Déli Hírlap, 1992. február (24. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-11 / 35. szám

* Hajdút (balra) a tavalyinál keményebb feltételek mellett szerződtették Opoléba (Szabó István felvétele) Nettek tt követelmények Opeléban tia' Az utcán nem Sehef szerelőt fégni FEKETE SAROK SPORT Edzőmérkőzések A Diósgyőr vegyes csapa­ta ma délután 3 órakor edzőmérkőzésen fogadja a Borsodi Építők Volán SC együttesét. A miskolci piros­fehérek holnap ismét pályá­ra lépnek. Az ellenfél az Eger SE lesz. A találkozó . délután fél 3-kor kezdődik. Vízilabda * rA Vízilabdázók Téli Ku­pájának utolsó csoportmér­kőzésén győzelemmel hagy­hatta el a medencét a Mis­kolci Vízművek SC gárdá­ja. A budapesti Hajós Alfréd uszodában lejátszott mérkő­zésen: MVSC—TFSE 13-10 (3-3, 2-3, 3-2, 5-2). Három negyeden keresztül kiegyen­lített játék folyt, ám a haj­rát a miskolciak bírták job­ban és a kitűnő formában védő dr. Nagy József vezér­letével háromgólos győzel­met arattak. A Vízművek góllövői: Szilágyi Zsolt (5), Éder Zsolt és Tóth Tamás (2—2), Franta Péter, Franta Zoltán, Tóth Tibor és Biros Péter (1—1). Kézilabda, Kerekes Kupa .A Kerekes Kupa 1992 el­nevezésű kézilabdatoma har­madik fordulójának küzdel­meit az elmúlt hét végén vívták a csapatok. Ered­mények: férfiak: Szemere Szakközépiskola—Baross Szakközépiskola 26-19 (17-9). Nők: Olefin—Borsodi Bá­nyász II. 12-23 (7-12), Ole­fin—Honvéd Kórház 10-18 (2-9), Borsodi Bányász II.— Honvéd Kórház 19-24 (11-9). Férfi: Lyukóbánya—BÉV SC 21-23 (10-10) — ez a mér­kőzés a torna legérdekesebb és legizgalmasabb találko­zója volt. A két együttes rangadójából végül is a ma- gabiztosabbnak mutatkozó volánosok kerültek ki győz­tesként BVM Alsózsolca— Lyukóbánya 14-18 (8-8), Fel- sőzsolca—MEAFC 15-17 (8-12). Ezen a héten a Maxi Taxi magyar—osztrák betéti tár­sasággal játszhatnak kedves olvasóink. Jelenleg ez a leg­olcsóbb taxivállalat Miskol­con, hiszen egészen február végéig minden kedves uta­suknak 10 százalék fuvardíj- kedvezményt adnak a díj­mentes kiállás mellett. Fog­lalkoznak személy- és teher­szállítással. valamint autó­mentéssel egyaránt. Aki te­hát a szombati számunkban Hajdú Zoltántól, a mis­kolci Borsodi Építők Volán SC salakmotorosától néhány nappal ezelőtt ellopták az összes iratát, a nála levő készpénzzel és a lottószel­vényekkel együtt. A ver­senyző akkor kétségbeesve telefonált szerkesztőségünk­be, hátha a sajtón keresz­tül meggyőzheti a becsületes „megtalálót”, hogy a kisbu­szából megszerzett iratokat küldje vissza számára. — Mi történt azóta? — kérdeztük a kárvallott vas- papucsost. — Mondanom sem kell, irataimat azóta sem kaptam vissza. A rendőrség sem ta­lálta meg a tetteseket. Ne­kem viszont utaznom kelle­ne Lengyelországba, hogy a szerződésemet aláírjam. Az új útlevelet rendkívüli eset­ben kiállítják, ám. az enyém nem számít annak. Tegnap írtam egy kérelmet a hiva­talhoz, amelyben felsorol­tam indokaimat. Remélem, méltányolj álk ezeket, és mi­előbb kézhez kapom az úti- okmányt. — Jogosítvány, személyi igazolvány? — Az orvosi vizsgálatot elvégeztettem, elképzelhető, hogy a jogosítványt is meg­kapom. Remélem, hogy a személyi igazolványom átvé­f megjelenő tombolaszelvényt kivágja, kitölti, majd utazá­sa alkalmával átadja bár­mely Maxi Taxi vezetőjé­nek, az részt vesz a jövő héten, csütörtökön délután 2 órakor tartandó sorsolá­son. A sorsolásra, amely a Maxi Taxi Középszer utca 54. szám alatt található köz­pontjában lesz, természete­sen várjuk játékos kedvű olvasóinkat. Ne feledjék: ha kell egy taxi, tárcsázzanak, s Önökért megy a Maxii tele sem fog akadályba üt­közni. — Mikor kellett volna el­utaznia a lengyelországi Opoléba? — Már a múlt héten. Amikor az opolei egyesület vezetőinek elmondtam, hogy mi történt velem, szinte szó­hoz se jutottak a megdöb­benéstől. — A másodosztályú Opole a második idényre köt szer­ződést Hajdú Zoltánnal. Ezek szerint elégedettek vol­tak a tavalyi szereplésével... — Hogyne, ám ebben az évben sokkal keményebbek az általuk támasztott köve­telmények, mint amilyenek 1991-ben voltak. Most for­dulónként minimum tizen­három pontot kell motoroz­nom. Egy motorhiba elég ahhoz, hogy ez ne jöjjön ösz- sze. Éppen emiatt szeretném magammal vinni Farkas Gyulát, a szerelőmet. ígére­tet kaptam a BÉV SC-'től, hogy ameranyiiben nincs rá szükség az itthoni verse­nyeken, jöhet. Megmondom őszintén, tankolni még tud­A hétvégén dupla fordu­lót játszott a Kazincbarci­kai VSE férfiröplabda-csa- pata. Míg pénteken, hazai környezetben győzelmet arattak a fiúk az Üjpesti Torna Egylet ellen (3-2), va­sárnap már nem tudtak helytállni Kaposvárott. Donok Pál, a csapat tech­nikai vezetője: — A pénte­ki mérkőzés nagyon sokat kivett a fiúkból. Aki akkor kitűnően játszott, vasárnap­ra már csak árnyéka volt önmagának. Sokkal mérsé­nék magam is, de a gyúj­tásbeállítást és a többi sze­relési munkát megbízható szakembernek adnám. Erre a munkára nem lehet az utcán fogni valakit. Nem mindegy, hogy kinek a ke­zébe kerül az életem! — Ismeri-e jövendő klub­társait? — Tudom, hogy két szov­jetet szerződtettek már Opo­léba rajtam kerül. A len­gyel szabályok szerint egy- egy csapatban négy idegen- légiós szerepelhet. A negye­dik helyre pályáznak még heten, köztük német, angol és más országbeli , motoro­sok. — Itthon nem nagyon fog­juk látni... — Ingázni fogok a két or­szág és Európa más orszá­gainak pályái között. A ta­vaszi rajt március 29-én lesz Lengyelországban, de előtte edzőtáborozáson veszek részt keltebb teljesítményt nyúj­tott az együttes, mint ahogy az várható volt. Sajnos, a csapatkapitány is fáradt volt, így nem tudta százszázalé­kosan irányítani a többie­ket. A kedvezőtlen sorsolás­nak köszönhettük balszeren­csés szereplésünket. Remé­lem, a következő mérkőzé­sen, melyet itthon vívunk a Csepel ellen, nem vallunk szégyent a közönség előtt. A Kaposvári Somogy SC ellen Bencsik és Berczy tel­jesítménye emelkedett ki: Ital és Bűnügyekben edzett pálya­futásom két legszörnyűbb bűncselekménye közül az egyik a közelmúltban for­dult elő. Egy csecsemőt ta­láltak nyakára kétszeresen ráhurkolt zsineggel, szívé­ben késsel egy kukában. A tettes ismeretlen. A másik Miskolcon történt, vagy másfél-két évtizeddel ezelőtt. Egy elvált tanítónőről derült ki, hogy négy magzatát szülte meg titokban, s nej- lonzsacskókba zárva tárolta maradványaikat a saját spájzában. S jóllehet, nem ilyen jel- jegű, ám életellenes bűncse­lekmények sokaságával ta­lálkozhatunk napjainkban is. A közös bennük nemcsak az, hogy kegyetlenek és kí­méletlenek, de többnyire — és túlnyomó többségben! — az is, hogy az ital, az alko­holos befolyásoltság szítja fékezhetetlenné az olykor egészen apróságokból kelet­kezett haragot. Ha csupán saját lapjaink bűnügyi tudósításaiba lapo­zunk bele, akkor is ijesztő a kép. Egy 34 éves férfi pél­dául azért szurkálf össze egy általa ismeretlen és el­lene vétlen járókelőt a kocs­ma előtt, mert az italbolti haragosán nem tudta dühét levezetni. Ez Párádon tör­tént. Nagytállyán a múlt év végén bálával verte kevés híján agyon ivócimboráját egy másik bűntettes csak azért, mert az megvédte ve­szekedés közben a húgát. Boldog új évet kívánt Ci- gándon egy 49 éves szom­széd — rokkantnyugdíjas —, s mert egy másik vendég rendreutasította a „beszil­veszterezett” látogatót, több­ször megszúrta késével, hogy aztán a jókívánságait to- vábbvíve, faluszerte eldicse­kedjék tettével. Az ital akozott csaknem halált Erdőteleken is. A ré­szeg vő az anyósa hajába Lassan kifelé megyünk a télből, ám a bűnözők szem előtt tartják az egykori rek­lámszlogent: Sőt, lesz jövő­re is! Erről tanúskodik az a betörés is, amely Miskolcon, a Középszer utca egyik, ha­todik emeleti lakásában tör­tént. Innen ugyanis irha­bundát, és egyéb ruhane­műt vittek el a következő télre is gondoló tettesek. A Búza téri aluljáróban tegnap este nyolc órakor három fiatalember támadt rá egy 45 éves amóti férfi­ra. Spary-vel lefújták, a ná­la levő mintegy 15 ezer forint készpénzt elvették, majd a helysemről elmene­kültek. A Testvérvárosok utcá­ban egy nyolcadik emeleti lakásban jártak eddig még ismeretlen elkövetők. Befe­Hatos lottó A Szerencsejáték Rt. tá­jékoztatása szerint a február havi hatoslottó-sorsolás nye­rőszámai a következők: 2, 4, 19, 21, 23, 28. PÓtUám; 25. gyilok kapaszkodott bele, s ütötte ököllel, verte a fejét a hűtő­be, mígnem az idős nőnek — aki vejének italozó élet­módját kifogásolta — sike­rült kiszabadulni a féke­vesztett férfi kezei közül, s most már ő nyúlt a késhez, amelyet belemártott lánya férjébe. S az ital nem számolja az éveket. Csobajon a 73 évea férj 72 éves feleségét verte ittasan agyon, majd amikor az asszony már holtan fe­küdt a földön, még elment egy fél liter konyakért, s hazatérve — miközben meg­szemlélte halott asszonyát —<j még elfogyasztotta az üveg szeszt és semmibe véve a történteket, elaludt. Csak másnap reggel ment el a lányához elmondani, hogy ott fekszik holtan a konyha kö­vén az édesanyja. Az asszony testén 14 súlyos sérülést számláltak össze a bonco­láskor, megállapítva: sem­miféle orvosi beavatkozás nem menthette volna meg az életét. Apa a fiát, fiú az apját, asszony a férjét üti-vágja agyon az italtól feltüzelt düh hatására. Családok hul­lanak szét a jóvátehetetlen és visszafordíthatatlan alko­holos indulat miatt. Ezek nem pénzért, nem azért nyúlnak a gyilokhoz, hogy valami „hasznuk” legyen belőle, amiért hitük szerint érdemes vállalni a börtön, a fegyház sokéves kockáza­tát. Szeretteik ellen fordít­ják kérlelhetetlen haragju­kat, vagy éppen az ismeret­len szembejövőt támadjál« meg a semmiért, maguk sem tudják, hogy miért, aa ital hatására. S úgy tűnik! hiába minden példabeszéd. A józan észt ködösíti el a szesz, amelyet később már hiába próbálnak kisírni ma­gukból. Tetteik nem válnak soha többé meg nem történ­tekké ... (s) szítették az ajtót, majd gaz­dag zsákmánnyal, műszaki berendezésekkel, használati cikkekkel távoztak. A kár 50 ezer forint. Ingyenes jogsegély- szolgálat A Társadalmi Egyesülések B.-A.-Z. Megyei Szövetsége ingyenes jogsegélyszolgálatot tart február 12-én (szerdán) 10-től 12 óráig a Kazinczy u. 19. sz. 809-es szobában. Dr. Ecseghy Jánosné jogta­nácsos vár minden érdeklő­dőt. * A Magyar Szocialista Párt értesíti a tisztelt lakosságot, hogy a Corvin utca 9. szám alatti politikai centrumában február 12-én (szerdán) 17— 19 óráig jogi és adótanács- adás lesz dr. Hartai István és Mandzák Gyuláné közre­működésével. DELI HÍRLAP — A miskolciak napilapja. — Kiadja: a Déli Hírlap Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. — Felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesz­tőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Mis­kolc, 3501. Pf.: 39. Titkárság: 42-694. Bel- és várospolitikai rovat: 42-888. Gazdaságpolitikai rovat: 42-666, 48-600. Leve­lezési rovat: 42-666. Kultúrpolitikai rovat: 42-866. Sportrovau 43-688. Gazdasági ügyintézés: 42-845. Telex: 62-342. Telefax: 42-845. Terjeszti a Magyar Posta és a Déli Hírlap Kft. Elő­fizethető bármely hírlapkézbesltő postahivatalnál és a hír- '.apkézbesítőknél. Előfizetési díj egy hőnapra 145 forint, egy negyedévre 435 forint, egy évre: 1740 forint. — Készült a Bor­sodi Nyomdában. Felelős vezető: DUCSA1 GYÖRGY igazgató ISSN 0133—0209 Hívja a legolcsóbb taxit. Egész februárban 10 százalék fuvardíj-kedvezmény. Telefon: 66-211 március 10. és 15. között. Sz. P. Röplabda, NB férfi Elfáradtak a játékosok Kaposvári Somogy SC—KVSE 3-0 (9, 6\ 5) Kérlelhetetlenné és kegyetlenné válik a harag Tárcaássuk a 07-et Támadás az aluljáróban A DH és a Maxi Taxi közös tombolája Egy 10 forintos bankót nyelhet

Next

/
Oldalképek
Tartalom