Déli Hírlap, 1991. október (23. évfolyam, 228-253. szám)

1991-10-22 / 246. szám

Kosárlabda, iVß I. sk Pillanatok a tájfutó CSB-röl. (Szabó István felvételei) Peius játékvezetőt is meghallgatják Vereség után győzelem? Sserdán: DVIK-SeM—Tungsram Mint ismertes, a legutób­bi fordulóban nem játszot­ták le a Sajóbábony—Hercd- Apc bajnoki találkozót. En­nek oka volt. A kijelölt fe­keteruhások ugyanis nem érkeztek meg. Pctus Pál, NB III-as minősítésű játék­vezető szívesen beugrott volna, ám a vendégek nem voltak hajlandók ennek el­lenére sem pályára lépni. Áz'ügyet a Mátra csoport fegyelmi bizottsága tárgyal­ta meg csütörtökön Egerben Döntés viszont néni szüle­tett,'' mivel a herédiek itt már a pálya alkalmatlansá­gára hivatkoztak, nem pe­dig » játékvezető személyét kifogásolták — tudtuk meg Farkas Gábortól, az SVSE ügyvezető elnökétől. — Mi mindent megtet­tünk azért, hogy a találko­zót megrendezhessük — folytatta. — A versenykiírás szerint a pályaválasztó kö­teles a szükség-játékvezetőt biztosítani, ezt mi meg is tettük. Petus Pál vállalta a beugrást úgy, hogy Miskolc­ról jött ki Sajóbábonyba. A Az Észak-magyarországi Innovációs Centrum (Park) Rt. Gazdasági Igazgatósága felvételre keres számviteli gyakorlattal rendelkező OKLEVELES KÖZGAZDÁSZT, ELEMZŐ MUNKAKÖRBE. FELTÉTELEK: + közgazdasági egyetemi, vagy pénzügyi-számviteli főiskolai végzettség + erkölcsi feddhetetlenség ^ megfelelő szakmai előképzettség, vagy gyakorlat + gépjárművezetői jogosítvány és idegen nyelvtudás — nyelvvizsgával dokumentált — előnyt jelent. Jelentkezés írásban- részletes önéletrajzzal — vagy telefonon Tinta Tiborné mb. gazdasági igazgatónál. 3530 Miskolc, MSZB tér 1. Tel.: 44-688, 50-088 20 mellék. legközelebbi fegyelmi bizott­sági ülésen meghallgatják Petus játékvezetőt a pálya állapotáról. Amennyiben ő úgy nyilatkozik, hogy az al­kalmas volt játékra a két pontot 3-0-ás gólkülönbség­gel a javunkra kell, hogy írják. Akkor pedig a Heréd- Apc elveszíti tavaszi pálya- választó jogát is. ami szá­mukra anyagi okok miatt is jelentős hátrány. Sz. P. Edzőváltás Diósgyőrben? Mán • a-'«aékeyfPhérvárHfcnS duló dőlt •ínégindult a ta­lálgatás arról, hogy megy, vagy marad Vlád László, a DVTK labdarúgóinak veze­tő edzője. Erre az adott okot, hogy már több NB I-cs gár­dánál megtörtént az őrség­váltás. Kezdték Tatabányán Tornyival, folytatták Zala­egerszegen Madárral. A tömegkommunikáció tippje erre a hétre Glázer Róbert (Rába ETO) mellett Vlád László volt. Megegyezett a DVTK Mint ismeretes, Tóth György Diósgyőrből az NB Il-es Debreceni VSC-hez iga­zolt, ám vételárát még nem utalta át a hajdúsági egye­sület a DVTK-nak. Fülöp István ügyvezető elnöktől megtudtuk, hogy a játékos ügyében megszületett a két klub között az egyezség a kifizetés módjáról és idejé­ről. S í <8«ti Á4 AJ • Igazak-e az erról szóló hírek? —. kérdeztük Fiilöp Istvánt, a DVTK ügyvezető elnöikét. — Tény, hogy a hét ele­jén leülünk megbeszélni az egyesület és a szakosztályok dolgait. Ez azonban nem rendkívüli dolog, minden hétfőn így történik. A meg­beszéléseken az elmúlt hé­ten történteket vitatjuk meg, és a következő hét felada­tairól folytatunk eszmecse­rét. Nem a labdarúgó-szak­osztály ülésezik tehát! Vlád László felállítása egyébként nem tárgya az ilyen megbe­széléseknek ! Hidegzuhanyként érte a hír a szurkolókat: Szombathe­lyen vereséget szenvedett a DVTK-SeM női kosárlabda­csapata. A lányok magabiz­tosan, a győzelem tudatával utaztak a Dunántúlra, de ott még felébredni sem volt ide­jük, olyan támadást és ellen- támadást tapasztaltak a ha­zaiak részéről. Az első percektől fogva a szombathelyiek vezettek, s előnyüket a találkozó végéig ki sem engedték a kezükből. A nagyobb akarásnak és oda­figyelésnek volt a következ­ménye, hogy két-három pont­tal mindig a hátuk mögött tartották a piros-fehéreket. A miskolciak, a hazaiak hirtelen letámadásaitól meg- illetődve, enerváltan játszot­tak. Míg az első percekben nem látszott rajtuk, hogy akár vesztesként is elhagy­hatják a pályát, ahogy ha­ladt az idő, egyre jobban „leengedtek”. Ilyen maga­tartás mellett, nem csoda, hogy Király edző a szoká­sosnál is hangosabban szid­ta a lányokat. Mivel írtna Jevtusenko egész héten fáj­lalta a lábát, helyette az új idegenlégiós, Diana Szadov- nyikova állt be a kezdőötös­be. A kétméteres lány azon­ban most nem azt nyújtotta, amit vártak tőle. Sokat hi­bázott, nem szórta olyan gyakorisággal a kosarakat, mint a Szarvas elleni mér­kőzésen. Cserélni nem tu­dott az edző, hiszen a ter­vek szerint Sitkéi és Kiss Gabriella csak akkor állt volna be, ha húsz ponttal vezetnek a diósgyőriek. Ve­zetésről azonban szó sem volt. Az együttes védekezé­se most olyan rossz volt, mint a tavalyi nagy vihart kavart rájátszás mérkőzése­ken. Nemcsak a csapat össz. játéka, hanem a játékosok egyéni teljesítménye is siral­mas volt, így megérdemel­ten nyerte 74-68 (39-34) arányban a találkozót a ha­zai gárda. Három nappal a szombat- helyi kudarc után, holnap délután fél ötkor a szintén rossz emlékű Tungsram el len lépnek pályára a piros­A Déli Hírlap Kft. és az Észak-magyarországi Reklámiroda KARÁCSONYI VÁSÁRT RENDEZ. Lehetőség van saját pavilon állítására, de esztétikus pa­vilonokat tudunk biztosítani a jelentkezőknek. A karácso­nyi vásár 1991. november 24-december 24. időpontokban kerül megrendezésre. Jelentkezni lehet a Déli Hírlap szerkesztőségében. Tele­fon: 42-694. Fax: 42-845, vagy az Észak-magyarországi Reklámirodánál. Telefon, fax: 23-397. Miskolc, Klapka u. 17. telelőn:64-000 i mar 1991. OKTÓBER 30., 31., NOVEMBER 1., az érdeklődők számára tanácsadással, kedvezményekkel egybekötött SZAKMAI NAPOKAT tartunk. Célunk az építő- és szerelőipar számára bemutatni, a Hilti-szolgáltatások széles skáláját. Szeretettel várjuk: Miskolc, Árpád u. 2. (Diósgyőri városközpont.) fehérek. A fővárosi találko­zón csak egy kis szerencse kellett volna ahhoz, hogy győzzenek a miskolciak. Most. hazai pályán már nem lesz mentség az esetleges vere­ségre. Igaz, hogy a Tungs­ram kinti emberei jobbak, de centerposzton és három magas emberrel meg lehet fogni őket. Minden attól függ. hogy a diósgyőri véde­kezés milyen lesz. A szom­bathelyihez hasonló baklö­vést nem követhet el a csa­pat, mert az súlyos bajnoki pontokba kerülhet. M. R. Találkoznak majd a lab­darúgó NB II. Keleti és Nyugati csoportjának válo­gatottjai. A Keleti csoport legjobbjainak kapitánya Var­ga Zoltán, az Eger SE ve­zető edzője. — Még nincs végleges ke­ret, csak elképzeléseim, je­löltjeim vannak — tájékoz­tatott a szakvezető. Először viszont szeretnék a csoport együtteseinek edzőivel kon­zultálni, egyeztetni velük mindent. A segítőm a szol­noki Lódi László lesz. a gyúró pedig Fónagy Imre. Hét-nyolc csapatból állítom össze a keletiek válogatott­ját, és november 6-án edző­mérkőzést játszunk a Szol­noki MÁV MTE-vel. A Nyu­gati csoport legjobbjait egyébként a szekszárdi Teszler Vendel állítja össze. Késilabda, NB IL MVSC-DERECSKE 17-17 (9-7) Az MVSC lányai a Derecs­két fogadták a Vasutas­sporttelepen a hétvégi for­dulóban. Az északkeleti rangadón biztos győzelmet engedett ki a miskolci gár­da. Az MVSC az első félidő­ben végig irányította a já­tékot, magabiztosan vezetett két góllal a Tarné — Már­földi, Simon, Lengyelné, Mo­hácsi, Feketéné, Grósz ösz- szeállítású csapat. A máso­dik játékrészben öt gólra no— vélték előnyüket a hazaiak, majd 16-11-nél nyolcperce« gólszünet következett. Az MVSC legtöbb gólját Lengyelné, Mohácsi szerezte. Jók: Tarné, Feketéné. t »fi­gyelné. EL-CO ÓZD-BALMAZÚJVÁROS 27-29 (13-13) A Balmazújváros gárdá­ját fogadta hazai pályán az EL-CO Ózd NB Il-es férfi kézilabdacsapata. Jó játék­kal és korrekt játékvezetés mellett az ózdiak nem érde­melt 29-27 (13-13) arányú vereséget szenvedtek a ta­valy még NB I/B-ben sze­replő balmazújvárosiaktól. A hazaiak legtöbb gólját Ko- reny (10) és Tóth R. (5) sze­rezte. Jók: Koreny és Tóth R. NYiRBÁTOR-EGRI FINOMMECHANIKA 27-25 (12-14) Az Egri Finommechanika NB Il.-ben szereplő férfi kézilabdacsapata a hétvé­gén idegenben, a Nyírbátor gárdája ellen lépett pályára. A találkozót nagy csatában, kiegyenlített küzdelemben RÉGI DÍJJAL, KILOMÉTERENKÉNT 20 FORINTÉRT NOVA T; Sí000 MISKOLC ON IS NYERHET, HA A NOVA TORZSUTASAI Decemberben az 5000 Ft felett utazók között 1 db kétszemélyes, 4 NAPOS PÁRIZSI UTAT sorsolunk ki. Velünk csak lói {ári Utazzék bárhova utasnak csak NOVAI (hol az egyik, hol a másik együttes vezetett) a hazaiak nyerték 27-25 (12-14) arány­ban. Az egriek legtöbb gól­ját Molnár (8), Gulyás (6) és Hierman (7) szerezte. Ké­kesi László edző véleménye szerint a csapat még túl fiatal ahhoz, hogy a nyír­bátoriakhoz hasonló agresz- szív gárdával szemben is helyt tudjon állni. Kiemel­kedő teljesítményt Gulyás és Molnár nyújtott. BÉV SC-SALGÓTARJAN 24-22 (16-7) A bajnokság tizenegyedik fordulójában a Salgótarján csapatát fogadta a Borsodi Volán Építők SC férfi kézi­labda együttese, a miskol­ciak végig vezetve, meg­nyerték a találkozót 24-22 (16-7) arányban. Az utolsó perceket azonban elköny— nyelműsködték, mert már tizenegy góllal is vezettek, de a mérkőzés végére elfá­radtak, s a biztos győze­lem tudatában egy kicsit ki­engedtek. Ettől függetlenül a győzelmük egy- percig sem forgott veszélyben. A legtöbb hazai gólt Kecske­méti (7), Tilaji (6) és Kar­dos (5) szerezte. Jók: a gól­szerzők és Horváth. Csoportválogafonak lallozóia SVSE—Heréí-ügc: Élés nincs

Next

/
Oldalképek
Tartalom