Déli Hírlap, 1991. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)

1991-09-25 / 223. szám

DH SPORT ^ DH SPORT \ DH SPORT yk A Big Foot, azaz a Nagy Láb, amely minden útjába kerülő tárgyat összetapos. Egy hét máivá rajtol a VfE4f€ Céí az első osztály BUí a keret, de csak egy csapat indul Tavaly a várakozással el­lentétben nem jutott lel az NB I-bc a MEAFC lérfi ko- sárlabdacsapata. Keményen végigharcolták a bajnoksá­got. az utolsó pillanatban azonban — ahogyan az el­múlt években is — nem állt mellettük a szerencse. Ké­sőbb, a nyár közepén mégis felcsillant a remény, talán lesz tolyan csapat, amelyik visszalép a küzdelmektől, s így a miskolciak automatiku­san feljebb kerülnek. A remény azonban elszállt, s maradt az NB II. — Kísértetiesen ismétlőd* nek az események — mond­ta Szaniszlú Sándor, az egye­sület kosárlabda-szakosztá­lyának elnöke. — Ez már a hány olyan kosaras az együt­tesben — Lőrinc, Fodor és Kovács Péter — akiknek játéka még kétséges. Ök az idősebb játékosok közé tar­toznak, s a család és a mun­ka mellett nehezen tudják megoldani a kosárlabdával járó kötelezettségeiket. — Augusztus 21-től el- ■tífizdték a felkészülést, na­ponta egy, majd két foglal­kozással. Milyen felkészülé­si versenyeken veitek részt? — Szeptember elején a harmadik alkalommal meg­rendezett Karcag Kupán vettünk részt, ahol második helyen végeztünk. A hónap közepén Egerben, a Dobó István-emlék versenyen in­Kasskadőr-shoiv a Népkertben Roger Moore dublőré volt Interjú Michael Jonesszal MFC-vereség ifik ellen Dolgozókat alkalmaznak hatvanöt fokos' szöget írt le, de érkezéskor már az orra volt elöl. A próbafelvétel sikerült, de megismételtették még kétszer. Az utolsónál törtem magamat össze, és az első repülés került be végül a filmbe. — Ezek szerint állandóan fennáll a veszélye annak, hogy munkaképtelen lesz a kaszkadőr, hosszabb-rövi- debb időre, sőt akár örök­re is. Köthető-e erre a szakmára biztosítás? — A L'ovd biztosítótár­saság hajlandó erre, de csak mint öngyilkosjelöltek, kel foglalkoznak velünk. Egy kaszkadőr egy-egy elő­adásának biztosítási költsége 50—GO ezer márka. — A Big Eoot Show a műsor bevételeinek har­mincöt százaiékát a magyar- országi mozgássérült gyere­kek javára ajánlotta és ajánlja fel. Mi vezette Önö­ket erre az elhatározásra? — Minden embernek kell, hogy legyen valamilyen hite. Én azokon a szerencsétlene­ken szeretnék segíteni, akik képtelenek a mozgásra. Saj­nos, egyre több közöttük az oiyan, akivel a családja sem foglalkozik, egyszerűen nyűg rajtuk egy tehetetlen ember. Vannak, akiket anya­gi okok miatt dobíuik el. Nálunk, ‘tehát ebben a cso­portban is történtek súlyos sérülések, és tíz év alatt hat embert vesztettünk. Tolóko­csikba kényszerültek. Mint már említettem, én is vol­tam mozgássérült, de meg­jártam a háborút is. Én a felajánlott pénzzel tudok se­gíteni ezeken a szerencsét­len embereken, hát megte­szem. (szikra) tot, így minimális győzelmet arattak. Az MFC hat játéko­sát nélkülözte, tehát a Mattyasovszky — Antal, Ju­hász, dr. Kacsándi, Konkoly — Kruzsely, Hursán, Páló- czi, Natter, — Lapis, Molnár lépett pályára. negyedik evünk, amikor az utolsó fordulóban dől el á sorsunk. Végig kitűnően sze­repeltek a fiúk, de úgy lát­szik nem elég jól játszani, a feljebbjutáshoz szerencse is kell. — Ismét az első osztály a cél? — Természetesen, ha már ennyi munkát belefektet­tünk, nem adhatjuk fel. Célként tűzzük kj a keleti tizenkettes csoportban az első helyet. — Megváltozott a bajnok­ság rendszere... — -A három csoportban — keleti, nyugati és közép — tizenkét-tizenkét csapat vesz részt. Mindhárom csoportból az első kettő jut be a leg­jobb. hat közé, ahonnan kör­mérkőzések után az első három jut fel az NB I-be. — júliusban szó volt ar­ról. hogy esetleg két csapa­tot indít a MEAFC ... — Mivel a játékoskere- tünk bő. huszonöt kosaras tagja a keretnek, lehetősé­lén megyei Spori az 1991 72-es tanévben is elindítja sportoktatói tanfolyamát. A képzés ideje egy év, a je­lentkezés feltétele legalább középiskolai érettségi. Je­«c Drahás László, a csapat edzője. (Szabó István felvétele) günk lett volna egy másik csapat kiállítására is. Ezt azonban az ellenfelek rugal­matlansága és a szűkös csapatlétszám nem tette le­hetővé. — Egyszerre nem kaphat minden kosaras játéklehető­séget. Sokan bizonytalanok, nem tudják mikor férnek be a keretbe. Velük mi lesz? — A csaoatbó1 senkit nem küldünk el. az első mérkő­zés előtt állítjuk össze azt a tizenhatos keretet, akik minden találkozón számít­hatnak játéklehetőségre. — Mennyiben változott a tavalyi csapat képe? — Simon Csaba líthagyta a MEAFC-ot. mert máshol folytatja tanulmányait. Jött azonban két ifjú tehetség, akik Miskolcon folytatják tanulmányaikat. Kovács Sándor és Szabó Attila már a felkészülési mérkőzésein­ken is részt vett. Van né­lentkezni lehet október 1- ig Miskolcon, a Széchenyi út 103. szám alatt Szilágyi Dezsőnél. A tanfolyam díja 3000 forint, az egyéves kur­zus után a résztvevők szak­oktatói bizonyítványt kap­nak. ciuitunK, anoi narmaaiKok lettünk, majd két hete itt­hon felkészülési meccseket játszottunk Eger és a Nyír­egyháza csapata ellen. — A bemelegítés tehát megvolt. Mikortól mennek élesben a küzdelmek? — Első bajnoki találkozón­kat október 3-án este hét órától itthon vívjuk, a Szol­noki Olajbányász II. csapa­tával. — Sok sikert kívánok! Egy emelet magas, körül­belül másfél méter átmérő­jű gumikkal felszerelt óriási teherautó áll a Borsodi Épí­tők Volán SC sporttelepén. Körülötte csodálatosai! be­rendezett lakókocsik, rajtuk a parabolaantennával, amely az angol és a német nyelvű televíziós programokat hoz­za le a műholdról a készü­lékekbe. Mindez egy kasz- kadőrcsoporié, amely ma­gyarországi útja során Mis­kolcra érkezett kél, egy szombati és egy vasárnapi előadásra. A Big Foot Show már be­járta Európát, hatalmas si­kerrel. A németországi Frankfurtban, Hamburgban, valamint Párizsban több tíz­ezren voltak kíváncsiak a nagy attrakcióra. Felléptek a becsi Práter-stadionban is, ahol a kilenc előadást száz- húszezer néző tekintette meg. Az eddigi magyaror­szági vendégszereplés is jól sikerült, amely Budapestet, a Balatont, Kaposvárt, Pé­csett, Szolnokot, Szegedet, Nyíregyházát érintette. A kaszkadőrcsoport veze­tője Michael Jones, aki a James Borid című film­ben Roger Moore dublőré volt. Az USA-beli Phila­delphiában született. Édes­apja amerikai, édesanyja francia. Jones úr kettős ál­lampolgár, német és ameri­kai. — Egy-egy müsorsorozat közben természetesen filme­ket is forgatunk. A csoport tagjai több filmben is sze­repeltek. A Tetthely cí­mű filmben például a Schi- mansky felügyelőt helyette­sítő Steven Morrison is fel­lép. Itt van 7’ino Turner kaszkadőre. Genevieve Du- vall is, a Mad Max-bői. Búrt Reynolds például én voltam a veszélyesebb jele­netekben. A Kaszkadőrök című filmet, ha jól tudom. Magyarországon is bemutat­ták. Innen ismerhetik a né­zők Bob Morrisont, Steven Morrisont, Joe Willamst, Gino Whitemant. — Hogyan lesz valakiből kaszkadőr? Meglehetősen romantikus szakma, tehát biztos sokakat vonz. — Nagyon sokat kell ta­nulni hozzá. A kaszkadőr nem csak úgy lesz. óriási munka, valamint ügyesség, testi- és lelkierő -zükséges ehhez. Csak a legfontosab­bakat soroltam most fel ter­mészetesen. — Csöppet sem életbizto­sítás ez a foglalkozás... — Hát, akárhogy meg­tesszük a biztonsági intéz­kedéseket. gyakran előfor­dulnak kisebb-nagyobb sé­rülések. Az ütközéseknél, autóval repüléseknél törik a csont. Van közöttünk olyan, aki egy-egy tüzes jelenet során égési sérülést szenved. Ahhoz, hogy valaki Ameri­kában, vagy Nvugat-Euró- pában kaszkadőr lehessen, el kell sajátítania a szak­mát. Ez két és fél, három évet vesz igénybe. Ezután a kaszkadőriskolát végzettek kapnak egy papírt. Ez is egyik biztosítéka annak, hogy nem amatőr ugrik le a szikiáról a színész helyett. A tudás, a gyakorlás, az úgynevezett sportszerű élet­mód az, ami segít bennün­ket a túlélésben. Sokszor egy századmásodpercen mú­lik az. hogy hova mozdu­lunk el, és ez a századmá­sodperc az életet, vagy ép­pen a halált jelentheti. — A íilmfelvétcleknél el­sőre sikerülnek a jelenetek? — Korántsem. A szerződé­sünk egyébként úgy szól. hogy a jelenetet akárhány­szor megismételtetheti a rendező, ha az első nem megfelelő számára. Egyszer így szenvedtem nagyon sú­lyos sérülést. Tizenkét hó­napig gipszben feküdtem. Egy százhuszonötezer dollárt érő autóval kellett egy 55 méter széles folyó egyik partjáról a másikra átre­pülnöm egy Roger Moore- filmben, az Aranycoltban. A járműben nem volt motor, úgy lőtték azt ki. A folyó fölött a gépkocsi háromszáz­A Miskolc körzeti labda­rúgó-bajnokság ötödik for­dulójában a Miskolc FC ha­zai környezetben, a Miskol­ci Honvéd sporttelepén fo­gadta a DVTK ifi II. együtte­sét. A vendégek 1-0-ás fél­idő után a második játék­részben nem értek el talála­20—25 ezer Ft-os kerese­ti lehetőséggel, agilis, tár­gyalóképes munkatársakat keresünk. M&M. Miskolc, Esztcrház.v Zl. Csabai kapui tüüóniórházzal szemben le­vő utca. Mindennap 9—16 óráig. Kft. egyetemi, vagy főis­kolai végzettséggel keres változó munkahelyre épület- gépészet, csőszerelés kivite­lezésében jártas menedzsert, Érd.: 46/69-806. Piaci árusításhoz egy al­kalmazottat azonnal felve­szek. Jelentkezni a 48-800- as telefonon. / Felveszünk nem italozó, 3 betanított munkást állan­dóan változó vidéki munka­helyre, műgyanta-feldolgo­zásra. betanulás után nettó 20 000 Ft feletti keresettel. Szállás Budapesten is van! Jelentkezni lehet: Budapest, II. kér. Pázsit u. 1„ 9—11 óráig. Felvétel esetén vonat­jegyet térítünk. A megyei kórház rendé- szetvezetői állást hirdet. Feladata a kórházi vagyon­védelem megszervezése, ezen »elül a nappali és az éjszakai őrszolgálat (kutyás őrszolgá­lat), személyi és gépjármű­portaszolgálat működtetése, irányítása. írásos pályázato­kat — a hirdetés megjelené­sétől számított 1 hónapig — a gazdasági igazgatóhoz cí­mezve (Miskolc. Szentpéteri kapu 72—76.) kérem benyúj­tani. Burkolni is tudó kőművest felveszek. Tel.: 77-741. Azonnali belépéssel felve­szek üvegezéshez alkalma­zottakat. Tel.: 78-800.. du. 5 órától. Nyugati munkalehetőség csinos hölgyeknek 18—35 éves korig. Csak fényképes levelekre válaszolunk. „Jö­vedelmező 622 639” jeligére» hirdetőbe. (monos) MÉG SZEPTEMBER 30-IG, arkc Hl-lnitt Keressen meg minket, mert még ebben u hónapban tart n NÖVELI cég régen várt legalizáló csereprogramja ■ ■ Öntsünk jogfíszta vizet a pohárba! COMPUTER PRAXIS KFT. Miskolc, Kazinczy u. 19. Tel.: (4ó) «9-619 Sportoldaléi tanlolvam indul A Borsod-Abaúj-Zemp-

Next

/
Oldalképek
Tartalom