Déli Hírlap, 1992. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-02 / 1. szám

az olvasóké a szó Leendő szak munkások szalagavatója • Postacím: Déli Hírlap, Miskolc, 3501, Pf.: 39. - Telefon: 42-666. • Kérjük olvasóinkat, levelezőinket, hogy panaszaikkal, észrevételeikkel hétfőtől péntekig, lehe­tőleg 8-14 óra között keressenek fel bennünket. Közvetlen vonat (is lehetne) Miskolc és Eger között >fc Szalagavató ünnepséget rendeztek a napokban a nagy múltú ózdi 102. Számú Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskolában. A tizenhárom osztály több mint háromszáz vég­zős diákját a Himnusz elhangzása után Dalcsinszky Edéné, az intézmény igazgatója kö­szöntötte. Ünnepi beszédében egyebek között elmondta: a szalag kitűzésével kezdetét ve­szi az utolsó erőpróba, a szakmunkásvizsgára való felkészülés. Az igazgatónő szavai után az osztályfőnökök, szakoktatók szóltak diákjaikhoz, felelevenítve az eddigi diákélet jelen­tősebb epizódjait. Ezt követően a leendő szakmunkások verssel, tánccal, vidám jelenetek­kel szórakoztatták egymást, és a megjelent szülőket, hozzátartozókat. Ezen az estén nem gondoltak arra, hogy lesz-e hol alkalmazni a szakmában megszerzett elméleti és gya­korlati ismereteket... (kerékgyártó) Találkozás Farkas István szerencsi lokálpatriótával nyílt — jelenleg Zempléni Múzeum — ex libris- — részlegét rendezte, vezette és külföldi gyűjtőkkel is le­velezett, cseréket bonyolí­tott le ez évig. Kora és megromlott egészségi álla­pota ellenére Pista bácsi azért belátogat néha a mú­zeumba, mely mint tudjuk, a Rákóczi-várban székel. A mintegy 32 ezer darabot el­érő komoly gyűjtemény ki­váló szakembere volt. Még 1947-ben mestervizsgát tett a nyomdásziparból, és gyűj­teményeinek dobozait (a múzeum részére is) saját maga készítette. Foglalkozott a cukorgyár történetének kutatásával is, és 1964-ben közreműködött, a 75 éves Szerencsi Cukor­gyár jubileumi kiállításá­nak rendezésében Fery An­tal grafikusművésszel és Mezey Zsófia dekoratőrrel. 1982-ben földolgozta Sze­rencs földrajzi neveit. A sajtóban is tevékenykedett, az 1945 májusában meg­szűnt helyi hetilap kiadó­ja volt. Jelenleg életrajzi följegyzéseit rendezgeti. Mi­lyen jó lenne, ha jutna ide­je és ereje a szerencsi nyomdászat legalább vázla­tos történetének feldolgo­zására. .. Németh Pál Szerencs Gyermek városiak köszöneté A Miskolci Szimfonikus Zenekar 1991. december 19­én nagy sikerű jótékonysá­gi koncertet adott a Miskol­ci Gyermekvárosban élő gyermekek megsegítésére. A gyermekváros igazgató­sága, az Ember a gyerme­kekért Alapítvány kurató­riuma köszönetét fejezi ki a Miskolci Szimfonikus Zene­kar valamennyi tagjának a kezdeményezésért, a műsor megvalósításáért. Az intéz­mény tanulóinak, dolgozói­nak és a kedves vendégek­nek felejthetetlen volt a Ze­nei utazás címmel adott mű­sor. A rendezvényt taanogat- ták: az OTP Rt. Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Igaz­gatósága; a Szakszervezetek Rónai Sándor Művelődési Központja; a Diósgyőri Pa­pírgyár; a Jeremy Kft; aa Innovációs Centrum (Park) Rt.; az ÉDISZ; a Magyar Hirdető; az Észak-Magyar- országi Extra miskolci ki-! rendeltsége. Köszönjük tá­mogatóink felajánlásait! dr. Dobos László igazgató A fodrászat helyén: kocsma 1991-ben, különösen a nyári időszakban többször hívtam telefonon az 5-ös házkezelőséget, a városhá­zát és a Köjált a Mis- kolc-Martintelep, Kisfaludy u. 7. számú üres üzlethe­lyiségek állapota miatt, amelyről nemrégen fénykép is megjelent a Hajnali Hír­lapban. Nyáron az épületet hátul­ról az itt lakó cigányok megrongálták, idejártak piszkolni, amitől olyan iszo­nyatos bűz támadt, hogy az ott levő buszmegállóban nem lehetett megmaradni a förtelmes emberi ürülékten­ger illatától. Amikor meg­néztem az ottani állapoto­kat, egy surmó fiú jött oda hozzám, és a világ legter­mészetesebb hangján közöl­te: én is idejárok... Az 5-ös házkezelőség pár hét múlva kisepertette és elölről lezáratta a ház egyik részét. A volt fodrászüzlet melletti szárny ma is ajtó és ablak nélkül, romosán díszeleg. A házkezelőségtől kapott tájékoztatás szerint az épületszakasz az Unió ÁFÉSZ tulajdona, amely cég a reprivatizációs törvényre vár, addig nem hozza rend­be.. . A házkezelőség mun­katársa azt is elmondta: ha ők felhúzzák a kibontott és megrongált falat, azt egy nap után újra lebontják, el­lopják az építőanyagot. Ma­rad tehát pár szoba kitaka­rítása, kívülről pedig mind a kitisztított, mind a kipu- colatlan lakrészek iszonyú, lepusztult csonkja (mely bűnözők fészke is lett...) Martintelep csendes telepü­lésén. Az Unió ÁFÉSZ elnökétől azt is megtudtam, hogy egyelőre nem készül a ke­zelésében levő helyiségek re­noválására, hasznosítására, sem bolti, vagy egyéb mű­ködtetésére. Ennek ellenére a fodrá­szat helyén máról holnapra kocsma lett... Nádassy József Miskolc A „Szerencsi fejek” kö­zött megtisztelő helyet fog­lal el Farkas István ex lib­ris-gyűjtő, a világhírű ké­peslap múzeum ex libris részlegének volt vezetője, honismereti gyűjtő és helyi kutató. Szerencsen, a Késmárk u. 15. sz. alatti otthonában lá­togattam meg. Házát, mely­ben 1957-től lakik, Fery An­tal grafikusművész mozaik­képe díszíti. Gyermekkortól tartó meghitt barátság fűzi Szerencs város Budapesten élő szülöttéhez, aki európai hírű művész, a Kisgrafika Barátok Körének elnöke. Ottlétemkor éppen az 1992. újévi alkalmi képeslap kö­rül foglalatoskodott. Betöl­tött 82. életéve ellenére sem feledkezik meg barátairól, ismerősei köréről. Beszélgetésünk során meg­tudtam, hogy baráti kapcso­latban állott dx. Petrikovics László főorvossal, a sze­rencsi Képes-levelezőlap Múzeum alapítójával, s meggyőzte arról, hogy ér­tékes gyűjteményeit aján­dékozza Szerencs közönsé­gének. Az 1967-ben meg­Diákálom (Mező István rajza) Várjuk leveleiket, tolóikat Tisztelt Olvasóink! Nagyon köszönjük, hogy 1991-ben is meg­tiszteltek bennünket bizalmukkal és levél­ben, telefonon, vagy személyesen keresték meg szerkesztőségün­ket, hogy ecseteljék gondjaikat és sokszor örömeiket is. Külön öröm szá­munkra, hogy több ol­vasónk küldött rend­szeresen fotókat, ame­lyeken jó ■ vagy rossz példaként szerepelt la­kóhelyük, környékük. Szeretnénk kiemelni Kerékgyártó Mihályt, aki sok felvétellel hív­ta fel figyelmünket — és az illetékesek fi­gyelmét is — a szép­re és a kevésbé szép­re. Arra buzdítjuk ol­vasóinkat az új esz­tendőben is, hogy küldjenek nekünk mi­nél több fotót Borsod- Abaúj-Zemplén és He­ves megye települé­seiből. Szívesen adunk helyet minden olyan fényképnek, amelyek említésre méltó pél­dákat és kirívóan rosszakat ábrázolnak. Várunk olyan felvéte­leket is, amelyek ked­ves megemlékezések­ről, rendezvényekről, eseményekről készül­tek, s megköszönjük, ha néhány soros is­mertető szöveget is mellékelnek hozzájuk. Természetesen to­vábbra is szívesen ol­vassuk leveleiket, hall­gatjuk telefonjaikat és várjuk Önöket szer­kesztőségünkben, Az olvasóké a szó rovat szobájában, ahol meg­oszthatják velünk gondjaikat és örömei­ket egyaránt. A vasúti menetrend szerkesztői az elkövetkezendő hetek­ben bizonyára elmeriiltcn terveznek a menetrendváltozás utáni időszak ésszerűbb, praktikusabb közlekedési lehető­ségei érdekében. Ügy tűnik, elérkezett az idő egy közvetlen Miskolc—Eger (gyors)vonat közlekedtetésére. Könnyű, 2—3 kocsiból álló szerelvények lehetnének ezek, és csak Mezőkö­vesden és Füzesabonyban állnának meg. Az utazókat megkí­mélnék a füzesabonyi lépcsőjárástól az átszállásnál. Egyéb­ként a két szomszédos megyeszékhely összekapcsolása vi- zonylag rövid menetlarlamú vonattal komoly színvonalcmcl- kedest jelentene. Ide kívánkozik még egy távolabbi elképzelés a Miskolc— Eger—Putnok—Kazincbarcika—Miskolc körforgalomról — talán az ezredforduló körül —, amikor Eger állomás mellő­zésével, egy építendő deltavágányon közvetlen érné el Eger­vár megállót a vonat, és a Nyugati-BUkk jelentősebb állo­másain is megállva, Putnokon, Kazincbarcikán is sebesvo­nat jelleggel közlekedne, természetesen ellentétes irányú vonatpárral. Talán a reggeli és esti órákban (6 és 18 órai indulásokkal). Ezt az teszi indokolttá, hogy a Bükkön át vadregényesen szép ugyan az út közúton, de különösen té­len nem veszélytelen a buszoknak. Még akkor is időszerű a terv, ha a nemzeti parkon keresztül kisvasút vezetne az Eger—Putnok MÁy-vonalig. A jelenleg még utópiának tűnő ötlet remélhetőleg az idő múlásával támogatókra talál és megvalósul. N. P. Szerencs Érdekvédelmi egyesület A Ilumusztermelők Érdek­védelmi Egyesülete, mely a Fejér Megyei Bíróság által PK. 60 884(1991.)4. szám alatt van bejegyezve, az alábbiakban tájékoztatja az érdekelteket: Egyesületünk célja: a gi­lisztatenyésztés és humusz­termelés révén károsultak országos egyesületbe történő bevonása, az egyesület ren­delkezésére álló információk, adatok alapján a különböző társadalmi szervezetek se. gítségével a károsultak jogi védelmének megszervezése, a kialakult helyzetet előidé­ző személyek felelősségre vonása. Az egyesület céljai eléré­sében minden olyan törvé­nyes eszköz lehetőségével élni kíván, mely az érdek- védelmet szolgálja, beleértve országos tömegdemonstráció szervezését is. Egyesületünk vezetői bíznak abban, hogy közös összefogással sikerül bizonyítani azt, hogy a jó szándéktól vezérelt giliszta- tenyésztők és humuszterme- lók nem okozói, hanem el­szenvedői a csalárd módon szervezett kistermelői tevé­kenységnek. Mivel irodánkba tömege­sen érkeznek érdeklődő és panaszos levelek, ezekkel kapcsolatban ily módon tá­jékoztatjuk az érdeklődőket: A levelekben nagyon sok az olyan információ, ame­lyek jogi eljárások során kerülnek felhasználásra, ezek értékelése, rendszere­zése folyamatos, de ponto­san a levéldömping miatt, személyes megválaszolásukra nem, vagy csak késedelme­sen vagyunk képesek. Miként lehet egyesületünk tagjai sorába lépni? Az egy évre szóló tagsági díj 1440 Ft. A tagdijat ró­zsaszínű postai pénzutalvá­nyon lehet feladni az egye­sület címére, a hátoldalon kérjük közölni, hogy a fel­adó mely gazdasági társu­lástól vásárolt gilisztát, il­letve mely pénzintézettől kapott hitelt, vagy készpén­zes vásárló volt-e. A tagdí­jat két részletben is be le­het fizetni (720—720 Ft). A tagság nyilvántartása és jogi képviselete a befizetett dí­jak alapján, a befizetés idő­pontjától történik meg. Egyesületünk Kiút címmel saját lapot jelentet meg, melyet tagjainknak megkül­dünk. E lapban tájékozta­tást adunk munkánkról, eredményeinkről, lehetősé­geinkről. valamint ezúton kérünk újabb adatokat, se­gítséget tagtársainktól. Az első példány már kiment, a második, bővített példány megjelenésére 1992 január­jában kerül sor. Blohumusztermelők Érdekvédelmi Egyesülete Székesfehérvár, Úttörő u. 1. 11/16. Megkérdeztük Hogyan cserélik ki az ajándékot? A karácsonyi ünnepek után többen érdeklődtek telefonon szerkesztőségünkben: milyen rendelkezés vonatkozik a bolt­ban vásárolt áruk kicserélésé­re? Azt is gyakran kérdezték: mi a teendő abban az eset­ben, ha a csomagküldő szol­gálattól megrendelt termék nem érkezett meg időre? Az üzeletekben kapott számlát tanácsos megőrizni, hiszen ez lehet az alapja az esetleges reklamációnak. A hatályban lévő rendelkezé­sek értelmében, minden üz­let köteles a vásárlástól szá­mított 8 napon belül az ott vásárolt árut — élelmiszer, kozmetikai cikkek, alsóruhá­zat:, egészségügyi ciickek és játékok kivételével — minő­ségi kifogás nélkül visszacse- réini, ha az hibátlan és még nem használták. Ha a vásá­rolt termék hibás, akkor hat hónapig, a tartós használat­ra rendelt cikkek esetében pedig 3 évig reklamálhatunk. A csomagküldő szolgálattól megrendelt termék esetében, ha a kért határidőre — ka­rácsony — szánták és nem érkezett meg, érdekmúlásra hivatkozva, elállhatunk a szerződéstől, és az árut nem vagyunk kötelesek átvenni, illetve kifizetni — mondja a jogszabály.

Next

/
Oldalképek
Tartalom