Déli Hírlap, 1992. február (24. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-03 / 28. szám

'S * X ^ c Röplabda, NB !., női Folytatás: a második helyről Encr SE— Debreceni ESI. 3-1 (5, 6 -13< 7) zón súlyos vereséget szen­vedtek. Az első két játsz­mában sikerült is a vára­kozásnak megfelelően szere­pelniük a lányoknak. Pará­dés, dinamikus röplabdázá­suk tapsra ösztönözte a né­zősereget. A harmadik játszmában azonban „ráül­tek” az eredményre, így történhetett meg, hogy már Elég volt 51 nerc 9HSÍ—közuazdasási L»veleni3-0 (-13, -7. -7) Az első percek után keve­sen gondolták a nézőtéren, hogy ezen a mérkőzésen ba­bér teremhet a zöld-fehér vasutas lányoknak. 9-3 arányban ugyanis azonnal elhúzott a vendégegyüttes. Persze vannak rnég csodált, és a hazaiak Irina Sztyepa- itok vezérletével, hatalmas lelkesedéssel felzárkóztak, sőt a játszmagyőzelmet is megszerezték. Ez döntőnek bizonyult a továbbiakban, hiszen, amennyire erőre kap­tak a zöld-fehérek, úgy ke­rült padlóra az ellenfél. Kü­lönösen látszott ez a máso­dik játszmában, ahol a mis­kolciaknak szinte minden si­került. Jó volt az összjáték, a csapatmunka, és a leüté­sek, az ejtések1 is rendre be­jöttek. A harmadik szett ele­jén a vendégek megpróbál­tak újítani. A nagyobb kon­centrálásnak az lett az ered­ménye, hogy többször el­nyerték ugyan az adogatás jogát, de pontot nem sike­rült szerezniük. Az MVSC-s lányok a harmadik játszmát is Z3-7-re nyerték, és így sí percnyi játék után győztesen vonulhattak az öltözőbe. Novák Gyula vezető edző elégedett volt játékosaival, különösen Sztyepanokkal, de kellemes meglepetést okozott Benke Anita, aki tanulmá­nyai miatt kevesebbet tud edzeni a csapattal, ám mégis nagyszerűen játszott, Sajnos ezzel a győzelemmel sem tud az Mysc csapata a bajnoki táblázaton a középső hatos­ba kerülni, így márciusban a rájátszásban kell majd- bizo­nyítaniuk, hogy helyük van az NB I-ben F. F. Z«. Kézilabda, ISB L, női Csak kilenc gól a Fradi kapujában Hcrz-11C—Borsodi Hamász 18-9 (9-1) Nem mondható biztatónak a Borsodi Bányász rajtja • női első osztályú kézilabda­bajnokság tavaszi idényében. A miskolci lányok a fővá­rosban, a Herz-ITC-töl szenvedtek szégyenteljes ve­reséget. Mint ismeretes a most el­kezdődött ’-ájátszásban a me­zőny második felében végzett nyolc együttes a pontvadá­szat 9—-16. hegért vív csa­tát. Pécsié jó néhány együt­tes, így 1 a Borsodi Bányász is elsősorban a aiesés ellen küzd. ^Sajnos, a miskolciak nem vették sikeresen az első idegenbeli fordulót, hiszen 9-4-es ■ félidő után 18-9 aránybárf •' szenvedtek vere­séget a, házigazda Herz-FTC együttesétől. A legfeltűnőbb az igen” kevés lőtt gól volt, igaz ebben a hazaiak két kiválóan védő kapusa, Fied­'ler es Vass is niegakadalyóz­ta a Bányász támadóit. Kü­lönösen az első harminc perc hozott góiinséger, ek­kor mindössze négyszer rez­zent meg a Fradi hálója. A Borsodi Bányász mezőnyjá­téka jelentősen elmaradt az elvárhatótól, a védelemben is csupán Pataki kapus di­csérhető, aki a még szégyen­teljesebb vereségtől mentette meg csapatát. A Bányász góljait Uollóné 4 (3), Agárdi 3, Prok és Tóth 1. 1—1 érték el. V csapa' legközelebb a Magyar Kupában, a legjobb négy közé jutásért mérkőzik a bajnok Hargita KC ellen. A találkozó kedden, délután öt órakor lesz a miskolci sportcsarnokban. Sz. B. Kötelező az udvariassá« Különleges utasítást kap­tak az olimpiai biztonságáért es rendjéért felelős vezetői: az Albertville-i téli játéko­kon dolgozók. Az „elhárítás” felelősei ' arra hívták fel a figyelmet^ hogy még a rob­bantásokkal fenyegető tele­fonálókkal’ szemben is köte­lező az udvariasság. Ki inst­rukció, amelyet körlevélben juttattak el az érintettekhez, javaslatokat tartalmaz' arra vonatkozóan, hogy milyen fondorlatos kérdésekkel le­het megtudni a telefonálótól: hol tartózkodik és kicsoda az illető. 11-2-re is elhúztak a deb­receniek, amikor észbeka­pott az SE. Néhány edzői jó tanács és taktikai utasítás után azonban ismét feléledt a csapat, s már 13-11-re ve­zetett, amikor néhány bosz- szantó elemi hiba miatt a DVSC megnyerte a szettet (15-13). A negyedik játszma ismét fölényes hazai sikert hozott (15-7), itt már csak a közönségnek játszottak a lányok. Kosziba István az Eger SE edzője: — A folytatás­ban nincs különösebb je­lentősége a játszmaaránv- nal:. a győzelemért járó, két pont viszont azt jelenti, hogy továbbra is a máso­dik helyen állunk. A még hátralévő két mérkőzés — •i Kaposvár és a Szolnok ellen — elméletileg papír­forma jellegű, tehát min­den valószínűség szerint a második helyről kezdjük a play off-ot. Ez pedig nem jelent rnást, mint hogy az első négyben már biztosan benne vagyunk. A DVSC elleni találkozón Cserkaszo- va, Brecher és Vojth nyúj­tott átlagon ményt. felüli teljesít­M. R. Kosárlabda, IVB I., női Már a legjobb nyolc között UFlhSem—Soproni ISF Az elmúlt hét végén mintegy fél ezer ember gyűlt össze a Nagyváthy Általános Iskola tornacsar­nokában. hogy lelkes buzdí­tásával győzelemhez segítse a DVTK-SeM női kosárlab­dacsapatát. A diósgyőri lá­nyok a Soproni VSE gárdá­jával vívtak Magyar Kupa mérkőzést. Noha az első találkozót a soproniak nyerték kilenc ponttal, semmi sem volt veszve, hiszen ha tíz pon­tos hazai előnnyel ér véget a találkozó, akkor a piros­fehér együttes jut tovább a legjobb nyolc közé. A találkozó első tíz per­cének játéka alapján nem sokan voltak biztosak ab­ban. hogy a diósgyőriek győztesként vonulhatnak öl­tözőbe. Pronyina, Jevtusen­ko, Madaras, Ambrus és Králik várakozáson aluli, gyenge játékot produkált. Semmi sem sikerült nekik, noha keményen küzdöttek minden egyes labdáért. A soproniak szépen kidolgo­zott akciókkal és gyors tá­madásokkal próbálták ellen­súlyozni a miskolciak ma­gassági fölényét, ami hala­Vízilabda .Ke eiaő oselályu bajnokság megkezdése ellenesre szomba­ton délelőtt folytatódott a (vízilabdázók Téli Kupája. A Miskolci Vízművek SC gár­dája az egyik,legnehezebb ellenfelet kapta, a bajnok­ságra törő Tungsram SC má­sodik csapatát. A, csapatok a rendes játékidőben végig fej-fej mellett haladtak, leg­többször a miskolciak voltak először előnyben. A vég­eredmény: Tungsram SC II. —MVSC 7-7 (0-1, 1-1, 2-1, 4-4). A kupa szabályai sze­rint döntetlen eredménnyel nem érhet véget találkozó, így öt-öt négyméteaes dobás­sal folytatódott a küzdelem. Sajnos az egyik büntetőt a miskolciak"« kapufára dob­ták, így a végeredmény 12-11 a fővárosiak javára. A Mis­kolci Vízmüvek SC góljait Éder Zsolt (3), Lénárt György (2), Franta Péter és Szilágyi Zsolt (1—1) lőtték. Jégkorong, OB I. Két végleges fegyelmi... NSZE—MHC 4-9 (0-2, 7-5, 3-2) Még a sereghajtó NSZE elleni budapesti meccsre sem mehetett a biztos győzelem tudatában a Miskolci Hoki Club csapata. Még ét az em­lékekben a tavaly őszi meccs, amikor csak vére veríték­kel, Csíki utolsó pillanatok­ban lőtt góljával tudták csak elhozni a két pontot a iiúk. A pénteki mérkőzés azonban simább győzelmet hozott. Már csak a bizonyítási vágy hajthatja a miskolcia­kat a bajnoki mérkőzéseken, hiszen hónapok óta a ta­bella ötödik helyén tanyáz­nak. beékelődve az Álba Volán és az NSZE közé. A feljebbjutás reménye már jó­ideje elszállt, hiszen a szé­kesfehérváriak mára már tizenegy pontos előnyre tet­tek. szert. A visszaesés sem valószínű, mert az NSZE hátránya négy pontnyi. Langyos, 2-0-ás előnnyel . kezdődött a meccs és zárult az első harmad. A második húsz perc után sokan már legyintettek egyet és haza­indultak, mert az MHC öt találattal terhelte meg az NSZE hálóját egy ellenében. Az előny 7-1-1® módosult. A miskolci gárdából ismét az erdélyi sor. közülük is Szabó és Csíki remekelt, kettő, il­letve három gólt szereztek. Kitűnő partnernek bizonyult a találatszerzésben Mészáros, aki négy gólpasszt adott. Nos, a stabilnak tűnő kü­lönbség közepette is volt iz­galom a pályán. Az utolsó játékrészre ugyanis feléledt az NSZE és három gólt lőtt. Igaz, a védelemben ismét hibáztak, mert az MHC ket­tővel válaszolt. Nagyobb iz- gaimat keltett a rendkívül sportszerűtlen játék. A kél együttes összesen ötvennégy percnyi büntetést kapott. A miskolciból Juhászt és Sza­bót a játékvezető véglegesén kiállította. Az MHC pontszerzői: Csí­ki 3 (1), Szabó és Szentkúti 2—2, Verba 1 (2). Rokaly 1 (1), Mészáros (4) és Tarái (1). Sz. B. A BAJNOKSÁG ALLASA 1. Ferencváros 1« - 4 l»B- 61 32 2. UTE Ml nap 15 1 4 142- «1 31 S. Lehel HC 15-5 133- 54 30 4. Álba Volán 8 1 II 84-123 17 5. Miskolci HC 3 - 17 91-206 * 6. NSZ» 1 - IS 54-11» 2 I! í| jj sós taktikának bizonyult. Egészen a tizenkettedik percig, amikor 30-31-re zárkóztak fel a hazaiak. Ez volt a holtpont, amin már könnyen túlbillentek a lá­nyok. Innentől kezdve át­vették a mérkőzés irányítá­sát. Két perc alatt nyolc pontot szerezve, biztos veze­tésre tettek szert, amit a játékrész végéig már nem tudott ledolgozni az SVSE (58-46). Fordulás után a DVTK töretlen iramban és lelkesedéssel támadott, ami­nek eredménye egyre szem­betűnőbb volt az eredmény- jelző táblán. A sikerben nem kis részük volt a szurkolóknak, akik dobok­kal. dudákkal és kereplők­kel felszerelkezve biztatták a csapatot. Az egyre job­ban pánikba eső soproniak Vízilabda OB l. A helyzetkihasználás döntött S/fíopd SC—E»cr SE 12-7 (5-, 2-2, 2-3, 3-0) Jugoszláviai edzőtáboro­zásról hazatérve bajnoki kö­telezettségének tett eleget az Eger SE. A lehető legrosz- szabbul kezdték a mérkő­zést, hiszen mindjárt az el­ső negyedben négygólos hát­rányba kerültek. A folytatás­ban sikerült felzárkózniuk, de C:4-es mérkőzésállásnál ziccerek sorát hagyták ki­használatlanul. Küzdelmesen és‘érdekesen teltek a percek, de a szorosabb eredmény el­maradt. Erről azonban nem­csak az egri játékosok tehet­nek, hanem az igen különös felfogásban bíráskodó játék­érti M»* át A diósgyőriek kihasználták magassági fölényüket a pa­lánkon alatt. Felvételünkön Ambrus Erzsébet dob kosárra. (Szabó István felvétele) még egy ideig tartották a frontot, de a harmincötödik perc tájékán teljesen romba dőlt a védekezésük. Utat engedtek ezzel az addigra már teljesen „felpörgött” hazaiaknak. Á piros-fehérek pedig már nemcsak közel­ről ostromolták a palánkot, hanem a trapézon kívülről is szórták a kosarakat. A negvvenedik perc végén, 98-80-as DVTK-SeM veze­tésnél ért véget a találko­zó. A csapat ezzel a győze­lemmel bejutott a legjobb nyolc együttes közé. Az SVSE elleni pontokat Ambrus (19i. Madaras (20), Pronyina (16). Jevtusenko (25), Králik (10), és' Lakosa (8) szerezte. Jók: Madaras, Jevtusenko, Ambrus. (m) vezető duó is. Egy sportsze­rűnek nevezhető mérkőzésen harminchatszor alkalmazták a kiállítást, mivel a szövet­ség és a válogatott kérése az olimpia e!őtt a minél szigo­rúbb játékvezetői fellépés. (Ezt nemcsak a tudósító nem tudja elfogadni, hanem az Eger SE edzője. Pócsik Dé­nes sem, aki ezt szóvá is tet­te a szövetség jelenlévő kép­viselőinek. A tényeken azon­ban ő sem változtathatott.) A Szeged két bajnoki pont­hoz jutott 12-7-es győzelmé­vel. N. K. Több mint ezer ember volt kíváncsi a péntek esti Eger SE—Debreceni VSC NB I-es női rúpia bdamér- ktízesre. Az egri tornacsar­nok már fel órával a ta­lálkozó kezdete előtt meg­lelt szurkolókkal. A hazaiak számára presz­tízskérdés volt a győzelem, niszen a debreceni taláiko-

Next

/
Oldalképek
Tartalom