Déli Hírlap, 1991. szeptember (23. évfolyam, 203-227. szám)
1991-09-11 / 211. szám
Cornetti fő eszköze a szín. * Mokalisz nem konvencionális művész. ThesszaIoníkibőI indúllak Mai görög művészei A „görög művészet" kifejezés hallatán a müvészetrajon- gónak érthető módon a klasz- szikus görög müvek jutnak eszébe, s aligha gondol arra a máig tartaó szerves folyamatra, amelynek eredményeként létrejött a kortárs görög képzőművészet. Utóbbi, nálunk kevésbé és kevéssé ismert (jelen) korszakból kaphat ízelítőt a látogató a Mini Galériában, ahol Penny Kornetti és George Mokalis közös kiállítása kapott helyet (talán a Mini Galéria hattyúdalaként). A hölgyeké az elsőbbség: Penny-Drka Cornetti 1945- ben született Thesszaloníki- ben (hölgyeknél indiszkréció az életkor firtatása, művészeknél azonban elengedhetetlen kellemetlenség). Az Athéni Technológiai Intézetben tanult grafikát, és tanulmányokat folytatott a müncheni Textil műhelyben is. 1974-től vallja magát hivatásos festőművésznek: azóta is Thesszaloníkiben él és dolgozik. Művészi világának régebbi határai nem ismerhetők meg ezen a kiállításon, az utóbbi két évben keletkezett műveiben személyes nyelvezetét megalapozva új kifejezési területek felé halad. Formai megoldásaiban két tendencia váltakozik: a józan, világos, kevés, inkább hideg színeket Zeneiskolai alapítvány ki Egressy Béni Zeneiskola szülök tanácsa ez év tavaszán döntött arról, hogy létrehozzák az Egressy Béni Alapítványt. Köztudott, hogy hazánkban. Kodály országában, sokszor emelegetjük legendás szavait: „Legyen a zene mindenkié.” Az ehhez vezető út egyik állomása a zeneiskolai oktatás, amelyet azonban újabban egyre jobban fenyegetnek a kialakult piaci viszonyok. Az utóbbi időben — többek között a hangszerek, kották ára is sokszorosára emelkedett, így az alapműveltséget biztosító oktatás, zenetanulás egyre költségesebb lett. Az 1991. június 12-én bejegyzett alapítvány céljai közül kiemelést érdemel a zeneiskola működési feltételeinek javítása, az oktatónevelő munka színvonalának, az iskola pedagógiai és művészi eredményeinek hazai és külföldi támogatása. Az alapítványt, melynek élén 6 tagú kuratórium áll. a Magvar Hitelbank Rt. kezeli, szamlaszáma: 270-13499. A szülőé tanácsa arra számít. hogy a zeneiskolások szülein kívül a zenét szerető miskolciak is támoeatiák majd az eredményeiről, sikereitől közismert, fennállásának 40. évfordulójához közeledő iskolát. Barta Péter s kuratórium társelnöke alkalmazó és a kuszább, változatosabb, gazdagabb kromatikájú. A méretek is változnak. Mint a kiállítási katalógusban írja méltatója: „Anélkül, hogy végleg lemondana a kis dimenziókról, melyeken sokáig dolgozott, a művész a nagyobb felületek leié igyekszik. A választás együtt jár a dinamikusan kiterjedő gesztus szabadságé, val, s ez úgy hisszük. Cor- nettit elvezeti majd ebben az időszakban világosan kirajzolódó célkitűzései eléréséhez, kiteljesítéséhez.” Georges Mokalisz ugyancsak Thesszaloníkiben kezdte tanulmányait: ezek során festészeti, díszlettervezési kurzusokat is látogatott. 1953-ban született, szintén Thesszaloníkiben él és dolgozik. Építészi és festői munkássága jól megfért a díszletfestéssel is. Mokalisz művészetéta Görögországban most honos — absztrakt expresszioniz- musból és akadémizmusból ötvözött — irányzat kritikájának tartják: a művész az akadémikus konvenciók, az egzisztenciális félelem és a magamutogató szubjektivizmus visszautasítását igyekszik formába önteni. „A művész nagy kedvvel játszik a formai problémákkal, ami lehetővé teszi számára, hogy más szinteken is dolgozzék: az extra-pik- turális anyagok bevezetésén, a művészi tárgy autonómiáján.” Kájé Nívós előadások, nemzetközi hírű lesni válók Siker volt a Miskolci Xyár A jövő még bizonytalan Befejeződött a Miskolci Nyár idei rendezvénysorozata. Halmai Lászlót, a Városi Művelődési Központ igazgatóját kértük fel, hogy értékelje a programokat. — A Miskolci Nyár az elmúlt tíz évben egyre jobban beépült a város kulturális életebe, nem túlzás, ha azt mondom, szerves részévé vált. Ebben az évben az ismert körülmények miatt nem használhattuk a Belvárosi Szabadtéri Színpadot, így a helyszínek csökkenésével kellett számolnunk. A színházi előadásokat a tapolcai Akropolisz Színpadon tartottuk meg, míg a fesztiváloknak immár hagyományosan a vár adott otthont. — A három színházi darab nem okozott csalódást. Igazán kulturált, profi, nem hakni izű produkciók kerültek színre, amelyeknek legnagyobb erényük az volt, hogy azt a hangulatot, amelyet Tapolca áraszt, fokozni tudták. Olyan színészeket láthatott a közönség, akik már csak presztízsféltésből sem adhatták lejjebb a színvonalat. A Potyautas ízlésesen megírt, kifejezetten az Akropoliszra adaptált változata volt egy már ismert darabnak. Az ördög nem alszik előadását már tavalyról ismerhettük, a sziporkázóan szellemes vígjáték igazi jutalomjáték volt a szereplőknek. A Tokaji aszú premi* A Kaláka-folkfesztivál minden évben telt házat vonz. erje előtt bizonytalan voltam, hogyan is fogadja majd a közönség, hiszen ilyen népies jellegű művet régen állítottak színpadra. A fogadtatás minden várakozásunkat felülmúlta. Ügy érzem, ki kell egy mondat erejéig térni a miskolci színészekre, akik újból bizonyítottak. Ügy tűnik, hogy ezekben az alkalmi, egyMég mélyebb lett a csend... Hadifogoly-műkincsek Rozsdásodnak a raktárakon a lakatok- Arról a képről, kéiem, ne készítsenek felvételt — érintet te meg a vállam a Kama pár ti kisváros múzeumának igaz gatója. Értetlenül néztem rá- Egy volt katonánk ajándé ka... - És?... Az igazgató nyelt egyet. — Kiállítani sem lett volna szabad, csak hát a mi kis városunkban ezt a kincset eldugni az emberek elöl — nem vitt rá a lélek. „Férfiképmás. Ismeretlen németalföldi mester. XI. sz.” - Ezt nem lenne szabad kiállítani? De miért? Az igazgató még nagyobbat nyelt. - Mert a drezdai képtárból való. - De a képtár anyagát már régen visszaadták... - Igen, azt visszaadták ... csak tudja ... szóval kérem, ezt ne fényképezzék ... ebből nekem nagy kellemetlenségem származhat. Akkor öt évvel ezelőtt Juliánus barát nyomait kutattuk a Káma vidékén, így nem firtattam tovább a dolgot, a nyersanyagunk is kevés volt (még filmre forgattunk). Majd egyszer — gondoltam — ennek is utána kellene járni... Megérne egy misét, mennyi mindent hurcoltak szét Európában a két nagy háború alatt. Ez legalább nem pusztult el, mint annyi minden más — zártam le magamban a dolgot. • A SZAKEMBER LELKIISMERETE Akkor nem sejtettem, hogy sok minden más sem pusztult el, ami „megsemmisült a háború alatt”, vagy „eltűnt”. Mrávik László magyar művészettörténésznek közel tízéves munkájába került, amíg a Szovjetunióba került magyar magángyűj- t.mények megközelítően pontos műtárgyjegyzékét sikerült összeállítania. A nyomok összekeveredtek a háború alatt Nyugatra került gyűjtemények nyomaival. Ráadásul — a speciális német kommandók a háború utolsó heteiben sokat veszítettek közismert rendszerességükből és válogatás nélkül csomagolták ládákba a különböző gyűjtemények darabjait. Valószínűleg ez történt a Hatvány, Herzog. Andrássy gyűjtemény egy részével is. amit most sikerült fellelni, és azonosítani Moszkvában. A szovjet zónában a magántulajdon össznépi tulajdonnak számított, így hát összecsomagoltak és elvittek mindent. És nem csak Németországból. Innen Magyarországról is. A bankok épen maradt széfjeiből ládaszámra hurcolták el a németek elől sikeresen elrejtett ötvös, porcelán és képgyűjteményeket. Ezek egy része — most már tudjuk — valahol, valamilyen titkosított szovjet raktárban van. Talán ... Mert az, hogy a Hatvány és Herzog gyűjtemény töredéke előkerült, az annak köszönhető, hogy nem szolgáltatták be a Hadizsákmány Bizottságnak, és múzeumba került, ahonnan restaurálni küldték Moszkvába. Mert a műkincsekkel foglalkozó embereknek a világon mindenütt van lelkiismerete. • IRÁNY AZ ANTIKVÁRIUM De milyen lelkiismerete volt annak a speciális bizottságnak, amelyik a háború után a szovjet külügyminisztérium mellett működött, és a hadizsákmány- magángyű Reményekből rendezte be az akkori párt vezető embereinek dácsáit? Akinska művészettörténész mesélte, hogy amikor letartóztatták Beriját és Deka- nozovot, aki a bizottság egyik vezetője volt, kitört a pánik a régi pártvezetők közölt. Egyszerre tele lettek a moszkvai antikváriumok ötvös- és porcelántárgyakkal, képekkel és bútorokkal. A párt vezető emberei rémülten igyekeztek megszabadulni mindentől, nehogy gyanúba keveredjenek. Rasztorgujev (az európai művészettörténet tanszék- vezető tanára a moszkvai egyetemen), Jamscsikov (a Szovjet Kulturális Alap elnökhelyettese, restaurátor), Akinsa (művészettörténész, újságíró, az Art News moszkvai tudósítója) és mások remélik — és sok mindenről már bizonyosságot is szereztek —, hogy a Szovjetunióból elhurcolt, nyomtalanul eltűnt műkincsek jó része nem pusztult el. Azért harcolnak, hogy negyvenöt évvel a háború befejezése után kiderüljön az igazság. Gubenkót, a Szovjetunió kulturális miniszterét lassan egy éve keresem, hogy nyilatkozzon ebben az ügyben, de a titkára, és a sajtótitkára szerint: beteg. Pedig személyesen is ismerjük egymást még abból az időből, amikor kedves, jókedvű színész volt Ljubimov színházában a Tagankán. Az orosz Kulturális Minisztériumban egyelőre nincs illetékes. Szerintük ez össz- szövetségi ügy. A kör bezárult. • NEM LEHET POLITIKAI ÜGY Talán most, hogy a Szovjetunióban a változásokat már nem lehet megállítani, a „hadifogoly műkincsek” ügye is kimozdul a holtpontról. Mi, magyarok sajnos, vagy hála Istennek nem ajánlhatunk fel cserébe a háború alatt ide hurcolt és itt lappangó orosz műkincseket. Azon egyszerű oknál fogva, hogy ilyenek Magyaréi szágon sem állami, sem magángyűjteményekben nincsenek. Mrávik László, a magyar múzeumok és magángyűjtők nevében nyugodt szívvel mondhatta nekem, és jóváhagyásával nyilvánosságra is hozom, hogy: „Magyarország a Szovjetunióban nem zsákmányolt műkincseket; múzeumokban, raktárakban és egyéb szervek őrzésében nincsenek a Szovjetunióból elhurcolt tárgyak. Bármikor, bárhová, előzetes bejelentés nélkül is a szovjet szakembereknek, vagy ellenőrző bizottságok számára szabad bejárást engedélyezünk. Bepillantást engedünk minden kartotékba, leltárkönyvbe és minden, a műtárgyakkal kapcsolatos archívumba.” A Panoráma adása után. ahol először bizonyítottuk, hogy az ellopott műkincsek léteznek, még mélyebb lett a csend. Egy biztos, azt a 140 képet már nem lehet letagadni, aminek ottlétét az adás egyértelműen bizonyította. És most a Gorkij-i Múzeum hajlandó azokat kiállítani. Igv a képek előbb, utóbb visszakerülnek Gorkijba, vagyis Nyizsnij Novgorodba, a múzeum tulajdonába! És nem hozzánk! Orosz, magyar és német barátainkkal tovább keresünk, és reméljük, hogy egyre több értő és segítő partnerre találunk. A cél egyértelmű: 45 év után nem lehetnek titkos műkincstárak sehol a világon és ez az ügy nem válhat. a politika játékszerévé, vagy pénzügyi manipulációk tárgyává. Mert ha mégis ez történik, akkor a raktárakon megrozsdásodnak a lakatok, és a műkincsek nagy része elpusztul. Mata János két előadásra összeálló társulatokban nagy fantázia van. Ameddig Miskolc megteheti, hogy ilyen kísérleteknek, műhelyeknek helyet ad, mindenképpen meg kell tennie. A Kaláka fesztivál végérvényesen belépett az európai színvonalú események sorába. Az itt fellépő művészek egytől egyik kiemelték azt a pótolhatatlan miliőt, amit a vár teremt. A meghívott zenészek, együttesek pedig olyan nívót hoznak, amire bárhol máshol is büszkék lennének. A dixie fesztivál immár magabiztos útra lépett (A szponzor, á BMW' nagyon elégedett volt, így remény van arra, hogy. biztos alapokon dolgozhatunk tovább. — A sebesvízi fotóstábornak pedig a legjobb híre van Nyugat-Európában. Az itt folyó, nagyon magas szintű szakmai munkával foglalkozott többek között a belga Objektív, a német Fo- toheft, és a Photograiie című lap is. A három turnus telt házzal dolgozott, ami a céltudatos, a szakmai szempontokat szem előtt tartó munka eredménye.- Milyen volt a különböző előadások sikere? — Az ördög nem alszik feszített telt házzal ment. A másik két darab fokozatosan emelkedő nézettséget produkált. A íolkfesztiválra zsúfolásig megtelt a vár, a vége felé már kénytelenek voltunk bezárni a baleset- veszély elkerülése érdekében. A dixielanden jóval többen voltait, mint tavaly, bár itt elfértek volna. A Rock Színház két fellépésére pedig már napokkal korábban elkelt minden jegy. — Mi lesz a Miskolci Nyár jövője? A Városi Művelődési Központ a hónap végén megszűnik. Szó volt arról, hogy egy kulturális menedzsment szervezné ezt is, a nagyobb rendezvényekkel együtt. — Igen. tíz év után intézményünk lehúzza a redőnyt. Az említett vezetői helyekre pályázatokat írnak ki. Azonban a pénzügyi kérdések még nem tisztázottak. A VMK-n belül biztos technikai és szakmai háttér volt, amit az eddigi rendezvények színvonala is jelez. A kérdés, hogy a leendő kulturális menedzsment iroda hogyan tudja megteremteni ezeket a feltételeket, vagy lesz-e lehetősége a megfelelő produkciók megvásárlására. Biztos, hogy valamilyen mértékig vállalkozói alapra kell helyezni az egészet. Szóval először ezekre a kérdésekre kell válaszolni, és akkor lehet majd egyáltalán tervezni. (horváth)
