Déli Hírlap, 1991. november (23. évfolyam, 254-279. szám)

1991-11-07 / 259. szám

Sampűoria— Kispest-Honvéd 3-1 (2-0) Nem történt meg a várva Várt csoda Genovában sem, ahol a Kispest-Honvéd pró­bálkozott meg azzal, amire az európai labdarúgás felkap­hatta volna a fejét. Vagyis: kiverje a Sampdoriát a BEK további küzdelmeiből. ' Az olaszok semmit nem bíztak a véletlenre, és már a nyolcadik percben megsze­rezték azt az egy találatot, amely minden bizonnyal Boskov edző állását is meg­mentette. Utána Vialli már csak bebiztosította a követ­kező fordulót két találatával. A Sampdoria játékosa Pari még azt is megengedhette magának, hogy öngólt vét­sen, igaz, ha utána a kispes­tiek eredményesebbek, akár ők is szerezhettek volna még egyet. Ezt azonban nem I hagyták a genovaiak, illetve j Pagliuca, az olasz kapus. | Valljuk be. a játék képe alapján a Sampdoria és a magyar bajnokcsapat között fényévnyi különbség volt. Az olasz gárda valahogy úgy érezhette magát a Luigi Fer- raris-stadion zöld gyepén tegnap este, mint a kispesti­ek, ha egy megyei első osz­tályban játszó együttes ellen játszanának. Tény, hogy Pari öngólja után feltámad­tak a piros-feketék, vezettek is néhány támadást, ám az olaszok végsősoron ekkor is veszélyesebbek voltak, és céltudatosabb csapatjáté­kukkal többször zavarba hoz­ták a Honvéd védelmét. Sydney vesztedet? Az Ausztrál Olimpiai Bi­zottság cáfolja azt a vádat, mely szerint Sydney 2000-ie beadott olimpiai pályázatát úgy akarják elfogadtam!, hogy a NOB tagjait meg­vesztegetik. A hírt egyéb­ként a német Dér Spiegel röpítette világgá. Jégmotor. Már több éve szurkolhatnak a technikai sportok kedvelői is ennek a Magyarországon először Mis­kolcon meghonosodott sport­ágnak. Versenyeket tavaly és tavalyelőtt is rendeztek. Az idei mérkőzéssorozat, azaz a Karácsony Kupa meghirdetése egyelőre kér­déses. No, nem az aikaratrói van szó. A tavalyi rendezők, a Borsod Építők Volán SC, a Miskolc Városi Sportcsar­nok és a Debreceni Emelő­gép most is vállalná a ren­dezést. és a szervezéssel já­ró nehézségeket. Csakhogy a legutóbbi versenyek nem jártak sikerrel. — Sem a nézőszám, sem pedig a bevétel nem a várt­nak megfelelően alakult — tájékoztatott Balázs Andris, a BÉV SC ügyvezető elnö­ke. Azt az előző esztendő­ben is tudtuk, hogy a jég- motorviadalok megszerve­zése nem lesz nyereséges. Ezt bekalkuláltuk, mert a motorozás kedvelőinek igé­nyeit szerettük volna kielé­gíteni. Az érdeklődés azon­ban nagyon alacsony volt, csalódást okozott az, hogy milyen kevesen jöttek ki a miskolci műjégpályára. A jégmotorverseny egyéb­ként most is szívesen meg­rendeznénk a miskolci sportcsarnokkal közösen, csak nem vagyunk bizto­sak abban, hogy a tavalyi­nál többen jönnek-e ki. A Volán versenyzői szívesen vállalnák, hogy szórakoztas­sák a nézőket. Nekik min­denképpen jó az, ha télen, amikor egyébként holtidéov van és nem lehet motorral ülni. a légen fejleszthetik versenyrutinjukat. A jég­Labdarú^ás, Kupagyőztesek hír óv a Kupája motor versenysorozatról egyébként tárgyalni fogunk a Debreceni Emelőgép egye­sülettel, aki az előző esz­tendőben is az egyik part­nerünk volt. Megkerestük Patai Ist­vánt az említett debreceni klub ügyvezető elnökét: — Mi örömmel vállalko­zunk arra, hogy a Kará­csony Kupa ismét meg le­gyen rendezve. Nagy baj, hogy a klubok a verseny­zőket ugyan adná, a tech­nikát, vagyis a motorokat, a felszerelést félti, emiatt nem örülnek a jégmotoro­zásnak. — Az elmúlt télen Ka­zincbarcikán is rendeztek egy fordulót, de a vegyész­városban jelenleg nincs mű­jég. — Tudjuk, de szeretnénk Tiszaújvárost bekapcsolni, ahol elképzelhető, hogy mégis lesz jég. Ott ideális a pálya a jégmotorozáshoz, annak ellenére, hogy terve­zői nem is gondoltak erre a sportágra. — A versenyzők állítólag szívesen vesznek részt a nagyon is csúszós összecsa­pásokon. — Tény: a miskolci Haj­dú, Böszörményi, a hajdú volános Bódi és az emelő­gépes Szabó Imre már je­lezte nevezne a versenyek­re. összesen nyolc magyar vaspapucsos kellene. Hiszek abban, hogy az üres he­lyekre is találnánk jelent­kezőt. A másik négy részt­vevő külföldi lenne, cseh­szlovák. Már ők is kijelen­tették, szívesen jönnek Ma­gyarországra. És azért Schneiderwindék nem tol­tak rosszak salakon, de a jégen sem! összesen tehát tizenkét motoros kell, eny- nyi pedig szerintem össze­jönne. Búcsú, két vereséggel Ferencváros—Werder Krémén 0-1 (0 0) Egy kecsegtető lehetőség állt tegnap este a Ferenc­város labdarúgó' nata előtt. A KEK-sorozat második tor- dulójának első mérkőzésén, Brémában 3-2-re kikapott a gárda, viszont nem tűnt be- hozhatatlannak a hátrány. A budapesti visszavágóra azonban igencsak összeszed­te magát a Werder és még egy lehetőséget nem hagyott a Fradinak, a magyar fővá­rosban is győzött. A tovább­jutása nem volt kétséges. Letámadásra rendezkedett be a Ferencváros, ám ha­mar be kellett látniuk, hogy ez a taktika a jól védekező németekkel szemben nem lehet eredményes. A fella­zuló magyar védelem hézag­jaiban gyakran elérték az FTC kapuját és olykor csak a szerencse mentette meg a hálót a góltól. Neubxrth egy brémai támadás során csak saját ügyetlenségének kö­szönheti. hogy nem szerzett csapatának már az első per­cekben vezetést. Nem vitás, volt néhány ígéretes hazai támadás is. ám az értékesí­téssel hadilábon álltak a ferencvárosiak. A második félidő elején, hirtelen jött Bode-gól kap­kodásra késztette a hazaia­kat, ami köztudottan nem­igen segít. Ezúttal sem ho­zott eredményt, tehát a né­metek 4-2-es összesítéssel biztosan jutottak tovább. — Az Emelőgép verseny­zője Nagy Róbert, akiről nem tett említést. — ő semmiképpen nem vehetne részt az összecsa­pásokon, mivel Dél-Afriká- ba utazik rövidesen. A for­ró kontinens déli részén fekvő ország meghívására egy tízversenyes viadalon áll rajthoz angolok, ameri­kaiak és ausztrálok társa­ságában. Másfél hónapig lesz távol, ezért nem indul­hat a téli összecsapáson. Még valamit mindenképpen elmondanék: Dunaújváros­ban rendezzük meg az első jégmotorversenyt, a tervek szerint november 30-án. Ott ugyanis új salakmotoros klub alakul. A részletekről még nem tudok semmit, mert több szervezési feladat van hátra. Sz. P. FEKETE SAROK Emberölés Perecesen Disznóólé késsel szúrta hátba nevelőapját Gyorshírben számoltunk be róla a tegnapi DH-ban, hogy kedden este emberölés történt Miskolcon. „Családi veszekedés során egy 39 éves férfi bántalmazta a fe­leségét. Az asszony védel­mére kelt a 16 éves fia, és egy 20 cm-es pengéjű késsel hátba szúrta nevelőapját. A férfi a helyszínen meghalt, a 16 éves fiút őrizetbe vet­ték.” A Borsod Megyei Rendőr- főkapitányság vizsgálati osz­tályának kiemelt fővizsgáló­ját, Józsa János rendőr őr­nagyot kérdeztük meg, mi­képpen történt az eset. — Perecesen a Petőfalvi utca 1. szám alatt minden­napos volt a veszekedés a fiatalkorú, 16 esztendős V. Miklós nevelőapja és édes­anyja között. Az asszony el­ső házasságából származó, egyébként csendes, szolid fiú, aki másodéves szak­munkástanuló, sóikat szenve­dett attól, hogy nevelőapja üti-veri az édesanyját. A férfi, aki bányalakatos volt és 39 esztendős, kedden este is ittasan tért haza, s a kü­lön szobában lakó és alvó feleségét ikezdte szidalmazni és ütlegelni. A 16 eves V. Miklós ezt meghallotta és anyja védelmére sietett. Csakhogy nevelőapja ellökte magától. Ekkor V. Miklós kiment a konyhába, előkap­ta a disznóölő kést, vissza­ment az édesanyját még mindig bántalmazó nevelő­apjához, s a hatalmas kést nagy erővel, szívtáj ókon a hátába szúrta. A rendőrség a környéken lakók értesítésére igen ha­íárcsázzuk a 07-et Játékpisztolyos rablókatona Játókpisztollyal a kezében toppant be tegnap délután egy kazincbarcikai édesség­boltba Sz. János, 22 éves sorkatona. Ide a bevételt! — mondta az üzletben tartóz­kodó asszonynak. Az igazi fegyvernek vélte, amit lá­tott, és kirohant az utcára, segítségért kiáltozva. A tá­madó erre kereket oldott, de nem sokkal később a rend­őrök elfogták. Sz. János be­ismerte, amit tett. Ügyét a rendőrség a katonai ügyész­ségnek adta át. Pokolgép van a kazincbar­cikai Irinyi János Szakkö­zépiskolában! Ezt jelentette be a rendőrségnek tegnap déltájban egy ismeretlen fér­fi, majd lecsapta a kagylót. A szakértők átfésülték az épületet, ám semmit sem ta­láltak. Alig tették ki a lá­bukat az iskolából, ismét je­lentkezett a férfi, hogy ami az előbb nem sikerült neki, reméli, most sikerülni fog. Szerencsére ezúttal sem volt bomba az Irinyiben. mar a helyszínre érkeztek ugyan, akkor azonban már V. Miklós nevelőapján segí­teni nem lehetett: a szúrás halálos volt. A 16 éves fiú tette elkövetése után lelkileg rendkívül megviselt állapot­ba került, s őrizetbe vételét követően is sírt, mint egy kisgyerek. Az emberölés bűntettének vizsgálatát az Élete során gyakran ült börtönben a most 37 eszten­dős Séra István szakképzet­ten, foglalkozás nélküli, munkahellyel nem rendelke­ző, Miskolc, Közép-Ruzsin 53. sz. alatti lakos. Miután jövedelemmel nem rendelke­zett, betöréses lopásból szer­zett értékeket, amiket el­adott, s azok árából tartotta fenn magát és élettársát, aki egyébként rokkantnyugdíjas. Azt a bűncselekménysoro­zatot — amelyért jogerősen a közelmúltban ítélték el — egyik büntetésének megkez­dése előtt, majd pedig sza­badulása után követte el. A lakókörnyezetében levő ta­polcai hegyek hétvégi házait látogatta előszeretettel. Ki­feszítette a víkendházak aj­taját, betörte az ablakot, le­feszítette a rácsokat, a zsa- lugátereket, leverte a laka­tokat, s ha másként nem ment, akár a deszkát is ki­tépte a faház oldalából, hogy bejusson. Alig egy év alatt összesen 21 alkalommal tört be ilyen módon, változó szerencsével. Volt, ahonnan alig több, mint 500 forint értéket si­került összeszednie, ám akadtak nagyobb zsákmányai is. Igaz, a 10 ezer forintot összesen csupán két Ízben haladta meg a betörés útján lopott holmik értéke, mégis összesen 112 ezer forintos kárt okozott lopásaival, s 5600-at a betörések alkal­mával elkövetett rongálá­sokkal. Nem volt tehát különö­sebben kényes arra, hogy mit visz el. Kellett neki a falidísz éppúgy, mint akár egy kártyadoboz, mokkás­összes körülmény feltárására a fiatalkorú őrizetbe vétele mellett folytatják. Természe­tesen kikérik az igazságügyi elmeszakorvosi véleményt is arról, hogy az adott leLkiál- lapotban mennyire volt tu­datában V. Miklós tette ve­szélyességének és következ­ményeinek. (s) . kanálkészlet, ébresztőóra, hálózsák, poroltó, kés, ágy­neműgarnitúra, pár liter bor, függöny, törlő, serpe­nyő és szatyor, használt ci­pő, ágytakaró, használt me­legítő, néhány tojás, oltó­bicska, vagy permetező, te­hát minden, amit könnyű­szerrel magával tudott vin­ni. A legnagyobb fogása ta­valy nyáron volt, amikor egy Kiss Ernő utcai családi házba tört be. Onnan kép­magnót, videokazettákat, s női karórát lopott, több mint 47 ezer forint értékben. Ezen a betörésén vesztett rajta is. A lakás tulajdonosa ugyanis a betörést követő napon a rekamiéja alá be­csúszva megtalálta Séra Ist­ván személyi igazolványát, így bukott le a magányos betörő. A Miskolci Városi Bíró­ság első fokon nagyobb ér­tékre, üzletszerűen, dolog el­leni erőszakkal elkövetett lopás, kilenc rendbeli lopás bűntettében, és tizenegy rendbeli lopás vétségében találta bűnösnek, s mint többszörös visszaesőt, fő­büntetésként 4 év és 6 hó­napi fegyházra ítélte. Mel­lékbüntetésként 4 évre eltil­totta a közügyektől is. Séra István az ítéletet megfelleb­bezte, s a megyei bíróság azt megváltoztatta. Nyoma­tékos enyhítő körülmény­ként vette számításba, hogy Séra István cselekményeit, a feltáró, beismerő vallomása alapján lehetett kellően bi­zonyítani. Ezért büntetését a megyei bíróság 3 és és 10 hónapi fegyházra mérsékel­te. Az ítélet jogerős. (s) 4 DH és a Zene butik közös tombolája Ma sorsolunk! Végiglopta a tapolcai hegyek vikendházait Fegyházra ítélték a huszonegyszeres betörőt Állás Jó kereseti tehetőséggel megbízható kőműveseket és segédmunkásokat felveszek. Jelentkezni: Miskolc, Guten­berg u. 38. Telefon: 80-628. NOVAKNÉ STEINER KATI ÚJBÓL MEGNYITJA FODRÁSZATÁT I Lakásomon: Miskolcon, Kazinczy u. 15. szám Érdeklődni lehet telefonon: 46-46-854. Ma délután 2 órai kezdettel sorsoljuk ki a DH és a Zene­butik közös tombolájának nyerteseit. Mint ismeretes, heten­ként kisorsolunk egy akusztikus gitárt, valamint több mű­soros kazettát, illetve más értékes ajándékokat. A sorsolás­ra, amely a Győri kapu 52. szám alatt található üzletben tesz, természetesen várjuk játékos kedvű olvasóinkat. Ke­ressék a Zenebutik tombolaszelvényeit lapjainkban, hiszen hét héten át tartó játékunk sok érdekes és hasznos ajándék­kal szolgálhat Önöknek! DELI HÍRLAP — A miskolciak napilapja. — Kiadja: a Déli Hírlap Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsi'insz'ty út 15. 3527, - Felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ főszerkeszió-ügyvezetö. — Szerkesz­tőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Mis­kolc, 3501. PL: 39. Titkárság: 42-694 Bei- és várospolitikai rovat: 42-888. Gazdaságpolitikai ro\ai: 42-666. 48-600. Leve­lezési rovat: 42-666. Kultúrpolitikai rovat: 42-866. Sportrovat: 42-688. Gazdasági ügyintézés: 42-845. Telex: 62-342. Telefax 42-845. Terjeszti a Magyar Posta és a Déli Hírlap Kft. Elő­fizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál és a hír- tapkézbesitőknél. Előfizetési díj egy hőnapra 145 forint. egj> negyedévre 435 forint, egy évre. 1740 forint. — Készült a Bor­sodi Nyomdában. Felelős vezető: DUCSAI GYÖRGY Igazgató ÍSSN 0133— (1209 4-' Libasorban a jégen (Szabó István felvétele) Less«e jégmotorviadal ? A klubok féltik a gépeket

Next

/
Oldalképek
Tartalom