Déli Hírlap, 1991. december (23. évfolyam, 280-301. szám)

1991-12-09 / 286. szám

Kosárlabda, iVß 11.9 férfi Hgsszabbíiás után: pzelem Biogál—MEAFC 87-90 (35-38, SPORT A labdarúgó vb-selejtező sorsolása magyarorszAg ELLENFELEI: Szovjetunió, Jugoszlávia Görögország, Izland, Luxem burg. Teremcross A nyíregyházi Bujtosi Szabadidőcsarnokban ren­dezték meg a nemzetközi te­remcross viadalt. Az első helyen Kamrás Károly (Fér. Éksz. Honda), a másodikon Kucharr (Csehszlovákia, Kawasaki), a harmadikon pedig Werner (svéd, Honda) végzett. A debreceni Biogál volt a MEAFC ellenfele a hét vé­gi bajnoki fordulóban. Az idegenbeli találkozó az utol­só bajnoki mérkőzése volt a miskolciaknak ebben az év­ben. A debreceniek emléke még élénken élt az egyete­miekben, így nem csoda, hogy a szokásosnál jóval iz- gatottabban érkeztek meg az alföldi városba. Nehéz és küzdelmes talál­kozó állt a fiúk előtt, hi­szen a hazaiak felbuzd’-’va a miskolci szoros eredmé­nyen és azon, hogy előző mérkőzésükön idegenben megverték a Szolnok együt­tesét, minden rafinériájukat és tudásukat bevetették. Taktikai felkészültségük egész kelléktárát felvonul­tatták, a gyors támadásoktól az eredményes befejezésig. Az első félidő tizenötödik percéig hatásosnak bizonyult ez a játékstílus, hiszen fö­lényben voltak a debreceni­ek. Az utolsó percekben azonban a MEAFC fordíta­ni tudott, s ez elsősorban Kovács Péter jó irányításá­nak volt köszönhető (35-38). A második játékrészben több alkalommal is elhúzott a miskolci gárda 4—6 pont­tal, de a hazaiak nem adták fel a harcot, s mindig ki­egyenlítettek. A negyvene­dik perc végén így 81-81-es állásnál fújták le a találko­zót. A hosszabbításban már mindkét oldalról egymás után pontozódtak ki a kosa­rasak, de az idegek csatáját végül a MEAFC bírta job­ban. A fiúk elérték célju­kat: idegenben is megsze­rezték a két pontot. A MEAFC pontjait Deák (20), Kovács S. (19), Kovács P. (16), Kakas (14), Szőke (8), Mészáros (5), Németh (4), Szeghalmi (4) szerezte. Jók: Kakas, Deák, Kovács S., Kovács P. * Legközelebbi bajnoki mér­kőzését januárban vívja a csapat, de addig sem ma­radnak esemény nélkül az egyetemi kosarasok szurko­lói. Ma délután Egerben ját­szik a gárda, az ETK együt­tese ellen a főiskolás baj­nokságban. A találkozó visz- szavágója a jövő héten lesz Miskolcon. M. R. Nemzetközi teremtorna, Renault—Cagliari Kupa Ezt a tocit még tanuln kell Tárcsázzuk a 05, 07-et Nyolcadik lett a DVTK Kétnapos teremlabdarúgó- i tornán vett részt a hét vé­gén a DVTK csapata. Hét NB I-es magyar csapat ne­vezett a viadalra, de pályára lépett a pécsi sportcsarnok­ban a szlovákiai Dunaszer- lahely együttese is. A hely­osztókat tegnap vívták az együttesek. A Diósgyőr csapatának rosszul sikerült a levezetés­nek szánt mérkőzéssorozat. A szombati csoportmérkőzé­seken háromszor lépett pá­lyára és egyszer sem hagy­ták el győztesen az arénát. Először a PMSC-vel vívták a kétszer húszperces talál­kozót, és a hazaiak 7-6-ra nyertek. A DVTK—Vasas összecsapáson tizenkétszer vették be a Fáy utcaiak Czeglédy kapuját, a miskol­ciak viszont a gólözönre csak négyszer bírtak vála­szolni (12-4 a Vasas javá­ra.) Az utolsó csoportmérkő­Húsz, nyilvánosságra nem hozott keletnémet úszóed­ző beismerte, hogy a volt NDK-ban használtak dop­pingszereket az úszósport­ban. Az edzők által, a né­met úszószövetséghez eljut­tatott közlemény megerősíti az anabolikus szteroidok használatát, ugyanakkor zésen a Tatabánya verte meg a Diósgyőrt 7-3-ra. A piros-fehérek szombati gólszerzői: Petcu (4), Farkas (4), Budai (2), Leskó (1), Bém (1), Molnár (1), Vasárnap a 7—8. helyért játszhatott a DVTK a Siófok ellen. Ez a fellépés sem si­került jobban, mint az elő­ző napi. A Balaton-partiak­tól ugyanis a Diósgyőr 13-2- re kapott ki, és így a nyol­cadik helyen végzett. A harmadik helyért a Pé­csi MSC és a szlovákiai el­ső ligás Dunaszerdahely csa­tázott. A hazaiak 5-4-re győztek, így az övéké lett a bronzérem. A döntőt a Győ­ri Rába ETO és a Vasas vív­ta. A vezető edző nélkül fel­álló győriek (Glázer Róbert Közép-Amerikában turnézik a válogatottal) 7-3-ra győzték le a fővárosiakat, és az övé­ké lett a kupa. Végeredmény: 1. Győri Rába ETO, 2. Vasas, 3. Pécsi MSC, 4. Dunaszerdahely. hangsúlyozza, hogy nem­csak a tiltott szereknek kö­szönhető az NDK egykori sikersorozata. A színt val­lott szakemberek jövőjéről még nem döntött a DSV, amely hónapok óta elnök nélkül tevékenykedik, mert az eddigi elnök, Bodo Hol- leman lemondott. Keresik a A Casanova bari szórako­zás a rendőrségen végződött december 7-én, B. I. 19 éves, N. T. 14 éves és D. A. 17 éves miskolci fiatalemberek számára. Este 10 óra tájban verekedés tört ki és a há­rom fiatalembert garázdaság bűntette miatt vették őri­zetbe. Újból meglátogatták Mis­kolcon, a Győri kapu 149. sz. alatt levő diszkontáruházát. A betörőcsapat az ablakrá­Lakossá«i fórum Az MSZP Korvin Ottó u. 9. sz. alatti politikai centru­mában december 11-én, 17 órától lakossági fórumot ren- oeznek, ahol az érdeklődők találkozhatnak az MSZP he­lyi vezetőivel, az önkormány­zati frakció tagjaival, vala­mint a párt országgyűlési képviselőjével. Totónyeremények 13+1 találatos szelvényt hárman töltöttek ki, nyere­ményük egyenként 2 286 028 forint. A 13 találatosok nye­reménye 486 278 forint, a ti­zenkettesek 14 625, a tizen­egyesek 1355, a tízesek pe­dig 297 forintot érnek. betörőket csőt feszítette fel, s azon keresztül szállított el nem kevés mennyiségű élelmi­szert és piperét, összesen 190 ezer forint értékben. A tet­teseket keresik. Miskolcon, a Hetedik ut­cában 8-ára virradóra egy asztalosmühelyt szemeltek ki a betörők, ahonnan célszer­számokat vittek el. A Jó­zsef Attila utcai óvodába szintén az ablakon keresz­tül jutottak, ahonnan a te­levíziót emelték el, s meg­lehet, hogy a hideg időre való tekintettel a plédeket. Ami viszont örvendetesen jó hír, s a mostani időjárá­si viszonyok között, a gép­kocsivezetők óvatosságát di­cséri. személyi sérüléssel já­ró baleset nem történt az elmúlt 24 órában. Sárgaság a selyemréti iskolában A selyemréti általános is­kolában három gyermek be­tegedett meg hepatitisben. Az egészségügyi hatóságok elrendelték a sárgaság elle­ni mielőbi védőoltást. Ezek­ben a napokban több, mint ötszáz gyermeket beoltanak, és megkapja a szérumot a tantestület és az iskola egész személyzete is. Doppingoltak az úszók FEKETE SAROK löbbszúzpzpr forint értékű árut loptak Miskolcon Héttagú bűnbanda fosztogat­ta múlt ev őszétől Miskolc ke­reskedelmi vállalatainak rak­tárait, telephelyeit, időnként persze egy-egy ABC-árukázba, vagy akár etkezőhelyre is be­törtek. A 33 éves Durda Lajos többszörösen büntetett mis­kolci Lakos volt a bandában a főkolompos. Ö beszélte rá a 34 esztendős Brassó Mi­hályt, s a 26 éves Csibi La­jost, hogy törjenek be a Nagy-iriiiSkoloi Állami Gazda­ság Baross utcai telephelyé­nek étkezőjébe. Átmásztak a kerítésen, a raiktár ajtajáról lefeszítették a lakatot, s így jutottak be az épületbe, ahol nagy mennyiségű to­jást találtak. Ennek elszállí­tásához azonban gépkocsira volt szükségük, ezért Durda felkereste a lakásán a 23 éves Fülep Sándort, akinek volt egy Trabantja, s rábe­szélte, hogy segítsen kocsijá­val elszállítani a raktárban talált tojásokat. Először csaknem nyolc és fél ezer tojást szállítottak Fülep lakására, majd ami­kor visszatérték a telep­helyre, befeszítették az ott lévő étkezőhelyiség ajtaját is, s a 'legkülönfélébb kész­leteket és konyhai eszközö­ket pakolták össze, s vitték magukkal. Az összes kár, amit e betörésükkel okoz­tak, meghaladta az 56 ezer forintot. Brassó Mihály olykor szó­lóban is portyázött. így ju­tott ei a Mátra-Füszért Sa- jó-parti telephelyére, ahon­nan azonban szerény zsák­mánnyal távozott. Két tucat aerosolos Salamander cipő- ápcilöt és 15 V.ileda ablak- tisztító kendőt szedett össze, s adott át értékesítésre Dur- dának. Brassó a 32 éves Erdei László miskolci lakossal szö­vetkezve tört be a József Attila utca és Buzogány ut­ca sarkán lévő húsboltba, s lopott el némi készpénzt, 12 csomag esirkeaprólékot és négy, nagy értékű hentes­kést. Ugyanez a duó látogat­ta meg az Élkisker József Attila utcai ABC-áruházát, ahonnan már komolyabb té­teleket loplak el. Kilószám­ra a lángolt- és parasztkol­bászokat, a turistaszalámit, füstölt csülköt, kolozsvári szalonnát, másfél liter ru­mot és kétszáz doboz ciga­rettát. Ezeket a lakásukra szállították, ahol a házkuta­tás során egy részükét még megtalálta a nyomozóható­ság, értékesítésre azonban már alkalmatlanok voltak, meg kellett semmisíteni a maradékot. Egyébként az összes kár, amit ebben az ABC-ben okoztak, 23 667 fo­rint volt. Igazán nagy fogása Dur­da Lajosnak és a 20 éves Pintyi Pálnak volt idén ja­nuárban. A Zöldért Borsod- icer Üteg utcai raktárába törtek be. Hatalmas mennyi­ségű zsákmányra tettek szert, csaknem félmillió fo­rint értékben. Ezeket a 27 éves Lévai Sándor József miskolci lakos lakására vit­ték, ahol Lévai beleegyezé­sével annak szeneskamrájá­ban helyezték el a szajrét. A nyomozás során a rend­őrség a lopott holmiból csak­nem háromszázezer forint értéket még megtalált, így az okozott kár nagyobbik fele megtérült. A banda tagjainak bűnperét a Miskolc Városi Bíróság tárgyal­ta. s kit miben találtak bűnös­nek, aszerint ítéltek el. Durda Lajos elsőrendű vádlottat néldá- ul háromévi és hat hónapi bör­tönre, Brassó Mihályt háromévi és két hónapi börtönre, Erdei Lászlót kétévi és két hónapi börtönre, Pintyi Pált, mint kü­lönös visszaesőt, háromévi és hat hónapi börtönre. Fülep Sán­dor egy év nyolc hónap sza­badságvesztést kapott, melynek végrehajtását háromévi, Csibi Lajos egyévi és hat hónapi börtönt kapott, melynek végre­hajtást kétévi, Lévai Sándor József egy év és nyolc hónapi börtönt kapott, végrehajtását háromévi próbaidőre felfüg­gesztve. Az ítélet Brassó Mi­hály, Fülep Sándor, Csibi Lajos és Lévai Sándor József vádlot­takkal szemben jogerős. A töb­biek fellebbeztek. (S) Elfogták a nyíregyházi taxisgyilkosokat November 25-én, ismeret len tettesek több késszúrás­sal megölték Kantár Sándor taxisofőrt, és elrabolták autósrádióját. Amikor teg­nap este megpróbálták a lo­pott tárgyat eladni, a kisze­melt vevő feljelentette őket. Ennek alapján a rendőrség letartóztatta Dudás Attila 18 éves, és T. Attila 16 éves foglalkozásnélkülieket. Késtek a buszok A vasúton nem okozött semmi fennakadást a ke­mény hideg, ám a Volán menetrendszerű járatai kö­zül több nem tudott elin­dulni pontosan. Nagy László, a miskolci Búza téri pályaudvar forgal­mi szolgálattévője elmondta, hogy Hemádnémetiből, Sajó- vámosról és Körömről ma­radt ki egy-egy járat, de ezen túl több helyről is kés­ve tudtán elindulni. Hajnal­ban úgynevezett hidegindí­tó szolgálati csoportok dol­goztak, és ezek segítségével tudtak kisegítő buszokat küldeni. Ezért az említett térségekből félórás, egyórás késéssel érkezhettek az uta­sok munkahelyükre, vagy úti céljukra. DÉLI HÍRLAP — a miskolciak napilapja. — Kiadja: a Déli Hírlap Kit. Miskolc. Bajcsy-Zsílinszky út 15. 3527. — Felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesz­tőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Mis­kolc, 3501. Pf.: 39. Titkárság: 42-694. Bel- és várospolitikai rovat: 42-888. Gazdaságpolitikai rovat: 42-666, 48-600. Leve­lezési rovat: 42-666. Kultúrpolitikai rovat: 42-866. Sportrovat: 42-688. Gazdasági ügyintézés: 42-845. Telex: 62-342. Telefax: 42-845. Terjeszti a Magyar Posta és a Délt Hírlap Kft. Elő­fizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál és a hlr- lapkézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, egy negyedévre 435 forint, egy évre. 1740 forint. — Készült a Bor­sodi Nyomdában Felelős vezető: DUCSAl GYÖRGY igazgató ISSN 0133—0209. A DVTK birkózócsapata, az UTE elleni győzelmével, az ötödik helyen zárta az idei országos első osztályú csapatbajnokságot. (Szabó István felvétele Egy IteiiíÉ lÉiIjai a ÉlöRsig

Next

/
Oldalképek
Tartalom