Déli Hírlap, 1991. október (23. évfolyam, 228-253. szám)

1991-10-03 / 230. szám

FEKETE SAROK SPORT Kézilabda NB II. LYUKÖBANYAI BÁNYÁSZ -NYÍRBÁTOR 25-18 (10-10) A Lyukóbányai Bányász tegnap a miskolci egyetemi körcsarnokban aratott hét­gólos győzelmet az újonc Nyírbátor ellen. A mérkőzés nem kezdő­dött valami jól a hazaiak számára. A vendégek a hu­szadik percig két góllal vezettek. A Bányászok soká­ig nem találták a bejátszá­sok ellenszerét. Aztán sike­rültek a támadásaik, és így egyenlítettek a félidő végé­re. (10-10). A szünet után elhúzott a Lyukó, és ekkor már érvényt szerzett magának a nagyobb rutin és játéktudás. A Bányászok a következő összeállításban harcolták ki a 25-18-as győzelmet: Sebők —Takács, Varga, (2), Dimit- ru (11), Pólyák, (3), Fellegi, (7), Popovics (1). Csere: Baczó, Gál, Kovács (1), Ba­logh. 3^ A MEAFC kerete megváltozott, a cél azonban továbbra is az NB I. Kosárlabda, (Yfí II, Csökkent az egyetemisták kerete Ma: MEAFC—Szolnoki Olajbányász II. A Miskolci EAFC NB Il-es férfi kosárlabda-csapata ma este 7 órakor vivja első baj­noki mérkőzését. Az egye­temi körcsarnokban a Szol­noki Olajbányász II. csapa­tát fogadják a fiúk. A korábbi bő keret — több mint huszonöt kosaras — leszűkült. Tizenhárom já­tékos készül állandóan a mérkőzésekre a MEAFC-nál. A többiek is kapnak játék- lehetőséget, de csak alkal­manként. Mai ellenfelük a Szuper Ligában is szereplő Szolnoki Olajbányász ifjúsági korosz­tályú csapata lesz. Ez a gár­da tulajdonképpen verse­nyen kívül indul a küzdel­mekben. Az NB I-es ifi baj­nokságba ugyanis nem tudtak bekapcsolódni, így az NB II-ben kaptak helyet. Lipcsei volt a sztár M&r • szófiai találkozó után biztos továbbjutónak »ámított a Ferencváros, ezt az esélyt aztán az Üllői úton kellett megkoronázni. Sike­rült. Már az első percben meg­született a Fradi első gólja, bizonyítván a Levszkinek: nem veszik félvállról a mér­kőzést a hazaiak. Lipcsei fe­jese után került a labda a hálóba. A második zöld-fe­hér gólra a harmincadik per­cig kellett várni. Albert bi­zonyíthatta szemfülességét Kuznyecov beadása után, (2-0). A második gól szerzőjének helyére beállított Szenes előtt volt az első nagy lehe­tőség a szünet után. A har­madik gólra azonban a hat­vanadik percig kellett várni. Ekkor Deszatnik helyezett a hálóba. A szófiaiak is talál­tak egy gólt, mintegy szép­ségtapaszként, az utolsó pil­lanatokban pedig ismét Lip­cseinek jutott a főszerep, amikor a jobb felső sarok ba helyezett. (4-1). összesítésben 7-3-mal vár­hatja a következő forduló sorsolását a Ferencváros. Csodák márpedig... A legnagyobb léleknyuga- lommal készülhetett a Stutt­gart a pécsi UEFA Kupa­visszavágóra, hiszen az első találkozón 4-1-es előnyt sze­UTAZZON A MIAMI TOURIST UTAZÁSI IRODÁVAL! ISZTAMBUL: október 16-20 (5 nap) 3500 Ft + 50 DM + vízum (2 reggeli, 2 vacsora) reztek. Ugyanez mondható el — mármint a nyugalom — a PMSC-ről, hiszen a világ­hírű focistákat felvonultató német gárda ellen nem volt mit tenniük. A visszavágó eredménye (2-2) tisztes helyt­állást tükröz. A vendégek már a hétvégi, Frankfurt el­leni bajnoki rangadóra ké­szülődvén, csak öregurasan fociztak. Így történhetett, hogy Magyar révén a pé csiek szerezték meg a veze­tést. Úgy tűnik, Daum mes­ter a szünetben alaposan megmosta fiai fejét, mert a második játékrészben Strech- mel és Mayer megfordítot­ták az eredményt. Mörtel azonban nem hagyta annyi­ban, és nem sokkal a vége előtt klasszisgólt lőtt. DELI HÍRLAP — A miskolciak napilapja — Kiadja: a Déli Hírlap Kft. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. — Felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesz­tőség: Miskolc. Bajcsy Zsilinszky út 15. 3527 Postacím: Mis­kolc. 3501 PL: 39. Titkárság: '2-694. Bel és várospolitikai rovat: 42-888. Gazdaságpolitikai ,uvat: 42-666. 48-600. Leve­lezési rovat: 42-666. Kulhirpolitikai rovat: 42-866. Sportrovat: 42-845. Terjeszti a Magyar Posta és a Déli Hírlap Kft. E15- 42-688. Gazdasági ügyintézés: 42-845. Telex: 62-342. Telefax: fizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál és a hír­lapkézbesítőknél.' Előfizetési dij egy hónapra 145 forint, egy negyedévre 435 forint, egy évre. 1740 forint. — Készült a Bor­sodi Nyomdában. Felelős vezető: DUC3AI GYÖRGY igazgató Szereplésük tehát csak for­mális, a végső „elszámolás­nál” nem esnek latba, ered­ményeiktől függetlenül. Az itt pályára lépő együttes jó képességű játékosokból áll. Távoli dobásaik nagy száza­lékát érvényesítik, és az úgynevezett gyors kosárlab­dát játsszák, tehát igencsak kell futniuk az ellenfeleik­nek, hogy „befogják” őket. A MEAFC, az ellenfél já­tékstílusának ismeretében megpróbál egy sajátos takti­kát játszani, aminek hatá­sosságát megláthatják, ha ellátogatnak az egyetemi körcsarnokba. A pályára lépő egyetemi csapat tagjai: Ádám, Deák, Szőke, Szeghalmi, Kakas, Mészáros, Koncsol, Szabó Z., Pázsitka, Tőczik, Németh, Szabó P. és Karányi. M. R. Két sél öt perc a’att A Kispest-Honvéd az itt­honi 1-1-es döntetlen után érkezett az erős Dundalkba. Az ír együttes ezután rend­kívül magabiztos volt, és hiába szerezték meg a két­gólos vezetést a magyarok már az első félidőben, végig nem adták fel. Nem is az akarattal volt baja az ír gárdánaik, inkább a szerencsével. Ha ez utób­biból egy kicsit többel ren­delkeznek, megnehezíthették volna a Kispest sorsát. Sze­rencsére nem így történt. A huszonnegyedik percben az éppen időben érkező Pisont a jobb alsó sarokba helye­zett, majd öt perc múlva is­mét ő volt eredményes. Ez­után hiába próbálkoztak hazaiak, maradt a már szü­net előtt beállított t. 2-0-ás eredmény. A magyar együttes megér­demelten jutott tovább BEK-ben, miután sikerült valamit törleszteni az írek­től elszenvedett néhány, szá­munkra meglepetést és csa­lódást okozó mérkőzésekért. Kiesett a ii. Az ellenfél és a kitartóan záporozó eső egyaránt kel­lemetlennek bizonyult a rendkívül tartalékosán pá­lyára lépő Vác számára Moszkvában. A teljes érté­kű együttesnek talán még lett volna esélye kamatoz­tatni az itthon szerzett 1-0- ás előnyt, ám a szovjet fővá­rosban kiderült, hogy a töb­bi sérült mellett, Carlos sem képes futballozni. Az ered­mény (4-1) magáért beszél, a Pécs mellett tehát másik UEFA Kupa-csapatunk is idő előtt kiesett. Büntetőből szerezték meg a vezetést a házigazdák. Bán­földi kétségbeesésében ösz- szecsapta Kirjakov lábát. Kobeljev értékesítette a ti­zenegyest. A Dinamo-hen- ger helyett azonban váci egyenlítés következett. Fü­le az alapvonaltól ívelt be, az érkező Romanek a háló ba fejelt (1-1). A házigaz­dák nem hagyták magukat és alig hat perc múlva is mét Koszta hálójában pi hent a labda (2-1). Még ek kor sem volt minden vesz­ve, hiszen a döntetlen, az idegenben lőtt gól miatt a Vácnak kedvezett. A má­sodik játékrészben a Dina­mó Moszkva begyújtotta a rakétákat és egyértelművé tette, hogy ki az úr a pá­lyán : Kolivanov kétszer ta­lált a hálóba (4-1). Tárcsázzuk a 07-et Két Trabantot összetört Tegnap este 18.30-kor Mis­kolcon, a Baross Gábor ut­cában egy Wartburg sze­mélygépkocsi vezetője itta­san felhajtott az útpadkára és fának ütközött. Nyolc na­pon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az anyagi kár 70 ezer forint. Este fél tízkor Miskolcon, az Árpád utcában Wartburg személygépkocsiját ittasan vezető férfi áttért az úttest bal oldalára és két ott par­koló Trabant autót össze­tört. A vezetőt könnyebb sé­rüléssel kórházba szállítót-­ták, az anyagi kár 180 ezer forint. A HCM területén lévő rak­tárba betörtek az éjszaka, kábeleket, égőket vittek el 64 ezer forint értékben. Kóród belterületén este 6 órakor lovas kocsijával itta­san közlekedő férfi balra kanyarodott, s nem adott elsőbbséget a vele szemben szabályosan közlekedő Volks­wagen Golf személygépko­csinak. A baleset során há­rom személy könnyű sérü­lést szenvedett, az okozott . kár 300 ezer forint. Tömegverekedés a diszkó ólán Négyen kerültek kórházba, nyolcán sérüllek meo Messze híre futott, hogy a to­kaji Halászcsárdában szeptember 28-án jó hangulatot ígérő diszkó lesz. A környékbeliek közül ezért sokan elmentek: Rakamaz, Tiszaladány, Tárcái, de még Miskolc is sok fiatallal képvisel­tette magát. Az este nyolc óra­kor kezdődő rendezvényen si­mán zajlott minden, mígnem tíz óra után négy-öt ismeretlen ci­gányfiatal összeakaszkodott egy bodrogkeresztúri lakossal. Az is­meretlenek nemcsak ruházatuk­kal, de magatartásukkal is erő­sen kiríttak a vendégseregből, viselkedésükkel szabályosan pro­vokálták a szórakozókat. Az első atrocitást a terem­ben a rendezőknek sikerült leszerelniük, s záróráig rend­ben folytatódott a mulatság. Hajnali kettő körül hagyta el az utolsó vendég is a Ha­lászcsárdát, s az utcán, a csárda melletti parkolóban, a hazafelé készülők össze­verődtek. Közöttük az a négy-öt fiatal is, akik a disz­kóban a rendbontást kezdték A parkolóban aztán folytat­ták a kötekedést. amiből persze jó néhány nézetelté­rés támadt. Előbb puszta kézzel kezdték ütni egymást, majd minden mozdítható tárgyat megragadtak, ami a közelben volt. A négy isme­retlen felkapta a buszmeg­állóból a szemétgyűjtőt. s a szemközti ház szőlőlugasának karóit rángatták ki. A ka­rókkal persze több tokaji és rakamazi fiatalt leütöttek. A verekedés végül is úgy fejeződött be, hogy a provo­káló cigányfiatalok beugrál­tak egy kék Ladába, s el­hajtottak a parkolóból. A verekedés után a tokaji orvosi ügyelet négy sérültet látott el, 'közülük hármat a miskolci megyei kórház bal­eseti sebészetére szállítottak, egyet pedig a nyíregyházi kórházba. A tömegverekedést kővetően a rendőri intézkedés a kórházi je­lentés után, hajnali öt órakor indult meg. Elsődlegesen a hely­színi szemle adatai alapján bi­zonyítható volt, hogy a csárda melletti parkolóban valóban tö­megverekedés történt. Erről árul­kodtak a törött karódarabok, a kitépett hajcsomók, a szakadt, elrongyolódott ruhafoszlányok is. A rendőrség — mint azt Da­ragó László rendőr őrnagy, a Borsod Megyei Rendőr-főkapi­tányság életvédelmi alosztályve­zetője elmondta — nagy erőkkel fogott a tanúkihallgatásokhoz. Ebben részt vett a tokaji rendőr­őrs tagjain kívül a szerencsi és a sárospataki rendőrkapitány­ság, s a megyei forrőnyomos csoport. A nagy számú tanúk felkutatása után, akik jelen vol­tak a diszkóban, segítettek re­konstruálni az eseményeket. így sikerült értékes adatokat össze­gyűjteni az ismeretlen tettesek­ről, a személyleírások, a ruhá­zatuk leírása, s gépkocsijuk jel­legzetességei alapján. Időközben újabb sérültek is jelentkeztek az orvosnál, s így a sérültek száma mára már összesen nyolcra gya­rapodott. Közülük egyikük ál­lapota életveszélyes volt, mivel nyílt koponyacsonttöréses sé­rülést szenvedett, hárman pedig súlyos, nyolc napon túl gyógyu­ló, négyen könnyebb sérüléseket szenvedtek el. A nagy rendőri erőnek a számtalan tanú meghallga­tása után, a délutáni órákra sikerült pontosítani az ada­tokat, s így erősödött meg a gyanú, hogy a tömegvereke­dést előidézők makkoshoty- kai legények lehettek. A gya­núsítottakat másnap a dél­utáni órákra már elfogták, s előállították a főkapitány­ságra. Négy fiatalembert hallgattak meg, akik közül hárman a bűncselekményt csak részben ismerték be, dé a rendelkezésre álló adatok alapján a 22 éves Szabó Miklós foglalkozásnélküli makkoshotykai lakost — aki egy hasonló bűntett miatt eljárás alatt áll — őrizetbe is vették. A rendőrség vele szemben bizonyítékokkal rendelkezik, hogy az életve­szélyt okozó testi sértést ő követte el, ezzel tehát ala­posan gyanúsítható. Egyéb­ként is erőszakos, kötekedő típusú emberként ismerik, aki kihasználja a társas ösz- sze jöveteleket arra, hogy ag­resszivitását kiélje. A többi gyanúsítottal szemben csoportosan elköve­tett garázdaság bűntette miatt folytatják az eljárást, s a későbbiekben még to­vábbi személyek gyanúsított­ként! kihallgatása várható. (s) Ellopott értékeiken búsongóknak Bolhát a zsebedre! Mit tegyen, akit zsebmet­szők, útonállók megfosztot­tak értékeitől? Jelentkezzen az első rendőrnél, mondaná bárki a világon. És ha a rendőrség is tehetetlen? A korhű választ egy nápolyi tv-bemondónő adta: megala­kította a kizsebeltek szövet­ségét. Cristina Sosti kisasszony hivatalosan is megkapta a hatósági engedélyt szerve­zete működéséhez. Miután felhívását egész Olaszország visszhangozta. elérkezett­nek látta az időt. hogy „a bús és ellopott értékein bo­rongó” sorstársait az utcára vigye, természetesen a zseb­metszők fővárosába. Nápoly­ba. Mint a Corriere della Sera beszámolójából kitűnik, a demonstráció egyetlen elő­írása: a felvonulók sötét ruhában — a hölgyek telje­sen felékszerezve. az urak gyűrűkkel és márkás órák­kal — teszik meg kihívó sé­tájukat. Az őket kísérő au­tós sorstársak számára kö­telező a teljesen nyitott ab­lak, hogy pontosan felmér­hető legyen mindaz, ami a fosztogatókat ingerli. ..Mind­ez természetesen játék, a tehetetlenség szomorújáte- ka” — nyilatkozta az elnök­kisasszony. Ami pedig a jövőt illeti, a tervek közül kiemelésre kívánkozik az önvédelmi módszer. A tag­sági igazolvány például fel­jogosítja a tulajt arra. hogy jutányos áron elkészíttesse ellopott táskájának, vagy tárcájának mását, hogy pszichológus tagtársaitól díjmentes kezelést kapjon, hogy ingyenes futóedzéseken vehessen részt, és nem utol­sósorban, hogy részese le­hessen egy jó nevű mágus rontást elhárító szeánszai­nak. A legjobb védekezés azon­ban itt is a támadás. íme, néhány csodafegyver a ná­polyi zsebmetszőellenes ar­zenálból : lopásbiztos táska, mely egyetlen mozdulatra csúzlivá alakul, és kicsiny ólomgolyókat lövöldöz. Gal­lérra szerelhető visszapillan­tó tükör. És végül a legfé­lelmetesebb fegyver: ékszer­doboz, melynek kinyitásakor bolhák tömege veti magát a zsebesre...

Next

/
Oldalképek
Tartalom