Déli Hírlap, 1992. március (24. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-18 / 66. szám
jjc Tegnap a Magyar Rádió Miskolc-körzeti Stúdiójának vendége volt Alán Murdoch úr, aki az amerikai rádiózásról tartott rövid előadást, majd kötetlen eszmecserét folytatott a miskolci elektronikus és írott sajtó képviselőivel. Többek között arról, hogyan működnek a magánkézben levő rádióadók, miként teremtik meg — hirdetési és reklámtevékenységgel — a műsorszórás gazdasági alapjait, mennyire szabad egy szabad országban az információáramlás, miként választják ki munkatársaikat, s milyen benyomásokat szerzett Magyarországon, a magyarországi médiáknál. (Előzőleg megfordult a Magyar Rádió központjánál is.) (Bujdos Tibor felvétele) Gyúrhassunk a gásálommal 1. Ricsaj nélkül nincs falugyűlés Görömbölyön késs a fogadóállomás líénys ser szabadság ? Elbocsátás ? Csütörtökön leáll a Dimag Korlátozta a kohászat áramellátását az Emász Nagy álom a gáz. Sokak álma. Hogy végre vége a hajnali hideglelésnek, hamuzásnak, a füstöt, széngázt köhögő begyújtási tortúrának, kéménykotrásnak, egy gyakorlott mozdulat, s már ég a tűzhely, egyenletes a meleg mindig, s a meleg víz egy áldás; nem kell minduntalan forralni főzéshez, mosáshoz, fürdéshez, nem kell lavórban, pléhteknőben Iecsutako- lódni, egyszóval, nagy álom a gáz. Lázólom is persze. Már ami a bevezetését illeti. Hónapokig felkoncolt utcák, Örökké csúszó határidők, sose annyi áraik, költségek, borul minden megállapodás, s ha kész is, csak a porta széléig, mert onnian mindenki maga vezetheti, ahogy akarja, ahogy tudja. Mostanság nagyon sok faluban térnek át — gázra. Ahány hely, annyi probléma, de talán nem érdektelen felvillantani jó néhány általánosan feszítő gondot, ezek megoldását, ezzel is segítve a folyamat egészséges menetét. Túlzás nélkül mondhatjuk, az emberek életét teljességgel átalakítja a gázbevezetés. Nemrégiben Görömbölyön gyürkőztünk a gázálommal. Amolyan kisebb falugyűlés volt ez, az iskolába, egy terembe zsúfolódtunk össze, mert nincs a faluban olyan helyiség, ahol 300 embert le lehetne ültetni. Tán csak torA Földes Ferenc Gimnázium az 1991 92 tanévben elkezdett kísérlet folytatásaként az 1992/93-as tanévben is beiskoláz hatosztályos gimnáziumi osztályt. A jelentkezés az általános iskolások számára kiadott jelentkezési lapon történik. Jelentkezési határidő: 1992. április 30. Felvételi időpontja: 1992. május 13-án naterem, de ott éppen órát tartottak, a kultúrház teteje leszakadt — a templom maradt volna, ám ott mégse illik így földi ricsajjal megzavarni az Ür békéjét. Merthogy ricsajnak lenni kell. Anélkül nem falugyűlés a. gyűlés, mindig vannak notórius kérdezők, értetlenek, minduntalan sumákságot szimatolók, a jogaikat védők. Persze, egy pillanat alatt kiderül, hogy a padokat ki kell vinni, mert nem fér a nép, meg egyébként se kétoldalú tárgyalásról van szó, netán szerződésaláírásról, csupán tájékoztatásról, ahol a terület közös képviselője elmondja, mire jutottak eddig, s itt van nyilván a Városgondnokság képviselője is, aki a hivatal megszemélyesitője, a paragrafus-labirintus kalauza. Szóval a padsorok helyett széksorok, ülünk, mindenre elkészülve. Leskó Gábor köszönti a megjelenteket, ő a közös képviselő, legalábbis annak a területnek, amely a Kreutz és a Mosolygó Antal utcák — a Szolártsik tér — a Szabó Károly utca — Temetőalja — Templomkert által határolt részt jelzi, összesen 6464 folyóméter vezeték megépítéséről van szó. Két híre van a fiatal gáz- mémöltnek, s ezek nem a viccbeliek. Kezdi a jó hírrel, tudniillik a mai napon, azaz március 16-án a fogadó- állomást gáz alá helyezték. Ez azt jelenti, nincs akadá(szerdán) 8 óra. Az érdeklődők számára 1992. március 25-én (szerdán) 17 órai kezdettel tájékoztatást tartunk az iskola nagytermében. Földes Ferenc Gimnázium Igazgatósága 3525 Miskolc, Hősök tere 7. Telefon: 349-853 lya annak, hogy Görömbölyön bevezessék a gázt. Taps. Ám most jönnek a gondok. illetve annak felvázolása, mit tettek az úgynevezett önerős gázvezeték megépítése érdekében. Görömbölyt a Városgondnokság négy területre különítette el. Egy vállalkozónak ugyanis túl nagy feladat lett volna — időre, szakszerűen, jó költséggel — elvégezni a munkát. Mi 350-en vagyunk, mondja a közös képviselő. Rátér a pályázatra, amit a Városgondnokság írt ki, s amit végül a Mélyépítő Kisszövetkezet nyert meg. Ök adták a legolcsóbb árajánlatot, fixösszegre szerződnének, mégpedig 14,5 millió forintra. Ezt visszaosztva ingatlan- nőnként 54 ezer forintról lenne sző. Sutyorgás, motyorgás. fejszámolás, majd egy hang kimordul a tömegből: Hi, ez igen drága, népi ennyiben egyeztünk meg! A mindenségit! (Folytatjuk) Várhatóan csütörtökön teljesen leáll a Dimag Rt. Egyelőre nem tudni, meddig szünetel majd a termelés a diósgyőri kohászatban, miután az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat erősen korlátozta a részvénytársaságnak adott villamos energiát. Az Émász az áramkorlátozást hétfőn reggel 7 órától léptette életbe. Varga Ernő, az áramszolgáltatók kereskedelmi főosztályvezetője munkatársunknak elmondta: azért intézkedtek így, mert a Dimag Rt. december óta nem fizetett áramszámlát. A tartozásuk jelenleg körülbelül 400 millió forintra tehető. Szavaiból kiderült: a kohászatból a felszólításokra nem érkezett válasz. így például arra az utolsóra sem, amelyben tudatták velük: ha nem fizetnek, hétfőn, március 16-án reggefl, csak amy- nyi áramot kaphat a részvénytársaság, hogy — mondjuk így —, ne kelljen a sötétben botorkálni egyetlen üzemben sem. Az Émász nagyon elszánt: csak akkor számíthatnak a Dimagban ismét a termeléshez is elegendő villamos energiára, ha kiegyenlítik a számlát. Tegnapi információ, hogy március 20-ig megkezdik a tárgyalást az émászo- sok és a kohászat képviselői a tartozások kifizetéséről. Beszéltünk dr. Dutkó Lajossal, a Dimag Rt. általános vezérigazgató-helyettesével is. Tőle tudjuík, hogy az Émász jóváhagyta a kohászat úgynevezett leállási tervét. Arról van szó, hogy csak folyamatosan tudják abbahagyni a termelést, ha el akarják kerülni a nagyobb kárt. Ezek szerint az áram- szolgáltató vállalat a leálláshoz szükséges energiáról gondoskodik, vagyis várhatóan csak csütörtöktől lépteti életbe azt a szigorú korlátozást, amely miatt a diósgyőri kohászatban áll majd a munka. Hogy mennyi ideig szüneteltetik majd a termelést, erről tegnap nem lehetett közelebbit megtudni. Nyilván attól függ a dolog, hogy tud-e fizetni a Dimag, s ha igen, mikor. Az általános vezérigazgató-helyéttes elmondta: hitelből és a kintlévőségeikből szeretnék egyenlíteni a tartozást. A részvénytársaság vezérigazgatója tegnap már megkezdte a tárgyalásokat. Azt sem tudni: összejön-e a pénz, várhatóan az is csiak csütörtökre derülhet ki, a leállás miatt kell-e embereket kényszerszabadságra küldeni, vagy hosszabb állás esetén elbocsátani. Az viszont tegnap biztos hímek tűnt, hogy ma délután munKénytelen-kelletlen nemcsak a fizikai munkások tömege vált meg az utóbbi években a Digéptől, hanem sok mérnök is. Hogy a többségnek miként sikerült új pályára állni, azt nem tudni, de egy öttagú csapat öt év múltán azok közé tartozik, akik nem panaszkodnak. Sőt! íme, ha úgy tetszik, egy feladatokra specializálódtak, sikertörténet. A fiatal mérnökök hűtéstechnológiai, beruházási, illetve felújítási Induló tőkéjük honnan is lett volna, hogy nagy értékű munkákat felvállaljanak, kerestek hát egy szponzoráló céget. Meg is találták a Rozmaring Tsz személyében, amely a nevét adta s azt, hogy három hónapig finanszírozza a kezdethez szükséges összeget. A pénz mellett a név legalább annyit nyomott a latban hiszen a megbízások elbírálásakor a megrendelők hitelesebbnek tartottak még annak idején egy jogi személyt, mint egy magánszemélyekből álló társaságot. Aztán a melléküzemági formát sikeresen kinőtték s következtek az újabb gazdasági szervezeti formációk, míg végül is a múlt évben Rozmaringcool Fővállalkozó néven kft.-vé alakultak. — Kijártuk az összes iskolát, amit a vállalkozói szférában lehetett — mondja Szaló Józsefné ügyvezető kásigyűlésen tájékoztatják a dolgozókat a fejleményekről. A vezérigazgató-helyettes annak a véleményének is hangot adott, hogy nagyon rosszkor jött a korlátozás. Áprilisira is van már megrendelésük, vagyis folyamatosain termelhetnének — ha lenne hozzá áram. így viszont a partnereiknek is csak akadozva tudják szállítani az áriáit. (bujdos) igazgató. — Persze nem volt könnyű, de annyi újat kaptunk főleg egy cég üzleti magatartására, pénzügyi lehetőségeinek megoldására vonatkozóan, amit hagyományos vállalati formában, beosztott mérnökiként elképzel- , ni sem lehet. # — Az erkölcsi siker egy dolog, de elmondhatják-e ugyanezt a megbízások, illetve a bevételek oldaláról is? — Igen jelentős megbízá- ' sokat sikerült megnyernünk, köztük világbanki hitellel támogatott nagyberuházást is, például a Kaposvári HúsVíV kombinátban. De emellett van számos referenciamunkánk is sörgyárban, baromfifeldolgozóban, zöldségfeldolgozóban és almatárolóban. Ezekről általában tudnak azok a cégek, amelyek nagyipari hűtőberendezéseket akarnak építeni, illetve a meglévőket felújítani. S ez az ötéves „termés” már magabiztosabbá tesz bennünket, amikor új versenytárgyalásokra megyünk. Természetesen a mindenkit nyomasztó likviditási gondok minket sem kímélnek. A kft. tagjainak a tervezési-szervezési munkák mellett nem kis időt kell áldozniuk arra, hogy közgazdászkodja- nak, s a pénzekkel is „manőverezzenek”. O. E. Alulmúlhatatlan árak A POTOMBAN I 50%-KAL OLCSÓBBAN; pulóverek (95-345 forintig), bársonynadrágok (190 forintért), szoknyák (145-345 forintért). Amíg a készlet tart: FÉLPÉNZES VÁSÁR A POTOMBAN, Miskolc, Széchenyi út, Avas Szálló Fehérterme. ♦ Kereskedők, figyelem! BONTATLAN, VEGYES BÁLÁK EXTRA OLCSÓ ÁRON, a Potom nagykerben. 50 Ft -f- áfa/kg. Nagyker., volt Északterv. Zsigmondy u. 2., Karosi Imre Szép fasiszta lány A fasiszta lány nagyon szép volt. Formás testet takart a halványkékre mosott farmer. Hullámos szőke haja meglibbent, ahogy dacosan hátravetette fejét. Arcán elszántság. Szemében oly’ tüzek lobbantak, amilyeneket csak azok íriszén lát az ember, akik megszállottan hisznek benne: igazuk van, ha kell, az egész világgal szemben is. Vékony ujjal bal melle fölött kapaszkodtak a hátizsák pántjába. De nem a halvány bőrön átsejlő erek hálóján akadt meg a szemed. A zekére tűzött kerek jelvénytől nem bírt szabadulni a pillantásod, ott a metrón, valahol a Deák tér és az Astoria között A 45 fokban megdöntött nyilaskereszt metszéspontjába halálfejet rajzoltak. Alul a kettős villámot formázó SS-embléma feketéllett. Az első érzésed a zavaré. Valahogy úgy képzelnéd, a következő állomáson leszáll a gyönyörű. Hazamegy, ablakot nyit. A nappalit fény önti el, friss tavaszi levegő szorítja kifelé az ápo- rodott szagokat. A konyhában megterít. Kenyeret szel. Asztalhoz ül, kanalaz. Talán könnyű gombalevest, eperlevéllel. Elmosogat. Várja szerelmesét. Átölelik egymást, kedves szavakat susognak, beleremegnek a gyönyörbe. Hihetetlen, hogy ne így legyen. Nehezen társítod az apró szájhoz a „mocskos idegeneket” gyalázó szavakat, a „Sieg Heil”-t, amint lendül a feketék hátán a bot, keményen csattan a nehéz bakancs valahol a vesetájon. Pedig nem új ez. Hiszen miért ne lángolhatna a púpos toronyőr szíve? Miért ne lehetne belül szép a kívül ocsmány? S miért ne történhetne mindez fordítva? Miért ne lehetne fasiszta a kívánatos lány? És mégis ... Mint amikor társaságban almába harapsz, s a nyelved alatt kukac mozdul. Lenyelned nem lehet, kiköpnöd nem szabad. Nem tudod, mitévő légy. De tedd föl máshogy a kérdést. Ö vállalja a dolgot, mellével emelkedik és süllyed a duplán fasiszta kitűző. Közelítsd úgy: tudnád-e szeretni? És akkor sem, ha nem lenne ott a jelvénye? Ha te szeretnéd, fasiszta lenne-e akkor is? Könnyű gyűlölni egy gonosz nácit a moziban. Nehéz megmondani, mihez kezdj egy fasiszta szépséggel a metrón. Bujdos Attila Hatosztályos képzés a Földesben Mire vitte a Rozmaringcool? Kijárták a vállalkozók iskoláit