Déli Hírlap, 1991. október (23. évfolyam, 228-253. szám)

1991-10-31 / 253. szám

jfc A „szikla"-épület mindig titokzatos objektumnak tűnt, a jövőben üzleti célokat szolgál? Meghirdetett laktanyák, Lillafüreden Eladó a szikla is Lehet laktanyát is venni! j Megjelent ugyanis az a hir- j detmény a napilapokban, i amelyben a Honvédelmi Mi­nisztérium felajánl felesle­gessé vált ingatlanjai közül 22-őt, értékesítésre, tartós bérletre, esetleg egyéb hasz­nosításra. A listán ott szerepel két miskolci objektum: a lilla­füredi Erzsébet sétányon lé­vő laktanya, illetve a Há­mori-tó mellett lévő legény­ségi és tárolási épület. A két volt honvédségi épület- együttes piacra dobása első­sorban azért érdekes, mert a Lillafüred fejlesztésére ko­vácsolt számos terv többek között a honvédségi jelenlét miatt nem volt valóra vált­ható. Még a tanácsrendszer idején volt olyan helyi kez­deményezés, amely azt ja­vasolta: ki kellene innen te­lepíteni a hadsereget. Amire akkor egyértelmű nem volt a válasz, ma valósággá vált. ' Lillafüreden, az Erzsébet sétányon lévő laktanya mel- i lett szép terület is van. A tó melletti ingatlan pedig egészen egyedülálló fekvésé­vel kínál igen jó tőkebefek­tetési lehetőségeket. • NEM AKÁRMIT... Talán van arra esély, hogy Lillafüred felébredjen Csipkerózsika-aímából, hi­szen ez a páratlan adottsá­gú táj eleddig nem tudta igazán kiaknázni a turiz­musban rejlő lehetőségeket. Hogy is tudta volna, amikor nem volt mivel: Lillafüre­den ae egyetlen Palotaszál­lón kívül, amely SZOT-üdü- lőként működött eddig, nem volt érdemleges idegenfor­galmi infrastruktúra — ha csak azt a bódénegyedet nem számítjuk ide, amelyik a felső parkolónál éktelen­kedik, jelezve, mit tudunk mi, magyarok művelni szép tájainkkal... A bódénegyed azonban azt is jelzi: lenne vállalkozó­kedv, s ha azt jó mederbe tudják terelni, lehet is vele kezdeni valamit. A laktanya­eladásokkal talán beléphet olyan nagytőke is Lillafü­redre, amelyik nem lángost akar sütni, hanem valóban minőségi turizmust csinálna — vagy bármi mást. ami e tájba illik, s Lillafüred ja­vát szolgálja. A bármit persze, csak korlátok között lehet érteni. Ugyanis Lillafüred a város­ba és ráadásul a Bükki Nemzeti Parkba ékelődött terület. Nem lehet itt bár­mit csinálni, legalábbis re­méljük. nem engedik meg, hogy itt ne a természet ad­ta előnyöket aknázzák ki — a természet, a táj. a telepü­lés javára. (kiss) Születésének 200. évfordulóján Szoborporíré Széchenyiről A MISKOLCIAK NAPILAPJA XXIII. ÉVFOLYAM, 253. szám I ARA: 5.80 1991. OKT, 31., CSÜTÖRTÖK | FORI HT A Miskolci Akadémiai Bi­zottság székhazában felavat­ták a kétszáz éve született gróf Széchenyi István, a Magyar Tudományos Akadé­mia alapítójának és volt al- elnökének mellszobrát. Kosáry Domokos, az MTA elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy az idei meg­emlékezések eltértek a ko­rábbi években megszokot­taktól. Ebben az évben vég­re a teljes Széchenyi-képet értékelik, ellentétben a múltbeli felemás megítélés­sel. Emlékeztetett arra. hogy Széchenyi István személyisé­gét nem szabad szétszedni, tetteit nem szabad külön vizsgálni. Napjainkban azért tudjuk megérteni Széche­nyit, mert a társadalmi hely­zet nagyon hasonló, elmara­dott ipari háttérrel, egy el­avult rendszert kell megre­formálni. Kitért arra, hogy az Akadémia mit tanulhat most a legnagyobb magyar­tól: bátorságot, újító kedvet, és azt a tenniakarást, ami őt mindig is fűtötte Ezek után a székház aulá­jában Kosáry Domokos fel­avatta Széchenyi István mellszobrát, Gulácsy-Hor- váth Zsolt alkotását. ★ A szobor a MAB-székhá- zat gazdagítja. (Szabán Gabriella felvétele) Sátán hozta a heroint (CIKK A 8. OLDALON) A Konzumbank Rt. új fiókja Miskolcon Fozsgay: elutasítjuk az acsarkodó szélsőségeket NDSZ a centrumban Előkelő helyen a banki toplistán # 14 HELYEN Megkérdeztük a HM ille­tékesét, aki elmondta: a Hámori-tó melletti honvéd­ségi épületek esetében az ingatlanhoz tartozik az úgy­nevezett .szikla”, azaz a hegy gyomrában kialakított helyiségek is. Egyébként e héten zárják le a jelentke­zéseket, és jövő héten nyúj­tanak arra lehetőséget, hogy az érdeklődők megtekinthes­sék az ingatlanokat, ame­lyek Lillafüreden kívül ti­zennégy helyen vannak, Bu­dapesttől Tokajon át Pápá­ig. Van közöttük lőtér, adó­állomás. raktár, laktanya, kollégium, és még gépkocsi­vezető tanpálya is. Ha le­zárult a pályázat, verseny- tárgyalás, vagy árverés kö­vetkezik — hiszen van olyan ingatlan, amelyre töb­ben is jelentkeztek. Külföl­dön nem hirdették meg az Pozsgay Imre nem a kor­mányzatot okolja, amiért ba­jok vannak az országban. Ez elsősorban a társadalmi örökségünk miatt van így. De ügyesebben, jobban, több politikai erő közreműködé­sével okosabban lehetett volna kezelni a válságot. Ezt tegnap este mondta Miskolcon, a Technika Há­zában tartott gyűlésen. Az új szervezet, a Nemzeti De­mokrata Szövetség (NDSZ) alapítója feltette a kérdést, olyan Magyarországot épí­tünk-e, ahol az állampolgár kezdeményezője, cselekvő ré­szese a folyamatoknak, vagy pedig olyat, ahol önmagát minősíti alattvalóvá. Elmaradt a társadalmi pár­beszéd arról, hogy milyen legyen az új Magyarország, abban hogyan akarunk élni, milyen berendezkedés legyen itt. Alkotmányozó oszággyű- léssel és párbeszéddel kel­lett volna kezdeni az átala­kulást. Meg kellett volna egyezni például az olyan kér­désekben, hogy mi legyen a nemzeti vagyonnal, vagy hogy miként gazdálkodjunk szuverenitásunkkal. mert ezek nem pártügyek, hanem valamennyiünkre tartozók. Az együttműködés, a tár­sadalmi megegyezés nem időszerűtlen — hangoztatta Pozsgay Imre, aki azt is ki­fejtette: nem hiszi, hogy a törvényhozás a nemzet fel- sőbbsége. Az NDSZ-t úgy mutatta be, mint centrumjellegű mozgalmat, amelyik az or­szág gondjainak orvoslásá­ban elutasítja az acsarkodó szélsőségeket, s az olyan célt, ami a sokat szenvedett nép jogos elégedetlenségéből akar politikát építeni. Az NDSZ hitet tett a piacgaz­daság mellett és állítja: erős, tárgyalóképes érdekképvise­letekre van szükség. A nem­zeti demokraták a munka- vállalók oldalán állnak. Kö­zelgő közgyűlésükön dönte­nek a programjukról. A miskolci gyűlés arról bárkit meggyőzhetett, hogy tévednek, akik leírták Pozs- gayt, mint politikust. A ren­dezvényre megtelt a Techni­ka Háza nagyterme, ami az üresen ásító széksorok előtti politikai gyűlések korában már önmagában is valami. Azt nem lehetett eldönteni, hogy az érdeklődés Pozsgay Imre személyének szólt-e, vagy a mérsékelt, higgadt politikát hirdető NDSZ-nek, vagy pedig egyszerűen csak arról volt szó, hogy végre ki akarták beszélni elége­detlenségüket az emberek, azt akarták, hogy valaki meghallgassa őket. Ez egy­szer talán a hozzászólások­ban sem az volt a fontos, hogy bírálták a törvényho­zást, a kormány, a kabinet intézkedéseit. Hanem, hogy azt bizonyították, valóban vannak itt, akik úgy érzik: anélkül köszöntött ránk a parlamenti demokrácia, hogy megbeszéltük volna, mit is akarunk; az emberek kima­radtak a rendszerváltásból. (bujdos) Bármennyire szép szám­mal vannak már bankok, bankfiókok Miskolcon, az ügyfelek a megmondhatói, hogy még mindig sokat kell várakozni egy-egy banki szolgáltatás igénybevételénél. Éppen ezért örvendetes, hogy a város szívében, a Széchenyi út 99. szám alatt november elsején új, a Kon­zumbank Rt. miskolci fiók­ja kezdi meg működését. A hely kiválasztása igen szerencsés, hiszen gyalogo­san, a sétálóutca felől, a Me- rinó méterárubolt melletti közben könnyen megközelít­Fordulópontjához érkezett tegnap a kisgazdáknál hetek óta tartó botránysorozat. Az elnökség csütörtök éjféli na- tállyal megvonta a kisgazda miniszterek és államtitkárok pártmegbízatását. Az orszá­gos vezetőség és az ellen­őrző bizottság tegnap beje­lentette, hogy a párt a mun­kaügyi tárcára nem tart igényt, egyúttal felkéri An­tall József miniszterelnököt, hogy Cseh Sándort nevezze ki földművelésügyi minisz­terré, Görget Gézát pedig belügyi politikai államtit­kárrá. hető, de az épület mögött jó parkolási lehetőség is van. Dabasi Halász Zsigmondné, a fiók vezetője így foglalja össze tevékenységük lénye­gét: a jó vállalkozásokhoz kívánnak megfelelő pénzfor­rást nyújtani, másrészt pe­dig az ügyfelek pénzét a le­hető legjobb haszonnal ka­matoztatni. Üzletpolitikájuk irányelvei: a stabilitás, a hatékonyság, a lojalitás, mi­nőség, profizmus és siker, de ezen túl a dinamizmus, a humanitás, a korszerűség, a versenytisztaság és nem utol­sósorban a bizalom. Azt re­mélik, hogy ezek a cólkitű­Felfüggesztették Nagy Fe­renc József, Rajkai Zsolt és Pchánkovics István kor­mánytagok párttagságát, Ómolnár Miklóst és Prepeli- czay Istvánt ped'-» kizárták a pártból. Kiss Gyula mun­kaügyi miniszter ellen párt­vizsgálatot indítottak, mert állítólag az MSZMP tagja volt, de ő tagadta ezt. Tor- gyán József pártelnök azt is közölte, hogy a koalíciós tárgyalásokon újabb tárcá­kat fognak kérni, de cáfol­ta, hogy a koalíciót a fel­bomlás veszélye fenyegetné. zések bizalomgerjesztőek, s az ügyfelek kedvet kapnak kipróbálni a mindennapokon is. A fiókvezető szólt arról is, hogy az üzleti kínálat az indulásnál még közel sem lesz teljes, de távlatban a kereskedelmi, banki tevé­kenység számos üzletágát szeretnék átfogni. De addig is igénybe vehetik az ügy­felek a folyószámla-vezetes- sel, betételhelyezéssel, hite­lezéssel, váltó-leszámítolás­sal, értékpapír-forgalmazás­sal és -őrzéssel kapcsolatos szolgáltatásaikat. A jogi és magánszemélyek által vásárolható Konzum­bank-jegy az értékpapírpia­con előkelő helyet foglal el. Ahány bankház, annyi szo­kás, az ő ajánlatuk évi 34 százalék bruttó kamat, s ha már másnap visszakéri a be­fektető a pénzét, a Konzum­bank akkor is kedvező ka­matot fizet. Ennek köszön­heti az értékpapírjuk jó he­lyezését a banki toplistán. Ám alighanem legalább annyian kérnének hitelt, mint amennyien a pénzüket akarják kamatoztatni. Mit ígérnek azoknak, akiknek hitelre van szükségük? A válasz: a jegybanki politikát követve a- Konzumbank no­vember elsejétől egy száza­lékkal csökkenti kamatkon­dícióit a hitelezésnél — ter­mészetesen az adósminősítés figyelembevétele i mellett. Megtudtuk azt is, , hogy a Konzumbank, természetesen a miskolci fiókja is, részt vesz az egzisztencia-hitel ki­helyezésében és folyósításá­ban is, ezzel kívánja a pri­vatizációt elősegíteni. ingatlanokat — de ez nem zárja ki, hogy külföldi tőke jelentkezhessen üzletfélnek. Marad a hideg Lényeges időjárás-válto­zás nem várható, folytató­dik az évszakhoz képest hi­deg idő. Ma es!-g napos, száraz, de hideg időre szá­míthatunk. A hőmérséklet kora délután 3 és 8, késő este —2 és +3 fok között alakul. Ma Farkas napja van. A Nap kél 6.25, nyug­szik 16.31 órakor. Holdnyugta 13.31 óra­kor. Dagad a botrány a kisgazdáknál

Next

/
Oldalképek
Tartalom