Déli Hírlap, 1992. március (24. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-18 / 66. szám
Műkoris palánták Bár a miskolci műjégpálya bezárt, a négy-tízéves gyerekekből alakult műkorcsolyázó-cso- oort szárazföldi edzésekkel folytatja a felkészülést. Az egyelőre tizersőííős gárda az Erdélyből érkezett Biklal- vi Tünde vezetésével januárban kezdte el működését. Az akkor még csetio-botló apróságokból az eltelt hetek alatt ügyes miíkorcsolyázó-pa lánták lettek. A csoportról lapunk 7. oidalán olvashatnak. (Szabón Gabriella felvételei) A MISKOLCIAK NAPILAPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM AlRA: 5,80 1992. MÁRCIUS 18., SZERDA FORINT Képw..$elék költségei Nem számolhatják el a jö- * vőben érdemtelenül a költségeiket a miskolci közgyűlés bizottságának tagjai. Amivel nem azt akarjuk mondani, hogy eddig ezt tették volna. Az mindenesetre tény: ez is szóba kerül majd a legközelebbi — rendkívüli — miskolci közgyűlésen ahol módosítják az önkormányzati képviselők juttatásáról, költségtérítéséről, tisztelet- díjáról szóló rendeletet. Egy-egv szenátornak eddig havonta ezer forint átalány járt költségtérítés fejében. Ezt most háromezer forintra emelték. De . a rendelet módosításával egy olyan passzust is beépítenének, amely szerint csak abban a hónapban jár juttatás és költség-; térítés a biztonsági tagoknak, amikor a bizottság elnöke által igazoltan a grémium munkájában ténylegesen részt vettek. i^zon persze talán lesz egy kis vita, hogy mit is kell ezen a ' bizonvös ..ténylegesen” szócskán érteni. Azt-e. hogy O Melegszik Folytatódik a lassú felmelegedés. Hosszabb időre kisüt a nap. Csapadék nem várható. A légmozgás mérsékelt marad. Délután +10, késő este, +5 fok körül alakul a hőmérséklet. ott ülnek a bizottság ülésein, vagy azt, hogy felkészülten érkeznek és izekre szedik a városháza előterjesztéseit, új javaslatokkal bombázzák a hivatal munkatársait. Akárhogy is: az biztosan hélye- selhető el.v, hogy. csak annak járjon fizetség, aki megdolgozik érte. Újdonság a tervezett szabályozásban. hogy a közgyűlés tisztségviselőit ezután r.env illetné.meg tiszteletdíj. Eddig havonta kétezer forintot vehettek föl. Újra szabályoznák a tisztségviselőknek járó költség- térítést. A polgármester a települési képviselőknek járó költségtérítés tízszerese — vagyis az új szabályok szerint a háromezer forint tízszerese —, az alpolgármestereket a képviselők költség- térítésének nyolcszorosa, míg a jegyzőt az ötszöröse illetné meg. A jegyző azért került e paragrafusba,, mert több megyei jogú város hasonló módom járt él. Ugyanakkor valószínűleg az ő költségeiről mégsem döntenek majd. hiszen a rendelet a képviselőknek járó juttatásokról szól. A jegyző maga azonban nem képviselő, így nem tagja a közgyűlésnek sem. (bujdos) Budapesten az Országgyűlés befejezte a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat részletes vitáját. Véget ért az általános tárgyalás a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerről kötött 1977-és államközi szerződés ügyében beterjesztett határozattervezetről. A legfőbb ügyész egy interpellációra válaszolva közölte, hogy nyomozást folytatnak az egykori MSZMP által a Szovjetunióba juttatott dollármilliók ügyében. Ma Sándor, Ede napja van. A Nap kél 5.51, nyugszik 17.54 órakor. Holdkelte 17.58, holdnyugta 5.12 órakor. ■ ■ r A miskolci Liberális Klub Vendége lesz 19-én (csütörtökön) 18 óra 30 perctől Haraszti Miklós országgyűlési képviselő a Rendezvények Házában. Előadásának címe: Vita a sajtóról. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Megemlékezés az ómmsai őskohónál Már csak a hátsó támfala maradt meg, mint ipartörténeti emlék, Fazola Henrik egykori vasolvasztójának, Úmassa településen. Helyén iskola épült, amelynek falán emléktábla hirdeti, hogy 220 esztendeje, 1772. március 17- én megtörtént az első nyers- vascsapolás. Ezzel pedig kezdetét vette a Szinva- völgyi, majd pedig a diósgyőri nagyüzemi vasgyártás. Ez alkalomból az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület diósgyőri csoportja, az Oktaéder Tudományos Egyesülés és más intézmények koszorúzási ünnepséget rendeztek a nyersvasgyártás 200. évfordulója alkalmából állított emléktáblánál — tudtuk meg Séllei Istvántól, a Központi Kohászati Múzeum Ipartörténeti és Múzeumi Bizottságának vezetőjétől, az ünnepség egyik szervezőjétől. A Központi Kohászati Múzeum adattára számos történeti emléket őriz a2 első ősikohó létesítésével kapcsolatban, mint arról Séllei István tájékoztatott. Így többek között, hogy az 1770-ben alapított vasolvasztót az évben tervezte J. K. Reisner bányaigazgató, mégpedig a rhónici vasmű mintájára. Ennek az ómassai első vasolvasztónak a hasznos térfogata 6,3 köbméter volt. Az olvasztáshoz szükséges levegőt szolgáltató bőrfujtatókat először 1772. március 11-én helyezték üzembe, s rá néhány napra, március 17-én már az első, csapolást jelentette Fazola Henrik. Ezt a kohót több alkalommal átépítették, s mindaddig üzemeltették, mígnem 1814-ben üzembe állították iSz új massai faszenes vasolvasztót, amelynek újjáépített, illetve korabeli formában helyreállított emléke ma is „használható” állapotban, becses ipartörténeti emlékünk. A koszorúzásos emlékezés jelzi: élnek a kohász-hagyományok. Torgyán József Lemondtak a bírák A Pest Megyei Bírói Tanács 11 tagja közül öten — köztük az elnök és helyettese' — lemondtak tagságukról, mert törvénysértőnek tartják, hogy az igazságügy-miniszter figyelmen kívül hagyta a megyei össz- bírói értekezlet véleményét a megyei bíróság új elnökének kinevezésekor. Leépülnek a vámok Várhatóan július 1-jén lép életbe a magyar—csehszlovák—lengyel szabadkereskedelmi megállapodás, amely az egyenlőség elve alapján nyújt majd kedvezményeket a visegrádi hármaknak, és fokozatosan leépíti az egymás közötti vámokat. Alpolgármesteri fogadóóra Petrasovszky István, Miskolc város alpolgármestere fogadóórát tant ma délután 14 és 19 óra között a városházán (Miskolc, Városház tér 8. sz.). Sorszámosztás: érkezési sorrendben, 13 órakor, 30 fő részére. Március 20-án, pénteken 17 órától a miskolci Szegfűklub vendége lesz Hegyi Árpád Jutocsa, a Miskolci Nemzeti Színház újonnan megválasztott igazgató-főrendezője. A színház jövőbeni elképzeléseiről, műsorpolitiDr. Torgyán József nagygyűlést tart a miskolci városi sportcsarnokban, március 22-én, vasárnap délelőtt 10 órakor. A nagygyűlés programja: az ország válsághelyzetéből való kivezetés módja, különös hangsúlyt helyezve az észak-magyarországi elmaradott mezőgazdasági régióra és szétzilált iparára. Itt fogja kihirdetni pártunk vezetője az ellenzéki programot. Ezenkívül szólni kíván azokhoz az elszegényedett városi polgártársainkhoz, akiket valamikor téeszesítés folytán beerőszakoltak a városokban levő gyárakba és üzemekbe. Ezek az emberek ma munka- és álláslehetőség nélkül vannak, mivel kiárusítják gyárainkat és üzemeinket. Ennek orvoslására pártunk kidolgozott programmal fog fellépni. Szeretettel várjuk azokat az iparos- és vállalkozói tevékenységgel foglalkozókat akiknek az érdekeit szintén nem képviseli, illetve nem vállalta fel egyik parlamenti párt sem. Lásd magas adó- és tb.-terhek. Továbbá beszámolót tart egyhetes ká járói tartott beszélgetés meghívottal lesznek még Faragó Zsuzsa dramaturg és Dézsy Szabó Gábor színművész. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak az MSZP Corvin u. 9. sz. alatti politikai centrumában. amerikai útjáról, amely eredményekben igen gazdag, és mind pártunkra, mind az országra nézve, nagyon hasznos volt.1 Nagygyűlésünkön előadóként jelen lesznek még: Németh Béla országos főtitkár, dr. Ugrin Emese frakcióvezető, Cseh Sándor országos alelnök, dr. Iván Géza országgyűlési képviselő. A gyűlésünkre a párt tagjain kívül szeretettel várunk minden érdeklődőt, ahol a gyűlés második részében kötetlen elbeszélgetés formájában kérdéseket tehetnek fel országos vezetőinknek. Az FKgP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete A Szlovákiái! élő magyarokról A Páneurópai Unió Magyarországi Egyesülete Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és miskolci regionális csoportja szeretettel várja tagjait, azok családját, barátait március 20-án, pénteken 17 órára a református püspöki hivatal földszinti nagytermébe (Miskolc. Kossuth u. 17.). Dr. Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés politikai mozgalom elnöke tart előadást A Szlovákiában élő magyarok jelene és jövője címmel. A rendezvényre ezúton híják meg a Rákóczi Szövetség, a Lévay-kör, valamint az MDF miskolci és megyei szervezetének tagjait is. Milyen színház lesz Miskolcon ?