andrea közreműködésével, 17—19 óráig. Szabó Tamás, a Városüzemeltetési Bizottság tagja. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Tizennégy darab telitaiálatos van a totón. Nyereményük egyenként 633 596 forint. A 13- asokra 112 974 forintot fizetnek. A 12-esek 1243, a 11- esek 152, a 10 találatosok 48 forintot érnek. Bari egyre íarkasahb... Visszcipsüöént 13 évi fegyház Nem tanácsos két kézzel szórni a pénzt, már akinek mostanában van. Különösen igaz ez a totónyereményre, mert ha kiderül, hogy csóri- kám hirtelen nagy pénzhez jutott, ez vonzza nemcsak a legatyásodottakat, hanem a bűnözőket is, pláne ha keresi magának az ember a bajt, s gyanús alakoknak fizet a kocsmában. Nem sokáig örülhetett különös szerencséjének az ózdi Tomcsik Béla sem. Bár milliós nyereménye megmaradt, maradandó az egészségkárosodása is, amit a bírósági ítélet szerint Bari László szintén ózdi lakos okozott neki. Bari bűnlajstroma nem akármilyen. Alig 18 évesen erőszakos nemi közösülés, személyi szabadság megsértése miatt ítélik el, két év múlva már emberölés bűntettének kísérletével gyarapítja arzenálját, de jön ehhez még súlyos testi sértés, a személyi szabadság aljas célból történő megsértése, lopás, lopás, lopás. Na már most a márc. 3-án meghozott és kihirdetett ítélet szerint bűnös nyereség- vágyból, különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, egy- rendbeli lopás bűntettében, egyrendbeli lopás vétségében, egy darab okirattal való visszaélés vétségében, egyrendbeli lopás vétségében. Ezért a megye; bíróság — halmazati büntetésül —mint többszörös visszaesőt 13 évi fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre a közügyektől is eltiltotta. Szóval, mint köztudott Bari nem volt barika, s nem a legelőn csámcsogott, hanem a kocsmában, de végül is neki mindegy volt, honnan szerzi a pénzt, csak pénz legyen. Lopott lakáson, s csaknem ölt is, kutatva a millió után. Az első két lopást hagyjuk, viszonylag pitiáner ügyek, ezeket naná, hogy elismerte. Az ominózus eset 1990. szeptember 26-án vette kezdetét, amikor a vádlott az ózdi. Szabadság úton lévő bisztróban tartózkodott Bari Bélával és annak barátnőjével. Ugyanitt múlatta a napot Tomcsik Béla Berki Károllyal, aki előzetesen Tomcsik lakásán villanyszerelési munkát végzett. Bari László (Ózd, Szabadság út 100. szám alatti lakos) odament a sértett asztalához, leguggolt Tomcsik Béla mellé, s eközben eszegetett az asztal alól egy nejlon szatyorból szőlőcskét. Csakhogy volt az asztal alatt egy másik szatyor is, abban körülbelül 14—16 ezer forint, s ezt Bari édes csamcsogás, csacsogás közepette elemelte, valamint a sértett személyi igazolványát is, amit másnap találtak meg a bisztró közelében. Ugyancsak másnap este látogatta meg lakásán Bari a sértettet. Azt mondta neki, hogy ő annak a Berki Ká- rolynak a testvére, aki a villanyt szerelte itt, s itthagyta a személyi igazolványát. Mire Tomcsik közölte, semmilyen személyi igazolványról nem tud, amikor Bari egy ugrásszerű mozdulattal bal kézzel átölelte a nyakát, s jobb kézzel a fejére ütött. Tomcsik az ajtóhoz helyezett, s kifejezetten az ilyen esetek elkerülése miatt kikészített kábeldarabbal próbált védekezni. Mindketten a közeli heverőre estek, ahol a vádlott folytatta az ütlegelést, amitől Tomcsik Béla elvesztette az eszméletét, s a talajra került. Bari azután kutatásba kezdett. Kiforgatta a kamrában lévő ruhásszekrényt, szétvágott két tolipárnát, de a totónyereményt nem találta. Végül egy 500 forint értékű tőrkést vitt magával, abban a tudatban, hogy Tomcsik meghalt. Csakhogy Tomcsik nem halt meg, véresen is az ajtó közelébe csúszott, s az udvaron elhaladó lakótársának még tudott szólni. Sőt a helyszínre érkező rendőröknek személyleírást is tudott adni az elkövetőről. Azután hatósági tanúk jelenlétében is kiválasztotta fényképről Bari Lászlót, majd élőben is felismerte a keresett személyt, öt delikvens közül választotta ki. Bari azzal védekezett, hogy ő aznap nem is volt otthon. Igaz. Egerben lopás gyanújával elfogták és előállították. de bizony 13 óra 35 perckor elengedték. Hiába vallotta Berki András, Bari Gyula és Berki Dezső, hogy kocsival mentek és ők otthagyták Egerben Bari Lászlót —, ennek volt jelentősége. mert Berki Andrásné. mint Bari László élettársa azt állította, hogy az este 20 —21 óra között érkezett'haza. A bíróság nem fogadta el Bari zavaros védekezését. Egyrészt a sértett többször is egybehangzóan felismerte őt, másrészt egri kiruccanása ellenére estére megérkezhetett Ózdra, valamint a kérdéses időpontban látták is. Enyhítő köriilménv alig volt. Súlyosbító annál több. Ez a második emberölési kísérlete ... K— tárcsázzuk a 05, 07~et K i ra kai betörések Tegnap reggel a falat megbontva akart három fiatalember behatolni Hernádka- kon az Unió Áfész boltjába. A rendőrség mindhármukat elfogta, még mielőtt be- bejezhették volna a munkát. Ügy látszik, Miskolcon divat lett a kirakatbetörés; a DELI HÍRLAP — A miskolciak napilapja. - Klacna- a Déli Hírlap Kit. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszkv út 15. 3527. - Felelő- kiadó: BÉKÉS DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-ZsUtnszkv út 15. 3527 Postacím: Miskolc. 3501. Pf.: 39. Titkárság: 342-694. Bel- és várospolitikai rovat; 342-883 Gazdaságpolitikai rovat 342-666. 348-600 Levelezési rovat: 342-666, Kultúrpolitikai rovat: 342-886 sportrova- 342-688. Gazdasági ügyintézés: 342-845 Telex 62-342 Telefax 142-845 Terjeszti a Magyar Posta és a Déli Hírlap Kft Elő űzethető bármely hirlapkéztesftő postahivatalnál és a hfr lapkézbesítőknél. Előfizetési díj egv hénapra 145 forint eev negyedévre 435 forint, egy évre: 1740 forint. - Készült a Bot sodi Nyomdában. Felelős vezető- ni'CSAI GYÖRGY iea’ra*' ISSN 0T23—r?oe hét végén bezúzták a Top- shop, a Ria butik, valamint a Művelt Nép Avas-déli üzletének kirakatát. Mindhárom helyszínről több tízezer forint értékben vittek el különféle műszaki cikkeket, ruhákat, kazettákat (csak mellesleg jegyezzük meg, úgy látszik, megfelelő rács és riasztó nélkül manapság már nem lehet üzletet nyitni). Elfogta a rendőrség azt a 28 éves fiatalembert, aki még e hó 19-én tapolcai hétvégi házakat tört fel. A tűzoltóknak az elmúlt hetek hajszája után nyugodt hét végéjük volt, ugyanis esős időben jóval nehezebb csikkel felgyújtani az erdőt.